Jut eszembe: ma megkezdődött a 2007-es Rugby Világbajnokság Franciaországban. Szegény franciák mindjárt a nyitómérkőzésen ki is kaptak Argentínától. Ahogy a csoportbeosztásokat nézem, az All Blacks-nek sima útja lesz a döntőig.
Kezdődjék tehát a hype:
Jövő héten – szombaton – kezdődik a rugbyvilágbajnokság Franciaországban. Az általam ismeretlen márkájú skót whisky reklámja nemcsak szellemes, de időszerű is emiatt, ugyanakkor gyanítom, a valódi gyepen a szoknyaemelgetés ezúttal kevés lesz a skótok győzelméhez.
A francia országimázs kampány Párizsba próbálja csábítani az angolokat: az alábbi óriásplakát a francia fővárost és az ősszel (tavasszal?) kezdődő rugby világbajnokságot hivatott reklámozni London utcáin.
– szól a felirat; és én nem tehetek róla, ha most mindenről AZ jut az eszembe.
Először azt hittem a – minap szinte mindenfelé publikált – képekről, hogy valamiféle médiahacket látok, azután kiderült, hogy nem...
A 12 méter magas, 25 méter hosszú óriási rugbylabdát október elején három napig építik majd, hogy az idei rugbyvilágbajnokság utolsó három hetére az Eiffel torony előtt, a Champs de Mars-on hirdesse Új Zélandot és a kiwik megkérdőjelezhetetlen elsőségét a rugby terén.
Miközben persze ötletes országimázs hirdetésnek tartom, nem győzök csodálkozni, hogy a franciák belementek. Valahogy úgy képzeltem, sokkal arogánsabbak és büszkébbek annál, semhogy egyik nemzeti büszkeségük elé engedjenek egy efféle meglehetősen egyértelmű üzenetet: lehet, hogy éppen itt tartják a világbajnokságot, de azért a rugby mégiscsak rólunk, kiwikről szól.
Valaki a marketinges kreatívok közül nagyon mellé nyúlt a Prime tévénél.
Szombat este ugye All Blacks – Kanada rugby tesztmérkőzés lesz, és ezt egy olyan reklámspottal népszerűsítik, amelyben felidézik az elmúlt évek találkozóit 1991 óta.
A dolog pici szépséghibája, hogy a reklám tanusága szerint 91-ben sikerült legjobban megszorongatni az All Blackset – akkor huszonsok-8 lett a végeredemény.
Az azóta eltelt tizenhat évben átlagban 40 pontot vertünk Kanadára, időnként meg több, mint hatvanat.
Mondjuk történhetnének csodák, de nyilván nagyobb az esély arra, hogy Irán felhagy az atomfegyverkezéssel, mintsemhogy Kanada győzzön.
A reklám előtt fogalmam sem volt az esélyekről: mostmeg eléggé van. Nem tétmeccs és nem kétségesek az erőviszonyok. Miért is nézném meg?
Persze nincs kétségem, hogy teltház lesz – de azért ezt elég komikusnak találom. Én lennék az a kisebbség, aki még tévében sem izgul végig mondjuk egy AC Milan – Baktalórántháza barátságos mérkőzést?
Annak ellenére, hogy a múlt csütörtök-pénteken arról cikkeztek a lapok, hogy 8000 jegy még nem kelt el az All Blacks vs France meccsre, és Hobéval azon töprengtünk a stadion felé menet, hogy vajon ennek mi lehet az oka - szóval mindennek ellenére látszólag majdnem teltház volt, ránézésre és saccra nem lehett pár száznál több üres hely, ami az Eden Park 48 ezres befogadóképességéhez képest igazán elenyésző.
A meccsről magáról nincs túl sok mesélnivalóm: az All Blacks mindenféle erőfeszítés nélkül - a harmincadik perctől kezdve pedig a tartalékcsapattal képviseltetve magát - kényelmesen legázolta a franciákat 42-11-re. Azt a francia csapatot, amelyiket a világ második legjobbjának tartanak. Szóval nem túl nagy iramú, valódi teszt-mérkőzés volt (fociban a barátságos kifejezést használnák, ez egy rugbymeccs esetében azért eufemizmus volna.)
Mindent összevéve azért jó kis estének bizonyult, bár ebben a társaságnak legalább akkora szerepe volt, mint magának az eseménynek. Azt azért meg kell állapítanom, hogy a jövőben csak tétmérkőzésre vagyok hajlandó élőben kimenni - olyankor annyival magával ragadóbb a hangulat, hogy össze sem mérhető. Volt haka - ámbár nekünk kissé távol -, ellenben nem voltak cheerleaderek (pompom lányok).
Minden mérkőzés után (közben) eltöprengek, miképp lehetséges, hogy a focinál ennyivel keményebb és agresszívabb sportesemény ilyen békés, családias rajongótábort vonz: annak a fajta futbalhuliganizmusnak, amely teljesen alkalmatlanná teszi családi szinten a foci élvezetét még ott is, ahol egyébként maga a játék szórakoztató volna, nyoma sincs. Nincsenek egymásra haragvó szurkolók, nincsenek verekedések; vannak viszont fiatal lány szurkolók, pasik nélkül. Kettő francia-drukker kis jószág nem messze tőlünk izgulta végig az estét, és nem tudtuk eldönteni, hogy tényleg gallok, vagy csak jópofaságból - esetleg a gyengébbik iránt érzett szánalomból - festették a pofijukat piros-fehér-kékre.
Hazafele autózva, némi melankólia fogott el: szerettem volna 15 évvel fiatalabban részese lenni ilyen szombat estéknek. Mondjuk mostanában egyre többször jut ilyesmi az eszembe, bár ebben nyilván a koratél depresszív hatásai is szerepet játszanak.
Megtörtént a lehetetlen: az idei Super XIV.-t nem a Crusaders, de még csak nem is új-zélandi csapat nyerte. A Rugby Union történetében példátlan eset elemzése azóta is folyik, az amatőrök és a sportkommentátorok is nagyjából egyetértenek abban, hogy a Crusaders - amely egészen az elődöntőkig vezette mezőnyt - csúnyán eltaktikázta az idei szezont.
Hangsúlyoztam már: Kiwiföldön a rugby a nemzeti büszkeség egyik alappillére, ismeretlen társaságban a legbiztonságosabb téma, rugbyről mindenkinek van véleménye, arról mindíg lehet csevegni.
Az, hogy a Super XIV-ban elszenvedett kudarcot mégsem országos tragédiának tekintik a kiwik, talán az egyre közeledő rugby világbajnokságnak köszönhető: az All Blacks (Új Zéland rugby válogatottja) még mindíg a világ legjobb csapata, és az idei, Franciaországban rendezett viadal fő esélyese.
Holnap mindenesetre barátságos - un. teszt - mérkőzést játszik az All Blacks Franciaországgal, a tavalyi barátságos találkozó visszavágóját. A Super XIV. meccsen voltam már, de a válogatottat még sosem láttam élőben.
Holnap este bepótolom az Eden Parkban.
Noha alapveően ma az America's Cup-ról (Amerika Kupa) gondoltam írni, miután elkezdtem a forrásfeldolgozást rájöttem, hogy sokkal nagyobb falat, semhogy csak úgy kutyafuttában nekiláthatnék. Az America's Cup a világ legrégebbi és legnagyobb presztizsű yacht versenye, Új Zéland egyik legfontosabb sporteseménye, s az utóbbi időkben a nemzeti büszkeség pillére. Idén is lesz, az izgalom fokozódása már érezhető, és a kiwiket jobban leköti, mint az olaszokat a football világbajnokság.
Tegnap késő délután, mikor Bélaval összefutottunk egy kis sörözésre, a yachtkikötőben várakoztam, s közben vettem észre, hogy a Team New Zealand hajói is ott horgonyoznak, mi több, naponta egyszer amatőr érdeklődőket is kivisznek az öbölbe, potom 135 dolláért. Noha Kriszti nem tud még róla, de szilárdan eltökéltem, hogy valamelyik hétvégén kipróbálom - a vitorlázás amúgy is a gyengém, az pedig, hogy két órát tölthetek a világ legjobb versenyyachtján, nekem megfizethetetlen.
Azzal azonban már előre elbüszkélkedhetem, hogy Pete - a cégünk igazgató-tulajdonosa - stratégiai tanácsadóként kétszer is részese volt a Team New Zealand győzelmének, még könyvet is írt a világraszóló siker kapcsán. Miután ma nagyjából-egészéből befejeződött a projektünk első szakasza, holnaptól inkább pihenősebb időszak kezdődik, amit többek között arra fogok felhasználni, hogy ebédidőben szabályos riportot készítek vele az America's Cupról, a kiwik rajongásáról és persze nemcsak a diadalról, hanem az idei kilátásokról is.
Ha már a sportnál tartok, had meséljem el, hogy a két hete indult rugby SUPER XIV milyen eszelős tömegeket tud vonzani. Nemcsak a teltházas meccsekre gondolok, de a Telecom ilyenkor évről évre Virtual Rugby néven webes játékot indít, ahol a fordulók eredményére lehet tippelni - amolyan játéksportfogadás ez, hiszen nincs anyagi tétje. Tavaly még nem, de idén már én is beszáltam a játékba: szorgalmasan végigböngészem péntekenként a a csapatok esélyeit, az elmúlt évek eredményeit, hogy 151 ezer játékostársammal egyetemben megtegyem a tétjeimet. A rossznyelvek (Lajos) szerint, csak a kezdők szerencséje, de az elmúlt fordulóban egyetlen meccs híjján mindnek jól tippeltem meg a győztesét, és három meccsen még a gólarányt is eltaláltam; így a lehetséges 56 pontból 42-őt begyűjtöttem, ami a százötvenezres mezőnyben a 24.728-adik helyet jelenti.
Tényleg: azon kapom magam, hogy a második gyerekkoromat élem.
Sőt még: arról hallott a nagyvilág, hogy Russel Crow a a tulajdonában álló Dél-Sydney-i NFL (Amerikai Foci) klubmérkőzéseiről kitiltotta a cheerleaders-eket (szurkolólányok), mondván: "a férfiszurkolók kényelmetlenül érzik magukat miattuk." Hát nem tudom, én például kifejezetten kedvelem őket, és a rugbymeccsek egyik fő attrakciójának tartom az ugra-bugrálásukat.
Hosszú napjaim lesznek a héten, nagyjából tizenkétórázni fogok végig. Szabadságot ugyanis nem szeretnék kivenni a jövő hét hétfőjére, tehát le kell dolgoznom: és inkább most teszem ezt, mintsem feláldozzam a jövő szombatomat.
De had magyarázzam meg: Új Zélandon 11 olyan ünnepnap van, ami fizetett munkaszüneti nap is egyben. Csak az érdekesség kedvéért felsorolom:
1. Új Év - Január 1.
2. Új Év másnapja - Január 2.
3. Auckland évforduló - Január 29.
Az új-zélandi kolónia 1841-es alapításának az ünnepe, és már 1842 óta munkaszüneti nap. 1963-ig az elsődleges nemzeti ünnep volt.
4. Waitangi Szerződés Napja - Február 6.
1840 február 6-án kötött szerződést a brit korona a maori törzsfőkkel. 1963-ban lett Új Zéland elsődleges nemzeti ünnepe, míg a január 29. ünnepet átnevezték Auckland Évfordulónak.
5. Nagypéntek - (idén) Április 6.
6. Húsvét hétfő - (idén) Április 9.
7. ANZAC Nap - Április 25.
A háborúban meghalt új-zélandiakra emlékezés napja. ANZAC - Australian and New Zealand Army Corps azaz Ausztrál és Új Zélandi Fegyveres Erők.
8. A Királynő születésnapja - (idén) Június 4.
A brit uralkodó születésnapi ünnepsége országról országra változik, és nem kötődik a valódi születésnap dátumához. Második Erzsébet például április 21.-én született. Új Zélandon a Királynő születésnapját június első hétfőjén ünnepeljük.
9. A Munka Ünnepe - (idén) Október 22.
Lásd: egy tavalyi bejegyzésem. Közben kiderítettem, hogy október negyedik hétfőjére esik.
10. Karácsony - December 25.
11. Dobozbontás (Karácsony másnapja) - December 26.
Jövő hét kedd tehát munkaszüneti nap, és így hogy a hétfőt is ledolgozzuk előre, négy szabadnap lesz egyben, ez pedig már elég hosszú, hogy kicsit túrázni menjünk.
Szombat reggel tehát nekivágunk és vadvízi evezésre indulunk a már Cape Reingát is megjárt társasággal.
Előtte azonban, pénteken kezdődik az idei SUPER XIV. Ez talán a legnépszerűbb, legnagyobb érdeklődést kiváltó rugby bajnokság - már persze a világbajnokságot leszámítva -, ahol nemcsak új-zélandi, hanem ausztrál és dél-afrikai klubcsapatok is részt vesznek. Már tavaly is kint voltunk a nyitómérkőzésen (az igazat megvallva az volt az első rugbymeccs, amit élőben láttam), de hirtelen nem emlékszem, hogy a Blues (Auckland csapata) akkor kivel játszott, csak arra, hogy győzött. Remélem most nem fog, mert ezúttal a kedvenceimmel, a tavalyi bajnok Crusaederssel (Canterbury csapat) csapnak össze az Eden Park stadionban.
Akárhogyan is, már csak ezt a négy napot kell végigcsinálni, és újra kezdődik (legalább egy kicsit) a szünidő.
Noha nem vagyok egy túl nagy tévénéző, néha elkerülhetetlenül megakad a szemem a képernyőn. Szeretem a kiwi reklámokat, bár sokszor nagyon ciki 60-as, 70-es évek feelingjük van. Amikor viszont nem, akkor ötletesek és szórakoztatók.
Egyik kedvenc sorozatom, a Tui Sör kampánya.
Első film:
Második film:
Hamarosan kezdődik a rugby szezon. Fogok még a rugbyről írni, fontos szerepet tölt be a kiwik életében, és mi is nagyon megszerettük. Az All Blacks (nemzeti válogatott) mérkőzések kötelező velejárója a haka (maori harci tánc) előadása. Íme egy kis ízelítő belőle:
All Blacks vs. Tonga
All Blacks vs. France
Ezt a mérkőzést volt szerencsém látni a tévében.
Érdemes volt: jól látszott, hogy Új Zéland jelenleg legyőzhetetlen rugbyben. A franciák sem rosszak - idén meg Franciaországban lesz a világbajnokság -, de az All Blacks 47-3 győzött, és ha csak a try-okat (tényleges gól) nézzük, mégdöbbenetesebb 7-0 eredmény született.
Az utána következő sajtóviszhang pedig jellegzetes kiwi volt: nem elszált tömjénezés, hanem óvatos aggódás, nem túl korán került-e az All Blacks csúcsformába.
A rugby nemzeti sport, és Új Zéland jó benne - nagyon. Az All Blacks - a nemzeti válogatott - megnyert már minden címet, amit csak lehetett.
Én is gyorsan megszerettem - jó pár meccsen jártunk is, ami mondjuk a foci esetében nem fordulhat elő. Érdekes megfigyelni, hogy amennyivel durvább a játék, annyival békésebb a közönség: a rugbymeccs családi szórakozás, simán ki lehet menni kisgyerekekkel, s a rajongó tábor összekeveredése nem harcot, hanem közös sörözéseket indukál.
A rugbymeccs show is: kabalafigurákkal és dögös szurkolólányokkal, de legfőképpen a nemzeti büszkeség egyik pillére.
Nem csoda tehát, hogy hatalmas harc folyt tavaly a négyévente megrendezendő Rugby World Cup 2011-es színhelyének elnyeréséért - állami szintű erőfeszítéssel, és kisebb diplomáciai feszültséggel övezve. (A legutóbbi 2003-ban Angilában, a legközelebbi jövőre Franciaországban lesz.)
Végül Új Zéland kapta a rendezés jogát, s azóta gőzerővel folynak az előkészületek. Ami miatt mindez most az eszembe jutott: ma születik meg a döntés a világbajnokságra épülő/bővülő stadionok ügyében. (Az eredményt majd pénteken hirdetik ki.)
Aucklandben két lehetséges koncepció csatázik: vagy a már meglévő Eden Park-i stadiont bővítik mintegy 320 millió dollárból, vagy egy vadonatúj épül a belvárosban, a mostani teherkikötő helyén szolid 700 millió dollárból. Az ügy meglehetősen megosztja a közvéleményt - egyes elemzések tökéletesen értelmetlennek tartják az új stadiont, amely sosem térül meg, míg lobbistái az aucklandi gazdaság várható felpörgéséről beszélnek.
Az új, vízparti stadion egyik fő támogatója egyébként Helen Clark miniszterelnök...
Kíváncsi leszek a végeredményre, már csak azért is, mert egyelőre nem tudok eligazodni a sok megjelent elemzés és hír között - az egyik például a tervezett tengerparti stadion czunami állóságát vonja kétségbe -, gyanúsan lobbiízűnek tűnik a legtöbbje. David Farrar - a Kiwiblog szerzője - ugyanakkor a Wellingtonban hasonlóképpen az öböl mellé épült WestpacTrust Stadium hatalmas sikerét emlegeti, igaz, az mindössze 130 millió dollárba került. Egy kivétellel a fő kérdéseket azért megfogalmazza a Kiwiblog:
1. Megéri a 700 millió dollárt?
2. Ki fizeti a cehhet?
3. El tud egyáltalán készülni 2011-re?
Amiről viszont nem tesz említést, pedig legalább ilyen fontos szerintem, az a látvány és a városkép.
A tegnapi New Zealand Heraldban egyebek mellett egy koncepciórajzot is publikáltak, ha annak a legkisebb köze is van a valósághoz, én azonnal Eden Park pártivá válok. A kép ijesztő volt minden szempontból: az épület ufószerű rondaságán kívül a belváros látképének tökéletes elrútítását tudnám kiemelni.
Érdekes egyébként a különböző vélemények ütközését látni a Kiwiblogon, a commentek lefedik a teljes témakört.
