Terítéken a bevándorlási ügynökök

Miután az elmúlt napokban jól megbeszéltük itt a blogokon, hogy most miért nem szabad nekivágni a kivándorlásnak, ahogyan azt is, hogy felelőtlenül, jól végig nem gondolva meg egyáltalán ne, egy újabb feltétlenül észben tartandó körülményre hívom fel a figyelmeteket.
A mai nappal életbe lépett új törvény szerint csak az államilag regisztrált (Licensed) bevándorlási ügynökök tevékenységét ismerik el. A gyakorlatba ültetve, ez azt jelenti, hogy a Bevándorlási Hivatal (New Zealand Immigration) minden lényegi megfontolás nélkül, automatikusan elutasítja az olyan munkavállalási vagy letelepedési kérelmeket, amelyeket nem regisztrált bevándorlási ügynök – vagy a kérelmező saját maga – állított össze és nyújtott be.
Eddig ugye úgy működött a dolog, hogyha valaki reggel 8.30-kor kigondolta, hogy ő innentől kezdve bevándorlási ügynökként keresi a kenyerét, akkor délután négykor (frissen alakított céggel, megnyitott céges bankszámlával, legyártott névjegyekkel és rézveretes cégtáblával) már fogadhatta is az első ügyfeleit. Az üzlet nem rossz, ezt bizonyítja, hogy jelen pillanatban is 1200 bevándorlási ügynökség van számon tartva, nyilván nem szól azokról a statisztika, akik mintegy mellékesen űzték az ipart.
Ennek az idilli állapotnak vetett véget a ma hatályba lépő, a hangzatos The Immigration Advisers Licensing Act elnevezésű törvény. Én ugye mindig bizonyos idegenkedéssel hallgattam az olyan történeteket, amelyben az "ügyvéd" vagy XY hozzáértő HR-es, esetleg csak háztáji szakértőként aposztrofált jóismerős vitte az ügymenetet a hivatallal, persze több-kevesebb pénzért.
Mindig is úgy gondoltam, hogy a bevándorlási ügyekben eljáró szakembert is csak komoly körültekintéssel érdemes kiválasztani: ugye nem megyünk szívműtétre sem a szomszéd patológus ismerőséhez, vagy a liftben hirdető bábaasszonyhoz, hiába minősülnek egészségügyi szakembernek. Eddig azonban csak afféle könnyen lesöpörhető (aztán kicsit később Magyarországról a kiwi akcentuson lovagoló internetes bejegyzéseket eredményező) ellenérzéseimet tudtam megfogalmazni, de tényleges jogi akadálya nem volt az önsorsrontásnak.
Az új törvény persze nem kellett volna, hogy az elemi meglepetés erejével hasson: Peter Beiner (az én bevándorlási ügynököm) már tavaly júniusban tudott a készülő szabályozásról, a New Zealand Herald mai cikke szerint azonban többeket – nyilván elsősorban magukat a bevándorlókat – hidegzuhanyként érte a dolog.
Többen is abban a cipőben járnak, hogy dollár tízezreket fizettek ki, elindították a procedúrát, ami azonban nem zárult le idejében, és miután az ügynökség nem szerezte meg a szükséges regisztrációt, automatikus visszautasításban részesülnek. A dolog pikantériája, hogy még csak jogorvoslatért sem fordulhatnak – mind a mai napig nem volt törvénybe ütköző, ha a szükséges liszensz nélkül vállalt valaki bevándorlási tanácsadást.
A történet fordulópontja most következik: az 1200 nyilvántartott bevándorlási ügynökségből mindösszesen 171 szerezte meg eddig a szükséges regisztrációt, ami annak fényében különösen érdekes, hogy az illegális üzleti aktivitást 100 ezer dolláros pénzbüntetéssel és 7 év letöltendő szabadságvesztéssel honorálja mától kezdve az új törvény.
A Herald cikke szerint megy a nyavajgás, hogy szegény ügynökökkel hogy ki lett szúrva, meg az eddigi tisztességes ügyködést ellehetetlenítik és az illegalitásba kényszerítik. A nyavajgók fő érvként a majd 2000 dolláros regisztrációs díjat emlegetik – ezt én egyenesen nevetségesnek, sőt mi több, szemenszedett hazugságnak találom. Elhiszem, hogy van egy elenyésző százaléka az eddig ilyen tevékenységet is végzőknek, akiknek nem éri meg kifizetni az összeget, de gyanítom, hogy ez nem szignifikáns.
A regisztráció ugyanis nem elsősorban pénzügyi kérdés – $2000 nem szabad, hogy osszon vagy szorozzon egy ügynökség napi ügymenetében –, hanem egy meglehetősen rigorózus felvételi követelményrendszernek kell megfelelni, ahol többek között tisztességes angol nyelvtudást (IELTS Academic overall scoreband 7) kell igazolni, számot kell tudni adni a bevándorlási törvények ismeretéről illetve vizsgálják az ügynök/ügynökség eddigi tevékenységét, különös tekintettel az eredményességi mutatóra: azaz az eddig benyújtott kérelmek hány százalékát utasította el a Bevándorlási Hivatal.
Úgy hiszem, hogy a nyavajgás főként e két csapásirány mentén erősödik fel: bizony az ázsiai közösség bevándorlási ügynökei jókora hányadánál az IELTS követelmény a leküzdhetetlen, egy másik jókora hányad pedig most issza meg annak a levét, hogy eddig szemrebbenés nélkül elvállaltak olyan ügyeket (az ügyfél ugye fizet), amin különösebb szaktudás nélkül is jól látszott, hogy eleve reménytelen eset.

A törvény elég szigorúan fogalmaz egyébként, informális módon, családi viszonylatban, ellentételezés nélkül lehet segédkezni a formanyomtatványok kitöltésében, de én például már ingyen sem segíthetek frissen érkezett hazánkfiának. Ugyanis minden közreműködés tanácsadásnak számít, függetlenül attól, hogy szívességi alapon avagy pénzért történt. Van ugyanakkor egy kivétel-lista is, hogy kik azok, akiknek mégsem kell megszerezni a regisztrációt – ahogy böngésztem, elsősorban non-profit szervezetek, meg néhány kormányhivatal tanácsadójának, illetve bizonyos diplomáciai testületek kaphatnak felmentést. A lista tartalmazza az ügyvéd kitételt is, de egy kicsit mélyebbre mászva elbizonytalanodtam, a pontos szövegezés szerint ügyvédek "can not apply", azaz nem folyamodhatnak regisztrációért – ez a rész abszolút nem világos számomra, csak csendben reménykedem, hogy Hajnalka erre téved és megvilágosít a kérdésben.

Az egész történet lényegi összefoglalója így szól: ha Új-Zélandra akarsz bevándorolni vagy akár csak munkát vállalni itt, és a hivatalos ügyintézéshez bárki segítségét igénybe kívánod venni, akkor csak és kizárólag Regisztrált Bevándorlási Ügynökkel kezdj. Ökölszabály, nincs kibúvó, ez itt nem Magyarország, hogy okosba megoldjuk.
A regisztrált bevándorlási ügynökök listáját le lehet ellenőrizni itt; és igen, Vezsenyi Hajnalka, aki az első (és tudomáson szerint az egyetlen) magyar bevándorlási ügynök, regisztrált, tehát vele nem lehet mellényűlni.

Szolgálati közlemény

Jobban szerettem volna vidámabb hírekkel jelentkezni, de ez most nem tűr halasztást.

A világgazdasági recesszió elérte Új-Zélandot is. Mi ugyan különösebben nem érezzük, hacsak azt nem számítom, hogy a főnököm dörmögve jegyezte meg, hogy tavaly fél év intenzív hirdetéssel sem tudott tisztességes programozót találni, és engem is csak úgy tudott elcsábítani, hogy Sába kincseit ígérte fizetés gyanánt, most meg hirdetés nélkül is jön egy nap 2-3 CV, s a fizetésem feléért is elszegődnének. Ezzel szemben ő sem vesz fel új alkalmazottat, pedig a munkáink mennyiségét tekintve igazán ránk férne. Ugyanakkor a véleménye az, hogy az egész válság (legalábbis itt a Zátonyon) inkább pszichológiai eredetű: amíg erről beszél a világsajtó, addig mindenki visszafogja a kiadásait, leépít, racionalizál – ha kell, ha nem. Egy idő után beleunnak majd, mondogatja, és akkor egyszerre vége lesz az egésznek.
Tény, hogy az ingatlanpiac megzuhant, szubjektív értékelésem szerint odalett az elmúlt 4 év őrült emelkedéséből fakadó eszelős túlárazás – most megint nagyjából azon az áron lehet házakat kapni, mint 2005-ben, ráadásul a hitelkamatok is jelentőset csökkentek. Ez nyilván rossz azoknak, akik az elmúlt pár évben vásároltak ingatlant (és vettek fel a morgácsot* mondjuk 9.75%-on 5 éves fix kamatperiódusra), ezzel szemben nekünk ippeg kapóra jön. Volt közben a recesszióra való tekintettel adócsökkentés is (nagyjából havi száz dollárral marad több a zsebemben), mindent összevetve egy szavam sem lehet.
Ugyanakkor nyilván védett mikorvilágban létezem – erre már régebben is gyanakodtam –, mert azért a munkanélküliség a történelmi 4.6%-ra emelkedett, és ezt már a kormány sem nézheti tétlenül. Tulajdonképpen épp ennek okán ragadtam billentyűzetet.
A megfogalmazandó üzenetem egyszerűen zanzásítható:

További értesítésig mindenki tegyen le az Új-Zélandra emigrálás tervéről.

A nagyobbnál is nagyobb ugyanis a valószínűsége, hogy hiába találna munkát esetleg (nyilván jóval nehezebben, mint akár csak egy évvel ezelőtt is), az Immigration nem adja meg a munkavégzéshez elengedhetetlen munkavállalási engedélyt (work-permit).
Szállongó mendemondákat hallottunk már az év eleje óta, miszerint évek óta itt élő-dolgozó népeknek nem hosszabbították meg a work permitet, aztán másfél hónapja cirkusz is volt, amiért két külhoni hegesztő-szakmunkásnak kiadták a munkavállalási engedélyt, amikor biztos lehetne találni helyi erőt is a célra – maga John Key, a miniszterelnökünk emelte fel a szavát, és reményét fejezte ki, hogy az illetékes hatóság figyelembe veszi, hogy munka tekintetében a kiwik élveznek prioritást. Hát figyelembe vette:

Plan to slash permits worries migrants

Kiemelném:

Immigration Minister Jonathan Coleman had said last month that he expected the Labour Department, which oversees immigration, to ensure that fewer migrants entered New Zealand on temporary permits during the recession. Mr Coleman said there would not be new temporary migrants coming in as no new permits would be issued, and temporary permit holders would not have their permits renewed.

Engedjétek meg, hogy ne fordítsam most le szó szerint az egészet. A lényege: amíg a recesszió tart és a kiwik munkanélküliséggel kénytelenek szembenézni, addig nem adnak ki új munkavállalási engedélyeket és nem hosszabbítják meg a lejárókat.

Persze minden bizonnyal vannak kivételek, de én azért azt javasolnám, amíg a recesszió véget nem ér, és a dolgok nem térnek vissza a megszokott kerékvágásba, addig senki se vágjon neki az új kiwi élet reményében.

*morgács: mortgage, jelzáloghitel ingatlanvásárlásra. Faludy György: Pokolbéli víg napjaim

Photoblog I.

Kriszti jogosítványa

Takonyhúzás – így nevezte apám, amikor valamit addig halogattunk, amíg majdnem késő lett, és persze rettentően rühellte. Mondjuk takonyhúzásban én mindig is jó voltam, ám Krisztivel együtt nyugodtan pályázhatnánk a világbajnoki címre is. Ha ma heveskedne Petőfi, biztosan nem Pató Pálról írna költeményt.
Node, hogy az elején kezdjem: Krisztinek 98 óta van jogosítványa, idestova tíz éve. Tegyük hozzá mindjárt azt ist, hogy a megszerzése óta nem vezetett – valahogyan a fejébe vette, hogy ő bizony antitálentum, ezért maradt inkább utas. Közös életünknek magyarországi szakaszában még csak mérsékelten bosszantott ez a hozzáállás, de Auckland az más tészta. Én szívesen sofőrködöm, de azért az elmúlt három évben nem egy alkalom adódott, amikor az ő nem vezetése megmételyezte az életünk. Külön bosszantott, amikor rádöbbentem, hogy valójában tud ám vezetni: ezt bizonyította a már a Déli-Szigeti túránkon, illetve azon csekély számú alkalmakkor, amikor Loaded Hog-ra ittam magam, és kénytelen voltunk valahogyan hazajutni az ominózus partiról.
Idén augusztusban azután egy hirtelen felbuzdulástól vezérelve megmakacsoltam magam, és közöltem vele, hogy a gépjárművünk bizony nem moccan, hacsak ő nem ül a volán mögé. Az első három napban Oszkár-díjas előadással jutalmazott: gondosan koreografált hiszti közepette hozta a tudomásomra, hogy nem vagyunk barátok, nem szeret, sőt sosem is szeretett – mindezt persze a hibátlan vezetése közepette, az anyósülésről hallgathattam végig. Majd két hétig úgy közlekedtünk, hogy én elkísértem amíg ő a volán mögött ténykedett, azután beláttam, ennek már sem értelme, sem haszna: nemcsak gyakorlatban, de pszichésen is elboldogul.
Hogy képes lesz rendes sofőrré válni, egy percig sem kételltem, abban, hogy mennyire fogja szeretni, már korántsem voltam bizonyos. Azután, amikor megvettük az új autót egy hónapja (böszme, még a Bighornnál is nagyobb Nissan Terrano) gyanú kezdett ébredezni bennem: egyszerűen nem engedte, hogy otthagyjuk a Bighornt, pedig a kereskedő beszámította volna jó pénzért. Merthogy ő azt szereti, meg különben is, neki is kell autó. Ezt mondjuk egyszer már eljátszottuk egy Toyota Corollával (volt idő, amikor ugye három gépjárművünk is volt), amit azután sosem vezetett – egyszer sem. Ennek ellenére, a Bighorn maradt, gondoltam a pár hetes vezetői kurzusát nem rontom el. További gyanakvásra adhatott okot, hogy egy ízben, mikor két autóval mentünk valahová, úgy cikázott előttem, mintha a volán mögött született volna, és persze az autópályán nyomta a gázt, akár süket a csengőt. Végül egy hete eljutottunk odáig, hogy egy este a munkából hazafelé jövet még nem volt elég fáradt (talán jeleznem kellene a főnökségnél is), ezért elment örömautózni – csak kocsikázott a kihalt aucklandi éjszakában, órák hosszát. Hangsúlyoznám, mindezt úgy, hogy augusztus elején minden voltam, amikor a vezetésre próbáltam rávenni, még akasztott ember is.
Egyszerre roppant fontos lett neki is, hogy legyen új-zélandi jogosítványa (én két éve kérleltem, persze rám se bagózott), ezért már két hete lelkesen nyomkodta az AA weboldalán a tesztkérdéseket. Végül bejelentkeztünk a konzulunkhoz tegnapra, hogy hitelesítse a magyar jogosítványa fordítását, amit én persze az utolsó pillanatra hagytam.
Ekkor jött a meglepetés – és ezért volt érdemes elolvasni ezt a bejegyzést, csak szólok –, ugyanis, miközben szorgosan gépeltem a már régóta rendelkezésre álló mintába a jogosítványa adatait, egyszer csak azzal szembesültem, hogy a vezetői engedélye épp aznap (azaz tegnap) jár le. Az előlapján ugyan 2015 szerepel, mint lejárati dátum, de a hátoldalán, az apróbetűs résznél a 2008 szeptember 22. virított. A rózsaszín kártyához adott, kis, bugyikék tok igazított el: az előlap lejárati dátuma az okmány érvényességét jelzi, ameddig személyazonosításra alkalmas; a vezetésre jogosultság határidejét azonban a hátlap 11 számú oszlopában tüntetik fel. Gyors körbeérdeklődés után kiderült, hogy ez nem csak nekünk, de a többi magyar ismerősünk számára is újdonságnak bizonyult. Általában a két dátum persze megegyezik, de gondolom, amikor Kriszti kiváltotta még a 2005-ben a kártyás jogosítványt, akkor nem bajmolódtak a tényleges meghosszabbításával, így eshetett meg velünk ez a csúfság.
Persze, amint felmerült e gyász, azonnal pánikolni kezdtünk: ha nincs érvényes magyar, akkor azt nem lehet konvertáltatni – ergo vagy végigcsinálja a helyi tanuló-korlátozott-teljes jogosítvány legkevesebb egy éves ciklusát, vagy ki kell várnunk, amíg ismét Magyarországon járunk, hogy meghosszabbítassa. Egyik sem tűnt túl kecsegtető lehetőségnek.
Persze szidtuk magunkat a takonyhúzás miatt, de én kicsit reménykedtem, hogy a takapunai AA-ben tevékenykedő kínai fiúcska nem veszi észre a turpisságot: elvégre a nagybetűs Expirity Date mégiscsak 2015.
Ma azután fél három táj átballagtunk az AA-be, és némi izgodalom után benyelték az egynapos késedelmet: bár azt még most sem tudjuk eldönteni, hogy figyelmetlenségből vagy jóindulatból hunytak szemet – a sárga jószág ugyanis betűről-betűre végigbogarászta a fordítást.
A többi persze már könnyen ment: Kriszti hiba nélkül oldotta meg az elméleti teszt 35 kérdését, majd kikövetelve egy éves Autóklub tagságot boldogon jelentkezett az október 6-án esedékes gyakorlati tesztjére.

Telekommunikáció

Írtam már a témáról, de jó régen volt: azóta történt a Zátonyon infrastrukturális fejlesztés, meg én is tovább léptem.
Jelenleg (továbbra is) az Orcon nevű internetszolgáltató ügyfelei vagyunk. A fő változás, hogy a telekom liberalizáció után megnyitott központoknak köszönhetően az Orcon ADSL+2 szolgáltatást kínál, amit saját telefon előfizetéssel fejel meg. Osztottam-szoroztam, végül a teljes telekommunikációnkat az Orconra bíztam, és nem bántam meg. Havonta $120 fizetek, ezért a következőket kapom:

Internet:

12-13 Megabit letöltés
800-900 kilobit feltöltés
10 Gigabyte adatforgalom (minden további Giga 1 dollár)
Fix IP cím

Telefon:

Új-Zéland összes vonalas telefonjának ingyenes hívása
Havi száz perc tetszőleges mobil hívása
Központi üzenetrögzítő


Mindezeken túl beszereztem egy Skype telefont is. A Linksys CIT400-at a routerre kell kötni, így nem függ az éppen bekapcsolt számítógépektől vagy az éppen futó operációs rendszerek milyenségétől. A készülék ráadásul hagyományos telefonként is működik, a hívás kezdésekor egyszerűen ki lehet választani, hogy a hagyományos vonalon vagy Skype-on keresztül szeretnénk a hívást indítani. A Skype akkor vált az elsődleges tengerentúli kommunikációs csatornánkká, amikor megjelent az Unlimited World nevű előfizetési csomagja. Ez havi 9 Euro-ba kerül (több hónap egyszerre kifizetése esetén kedvezményt adnak), ezért cserébe havi tízezer percet hívhatjuk 36 ország tetszőleges vonalas telefonját, köztük Magyarországét is. Ráadásul, az Unlimited World díja tartalmaz 3 szabadon választott un. Skype-in számot is, így jutottunk egy 21-es körzetszámú, magyar vonalas tarifával hívható, magyar telefonszámhoz, ami azért zseniális, mert a magyarországi rokonok, barátok éppen annyiért és úgy hívhatnak bennünket, mintha nem költöztünk volna a világ túlfelére. Külön előny, hogy a Skype-in számunk hívása is a Linksys-en csörög, így a napi használatban ez az egy készülék bonyolít le minden beszélgetést.
A Skype végül eljutott odáig, hogy mind szolgáltatásban, mind minőségben megkerülhetetlen lett: a Skypeos hívások minősége (akár minket hívnak rajta, akár mi hívjuk Magyarországot) semmiben sem különbözik a hagyományos vonalas hívásokétól: a felhasználói élmény mondhatni tökéletes.

Az Orcon új generációs, ADSL+2 szolgáltatására egy ideig folyamatosan panaszkodtam, nemcsak az elvárt sebességet nem nyújtotta, de állandóan megszakadt az összeköttetés, olykor a használhatatlanság szintjére degradálva az internetünket. Dühöngtem, és bántam, mint a kutya, hogy váltottam – s már azon voltam, hogy minden frissen érkezőt lebeszéljek az Orconról. Azután persze kiderült, hogy az akasztják a hóhért tipikus esete forgott fent: a problémákat egy hibás modem, illetve az okozta, hogy a Sky dobozának kialakított telefonaljzatba nem dugtam ADSL filtert. Mióta korrigáltam ezeket, azóta tökéletessé vált a net, és ismét csak ajánlani tudom az Orcont.

Ajánló

Ez most amolyan rendhagyó bejegyzés lesz, bár elképzelhető, hogy később még jelentkezem majd hasonlókkal, különösen, ha úgy tűnik, hogy szeretitek és van rá igény. Ajánlgatni fogok mindenféle oldalakat, amelyek valamiért felkeltették a figyelmemet és úgy érzem, beleférnek a Subdimension tematikájába.

Magyar blogok a nagyvilágból:

Bár a Magyar Blogok a Nagyvilágból projekt annak idején kútba esett az elfoglaltságaim miatt – értsd napi 10-12 óra munka után már nem volt erőm/kedvem hobbi-programozni, erre mondjuk már hónapok óta nem hivatkozhatom, most viszont más köti le az időmet –, továbbra sem mulasztom el figyelemmel kísérni a többi magyar expat blogját, pedig minden évben egyre növekszik a számuk. Mégiscsak lenne értelme az eredeti elképzelésnek – szóval talán egyszer valóban belevágok.
A mai ajánlóban három gyökeresen különböző blogot fogok ajánlani: egyiküket ismerem tizenöt éve, a többiekkel még sosem találkoztam. Bizonyos szempontból azonban nagyon is hasonlítanak: mindháromból leképezhető, milyen a világ túlfelén új életet kezdeni, és aztán élni, tiszta erőből.

Koko barát blogocskája

Krisztián idén március közepén vágott neki a nagyvilágnak, noha volt idő, amikor még esküdözött, hogy Új-Zéland esetleg Ausztrália lesz a cél, végül Írország, azon belül is Dublin lett belőle. Különösebb előkészületek nélkül, ad-hoc módra vágtak bele az új élet kezdésébe, 2008 március 14-től követhetjük nyomon, milyen is Dublinban megtelepedni: lakás, munkakeresés és beilleszkedés – sok minden kiderül belőle.

Manka – Montreáli napló

Őt/őket nem ismerem, véletlenül bukkantam a blogra. Szubjektív énblog Kanadából: végtelenül szórakoztató, és közben az is kiderül, hogy milyen Montreálban az élet.

Judit – Ausztráliai élményeink

Őket sem ismerem, pedig szinte szomszédok: 2007 októberében telepedtek meg Ausztráliában. A blog a megérkezésükkel kezdődik, gyakran frissül, szóval kötelező mindenkinek, aki Ausztráliában gondolkodik.

Új-zélandi oldalak:

Olykor kifejezetten izgalmas oldalakra bukkanok a kiwi hálón szörfözés közben, némelyiküket már régebb óta ismerem, párat csak mostanában fedeztem fel. Ezek közül ajánlok most kettőt.

NuKiwi – New Zealand Immigration, Investment, and Strategic Relocation Information & Resources

A NuKiwi (Új Kiwi) oldal talán a legnagyobb tárháza az Új-Zélandról szóló, kifejezetten bevándorlási, letelepedési szempontból összegyűjtött információknak. Nem teljesen ingyenes, mert a legizgalmasabb, The New Zealand Immigration & Relocation Report, How to Obtain New Zealand Residency Regardless of the Passmark Changes illetve Making New Zealand Your Second Home (New Zealand's Indefinite Returning Resident's Visa, Citizenship & Passport) című anyagaik pénzért tölthetőek csak le – igaz, nem kell egetverő adósságba verni magunkat, a három füzet mindössze 49 dollárba kerül.

Cults.co.nz – New Zealand Cults, Sects, Religions, Christian Organisations, and other groups

Roppant érdekes oldal, amely mögött elképesztő mennyiségű munka bújik meg. Az Új-Zélandon honos kultuszok, szekták és vallási csoportokról ad egészen részletes összefoglalást. A felsoroláson túl rövid ismertetésekkel, és értékeléssel (keresztény szempontból, bár azt nem tudtam kifigurázni*, hogy katolikus vagy protestáns nézőpontból) mutatja be, hogy miféle társaságokba botolhatunk kiwiföldön. Én jót mulattam, amikor felfedeztem, hogy a pluralizmust (értelmezésük szerint: az a hamis hit, hogy minden vallás egyenlő) és a karmát is a veszélyes címkével jelölnek meg. Az fura értékítélettől eltekintve kiváló anyag, egy egészen más, újszerű perspektíváját mutatja meg Új-Zélandnak.

* kifigurázni = magyar-kiwi kifejezés, kitalálni, kigondolni értelemmel. Valószínűleg az angol figuring out kifejezésből származik

Választások

A múlt héten kihirdették az általános választások időpontját: november 8-án kell a kicsit több mint 3 millió egy százezer kiwi szavazóknak az urnák elé járulnia. Új-Zéland államformája alkotmányos monarchia, írott alkotmány nélkül (erre majd bővebben kitérek egy másik bejegyzésben), ugyanakkor parlamentáris demokrácia, ahol a kormány és ezzel az ország vezetője a mindenkori miniszterelnök (jelenleg Helen Clark). A választások a Westminster rendszer szerint zajlanak, akárcsak Magyarországon. A választóknak két szavazatot kell leadniuk, egyet az általuk preferált pártra, egyet pedig a választókerületük (ebből hetven van a Zátonyon, hatvanhárom általános, és hét maori) parlamenti képviselőjére. A parlamentben elméletileg 120 képviselő kap helyet, a hetven egyéni képviselőn kívül 50-et osztanak szét a pártlistára leadott szavazatok alapján. Azért írom, hogy elméletileg, mert ha egy párt több egyéni képviselőt juttat a parlamentbe, mint amennyi a pártlistás szavazás arányában megilletné, akkor – a parlament regnálásának idejére – a képviselők száma kibővül. A pártok parlamentbe jutási küszöbe 5%, ahogyan Magyarországon is, ennek ellenére sokkal több kis párt van jelen a kiwi politikai életben, mert az egyéniben bejutott képviselők ugyanúgy a pártjuk politikáját képviselik és koalíció képesek, akkor is, ha pártjuk nem kapta meg a parlamentbe jutáshoz szükséges 5%-ot.

Jelenleg egy balközép, Labour (Munkáspárt) vezette koalíció adja a kormányt már a harmadik ciklus óta (Új-Zélandon három évente vannak parlamenti választások), ahol a koalíciós partnerek a New Zealand First párt – kissé populista, gazdasági téren nacionalista, némiképp bevándorló ellenes (elsősorban az ázsiai bevándorlást ellenzik) –, illetve az elméletileg a politikailag középre pozicionált (valójában neo-liberális és keresztény-demokrata) United Future párt.
Kilenc év kormányzás után meglehetősen fáradtnak tűnő koalíciónak meglehetősen rosszul jött a New Zealand First elnökét, a jelenlegi külügyminisztert, Winston Peters-t övező, frissen kirobbant botrány. A helyzetet súlyosbítja az idei évben tapasztalható gazdasági megtorpanás is, amihez persze a Labour kormányzatnak viszonylag kevés köze van, elsősorban az amerikai hitelválság begyűrűzése érezteti magát – az európainál jóval jelentősebben. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy az elmúlt kilenc év során Új-Zéland gazdasága szárnyalt, rendre eszement költségvetési többletet termelt, amit aztán a kormány infrastrukturális beruházásokra, illetve az addig nem létező nyugdíjalap létrehozására fordított.
Eközben, az elmúlt ciklus alatt, az ellenzék fő erejét adó National (Nemzeti) Párt – jobb-közép, gazdasági tekintetben hangsúlyosan liberális, piac és privatizáció párti, minden egyéb szempontból konzervatív – egy karizmatikus, fiatal elnököt választott John Key személyében, akit nem lehet a 90-es évek (a National kormányzás évei) súlyos melléfogásaival vádolni.
A Zátony további megkerülhetetlen politikai erői: az ACT (végletekig liberális, piac-darwinista párt egy pénzügyi zsenivel, Sir Roger Owen Douglas-al, aki a 80-as években gazdaságilag újrateremtette Új-Zélandot, és az addigi mezőgazdasági hátországból a globális piacon versenyző, sikeres országgá transzformálta); a Zöldek, Új-Zéland harmadik legnagyobb politikai ereje (pont olyanok, mint a nevük is mutatja) és a Maori Párt, akik Új-Zéland őslakosai érdekeit képviselik tűzön-vízen át (bármelyik oldalra koalíció képesek, ha további jogokat és előnyöket harcolhatnak ki a maorik számára).

Az aktuális közvélemény kutatások a National 18%-os előnyét mutatják, ugyanakkor igencsak kérdéses, hogy tudnak-e kormányt alakítani: a koalíció kötésben hagyományosan a Labour mutatkozik erősebbnek. Mégis, a legvalószínűbb, hogy a következő kormányunk erős, jobb-közép kormány lesz, ahol a National Párt mellett az ACT, a United Future esetleg a Maori Párt vagy akár a Zöldek is szerepet kaphatnak.

Választói regisztráció

Noha nincs már két hónap sem hátra, még mindig negyedmillióan nem regisztrálták magukat a szavazásra. Ez azért érdekes, mert regisztráció elmulasztása bűncselekménynek számít: az első elkövetéskor 100 dolláros pénzbüntetést von maga után, minden további esetben már kétszáz dollárt fizethet a gazember; igaz, például 2005-ben senkit sem büntettek meg. A regisztráció határideje október 8-án jár le, akik azután regisztrálnak csak sokkal körülményesebben tudnak majd a szavazáson részt venni.
A regisztráció egyébként roppant egyszerű: lehet a postán egy formanyomtatvány kitöltésével, online az interneten, ingyenes telefonszám felhívásával vagy egyszerűen SMS-ben is.
Mióta Új-Zélandon élünk minden évben többször is küldtek postán formanyomtatványt a regisztrációhoz, erről a jó szokásukról persze csak az után szoktak le, hogy megkaptuk a letelepedési engedélyt, így nemcsak jogunk, de kötelességünk is lett. A törvénytelenség elkerülése végett mi végül az online megoldást választottuk – az egész procedúra nem tart két percig sem – a neven és a lakcímen kívül kérnek még egy telefonos elérhetőséget, és ezzel vége is.
Nemcsak (a tizennyolc évnél idősebb) új-zélandi állampolgárok jogosultak választani, hanem mindazok a letelepedési engedéllyel rendelkezők is, akik a szavazást megelőző egy éven keresztül itt éltek. Ugyanakkor nem választhatnak, akik: legalább három évnél hosszabb börtönbüntetésüket töltik; azok a rezidensek, akik az elmúlt egy évben egyáltalán nem tartózkodtak az országban, illetve azok az állampolgárok, akik az elmúlt három évben egyszer sem tartózkodtak az országban.
Nekem okos döntésnek tűnik, hogy valóban csak azok választhassanak, akik ténylegesen itt élnek: az esetlegesen évtizedek óta máshol boldoguló polgártársaknak nincs közük az aktuális politikai kurzushoz, elvégre nem a saját bőrüket viszik a vásárra.
(És igen, bár az első évben még fenyegetőztem vele, én sem megyek szavazni a magyar választásokon – pedig jogom lenne rá –, annak ellenére, hogy véleményem persze van, mert próbálom követni valamelyest a magyar belpolitikai cirkuszt, de mégiscsak, úgy érzem, nem lenne fair, ha olyasmibe szólnék bele, aminek nem vagyok napi szinten részese.)
A választói címjegyzékbe regisztrációval ellentétben a szavazás már nem kötelező, ennek ellenére, a legutóbbi alkalommal (2005-ben) több, mint 80%-a szavazott a választásra jogosultaknak.

Évadnyitó barbeque

Miután eltemettük a telet, vasárnap évadnyitó barbeque-t tartottunk: Márkék, Bandi és Gáborék részvételével. Az előző napok szenzációs időjárásához képest egy picit hűvösebb és felhősebb volt az idő, de a kinti sütögetéshez, és magunk degeszrefalásához így is kiválónak bizonyult.

Készülődünk. Gáborék még hiányoznak.

A hozzávalók serege: dobozban a fröccsnek való vörösbor.

Bandi nekikezdett.

A már hagyománnyá vált strucchús mellett steak és csirke került terítékre, meg persze nagy rakás zöldség. Adri némi görög salátával, Kriszti pedig a kínaiaktól ellesett darált húsos zöldbabbal bővítette a menüt.
Ez utóbbi annyira finomra sikeredett, hogy közzéteszem a receptjét.

Hozzávalók:

75 dkg zöldbab
50 dkg darált marhahús
2 db szárított chili-paprika, apró kockákra vágva
Olíva olaj
1.5 deci Kikoman sötét szójaszósz
Só
Bors

Elkészítése:

Először levagdossuk a zöldbab végeit, majd kevés oliva olajon megpirítjuk annyira, hogy kicsit összeszottyadjon, és helyenként a sütéstől barna árnyalatot kapjon. Az így elkészült zöldbabot félretesszük, majd újracsak kevés olíva olajon elkezdjük megpirítani a darált húst némi kevergetés mellett. Amikor a hús kezd morzsássá válni, akkor hozzáadjuk a chili-paprikát; sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, majd szójaszósszal locsolgatás közepette készre sütjük. Ideális esetben a hús teljesen átsült, morzsaszerű az állaga, de nem keményedett meg, azaz nem ropog a fogunk alatt. Végül a darált húst és a zöldbabot összekeverjük és már kész is.
Mi a Wairau Parkban található kínai étteremben kaptunk rá erre a finomságra, és szerencsés módon Krisztinek tökéletesen sikerült reprodukálnia.

Tél: game over

Vége a télnek, szinte menetrendszerűen, napra pontosan szeptemberrel egyetemben köszöntött be a tavasz, amely, ha hinni lehet a bennfentes pletykáknak: idén rövid lesz, amit majd hosszú nyár követ. Úgy legyen.
Túl a harmadik telünkön, még mindig kicsit ambivalens érzéseim vannak, nehezen tudok csak általánosítani. Azért teszek rá egy kísérletet:

Aucklandben a tél június első heteiben kezdődik. Az idő fokozatosan hűl, amit eleinte inkább csak az éjszakai/hajnali hőmérsékletben venni észre, nap közben még gyakorta süt a nap (Murhpy törvényeinek megfelelően csak hétközben munkaidőben), nem ritka a 18-20 fok, a tél jelenlétét az egyre sűrűsödő esők és az éjszakai 10 fok körüli hideg jelzi. Vasárnaponként a takapunai piacon megjelenik a szerbeknél a hagyományos zöld(TV) paprika.
Július a személyes érzékelés szintjén a leghidegebb, ilyenkor gyakran nap közben sincs melegebb 8-10 foknál, viszont hajnalban olykor 3-4 fokig is lehűl; az esők egyre gyakoribbak; ilyenkor a legmagasabb az elektromos számlánk (ugye mi árammal működő hősugárzókkal fűtünk).
[Gyors közbevetés: milliónyi francos fogyasztóval – három egyfolytában működő szerver, mosogatógép, mosógép, szárítógép, hogy csak a legfontosabbakat említsem – nem télen 130-150 dollár között van a havi áram számla, idén júniusban ez felkúszott 300 dollárra, majd júliusban elérte 450 dollárt, hogy augusztusra 400-ra mérséklődjön, míg szeptemberben szerintem nem lesz több $220-$250-nél.]
Augusztusra mintha kicsit stabilizálódna a hőmérséklet: éjszaka 6-7 fok, nappal 10-12; az eső viszont állandósul – napsütés alig, az ég színe, akár a kikapcsolt Orion tévéképernyőé. Idén ekkorra fogyott el türelmem: nyavalyás, semmire sem jó, depresszív időszak volt ez, ami úgy látszott, sosem akar véget érni. Kilátástalanságban való elmélyedésre, önsajnálatra tökéletesen alkalmas – meg nem értett művészlelkeknek egyenesen kötelező.

Ezzel az általánosítással csak az a baj, hogy az eddig elmúlt három tél mindegyikét másmilyennek éltem meg – az egalizálást ráadásul jelentősen rontja, hogy az idei tél állítólag évtizedes szinten is az egyik legkeményebb volt.
Az első telünkre úgy emlékeszem, hogy végigmosolyogtam: a mínuszok harminchat évnyi megszokása után mulatságosan enyhének tűnt, annak ellenére, hogy a konzervdoboz típusú házunk hőszigetelése a nullához konvergált. Használtunk persze olajradiátorokat, de még kabátom sem volt – Magyarországról nem hoztunk, itt pedig nem látszott adekvátnak a beszerzése.
A második télre már kezdtem hozzászokni az itteni klímához, épp ezért a telet is hidegebbnek éreztem. Fázni leginkább az irodában fáztam: az ósdi hőpumpáknak órákba tartott bemelegíteni a több száz négyzetméternyi helyiséget, júliusban dideregve kuporogtam néha egészen délig, amikorra elviselhetővé vált a hőmérséklet. Valamikor a második év végén kezdtem el azt is érezni, hogy a hőtűrésem kezd alkalmazkodni az új-zélandi klímához: egyre többet hordtam rövidnadrágot, pólót és papucsot olyankor is, amikor Magyarországon még pulóvert viseltem volna.
Tudni kell, hogy az egész gyerek- és fiatalkoromat végigfáztam: egy óriási, ódon, végletekig lepukkant házban nőttem fel, amelyet a hatalmas alapterület és iszonyatos belmagasság miatt lehetetlen volt kifűteni. Állandó harcot vívtam szegény apámmal, amikor csak nem figyelt oda feltekertem a termosztátot, hogy húsz fok fölé tornázzam a hőmérsékletet. Amikor huszonkét évesen külön költöztem – élve a rám szakadt csodálatos lehetőséggel – állandó szaunát teremtettem az új élőhelyem, 24 foknál sosem lehetett kevesebb a lakásomban. Nem akartam fázni többé soha, de elképzelni sem tudtam volna, hogy 18-19 fokos lakásban jól érezzem magam.
Legnagyobb meglepetésemre eljutottam idáig. Sőt: bár még nem sikerült igazi kiwivé válnom (akik egy-egy júliusi napon is simán egy szál pólóban közlekednek, és a lakásban uralkodó 15 fokban sem fűtenek), azért idén már a június nagyrészét is rövidnadrágban és papucsban éltem végig, és a szeptember közepi nagymosás után sem igazán valószínű, hogy újra napi használatba kerülnének a hosszú farmerek.

A Nemzeti Párt és a bevándorlás

A National Party (Nemzeti Párt – a jelenlegi legnagyobb ellenzéki erő; jobbközép, piac orientált, liberális gazdaságpolitikával) a minap közzétette a bevándorlási politikával kapcsolatos terveit.

A nyolc oldalas tervezetből kiviláglik, hogy alapvetően három területre koncentrálna a párt.

1. A magasan képzett munkaerő külföldre vándorlása.

Noha Új-Zéland bevándorlás ösztönzéséről és nagy számú bevándorlójáról híres, az már kevésbé ismert, hogy a hatalmas elvándorlás mekkora problémát okoz. A kiwi statisztikai hivatal becslése szerint közel 800 ezer új-zélandi állampolgár él a határokon kívül, csak az elmúlt egy évben 80 ezren költöztek el. 2005-ben a felsőfokú végzettségű kiwik 24.5% élt más OECD országban, ezzel pedig sikerült a kétes értékű első helyet elcsípni ebben a versenyben. A tendencia sajnos egyre erősödik.
A National egyik prioritása, hogy csökkentse az elvándorlást, illetve hazacsábítsa a külföldön élő kiwiket. (A jelenleg harmadik ciklusát töltő Labour kormány is tett erre kísérletet, leglátványosabb példája ennek, amikor az új-zélandi állampolgárság megszerzését megnehezítették: 2005 áprilisa előtt a letelepedési engedéllyel rendelkezők az első belépéstől számított három év múlva igényelhettek állampolgárságot; 2005 áprilisa után, a letelepedési engedély megkapása után 5 évvel jár csak ez a lehetőség. A szomorú statisztika alapján a próbálkozást nyugodtan minősíthetjük sikertelennek.)
A bevándorlási törvények módosítása – a hazatelepülés bürokráciájának leegyszerűsítése, a külföldi partner könnyített befogadása – persze csak az egyik eleme a probléma kezelésének, a National Party is inkább gazdasági oldalról közelíti meg a kérdést: kisebb adók, magasabb fizetések, csábítóbb karrier lehetőségek kínálásával.
Ugyanakkor, ha a probléma mélyére tekintünk, máris kirajzolódik egy másik kép, amely persze szintén nem ragyogó, de korántsem annyira sötét, mint amennyire statisztika alapján tűnne. Az elvándorlás egyik oka kétségkívül a más országokban megszerezhető többlet jövedelem, anyagilag jobban elismert karrier, ám véleményem szerint a távozók csak kisebb hányada költözik emiatt – ugyanis a nagytöbbség sosem is akart itt maradni. Az új-zélandi bevándorlási törvények köztudottan a világ legliberálisabbjai közé tartoznak, a fejlett angolszász országok közül itt a legkönnyebb letelepedni és állampolgárságot szerezni. A kiwi állampolgárság birtokában viszont kinyílik a világ: Angliától kezdve Ausztrálián át Kanadáig terjed a lehetőségek sora, ahol már nem kell megküzdeni a helyi (általában jóval szigorúbb) törvényekkel. Nagyon sokan épp ezért csupán ugródeszkának használják a Zátonyt. Ugyanez hatványozottan igaz a kiwi felsőoktatásban részt vevőkre is. Az új-zélandi egyetemek közül jó néhány kimagasló teljesítményű, ám hallgatóinak alig egyharmada kiwi illetőségű. Az elsősorban Ázsiából, Dél-Amerikából érkező fiatalok az egyetem elvégzése után csak annyi időt maradnak, amennyit feltétlenül maradniuk kell az áhított útlevél megszerzéséhez, aztán repülnek is tovább.
A bevándorlási törvények további egyszerűsítése valószínűleg nem fogja megoldani a problémát, a jövedelmek emelésére tett kísérletek talán.

A magas adóktól búcsúzz, ne a szeretteidtől.

2. A bevándorlási törvények egyszerűsítése, új vízum típusok, a bürokrácia csökkentése

A National meg van győződve róla, hogy az állam által meghatározott hiánylisták nem követik az ország gazdaságának valós igényeit. Éppen ezért az Akkreditált Munkaadói program kiszélesítésével inkább a gazdaság szereplőire bíznák, hogy a megfelelő képzettségű munkaerő kiválasztását és letelepedésük segítségét. Erre valóban szükség volna, hiszen az egyik legmulatságosabb (és persze bosszantóbb) része a munkavállalási/letelepedési procedúrának, amikor a munkaköri leírást, a munkakör megnevezését az esetleges diploma honosítását a hiányszakma-listákon felsoroltakhoz kell igazítani, hiszen, ha nem betű szerint stimmel a megnevezés, a Bevándorlási Hivatal már dobja is vissza a kérelmet.

Az bevezetni kívánt vízumtípusok:

– Időleges munkavállalói vízum: hat hónapra szóló szezonális engedély, amelyet bármely legálisan Új-Zélandon tartózkodó megkaphat, ha fel tud mutatni egy szezonális munkaajánlatot. Ez a Working Holiday valamiféle kiterjesztése lenne, ideális lesz gyümölcsszedésre vagy más mezőgazdasági munkákra, külön jó hír lehet, hogy minden olyan ország állampolgára jogosult rá, ahonnan vízum mentesen látogatható Új-Zéland, így például a magyar fiatalok előtt is megnyílik a lehetőség.

– Ezüst Páfrány vízum (Silver Fern Visa): felsőfokú végzettséggel rendelkezők számára tenné lehetővé, hogy eleve álláskeresés céljából jöjjenek Új-Zélandra, emellett megengedné azt is, hogy ameddig a képzettségének megfelelő állást nem talál a bevándorlójelölt, addig bármilyen állást elvállaljon.

- Nyugdíjas vízum: magas nyugdíjjal rendelkezők számára tenné lehetővé a letelepedést (hiszen a Zátony nyugalma, természeti szépségei, és relatíve alacsony megélhetési költségei ideálisak egy nyugdíjas-paradicsom kialakítása számára). Ez a vízumtípus persze külön kitérne arra is, hogy az így letelepült idősek nem részesedhetnek semmiféle szociális juttatásból, így nem kerülnének az adófizetők pénzébe.

3. A Bevándorlási Hivatal hitelének visszaszerzése, a bevándorlási eljárások világszínvonalra fejlesztése

Az utóbbi időben kipattant pár botrány a Bevándorlási Hivatal tekintélyét igencsak megtépázta. A hivatal vezetőjéről kiderült, hogy sosem volt olyan végzettsége, mint amilyet állított, több esetben is a gyanú árnyéka vetődött rá, hogy segített bevándorlási kérdőívek kitöltésében. A botrány kapcsán megindult vizsgálatok számtalan egyéb szabálytalanságot is feltártak (és persze nem bírom ki, hogy meg ne jegyezzem: ezek főképp olyan dolgok voltak, amelyek a magyar valóságban még szemöldökráncolást sem okoznának), amelyek következtében komoly tisztogatások is voltak az elmúlt fél évben.
A National átláthatóbb, jobban ellenőrizhető munkamenetet vezetne be, egyszerre növelné a hatékonyságot és csökkentené a hivatal létszámát – de erről sok konkrétumot nem tudunk meg a tervezetből, egyértelműen ez az anyag leggyengébb, legsemmitmondóbb része.

Mindent összevéve nekem kissé felületes, bár koherens anyagnak tűnik: látszik, hogy van elképzelésük, de igazán markáns különbséget nem tudtam felfedezni a kormány terveihez képest.

Fehér por és szalmonella

Választási év van, de erről majd sokat és sokkal részletesebben is szólok.
Ámbár alapvetően nyugodt hangulatban folyik a kampány az év eleje óta, úgy tűnik, a vége felé egyre inkább forrósodnak a kedélyek.
Ma például ki kellett üríteni a Parlament egy részét, mert Helen Clark miniszterelnök egy fehér porral teli levélborítékot kapott, amiről azután később kiderült, hogy ártalmatlan – bár eddig meg nem nevezett – anyag.

Tűzoltók mossák magukat a fehér por miatti riasztás után. Forrás: NZH/Mark Mitchell

Most még kipihenem a vasárnap begyűjtött szalmonella maradékát, aztán holnaptól kicsit bővebben is értekezem – az anyanyelvünk megőrzéséről tervezek írni már napok óta, mikor épp nem a mellékhelységben kuporgok.

Pénzek, árak, fizetések

Azt hiszem közös és makacs tévhit, hogy Aucklandben a legmagasabbak a fizetések (már az átlagokat tekintve), hiszen mégiscsak Új Zéland legnagyobb városa és gazdasági központja. Én is meg voltam erről győződve, míg a minap szembesültem az alábbi grafikonnal, amely az elmúlt évek átlagos heti kereseteit mutatja régiókra bontva. Legnagyobb meglepetésemre Auckland sosem vezetett olyan kiugró módon, mint ahogyan képzeltem, aztán 2005 vége felé a Northland-nek nevezett régió meglódult, és mostanra komoly, heti száz dolláros fölénybe került. Némi nyomozás után persze sikerült kideríteni, hogy Northland esetében Wellingtont (az ország fővárosát és közigazgatási központját) kell érteni.


Ezen egészen addig csodálkoztam, amíg rá nem bukkantam egy másik felmérésre – a Waikato University's Management School végezte –, amely arról tudósít, hogy a közszolgálati szektorban (tehát az állami alkalmazottak) a fizetések átlagosan 20%-al magasabbak, mint a privát szektorban. Ez persze mindjárt megmagyarázza, a magasabb Wellingtoni béreket is.
Lehet, hogy eretnek leszek, de cseppet sem bánom, hogy az adómból ilyen jól megfizetik az állami alkalmazottakat: amíg ezért cserébe odafigyelést és szolgáltatást kapok (márpedig azt), illetve a világ második legkevésbbé korrupt országát, ahol a rendőrségtől nem félni kell, hanem megnyugodva konstatálni a jelenlétüket, akkor legyen csak így.

Más: noha az üzemanyag árak ilyesztő mértékben drágultak az elmúlt időszakban – 2006 januárjában még 80 és 90 cent között mozgott egy liter dizel ára, most pedig $1.79 –, egy ausztrál felmérés kimutatta, hogy Új Zéland az ötödik legolcsóbb az OECD országok viszonylatában, mind a tényleges üzemanyagárakat, mind a kereskedelmi árakra rakódó adóterhek tekintetében. Csak az Egyesült Államok, Kanada, Mexikó és Ausztrália előzi meg. Érdekes egyébként látni, hogy a helyi kutak árképzése mennyivel érzékenyebben követi a világpiaci árakat – akár egyik napról a másikra érvényesítik mind a csökkenést, mind a növekedést –, mint ahhoz Magyarországon hozzászokhattunk.

Új Zéland lerohanása

Az ausztrál-kiwi kapcsolatokról talán volt már pár szó: a két ország folyamatos vetélkedése (és kedves ugratása) mellett alapvetően szoros és testvéri (az európai nacionalizmus tükrében példátlan) barátságot ápolnak. Néhány hete két ausztrál reklámügynökséget is megbíztak, hogy készítsenek Új Zéland elfoglalását népszerűsítő reklámfilmet, aztán egy zsűri, nomeg a közönség eldöntötték melyik a jobb.

Íme a filmek. Elsőként a győztes, utána pedig a második helyezett:





Hagyhatnám persze ennyiben is a dolgot, de nem hagy nyugodni a kérdés: vajon tetszőleges európai államokban hogyan reagálnának egy hasonló kezdeményezésre. Nagykövet külügyminisztériumba kéretése? Zászlóégetések és tüntetés? Mit gondoltok?

Isten halott?

Érdekes nyilvános vitát tartanak ma a wellingtoni Victoria University vitakörében. A vitaindító gondolat így szól: "Ez az isten halott".

A vitázók egyetértő fele: Ken Stevens, az Új-Zélandi Humanista Társaságtól; Udayan Mukherjee, filozófia és közgazdaság szakos diák; Tom Mathews filozófia és politológia szakos diák.
A tézist elvető, vitató fele: Gordon Copeland, független parlamenti képviselő; Tim McKenzie, az egyetem anglikán káplánja; Joe Connell, az egyetem vitázó bajnoka.
Moderátor: az egyetem vallásos tanulmányainak professzora, Paul Morris.

Roppant mód sajnálom, hogy nem vehetek részt az eseményen, igazán kíváncsi lettem volna rá – mindenesetre, ha találok részletes beszámolót a vitáról, úgy azonnal közzéteszem.

A dolgot annál is érdekesebbnek találom, mert az új-zélandi törvények büntetik az istenkáromlást. Egy 1908-as törvény 1961-es módosítása, a Crimes against religion, morality, and public welfare (Vallás, erkölcs és társadalmi jólét elleni bűncselekmények) 123 paragrafusa az istenkáromlást legfeljebb egy év letöltendő börtönbüntetéssel fenyegeti. Igaz a törvény harmadik bekezdése kimondja: a jóhiszemű, udvariasan megfogalmazott vélemények, vitára alkalmas gondolatok kifejtése, bármilyenek is legyenek azok, nem minősülnek bűncselekménynek.

Forrás: Victoria Debating Society

Nagypihenes.hu

Ez most itt nem a reklám helye, hanem egy valódi, minden szempontból jól megérdemelt reklám.
Történt ugyanis, hogy apámékat meghívtuk látogatóba, decembertől töltenek itt egy egész hónapot – megnézni, hogy hol és miképp élünk mi, és persze felfedezni Új Zéland csodáit.
Noha a terv már jóval hamarabb megszületett, repülőjegyet mégiscsak egy hónapja kezdtünk keresni. Elkeserítő árakkal találkoztunk, amelyek napról-napra egyre magasabbak lettek. Az ismert és kevésbbé ismert magyar online lehetőségek szörnyű képet rajzoltak, a legolcsóbb, amit találtunk kettejüknek kilencszázezer forintnál kezdődött, és a néhány lebonyolított telefon sem volt sokkal kecsegtetőbb. Ugyan az itteni Flightcenter segítségével találtunk pár elfogadható ajánlatot, de legnagyobb meglepetésemre csak Auckland-Bécs viszonylatban tudjuk lefoglalni a járatot: fordítva (azaz európai indulással) már nem.
A kétségbeesésből azután Paliék húztak ki minket – emlékeztem, hogy ódákat zengtek egy magyar irodáról, akik nemcsak szuper árat tudtak nekik felhajtani, de a kiszolgálásuk, ügyfélkezelésük is osztályonfelüli. Elkértem tehát az elérhetőségüket, így jutottunk a Nagypihenés.hu nevű céghez. Az eredmény minden várakozást felülmúlt. Nemcsak rekordsebességgel reagáltak, de már-már fantasztikusan alacsony árral tudtak szolgálni: a decemberi (itteni csúcsszezon) 567 ezer forintos jegyár (két főre) olcsóbb, mint amennyiért annak idején mi jöttünk, pedig az elmúlt három évben az infláció mellett az üzemanyagár is megduplázódott.
Nem ismerem személyesen az ügyintéző Bajákiné Andreát, de remélem megbocsátja, hogy most nevesítve is megköszönöm neki a közreműködését, egészen fantasztikus teremtés lehet, ha apám (aki köztudomásúlag nehéz természetű, nehezen megelégedő természet) így nyilatkozik róla:

"A repülőjegy a kezünkben van; ez a Bajákiné, Andrea egy főnyeremény, ilyen gyors, szakszerű és kedves ügyintézést én még nem tapasztaltam."

Ezek után nyilván nem marad más, hogy mindenkit arra biztassak – ha Új Zélandra készül, az első hely, ahol a repülőjegyet keres, a Nagypihenes.hu legyen.

Bevándorlási Hírlevél

Hajnalkától (ő a magyar bevándorlási ügynök) kaptam a minap az alábbi bevándorlással kapcsolatos hírlevelet, amely gyönyörűen összefoglalja az elmúlt időszak hivatalos történéseit. Engedélyt kértem és kaptam, így megosztom veletek, gyanítom sokan érdekesnek találják majd.
Az alábbiakban következzék a hírlevél, csonkítatlan formában:

Immár második alkalommal jelentkezik a First Hungarian Hírlevele, amelyben igyekszem tájékoztatást nyújtani az új-zélandi bevándorlási szabályok változásairól, az érvényes új tendenciákról, és mindenről, ami az ide készülődőknek hasznos lehet.

Ennek a számnak a kiadása sajnálatos módon megkésett eredeti terveimhez képest. Családi és szakmai események hátráltattak, de mindegyik megérte a várakozást. Viszont a késedelemnek köszönhetően a hírlevél igencsak telítve van új információkkal.

Amennyiben úgy véled, hogy nincs szükséged a Hírlevél biztosította információkra és nincs olyan ismerősöd sem, aki ezt hasznosíthatná, egy rövid válaszüzenetben leiratkozhatsz a levelezőlistáról.

Nézzük tehát az elmúlt hónapok, illetve a közeljövő legfontosabb történéseit.

I. 2007. július 30.-i hatállyal számos változás következett be az új-zélandi bevándorlási szabályokban...

Az alapelvek nem változnak, de több módosítás nagy jelentőséggel bírhat az ide készülők vagy már itt tartózkodók számára. A fontosabbakat az alábbiakban részletezem.

1. LSSL – ISSL

A két hiányszakma-listán ismét módosításokat hajtottak végre. Az LSSL hét újabb szakmával bővült, és néhány helyen pontosították, illetve módosították az előírt végzettségre vagy szakmai regisztrációra vonatkozó követelményeket. Az újonnan felkerült foglalkozások a következők:
– environmental scientist
– auditor
– civil engineering technician
– urban and regional planners
– clinical respiratory physiologist / scientist
– line mechanic /linesperson (az ISSL-ről került át)
– motor vehicle inspector

Az ISSL-re a következő szakmák kerültek fel (több olyan is, amellyel jelentkezőket korábban nem sok jóval bíztattam!):
– bycicle mechanic
– fire alarm technician
– painter, decorator and / or paperhanger
– plasterer
– primary school teacher
– small engine mechanic
Valamennyi újonnan felkerült szakma országos szintű hiányszakmaként jelent meg.

2. SMC (Skilled Migrant Category)

Az a híres EOI... módosultak a begyűjthető pontszámok, mégpedig alapvetően úgy, hogy még nagyobb hangsúlyt (vagyis több pontot) kapott az új-zélandi munkavégzés, az itt szerzett iskolai végzettség, az abszolút hiányszakma és kicsit többre értékelik a partnert is (bizonyos esetekben).
A főbb pontszámváltozások:
– megnövelték a jövő erősen növekvő szakterületeiként definiált foglalkozásokban szerezhető bónuszpontok számát;
– megszüntették viszont az ún. meghatározott zárványterületek foglalkozásaira kapható plusz pontokat (nagyon kevés jelentkezőt érint csak);
– a partner új-zélandi állására, állásajánlatára, illetve elismert végzettségére a korábbi pontszámnak a dupláját lehet kapni;
– kevesebb évre több pontot adnak az új-zélandi munkavégzés esetében is;
– tovább árnyalták az új-zélandi iskolai végzettségekre kapható pontokat.

3. Románia és Bulgária

is felkerült a vízum mentes országok listájára. Vagyis ezen országok állampolgárai turistaként ugyanúgy előzetes vízumkérelem nélkül léphetnek be az országba és tartózkodhatnak itt 3 hónapot, mint ahogy a magyar állampolgárok. Remélhetőleg örömteli hír pl. az Erdélyből ide látogatóknak.

4. Tanuló-vízum

Ebben a kategóriában több kisebb változás történt:
szigorítás, hogy ezentúl csak azon tanulók partnere kaphat nyílt munkavállalói vízumot, aki az LSSL-en meghatározott végzettség megszerzéséért tanulnak. (Az eddigi megfogalmazás szerint ez a kedvezmény azokra is vonatkozott, akik egy ilyen végzettség megszerzése felé törekedtek. Magyarán, valamilyen egyéb, többnyire alacsonyabb szintű képzésben vettek részt, amelyre rá lehetett fogni, hogy beugróként szolgál az adott kvalifikációhoz.)
ugyancsak nyílt munkavállalói vízumot kaphatnak a posztgraduális képzésben résztvevők partnerei.

5. Talent Vízum (Akkreditált Munkáltatók) Kategória

Az ezen kategória alatt pályázók számára előírt minimális éves kereset mértékét 45.000-ről 50.000 NZD-re emelték.

6. Eljárási díjak

Július 30.-tól szinte az összes vízumkategóriára vonatkozó eljárási díjat megemelte az NZIS.

7. Egyebek

Kisebb változások történtek még a Talent Policy-ban, a Working Holiday Scheme-ben, egyéb Student Visa előírásokban, valamint a menekült státuszban levők családegyesítési programjával kapcsolatban.
Mivel azonban ezek olyan változások, amelyek nem igazán érintik az átlagos magyar jelentkezőt, részletes (és nem mellesleg felettébb unalmas) ismertetésüktől eltekintek.

II. Az NZIS 2007 novemberében, majd idén február elejétől újabb jelentős változtatásokat hajtott végre...

1. Investor category

Átdolgozták a befektetői vízumkategóriát, amely alatt kellő befektetendő tőke ellenében letelepedési engedélyhez lehet jutni. A kellő tőke mennyiségét most három csoportban határozták meg és a pénzösszeg csökkenésével arányosan szigorodnak a feltételek. Erről az alábbi táblázat nyújt összefoglalót.


2. SMC - Skilled Migrant Category ismét

A legtöbb bevándorlót érintő kategória is jelentős módosításokon esett át. A változások alapvetően az ún. skilled employment meghatározásának módszertanát érintik. Az eddigi gyakorlat szerint ugyan néhány irányelv rendelkezésre állt, de nagyon nagy egyéni szabadságot is hagyott a bevándorlási ügyintézőknek annak meghatározásában, ami persze esetenként meglehetősen különös eredményekre vezetett. Ezt most pontosabb és részletesebb szabályokkal igyekeznek kiváltani. Ennek elősegítésére többek között bevezették az foglalkozások egységes ausztrál-új-zélandi jegyzékét.
Ennek első visszhangjai már eljutottak az itt élő, illetve ide készülő magyarokhoz, alapvetően meglehetősen vészterhes és pánikkeltő hanghordozással.
Véleményem szerint a változások sok szempontból inkább enyhítést jelentenek, de egyúttal egyértelművé teszik, hogy csakis az első lépésektől alaposan megtervezett kérelmekkel lehet eredményt elérni. És első lépések alatt már a munkavállalói vízum előkészítését is értem.
A kategóriát érintő további változások az elismert végzettségek körét érintik, de ennek nincs magyar vonatkozása.

3. Mezőgazdasági idénymunka

A megszüntetett Seasonal Work Permit helyett bevezetni kívánt új rendszerrel (RSE) továbbra is komoly nehézségeik támadnak, ezért egyre-másra módosítgatják és lazítják az új szabályozást. Jelen pillanatban az engedélyt az országban tartózkodó turisták maximum négy és fél hónapos időtartamra kérhetik, de mégsem kell hozzá állásajánlat. Bármely, az NZIS jóváhagyásával bíró mezőgazdasági termelőnél dolgozhatnak. Az NZIS szerződött koordinátorai segítik az érdeklődőket az egyes régiókban az engedély megszerzésében és a munkáltatókkal való kapcsolatfelvételben.

Ha erről bővebb információra van szükséged, fordulj hozzám.

III. First Hungarian

A következő két hír a First Hungarian működését érintik.

NZAMI

Örömmel jelenthetem, hogy a szakma szabályainak megfelelően és eddigi ügyfeleim megelégedésére végzett munkámat az új-zélandi bevándorlási ügynökök szakmai kamarája is honorálta és rendes tagként felvételt nyertem körükbe. A szervezet (NZAMI – www.nzami.org.nz) felelős a regisztrált ügynökök szakmai irányelveinek kidolgozásáért, a szakmai standardok felállításáért és betartatásáért. Szakmai felügyeletet gyakorol tagjai felett és vitás esetekben egyeztető eljárást is lefolytat az érintett ügyfelek és ügynökök között. A tagság garanciát jelent az ügyfelek számára, hogy nem dilettánssal, rosszabb esetben szélhámossal, hanem a szakmai továbbfejlődésre is hangsúlyt fektető szakemberrel állnak kapcsolatban.

Személyes találkozó

Ha személyesen is találkozni szeretnél velem, de még Magyarországon tartózkodsz, a Műegyetemi Állásbörzén (http://www.allasborze.bme.hu) erre lehetőség adódik. Szeretettel várok minden érdeklődőt 2008. április 9-10-én a Műegyetemen, az első emelet 163-as standján.

Zárásként egy örömteli jövőképet sugárzó hír:

Births up to highest rate in 35 years New Zealand is experiencing a mini baby boom.
Figures released today show nearly 3,500 more babies were born in the June 2007 year than the previous 12 months, tipping the figures to the highest rate in 35 years. There were 61,610 births and Kiwi women are averaging 2.1 births each. Statistics New Zealand warns the trend may only be a slight fluctuation.
The figures also show the gap between men's and women's life expectancy has narrowed to just 4.1 years, with women living to an average age of 81.9 years and men to 77.9 years

Haere ra – azaz, viszontlátásra!

Auckland, 2008. február

Vezsenyi Hajnalka

Expressz hirdetés

Előző bejegyzéseim egyikében, a hozzászólások között Névtelen vetette fel az új-zélandi magyar közösség esetleges rabszolgatartó hajlamára vonatkozó lehetőséget, példával illusztrálva, hogy itt a Zátonyon is kialakulhat az Angliában már gyakorlattá csontosodott sajátos alkalmazás, amely a múlt század húszas éveinek kövérdisznókapitalista kizsákmányolását (tudjátok, amely a korabeli karikatúrákon a rosszindulatú, cilinderes burzsoá megjelenítést inspirálta) egy sajátosan magyaros ízzel – a mi kutyánk kölkének a megnyúzásával – egészíti ki. A kommentben konkrét példával is szolgált Névtelen, Expressz hirdetés formájában.
Miután az előzőekben rákaptam az oknyomozás szépségeire, úgy gondoltam, a konkrét példát figyelembe véve utána járok, mennyire valós a fenyegetés: a Magyarországon hirdető magyar-kiwi vállalkozókat elérte-e már az angliai divat szele?
Szeretném hangsúlyozni, hogy az alább következő információk és az ezzel szembeállított valóság csupán egyetlen esetet dolgoz fel, ahhoz hogy általánosságokra következtethessünk, nyilván több hirdetőt is górcső alá kellene venni. Mindenesetre úgy érzem, hogy a példa egynek jó lesz, ránézésre nem tűnik szélső értéknek, amivel szembesültem.

Módszertan:

Regisztráltam egy freemail-es e-mail címet, és kidolgoztam egy karaktert: az ominózus Expressz hirdetésre jelentkező hősünk 33 éves, sok éves gyakorlattal rendelkező ács, gipszkartonozó és asztalos, akinek sajnálatos módon iskolai bizonyítványa csak az asztalos végzettségéről van, de évek óta könnyűszerkezetes házakat épít, otthon van a festésben, a melegburkolásban és a hőszigetelésben is. Angolul vélelmezhetően az alapfoknál jobban tud, a középfoknál kevésbé járatos a nyelvben: "angolul tudok valamennyire, tanultam is, szóval nem lehetne eladni a piacon."
Árpádnak neveztem.

Árpád e-mailben jelentkezett a hirdetésre, ebben beszámolt a saját képességeiről, szakmai gyakorlatáról, és az alábbi kérdéseket tette fel:
"Azt kérdezném, hogy mik a feltételek nagyjából. Mennyi a repülőjegy és nekem kell-e fizetni, vagy Ön fizeti? Mennyi a bér? Órabér van, vagy napi bér? Van-e szállás vagy mennyibe kerül egy kis szoba? Mennyi ideig lehetne dolgozni? Hivatalosan megy ez a építkezések? Mibe kerül az élhetés és kb mennyit tudnék félrerakni, monduk egy félév alatt?"

(A magyar nyelv használatát szándékoltan lőttem be a fentebbi szintre: nem mintha azt képzelném, hogy a szakmunkások csak ennyire bírnák édes anyanyelvüket, de az én Árpádon nem a szavak embere, már gyerekkorában sem szeretett olvasni, mindig is a kézzelfogható dolgok érdekelték, ráadásul nem is internetezik túl sokat: ha egy haverja nem hívja fel rá a figyelmét, sose veszi észre a hirdetést.)

Dicséretes gyorsasággal érkezett válasz a hirdetőtől, másnap estére az alábbiak vártak:

"...mi az amit meg tudsz csinalni ,,vagy csak acs es gipsz karton gondolod tudnal festeni is??? es talad ki mikor tudnal jonni ! leghhamarabb! szukseged van 300.000ft ra a repi jegyre !! itt kb $4-5000 kell a kezdesre ! Lakas berlet ,auto ,kaja ,,Biztonsagos ha van nallad ennyi ! $15 - kezdesre ,,3 honap proba ido! elintezem a munkavallaloit ! megadom a szukseges papirokat !harom honap utan ,mikor megvan a papir ! $18 /ora !szerzodes ket evig ,ket ev utan ,,megemelem az oraberedet !normal kiwi oraberre ! vagy ha nem szeretsz velunk dolgozni ! segitunk mas munka adot talalni ! ez mind attol fugg ,hogyan beszeled a nyelvet !

roviden ennyi ! varom valaszod !"

(A választ szó illetve betű szerint – copy-paste segítségével – idéztem.)

A választ sok szempontból – ha nem is túl bőbeszédű –, korrekt tájékoztatásnak kell minősítenem: a legfontosabb témákra kitér, kiderül feketén-fehéren, hogy mit kínál, mire lesz szüksége Árpádnak, szóval arra mindenképpen alkalmas, hogy a lehetőséget immár további komoly megfontolás tárgyává tegye. Az itteni tapasztalataim alapján semmi lehetetlent, semmi valótlanságot nem állít, persze a rövid válasz nem fejti ki a work-permit megszerzésének esetleges buktatóit, és nem is hívja fel a figyelmet az esetleges nehézségekre, amelyek óhatatlan kockázatot rejtenek egy ekkora lépésnél.
Természetesen Árpád további konkrétumokat szeretett volna tudni, újabb levelet írt:

"Köszönöm a válaszát. Azt szeretném kérdezni, hogy milyen papirokra van szükség, hogy kell valamit vinneme?
Meg azt, hogy ez a pénz, amit mondott akkor az, amit kézbekapok? És hogy mennyiből élek meg, vagy tudok ebből mennyit félrerakni? Szóval ez jó pénz? És akkor ezt értsem úgy, hogy két évig nem lesz fizetésemelés, és hogy ez miért?
Hát tudok még festeni és tapétázni is, de nincs arról se bizonyítványom, de csináltam sokat, az nem gond ha kell. Meg szigetleni is elég jó vagyok termóban és csináltam már melegburkolós melót is.
Hát nem kevés pénz, amit ír a repülőjegyre meg a többi, kell két hónap amíg összejön mert akkor még a kocsit is el kéne adni hozzá. Ott kell kocsi? Mennyi az ? vagy azt ad a cég?"

No, erre a második levélre már nem érkezett válasz az elmúlt öt napban. Hogy az e-mailem szövegezése, vagy a túl sok információ kérése, esetleg a fizetésemelés emlegetése az oka a hallgatásnak, azt már nem fogjuk megtudni sosem.

Ezek után folytattam az oknyomozást: miután nem tudtam, hogy a fent említett képességekért mi számít korrekt fizetségnek, a szomszédban lakó építési vállalkozóhoz (builder) fordultam tanácsért – mondaná meg mennyi órabért lát ő reálisnak. A válasza kicsit tágra sikerült, mindenesetre tanulságos: gyakorlattól függően $22 és $40 közötti órabért adna ő.

Konklúzió:
(aminek a szíves megvitatására hívnám fel az itteni olvasóimat):

Véleményem szerint, ránézésre, nem olyan szörnyű a helyzet, mint amilyenről az angliai híradásokból értesülhettünk. Ha a hirdető tartja magát az ígéreteihez, akkor egy nem túl nagyvonalú, ám megfontolásra érdemes ajánlattal áll szemben Árpádunk.
Az első 3 hónap (a work-permit megérkezésig tartó időszak, ami még reálisnak is tekinthető, némi ráhagyással) $15 órabére kevéske, de tekintve, hogy ez inkább a szürkemunka kategóriába tartozik, nem meglepő, ráadásul az azonnali munkakezdés lehetősége jócskán csökkenti az új élet beindításának költségeit.
A már hivatalos munkaerőnek ajánlott $18 dollár óránként ugyanakkor nem tartozik a rablás kategóriába: kezdő bevándorlónak nemigen ajánlanak ennél többet eleinte, bármit is mondjon a builder ismerős. Más kérdés, hogy a két éves röghözkötést és az ez idő alatt végig stagnáló fizetést kicsit túlzásnak érzem.
A lehetőség mellett szól, hogy már a kezdetektől nyújt valamiféle biztonságot, és ha az érkező angoljára ráfér a fejlődés, akkor a magyarul beszélő főnöknél elkezdett munka mindenképpen előny. Hátránya, a soknak (napi 10-12 óra) tűnő munkaidő, a nem túl nagyvonalú fizetség és a két éves elkötelezettség.
A $18 órabér egyébként – ha a napi 10-12 órát átlagoljuk – évi bruttó 51.480 dolláros jövedelmet jelent (nettó évi 39 ezer dollár), ami már némileg átlag felettinek számít, és viszonylag kényelmes megélhetést (ha nem is túl nagy lábon) eredményez, míg a kezdeti 1 milliós beruházás (300 ezer repülőjegy plusz 4-5000 dollár) nagyjából egy év alatt spórolható vissza ebből.
Ha Árpádnak volnék, és bizonytalan az angol nyelvtudásomban, elfogadnám az ajánlatot bizonyos feltételek mellett: a job offert előre, Magyarországra kérném, és már Magyarországról elintézném a work-permitet. Ez nyilván némi kockázattal jár a hirdetőnek, de talán nem kezelhetetlen. Ha Árpádnak volnék és valóban jó, tárgyalóképes szinten beszélném az angolt, akkor a feltételeimet kiegészíteném azzal, hogy csak egy évre kötelezem el magam a $18 dolláros órabérrel.

A Hivatal állásfoglalása

Az előző bejegyzésem kapcsán felmerült kérdések tisztázása végett felhívtam az Immigration Offic-et (Bevándorlási Hivatal), és nem túlságosan meglepő módon kiderült: Névtelen ajánlotta egyenes út a járható.
A következő információt kaptuk, arra nézvést, hogy mi a teendő, ha valaki munkakeresési céllal, de nem előre intézett work permit/resindency-vel érkezik Új Zélandra:
A határon (valójában már a repülőn) a kis papíroson turist permit-et kell kérni, de a megjegyzés rovatba be kell írni, hogy munkakeresés céllal érkezünk, interjúkra hívtak meg. A Hivatal ügyintézője hangsúlyozta, hogy az őszinteség a legfontosabb. (No, igen, igen... )
Ha feltüntettük, hogy célunk a munkakeresés, akkor a Border Controll (a kuckóban ülő, útlevélbe pecsételő jószág) minden bizonnyal rá is fog kérdezni. Mondjuk el neki a helyzetet, hogy igen, munkakeresési céllal jöttünk, ha vannak előre ígért interjú lehetőségek, azt soroljuk fel. Nyilván kíváncsiak lesznek a szakmánkra, végzetsségünkre is, ezeket is tudassuk a belépéskor.

Peremfeltételek: tárgyalóképes angol-nyelvtudás, hiánylistás szakma, repülőjegy vissza, szállás és megfelelő pénzmennyiség az itt tartózkodásra.

Az ügyintéző külön jelezte, hogy a "jövök és majd csak találok valami állást", nem akceptálják, de a konkrét tervekkel érkező, tájékozott és felkészült munkakeresőket szívesen látják, nem támasztanak akadályt a határon.

Warning! Bevándorlóknak

Sajnálom, hogy nem kifejezett jó hírekkel jelentkezem újra, de mindazok számára, akik Új Zélandot forgatják a fejükben fontosak lehetnek az alább következők.

Először is: 2008 február 4-től ismét változtak a bevándorlás szabályai. Egyébként is tudni lehet, hogy a szabályozást évente legalább egyszer felülvizsgálják: az elmúlt időszak bevándorlóinak mennyisége és minősége függvényében vagy felülbírálják az addig érvényben lévő rendelkezéséket, vagy hagyják ugyanúgy. Általánosságban inkább felülbírálják. Amolyan húzd meg, ereszd meg módon dolgozik az Immigration. Amikor épp kevés az új kiwi jelölt, akkor könnyítenek, majd amikor egyszerre túl nagynak tűnik az érkezők hordája, olyankor jön a szigorítás.
Tudni érdemes, hogy a bevándorlási szabályok manipulálása nemcsak a bevándorláshoz/letelepedéshez szükséges pontrendszer módosításában merül ki, de a meglévő képzettség, igazolható munkatapasztalat elismerése és osztályzása legalább annyira vitális.
A mostani módosítások a Skilled Migrant (képzett munkaerő) kategóriára vonatkoznak, és röviden az ausztrál osztályozó/minősítő rendszer átvételét jelentik.
Amint megtudtam, hogy jelentős módosítás történt a bevándorlási szabályokban, azonnal felhívtam az ügynökünket: meglehetősen sok frissen érkezett, vagy éppen érkezni készülő barátunkat ismerősünket érinti kérdés, tudni szerettem volna, hogy mire számítsanak. Peter Beiner válasza a legkevésbbé sem volt megnyugtató – elmondása szerint, egész pályafutása legkeményebb szigorításával állunk szemben (és ez a pálya immár több, mint évtizedes). A legalapvetőbb szigorítás a diplomák/bizonyítványok minősítésében (immár sokkal diverzifikáltabban bírálják el, hogy mit fogadnak el, és milyen szintű helyi képzettségnek feleltetik meg) és az igazolható munkatapasztalat befogadásában történt. Ne kérdezzétek, hogy ez pontosan mit jelent: ugyan elolvastam az Immigartion honlapján a változást röviden taglaló három képernyőnyi anyagot, de sokkal okosabb nem lettem tőle. Peter is azt kérte, hogy adjak neki néhány napot, amíg kifigurázza (kifigurázni vmit: ige a magyar-kiwi szlengben, gyk. kitalálni, kigondolni értelemmel. a figuring out hasonló jelentéstartalmú angol szóhasználat torzítása), hogy pontosan miképpen kell értelmezni az új szabályokat, s amíg tud beszélni a Bevándorlási Hivatal munkatársaival, hogy ők miképpen értelmezik és alkalmazzák ezeket az új szabályokat. Mindenesetre első olvasatában roppant elkeserítőnek minősítette az új helyzetet, több ügyfelének is azt tanácsolta, ne most fussanak neki a procedúrának, sőt volt akit vissza is küldött szülőhezájába, mert a jelenlegi szabályozás melett nem látott esélyt a sikeres munkavállalásra/letelepedésre.
Ugyanakkor persze szóba került, hogy az idén óhatatlanul bekövetkező felülvizsgálat alkalmával nyilván jelentős enyhítés várható, mert olvasatában a mostani szigor miatt olyan kevés új bevándorló érkezik majd, ami – igen, átesés a ló túloldalúra –, tovább növeli az amúgy is tetemes munkaerőhiányt.

A másik aggodalomra okot adó jelenség első jeleit már fél évvel ezelőtt érezni lehetett, de az egyre szaporodó hírek nyilvánvalóvá tették, hogy a fentebbi szigorítással koreláló trenddel van dolgunk. Jelentősen szigorodott a határőrizeti szervek bevándorlással foglalkozó gyakorlata, ami kevésbbé bonyultan megfogalmazva annyit tesz, hogy jóval erősebben és többet kekeckednek a reptéren, amikor az emberfia megpróbál az országba hatolni. Az elmúlt fél évben immár öt olyan esetről hallottam, amikor a frissen érkezett turistákat hosszas faggatásnak vetették alá az érkezésük célját illetően, hogy végül nyilatkoztassák őket: nem fogják kérni a turista vízum meghosszabbítását, vagy nem fognak munkavállalási engedélyért folyamodni. Megtörtént, hogy a nyilatkoztatás után, amikor a delikvens mégiscsak hosszabbításért folyamodott, elutasították, mondván: a belépéskor azt mondta, nem akar három hónapnál tovább maradni, ergo hazudott, és Új Zélandnak nincs szüksége hazug emberekre.
Ez az a gyakorlat azért kellemetlen kifejezetten, mert a legtöbb bevándorlójelölt nem az anyaországból intézi a munkavállalási/letelepedési engedélyt, hanem turistaként lép az országba, itt kezd el állást keresni – hisz sokkal könnyebb munkát találni, ha személyesen interjúztathatnak meg –, és a friss job offer birtokában nekikezdeni a munkavállalási engedély kérvényezésének. Nos ezt a lehetőséget teszi lehetetlenné, illetve kockázatossá a mostani beléptetési gyakorlat.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy mindig és mindenkivel eljátszák a fentebb vázolt nyilatkoztatást, de a fél év alatt öt eset már trendet rajzol ki, és ez persze csak az az esetszám, amiről én, véletlenül értesültem.

Ez az érkezési kockázat veti fel, az utóbbi időkben oly gyakran felmerülő kérdést: mikor jönni? Mint annyi mindenben, itt sincs konszenzus. Lássuk a lehetőségeket:

1. Az itteni nyáron (decembertől februárig) érkezni, az abszolút turista szenzonban.

Pro: a határon nagy valószínűséggel kisebb esélyben kekeckednek, sokkal hihetőbb, hogy egyszerű turista az emberfia, aminek beállítja magát, jelentősen kevesebb a kockázat, hogy a fentebb említett módon nyilatkoztassák. Új Zéland komoly turista célpont, főszezonban nem piszkáljuk a pénzüket itt elkölteni kívánó külhoniakat.

Kiwiland a legszebb arcát mutatja: napfény, beach, lazaság - így a legkönnyebb aklimatizálódni, és a legjobb önigazolás, miért is vándorlunk olyan nagyon messzire eredeti élőhelyünktől.

A megélhetés is olcsóbb, nyáron nem kell a fűtés brutális áramszámláját fizetni.

Contra: a nyári szezonban igazán nehéz (majdhogynem lehetetlen) munkát/job offert találni, ilyenkor mindenki nyaral, a cégek tartaléküzembe kapcsolnak, február végéig, március elejéig áll a munkaerő piac, hacsak nem a vendéglátóiparban próbál elhelyezkedni az emberfia. Ez a friss bevándorló jelölteknek jelentős anyagi megterhelést jelenthet: az otthonról hozott pénzből kell berendezkedni, felélni azt, és kivárni, amíg munkára lellnek. A replőjegyet nem számítva is kell 4-5000 dollár az életkezdéshez, ehhez még nyugodtan adjunk hozzá havonta 2-2500 dollárt, amibe a szolíd létfenntartás kerül Aucklandben.

2. Az itteni télen (júniustól augusztusig) érkezni

Pro: Zakatoló gazdaság, sok területen jelentős munkaerőhiány – jelentősen megnövekvő esélyek a gyors elhelyezkedésre. Ez nemcsak anyagilag lehet sokkal kedvezőbb, de a friss bevándorló jelölt pszichés állapotára is kifejezetten kedvezően hat, ha gyorsan talál munkát, hamar megkapja az ilyenkor annyira szükséges biztonságérzetet.

Contra: a határon sokkal gyanakvóbbak, nehezebben hiszik el a turizmus iránti ellenállhatatlan vágyunkat, igen könnyen belefuthatunk a már emlegetett nyilatkoztatásba.

Új Zéland ilyenkor mutatja a legkevésbbé vonzó arcát: esők, hűvös; minimum kétszeres villanyszámla. Ha valaki nem komoly eltökéltséggel érkezik, könnyen elbizonytalanodhat, hogy helyes volt-e az eredeti elgondolása.

Konklúzió:

Én az itteni koraőszt tartom a legideálisabb érkezésnek bevándorlási szempontból. Legyen mondjuk a március hónap. Az idő még gyönyörű, a turizmus szempontjából abszolút utószezon van, még hihető, hogy világot látni jöttünk. A cégek az új pénzügyi év legelején vannak, beindul a munkaerő piac – noha ez az állástváltoztatás klasszikus ideje, tehát van konkurencia –, ilyenkor már egyre nagyobb valószínűséggel lehet munkát is találni.
Jó eséllyel fűteni még alig kell, viszont a turisták eltávozását követően sok a jó áron kiadó lakás, olcsóért eladó autó.

Most had hallom, ti mit gondoltok minderről?