No, ki akar a Hyundai New Zealand munkatársa lenni?
március 10, 2011
szeptember 20, 2008
Telekommunikáció
Írtam már a témáról, de jó régen volt: azóta történt a Zátonyon infrastrukturális fejlesztés, meg én is tovább léptem.
Jelenleg (továbbra is) az Orcon nevű internetszolgáltató ügyfelei vagyunk. A fő változás, hogy a telekom liberalizáció után megnyitott központoknak köszönhetően az Orcon ADSL+2 szolgáltatást kínál, amit saját telefon előfizetéssel fejel meg. Osztottam-szoroztam, végül a teljes telekommunikációnkat az Orconra bíztam, és nem bántam meg. Havonta $120 fizetek, ezért a következőket kapom:
Internet:
12-13 Megabit letöltés
800-900 kilobit feltöltés
10 Gigabyte adatforgalom (minden további Giga 1 dollár)
Fix IP cím
Telefon:
Új-Zéland összes vonalas telefonjának ingyenes hívása
Havi száz perc tetszőleges mobil hívása
Központi üzenetrögzítő
Mindezeken túl beszereztem egy Skype telefont is. A Linksys CIT400-at a routerre kell kötni, így nem függ az éppen bekapcsolt számítógépektől vagy az éppen futó operációs rendszerek milyenségétől. A készülék ráadásul hagyományos telefonként is működik, a hívás kezdésekor egyszerűen ki lehet választani, hogy a hagyományos vonalon vagy Skype-on keresztül szeretnénk a hívást indítani. A Skype akkor vált az elsődleges tengerentúli kommunikációs csatornánkká, amikor megjelent az Unlimited World nevű előfizetési csomagja. Ez havi 9 Euro-ba kerül (több hónap egyszerre kifizetése esetén kedvezményt adnak), ezért cserébe havi tízezer percet hívhatjuk 36 ország tetszőleges vonalas telefonját, köztük Magyarországét is. Ráadásul, az Unlimited World díja tartalmaz 3 szabadon választott un. Skype-in számot is, így jutottunk egy 21-es körzetszámú, magyar vonalas tarifával hívható, magyar telefonszámhoz, ami azért zseniális, mert a magyarországi rokonok, barátok éppen annyiért és úgy hívhatnak bennünket, mintha nem költöztünk volna a világ túlfelére. Külön előny, hogy a Skype-in számunk hívása is a Linksys-en csörög, így a napi használatban ez az egy készülék bonyolít le minden beszélgetést.
A Skype végül eljutott odáig, hogy mind szolgáltatásban, mind minőségben megkerülhetetlen lett: a Skypeos hívások minősége (akár minket hívnak rajta, akár mi hívjuk Magyarországot) semmiben sem különbözik a hagyományos vonalas hívásokétól: a felhasználói élmény mondhatni tökéletes.
Az Orcon új generációs, ADSL+2 szolgáltatására egy ideig folyamatosan panaszkodtam, nemcsak az elvárt sebességet nem nyújtotta, de állandóan megszakadt az összeköttetés, olykor a használhatatlanság szintjére degradálva az internetünket. Dühöngtem, és bántam, mint a kutya, hogy váltottam – s már azon voltam, hogy minden frissen érkezőt lebeszéljek az Orconról. Azután persze kiderült, hogy az akasztják a hóhért tipikus esete forgott fent: a problémákat egy hibás modem, illetve az okozta, hogy a Sky dobozának kialakított telefonaljzatba nem dugtam ADSL filtert. Mióta korrigáltam ezeket, azóta tökéletessé vált a net, és ismét csak ajánlani tudom az Orcont.
augusztus 04, 2008
Szolgálati közlemény
Ezúton szeretném értesíteni az összes kedves ismerősömet, akikkel eddig MSN-en tartottam a kapcsolatot, hogy a Microsoft ezen csodálatos termékét végképp száműztem az informatikai infrastruktúránkból. Eddig is csupán a Gaim segítségével kapcsolódtam ezzel a protokollal, ám ennek vége. Az elmúlt hónapokban áttértem Machintosra, s ezzel véget vetettem a Gaim/Pidgin pályafutásának is. Ugyanakkor Skype-on bárki megtalál ezentúl is, akinek erre lenne igénye.
október 31, 2007
Ingyen telefonálás
Egyre másra jönnek a kedvező telekommunikációs akciócsomagok – úgy tűnik, közel egy év kellett, hogy a piaci szereplők felnőjenek a tavaly ilyentájt megnyitott gerinchálózathoz. Nemcsak a Telecom – amelyiknél szinte természetes –, de a Vodafone mellett az Orcon és a Woosh is elkezdte hirdetni az All-in-One csomagjait: egyszerre kínálnak vezetékes telefont, szélessávú internetet és az Orcon hamarosan virtuális mobilszolgáltatóként is a piacra lép. (Tegyük hozzá, hogy az Orcon és a Woosh is egyszerű internetszolgáltatóként kezdte, a Vodafone pedig nemrégiben vásárolt be és vette meg az iHug nevű szélessávszolgáltatót.
Szóval pezseg a piac – és ha már itt tartunk, had beszéljek le mindenkit a Vodafone ajánlatáról: (bármilyen csábítónak is tűnik az egy év ingyen net) Pali megpróbálkozott vele, de az internet minősége gyalázatosnak bizonyult, Lajosék csak megrendelték, de még két hét múlva is a papírjaikkal kínlódtak, aztán Lajos úgy döntött, nem hiszi, hogy egy nyomorult telekommunikációs szerződésnek nehezebbnek kellene lennie, mint a 4! (azaz négy) nap alatt mindenestül végigzongorázott banki ingatlanhitelnek, ezért mielőtt tényleges liezonba bonyolódott volna a Vodafonenal, lemondta, és a Telecom csomagját választotta.
A Vodafone mentségére talán az szólhat, hogy az akciójuk kapcsán hihetetlen mennyiségű új ügyféllel kell megbirkózniuk (gyanítom alulkalkulálták a várható rohamot), de az internetszolgáltatásuk gyalázatos mivoltára nem találok pardont.
Én egy ideje a saját netszolgáltatóm, az Orcon akcióival szemezgettem – és még mindig nem vagyok biztos benne, hogy ha év végén megindul a mobil üzletáguk, nem váltok – különösen az a csomagjuk tetszett, amelyben havi 20 dollárért 30 ország vonalas telefonjait lehet korlátozás mentesen és minden további költség nélkül hívni. Magyarország a listán van, igen.
Azt hiszem, a külföldre települteknél állandó kérdés, hogy hogyan, mi módon tartsák a kapcsolatot az óhazában hagyott szeretekkel, barátokkal és ismerősökkel. 2007-ben az internet kényelmes és kézenfekvő megoldás, ám van egy szépséghibája: az idősebb korosztály nem feltétlenül perfekt az azonalli üzenetküldők vagy a Skype használatában. Nálunk ugye apámmal végtelen szerencsésnek mondhatom magam, de már anyámmal vagy Kriszti nagyszüleivel nem megy a netes kommunikáció.
Eddig – a még szóba jöhető hívókártyákkal szemben – a SkypeOut megoldását preferáltam: gyakorlatilag a budapesti helyi tarifánál is olcsóbban tudtam felhívni magyar vonalas számokat ezzel a megoldással. Ez viszont legalábbis az indító oldalán működő számítógépet, és fülhallgató-mikrofon párossal való gép előtt görnyedést jelentett.
(Épp ezért fontolgattam egy ideje, hogy veszek egy wireless routerre csatlakoztatható külső Skype handsetet.)
Pár hónapja figyeltem fel a Jajah nevű új versenyzőre. A Jajah nagyon ügyesen a telefonkészüléken bonyolítja a tényleges kommunikációt, csak a hívás indítását kell a számítógépről kezdeményezni. Ez a gyakorlatban úgy működik, hogy a weboldalukon beírjuk a hívni kívánt számot (megmondván előbb, hogy mi melyik számon vagyunk), erre először kicsöng a saját telefon, ahol egy kedves mesterséges intelligencia megkér, hogy tartsuk, amíg kapcsolja a hívott számot, majd pár másodperc múltán már hallani is a csörgést, innentől kezdve pont olyan, mintha hagyományos telefonnal lenne dolgunk.
Amiért különösen csábító a Jajah, az az akciójuk, amellyel más Jajah felhasználót heti szinten 150 percig ingyenesen lehet hívni. Ránézésre ez sem oldja meg az internetet nem használó szülők, nagyszülők problémáját, de egy pici, pofonegyszerű trükkel valódi ingyentelefonhoz juthatunk.
A saját accounton kívül, kell egy második accountot (amihez kell egy másik email cím, de ez manapság nem probléma) is regisztrálni. Tekintve hogy a regisztrált felhasználó fiókokhoz (brr... de bután hangzik...) rendelt telefonszámot a Jajah rendszere minden további nélkül, és akármilyen gyakran engedi megváltoztatni, így nincs is más dolgom, mint a másodlagos (nálam stílszerűen Hívott Félnek keresztelt) account regisztrált számai közé beírni a kívánt telefonszámot, és máris ingyen mehet a beszélgetés. Ezzel a megoldással kényelmesen – mindenféle előre egyeztetés vagy oldschool partnereink internethasználatra kényszerítés mellőzésével – hetente 150 percet ingyen beszélhetünk.
Egyszeri befektetése azért van a módszernek, a Jajah egy hét után megtagadja az ingyenes csevejt, ha nem töltünk némi pénzt az accountra, de tekintve, hogy 5 dollárral is beéri, így a két regisztráció is csak 10 dollárba fáj, ami ráadásul (feltéve, ha betartjuk a heti ingyenes limitet) nem csökken, így valóban egyszeri 10 dollárról beszélünk csak.
október 22, 2007
Kiwitube
A nagysikerű webes portálok kiwi klónjai egyre másra jelennek meg Új Zélandon, mióta az E-bay mintájára létrehozott Trademe átütő sikernek bizonyult és 800 millió dolláros vételárával az ország egyik leggazdagabb emberévé tette létrehozóját.
A legújabb kísérlettel a video-megosztó piacra akar betörni egy bátor kedvű vállalkozó, és még a néven sem törthette a fejét túl sokat: szeptember közepén indult Új Zélandot meghódító pályáján a kiwitube.co.nz.
Nem nagyon látom egyébként, hogyan és miért lenne átütő siker vagy honnan kerítene legalább működőképes gazdasági modellt, de tény: alapításakor a Trademe sikeréért sem adtak volna egy lyukas félpennyt. Egyelőre úgy látom, hogy a Kiwitube a videós hirdetési piacból próbál valami bevételhez jutni, de látva a másfél hónap alatt regisztrált kilencven fős tagságot és a mindössze 134 feltöltött videót, nagyon úgy tűnik, hogy nem lesz könnyű megismételni a Trademe diadalútját.
július 05, 2007
A Jó, a Warner és a T-Online?
Nem tudok elmenni az eset mellett, bármennyire is nem Új Zélandhoz kapcsolódik. Egészen elképesztő módon meg vagyok döbbenve.
Igen, a Tóth Benedek ügy. Tessék elolvasni, aztán elolvasni a Webisztán ezzel kapcsolatos megnyilatkozását.
Szögezzük le mindjárt: mint köztudomású, nem vagyok nagy rajongója a óriáskiadóknak (sőt, jó kuruc szokás szerint van bennem némi idegenkedés minden igazán nagy multival kapcsolatban), és minden okom megvan erre, mert bár lassan tizenöt éve múlt, még mindig nem felejtettem el, amikor a Bertelsmann nevű gigakorporáció milliárdos törzstőkével létrehozott magyar leányvállalata beperelt piaci erőfölénnyel való visszaélés miatt.
Azt is vallom, a létező szerzői jogi szabályozás és törvények, valamint az ezekre épülő üzleti modellek elavultak, kezelhetetlenek és mihamarább revideálásra szorulnának. Ámbár eddig nem szívesen példálóztam itt a Subdimensionön a kiadói múltammal, most tanúságtételre hívom egykori bűntársaimat: a Valhalla utolsó éveiben már azért lobbiztam, hogy a megjelenő könyveinket a megjelenéssel egyidőben tegyük elektronikus formában INGYENES közzé a neten. Az üzleti megfontolás és az akkor hangoztatott érveim úgy szóltak: az olvasók vásárlással hálálják meg, ha nem vakon kell kiadniuk a vételárat.
Mindezeket csak azért hozom most elő, hogy látszódjék: ha elfogult is vagyok, semmiképp sem a Warner és társai irányába.
De azonban.
A letöltögetés, másolgatás, torrentezés az bizony lopás. Ez egy olyan tény, amit nem ment semmi. Nem menti, hogy akitől lopunk az egy szar-szemét; nem menti, hogy húsz éve a fél világ ezt csinálja; nem menti, hogy az is lop tőlünk, becsap.
Az történik ugyanis, hogy valakik létrehoznak valamit, amit pénzért kínálnak, a tisztelt felhasználók egy része viszont ingyen akarja élvezni/birtokolni. Annyira össznépi játék ez, hogy némely országok törvénykezése nem is tud vele mit kezdeni, és beéri annyival, hogy csak azokat szankcionálja, akik anyagi haszonszerzésből teszik. De attól, hogy nem fenyegeti börtön az egyszeri magának letöltőt, az csak lopás marad. Amin most igazán meglepődtem, az a vehemencia, ahogy emberek – sőt véleményformálók –, kikérik maguknak és felháborodnak azon, hogy ez ellen a tolvajlás ellen a tulajdonos fellépni próbál.
Frank Miller és aztán Zack Snyder létrehoztak valamit. Kitalálták, megírták, megrendezték, mások eljátszották, megint mások megrajzolták... szóval dolgoztak rajta és mint a legtöbben, tették ezt annak a reményében, hogy az emberek majd tetszeni fog, és ezért az emberek majd fizetnek érte.
És sok ember fizetett is érte nyilván. De akkor jönnek, akik azt mondják: – Én nem fizetek.
A pénzre, amibe kerül, nekem nagyobb szükségem van – mondják. – A Warnernek van elég, meg a Warner amúgy is egy gonosz, arctalan külföldi cég, annak miért adnék, ha már meg tudom tenni, hogy ne kelljen adnom.
Ha eszébe jut az alkotó – aki nem arctalan gonosz cég, hanem csakolyan ember, mint mi többiek – azt lesöpri azzal, hogy a gonosznagyarctalan úgysem adja oda a ki nem fizetett pénzt, vagy csak egy kis részét adja oda. Húsz dollárból mondjuk 20 centet. És a letöltögető azt mondja: nekem jobban kell a 20 dollár, mint az alkotónak a 20 cent – az a szemét végülis amúgy is gazdag, meg ott szokott lenni az Oscar gálákon is, és végülis biztos Hollywoodban van nagy háza, meg jó női... szóval csak ne ácsingózzon az én 20 centemre.
Héla, emberek! Kapjunk észbe. Valaminek az eltulajdonítása akkor is rossz és szégyellni való, ha milliók csinálják, ha egy rossz és elavult és tarthatatlan üzleti modell és a megváltozott technikai lehetőségek erre sarkalnak, vagy kézenfekvővé teszik. Nem mondom, hogy ne csináljuk, nem mondom, hogy aki csinálja az gyilkos-anyaszomorító, de amikor igenis finoman az orrunkra koppintanak miatta, akkor legalább ne háborodjunk fel, ne hőbörögjünk.
Ostobaságnak tartom persze, hogy a kiadók ahelyett, hogy a megváltozott világnak megfelelő, új üzleti modell kigondolásán és bevezetésén fáradoznának görcsösen ragaszkodnak a tarthatatlan régihez – mert kudarcra vannak ítélve. De a jogukat ne vitassuk el tőlük.
Fel lehet háborodni – és kell is –, amikor túlzásokba esnek, amikor eszement pénzbüntetéseket, esetleg börtönt akarnak a felhasználó nyakába varrni.
De ezúttal a Warner semmi olyat nem tett, ami felháborodásra adna okot: nem pereskedett, figyelmeztetett, ha úgy tetszik kért. Azt mondta a maga sajátos céges nyelvezetén: figyeljcsak, látom ám, hogy éppen lopsz tőlem, és ez nem tetszik nekem. Hagyd abba.
Meg tehette volna nyilván, hogy rögvest feljelentést tesz: no akkor volna ok a felzúdulásra.
A letöltögetésnél sokkal-sokkal rosszabbnak és károsabbnak tartom, azt, ahogyan kikérjük magunknak ha ez nem tetszik a jogtulajdonosnak. Mert amennyire meg lehet ideologizálni, hogy miért jogos az, hogy nem fizetek a Warnernek vagy a Microsoftnak, legalább ugyanannyira alá lehet támasztani, hogy a nyers és igazságtalan adórendszert miért jogszerű kijátszani, és innen csak egy lépés, hogy azt is természetesnek vegyük, hogy nem fizetünk a Sonynak a tévéjéért a Media Marktban, vagy a Molnak a benzinért a kútnál.
június 13, 2007
Technológia zagyvaság és a légvárak
Nem csak nerdeknek.
Két érdekesebb bejelentés is történ az elmúlt időszakban a kiwi tech-szektor tekintetében.
Egyfelől (és ez a régebbi hír ) a Telecom bejelentette, hogy a mobilszolgáltatása tekintetében áttér a GMS/WCDMA szabványra – magyarul arra a hálózati megoldásra, ami az emberek nagytöbbsége számára (és pl. Magyarországon is) a mobiltelefóniát jelenti.
Jelenleg ugyanis Kiwilanden két mobilszolgáltató (nem)versenyez egymással: a Vodafone, amely a megszokott GSM szabványt használja és a Telecom, amely egyelőre a CMDA hálózaton működik. A két megoldás még véletlenül sem kompatibilis egymással, de annyira nem, hogy a Telecomos mobilokhoz ugye még szimkártya sincs (az valahogy kiemelhetetlenül integrálva van a készülékbe), így azután a szolgáltató váltás finoman szólva sem zökkenőmentes: a simlock ugyan ismeretlen fogalom, ellenben, ha egy Vodafone-os Telecom ügyféllé kívánna avanzsálni, akkor dobhatja el mobilját és vehet újat – illetve vica-versa.
Ennek az állapotnak voltak nyertesei: a mobilszolgáltatók; és voltak vesztesei: az ügyfelek (És persze ez szubjektív, de én azt hiszem a Telecom ügyfelek nagyobb lúzerek.).
Miután a váltás ennyire nehézkes, igazi verseny sem alakult ki. Írtam már talán eddig is, a mobiltelefonálás minden összehasonlításban szemtelenül drága: hálózaton belül is 50 cent percenként a legkedvezőbb percdíj.
A Vodafone ügyfelei legalább külföldi utazásaik alatt is használhatták a készüléküket, de a Telecom ügyfél, hacsak nem Ausztráliába utazott, még roamingolni sem tudott a hálózatok (és így a készülékek) különbözősége okán.
Nos kiderült, hogy a Telecom ausztrál partnere – aki mellesleg Új Zélandon a vonalas szegmensben versenytárs –, a Telstra Clear jövőre megszünteti a CDMA hálózatát, így a mi Telecomunk sem tehetett mást.
Ez persze egyfelől annak a beismerése, hogy az évekkel ezelőtt hozott döntés – mármint a CDMA szabvány választása – finoman fogalmazva is ostobaság volt, ami legkevesebb 300 millió dollárjába kerül most a cégnek. Másfelől felveti az átállást követő verseny kialakulásának reményét, amit persze bonyolít, hogy a Telecom nem rendelkezik 800 Mhz licensszel, így a 850Mhz és 2100 Mhz spektrumon fog GMS-et szolgáltatni.
Ez azt jelenti magyarul, hogy csak azok tudják szabadon cserélgetni majd szimkártyájukat, akik 4 sávos készülékkel rendelkeznek.
Mondjuk az Apple IPhone pont ilyen. Ha a Telecomnak lenne egy csepp esze, az év végére megoldaná az átállást, és IPhonet kínálna az új ügyfeleinek. Ezzel még engem is megnyerhetne magának, mind a havi 40 dollárnyi költésemmel:)
A másik, mindössze két napos hír, hogy az Orcon-t, Új Zéland talán legnagyobb független internetszolgáltatóját felvásárolta 24,3 millió dollárért a kiwi állam.
No jó, nem pont az állam, hanem egy Kordia nevű, ámde 100%-ban állami tulajdonban lévő, távközlési (alaphálózati) szolgáltató, amelyet hirtelen az Antenna Hungáriához lenne kedvem hasonlítani, azzal a jelentős különbséggel, hogy a Kordia fogja kiépíteni a következő generációs száloptikai hálózatot Új Zélandon.
Egyfelől nem tudok elmenni a tény mellett, hogy az akaratomon kívül állami tulajdonú lett az internetszolgáltatóm – és egyáltalán van-e értelme állami tulajdonú internetszolgáltatónak? –, bár az összes sajtóközlemény nem győzi kiemelni, hogy az Orcon függetlensége megmarad, ugyanakkor persze azonnal CEO (ügyvezető) váltás is történt.
Ehelyütt rögzíteném, hogy eddig alapvetően meg voltam elégedve mind a szolgáltatás, mind az ügyfélszolgálat színvonalával.
Másfelől azért ez is egy klasszikus kiwi sikertörténet – emlékszünk még ugye a Trade Me tulajdonosára –: Seeby Woodhouse 15 évesen alapította az Orcont, 1994-ben 100 dollárból, és egy darabig egyetlen hálószobában üzemelt a vállalkozás.
Woodhouse megőrizte befolyása nagyrészét a cég felett az elmúlt tizenhárom évben (80%), a maradék 20% tulajdonosa az Orcon CTO-ja (Chief Technology Officer – kb. műszaki igazgató) Mark Mackay.
Ezúttal gratulálnék mindkettőjüknek, s közben persze szeretnék álmodozni és légvárakat építeni annak kapcsán, hogy a címem CTO, napirenden a résztulajdonossá válás, és amit csinálunk, akár multikat is érdekelhet.
március 22, 2007
Sg.hu, Skype - és a félretájékoztatás
Valamiért mindig felbosszant, ha könnyen kivédhető hülyeséget olvasok olyan orgánumokban, amit egyébként szeretek és/vagy általában hitelesnek tartok. Talán, mert hiszek a betűkben, és szeretném azt gondolni, hogy amit írástudók elémtárnak, az igaz, vagy legalábbis közelít az igazsághoz.
Nyilván komolyan megválogatom, hogy kinek és mit higgyek el, éppen ezért háborít fel, amikor a rendszeresen olvasott hírforrásaim cikkeiben, tudósításaiban penetráns állatságra bukkanok.
Az SG.hu - Informatika és Tudomány portált évek óta olvasgatom - a szórakoztató ismeretterjesztésnek és a többnyire hiteles tájékoztatásnak kellemes mixét nyújtja, egy olyan a területen, amely a mindennapi életem része. Nyilván nem érthetek mindenhez, ezért az esetek döntő többségében egyszerűen elhiszem, amit írnak, anélkül, hogy komolyabban utána járnék a kérdésnek (persze, ha valóban fontos számomra, akkor jön a kutatás), és gondolom, ez így is van rendjén. Feltételezem: közreműködőik, újságíróik elvégzik a dolgukat, és nem tájékoztatnak félre.
Az információ robbanás korában (ez amúgy egyik vesszőparipám), amikor elképesztő mennyiségű - épp ezért szinte ellenőrizhetetlen tömegű - hír zúdul a nyakunkba, kifejezett kihívássá válik, hogy mely forrásokat tekintsük hitelesnek. Úgy képzelem, már nincs messze az idő, amikor a hírek/információk valódiságát ezzel foglalkozó cégek fogják kereskedelmi alapon hitelesíteni, hogy az információ fogyasztó eldönthesse - hihet-e vagy ajánlott az óvatosság. Az ezzel kapcsolatos teóriám azonban hosszú, talán egy másik alkalommal megírom.
De lássuk a postomat kiváltó okot. Ma olvasom at SG.hu vezércikkét Webkettes felvilágosítás III.: Csevegünk-csetelünk címen. Nem mond különösebb újdonságokat, de az ebédidőmbe éppen belefér. Egyszercsak a következő bekezdésem akad meg a szemem:
A sokat utazóknak, a külföldre szakadt hazánkfiainak mindenképp egy értékes lehetőség, főleg, hogy a konkurens szolgáltatásokhoz képes sokkal jobb minőséget produkál már alacsonyabb sávszélességű elérésekkel is. A tavalyi évben már több kézikészülék jelent meg, ami WiFi kapcsolaton keresztül akár normál akár Skype telefonként is képes működni. A hype ez esetben is sokat segített a terjedésben, bár számos klón is felkapaszkodott a Skype szekerére, mint a VoIP Buster és társai. Ez a rendszer igazából nem vetélytársa az eddig felsorolt szolháltatásoknak, sőt a biztonság és a "privacy" teljes hiánya miatt üzleti felhasználása erősen ellenjavallott.
A Skyperól szóló rész zárómondata, ami kiverte a biztosítékot, annak is a második fele:
sőt a biztonság és a "privacy" teljes hiánya miatt üzleti felhasználása erősen ellenjavallott.
Na kérem: a Skype egyike a legbiztonságosabb internetes kommunikációs megoldásoknak.Kicsiségbe kötök bele, tudom, hiszen a cikk nem az üzenetküldők biztonságáról értekezik, hanem úgy általában a szolgáltatásokról. Csakhogy éppen ebben rejlik az ilyen félretájékoztatás/hozzánemértés veszélye: egy ilyen odalökött félmondat képes megragadni a laikusban, aztán idők múltán, amikor a téma valahogy előkerül, már mondja is: ja, az nem biztonságos, azt olvastam.
A dolog elvi alapvetésével van gondom: hány és hány olyan egy bekezdésben odalökött információt nyeltem le vajon eddig én is, ami hasonló nemtörődöm dilettantizmusból, a fizetett karakterek növelése okán született?
Mindenenesetre vicces végigkövetni az "szakújságíró" gondolatmenetét: a Skype ugye azért számított forradalmi újdonságnak, mert nem közvetlen kliens-szerver-kliens kapcsolatban valósítja meg a kommunikációt, hanem a peer-to-peer technológiát használja: az adatcsomagokat a rendszerben részt vevő számítógépek összeségén (illetve nyilván nem minden, csak megfelelő közelségű és számú klienst igénybe véve) keresztül továbbítja a fogadó félnek. Ergo - a cikk szerzője szerint - miután olyan sok kézen/gépen keresztül megy a kommunikációs folyam, nyilván: sőt a biztonság és a "privacy" teljes hiánya miatt üzleti felhasználása erősen ellenjavallott.
Nevezhetnénk józan paraszti ész diktálta ítéletnek, persze ostoba baromság, ha jobban belegondoluk. Simán belátható minden előképzettség nélkül is, hogy a szétdarabolt adatfolyam, ahol a darabok külöböző csomópontokon részenként kerülnek továbbításra csak nehezítik a lehallgatást. Mellesleg, ha már itt tartunk, a lehallgatás amúgy is a fogadó vagy küldő fél alhálózatán valósulhatna meg, ott, ahol az adatolyam egyesül. Ettől azonban olyan hatékonyan óvja meg a Skype beépített titkosítása (a Skype military strenght - bármit jelentsen is ez - szintű végponttól végpontig terjedő 256 bites AES titkosítást alkalmaz), hogy ez két éve valódi vihart kavart, amikor az FBI komoly tényezőként emelte ki, hogy az internetes telefónia, különösen a Skype terjedése veszélyt jelent, mert nem tudják lehallgatni. Alaphelyzetben, megfelelő ISP (internet szolgálató) közreműködéssel, annyi követhető nyomon, hogy ki-kivel beszél, a beszélgetés tartalma az alkalmazott kriptográfiai megoldásoknak köszönhetően nem fejthető vissza. Az FBI számára problémát az okozza, hogy megfelelő anonimitást kínáló proxy szervereket használva, még a kommunikációs partnerek identitása is elrejthető.
A legviccesebb az egészben, hogy a tisztelt cikkíró nemcsak nem ért a dolgohoz, de arra sem vette a fáradtságot, hogy az interneten, vagy legalább a saját anyaorgánumánál utána járjon a kérdésnek, hiszen 2006 januárjában éppen az SG.hu közölt egy hírt, amelyben a Skype biztonságáról és a már említett FBI problémáról számolnak be.
Nem mellesleg, a Skype biztonságtechnikai auditját, a szakma egyik nagy öregje, Tom Berson (Anagram Laboratories) végezte, ha valakit érdekelne, az eredményt letöltheti innen.
Ui.: a post szerzője paranoid, hálózati biztonságtechnikával foglalkozó szakember - ha ez a fentiekből nem derült volna ki.
március 20, 2007
Kiwi TV az interneten
Elindult a TVNZ (új-zélandi televízió) internetes szolgáltatása. A tvnzondemand.co.nz ugyan még meglehetősen szűkös választékkal rendelkezik, de az ötlet és megvalósítás elsőrendű. Persze a TV over Internet (Tévé az Interneten keresztül) nem újkeletű elképzelés, de az eddigi megoldások - már amelyek volt szerencsém látni - nem az én elképzelésem és igényeim szerint készültek.
A tvnzondemand.co.nz a TVNZ One és a TVNZ 2 - ezek az un. nem kereskedelmi, hanem állami - csatornák kínálatát nyújtja az interneten keresztül: a full screen mód (teljes képernyős mód) egész meggyőzően adja vissza tévézés élményét. Az induló anyagból sajnos nekem kevés a kedvemre való, a magyar Barátok Közt szappanoperára hajazó Shortland Street nem érdekel, ahogyan a többi magazinszerű műsor sem. A Classic kategóriában azért találtam pár érdekes műsort, ott feltétlenül érdemes turkálni.
Tekintve, hogy a szolgáltatás még csak ma indult, már a kezdeti megvalósítás is figyelemere méltó - ha felkerülnek a valóban érdekes riportműsorok és filmek, gyakori látogató leszek. Gyanítom, egész széles választékkal készül az oldal - már most hirdetik a fizetős részét (ami viszont még nem érhető el, illetve az eddigi anyag, mind ingyenes). A rendszer sajnos a Windows Media Player DRM (Digital Rights Manager - Digitális Jogkezelő) megoldását használja, és úgynevezett PlayPoints-okat lehet vásárolni - 10, 20, 50 és 100 dolláros kiszerelésben. Egy PlayPoint 50 centbe kerül, míg egy átlagos félórás műsor 4 PlayPointért (2 dollárért) egy háromnegyed órás akció 8 PlayPointért (4 dollárért) nézhető meg.
Kíváncsi lennék, hogy külföldről elérhető-e a szolgáltatás, remélem lesz aki kipróbálja és visszajelez. By the way: hasonló magyar verzió nincs véletlenül?
március 02, 2007
Nerdségek
- A kiwi kormány 1,15 millió dollárt költött egy egy állásokat hirdető, hivatalos kormányzati weboldal létrehozására. Jelenleg két betöltetlen állás található rajta: egy nővért és egy halászt keresnek.
Tisztelettel jelentem, hogy a rendszert egy tizedéért is megcsináltam volna (ha van magyarul tudó illetékes, aki olvasná a blogomat, ne felejtse el, ha legközelebb ilyesmibe akarnának kezdeni), de még értelmesebb lett volna a Trade Me-n meghirdetni, úgy nem került volna 50 dollárba sem.
- Megszületett a Wikipedia első - nem is tudom minek nevezzem - paródiája? A Conservapedia leginkább a Galaxis Utikalauz Stopposoknak-ra emlékeztet lakonikusságával. A Magyar címszó alatt ez található:
The Magyars were a nomadic Asian tribe also known as the Scourge of Europe. They settled in Hungary.
azaz
A magyarok ázsiai nomád törzs volt, akiket Európa ostorának is neveztek. Magyarországon telepedtek le.
Új Zélandról már kicsit bővebben megemlékeznek, íme:
New Zealand is part of Oceania.
The early New Zealand population survived by growing bananas, coconuts, yams and taro, and also by raising dogs and pigs.
azaz
Új Zéland Óceánia része.
A korai új-zélandi lakók banán, kókuszdió, yamgyökér és taro termesztésből vegetáltak, de neveltek kutyákat és disznókat is.
- Wellington Önkormányzata bejelentette, hogy minden háztartást bedrótoznak nagysebességű internettel. Az elképzelés szerint a trolibusz vezetékek használat 80%-os költségmegtakarítást hoz, de felmerült, hogy a a városi csővezetékeket ingyen bocsássák a internetszolgáltatók rendelkezésére.
- A kiwi parlament február 28-án elfogadta az anti-spam törvényt: az OECD államok közül utolsóként.
- Az egyre gyakoribb phissing támadások miatt, az Új Zélandi Bankok Szövetsége, egy új, másodszintű - bank.nz - domainért folyamodott. Ismerve David Farrar (az InternetNZ, a kiwi internetszolgáltatás hivatalos szervének igazgatója) ezirányú elkötelezettségét, nincs kétségem affelől, hogy hamarosan megkapják, amit szeretnének. A dolog egyszerűségében zseniális, csak azt nem értem, miért nem jutott eddig másoknak eszébe. Annyira kézenfekvő, hogy a bankok külön domaint kapjanak, és ezzel mindjárt az egész támadási módszer méregfogát ki lehet húzni.
- A Telecom partnert váltott: megszüntette stratégiai szövetségét a Microsofttal. Eddig a Telecom Adsl szolgáltatásának nyitóoldala az MSN új-zélandi verziója volt. Tegnaptól, külön létezik az msn.co.nz portál, míg a Telecom a Yahooval szövetkezve, elindította a yahooextra.co.nz oldalt, amely a Yahoo új-zélandra specializált portáljára mutat, minden kiwi Yahoo használó legnagyobb örömére.
A Microsoftnak egyébként is egyre nagyobb problémái jelentkeznek ausztrálázsiában: a Google az ausztrál piacon támad először: komoly reklámkampánnyal próbálja átterelni az MS Office ügyfeleit a saját webes irodai szolgáltatása használatára. Az ár mindenesetre megdöbbentően versenyképes: a Google 50 USD-t kér évente felhasználónként, a Microsoft Office árának alig negyedét.
Végül egy kis video:
február 19, 2007
Trade Me - Kereskedj velem!
Egyszer már megemlékeztem a Trade Me-ről röviden, hogy most ismét előrángatom, annak az kiwik életében betöltött szerepe az oka.
A Trade Me egy internetes aukciós ház - valójában az E-bay némiképp javított és az új-zélandi körülményekhez igazított változata.
Azok számára, akiknek nem lenne világos, miképp is működik egy ilyen weboldal: hatalmas, internetes piacot kell elképzelni, ahol a kiwik minden létező portékát hirdetnek. A hirdető közzéteszi eladandó holmijának ismertetését, főbb paramétereit, fényképét - szóval a lehető legtöbb információt. A Trade Me rendszere segít a kategorizálásban, és a legkülönbözőbb formájú hirdetésben. A hirdető/eladó ugyancsak meghatározza az induló-kikiáltási árat, aztán azt a minimális összeget, amennyiért már eladja (és persze van lehetőség egy un. Buy Now - azaz liciten kívüli, azonnali megvásárlást lehetővé tévő ár meghatározásának is), valamint az aukció időtartamát. Ettől kezdve reménykedik, hogy a Trade Me-t látogató tömegből majd csak lesznek, akiket érdekel a áruja, és ezek az érdeklődők egymásra licitálva a lehető legmagasabbra tornázzák az árat. Ha az aukció sikerrel zárult, a vásárló és az eladó is kap egymás adatairől egy értesítő e-mailt, aminek segítségével felveszik a kapcsolatot és immáron IRL (In Real Life - a való életben) lebonyolítják az adás-vételt. Mesélhetnék még azokról a szokásos vagy újszerű megoldásokról, amelyek a biztonságot szolgálják, de mert ezt itt nem techblog, eltekintek ettől.
Ami viszont igenis szót érdemel, az a Trade Me sikere, és hogy mennyire része a mindennapoknak.
Amikor azt írtam, hogy mindenki Trade Me-zik, még nem is láttam a statisztikákat - egyszerűen a saját tapasztalataimból, benyomásaimból indultam ki.
A kiwi aukciós oldalnak aktuálisan 1.487.000 aktív felhasználója van, ami a 4.1 milliónyi teljes populáció viszonylatában kell értelmezni. Átlagosan 35-40.000 felhasználó van online, ám a napi csúcs gyakran meghaladja a 60.000, míg jelenleg 757.470 élő aukció van a Trade Me-n.
Sokaknak egyébként a fő megélhetési forrása is a portál: cégek és magánszemélyek rendezkedtek be, hogy csak a Trade Me-n keresztül forgalmazzák árujukat; némelyik eladó 10.000-nél több sikeresen lebonyolított ügylettel büszkélkedhet.
A rendszer nemcsak műkődik, hanem kifejezetten jól működik.
Mi, amikor megérkeztünk, gyakorlatilag a Trade Me-ről rendezkedtünk be, a Trade Me-n találtuk a házat, amit bérelünk, a Trade Me-ről vettük az első bútorainkat, hűtőnket és Annamari a Trade Me álláshirdetés rovatában talált magának munkát.
Ha vételről vagy eladásról van szó, nagyjából a Trade Me, ami először a kiwik eszébe jut. A portál azonban nemcsak piactér: bérelhető lakást és házat éppúgy hirdet, mint állásokat, sőt a Trade Me tulajdona és társodala (bár szeparált oldal) a Find Someone - Új Zéland legnagyobb, legnépszerűbb és abszolút piacvezető társkereső webhelye.
Hosszan és régóta gondolkodom már, hogy mi lehet a titok, miért lett ennyire népszerű? Egyfelől nyilván szerepet játszik benne Új Zéland viszonylagos izoláltsága, és az, hogy a Trade Me-t szolgáltatásaiban, kezelőfelületében kifejezetten Kiwilandre szabták. Ez nyilván megmagyarázza, hogy az E-bay - bár nyelvi problémái nincsenek, ám képtelen volt elszakadni néhány bosszantó amerikai jellemzőtől, így például az irányítószámok megkövetelésétől, vagy az USA dollár használatától - miért nem tudott betörni és versenytárssá válni.
Ezek a valóban objektív szempontok nyilván sokat számítanak, én mégis a kiwik mentalitásában látom a siker fő forrását. Az új-zélandi alapvetően egyenes, szavatartó fajta: a Trade Me-t böngészve gyorsan kitűnik, hogy egész kevés a negatív visszajelzés, az emberek döntő többsége elégedett, mind vevőként, mind eladóként. A Trade Me-n sokkal nagyobb a bizalom, mint teszem fel az E-bay-en, ahol számtalan esetben elvárják az előre fizetést, míg a kiwi aukciós oldalon ilyet még nem is láttam.
Néhány alapvető tudnivaló a Trade Me használatáról (a wannabe kiwik számára, mert ők nem kerülhetik el, a használatát):
Regisztrálni csak új-zélandi vagy ausztrál címmel lehetséges, és csak 18 éven felülieknek.
A regisztráció ingyenes, ám ahhoz, hogy eladni vagy vásárolni tudj, fel kell tölteni egy minimális összeggel az egyenlegedet - ez mindenképpen ajánlatos (hitelkártyával pillanatok alatt megoldható).
Ha venni akartok, a licitálással érdemes az utolsó pillanatig várni - úgyértem az aukció lezárulta előtte utolsó percig.
Persze még egymillió apró trükkje van a sikeres trademezésnek, úgyannyira, hogy már külön kötet is foglalkozik vele: Trade Me, Your Ultimate Guide to New Zealand's Biggest Auction Site.
február 08, 2007
Eszembe jutott még
Munka, munka, munka. Ma és holnap megint sokáig kell maradnom, újabb határidőhöz érkeztünk. Még szerencse, hogy ennyire rövid a hét.
Ma olvastam egyébként, hogy a Telecom márciustól indítja a ADSL2+ szolgáltatását, ami elméletileg 24 Mb/sec. letöltési sebességet tesz lehetővé, feltéve ha az ember nem lakik messzebb 4 kilométernél a központtól. E téren kicsit le voltunk már maradva a világtól: nem véletlen, hogy annyit szidják a Telecomot.
A Telecom a mi Matávunk (T-Birodalmunk) és pont ugyanolyan tohonya, undok jószág, mint Magyarországon.
Végre beköszöntött hozzánk is fejlődés, ennek ellenére nem hiszem, hogy váltanánk: nem tudnám kihasználni a 24 megabitet. Azért, amikor a jövő héten bejelentik az árakat, végigtanulmányozom majd.
Ami érdekes a hírben, hogy hamarosan megjelenik majd a triple pay szolgáltatás: telefon, internet, televízió egy csomagban. Ez már vonzóbb: ha versenyképes havidíjat tudnak mondani, azonnal megrendeljük.
Más:
Már napok óta az jár a fejemben, hogy még mindig szinte euforisztikusan elfogult vagyok Új Zéland kapcsán, ami persze kezdi túlságosan is szubjektívvé tenni a blogomat. Ez nyilván nem lenne feltétlenül baj, én mégis szeretném, ha megmaradna annyira hiteles forrásnak, amennyire ez lehetséges.
A probléma megoldására azt eszeltem ki, hogy megkérek néhány ismerősömet - olyanokat, akik csak rövidebb időt töltöttek itt, és olyanokat is, akik már évek óta itt élnek -, hogy írják le, mi az az öt dolog, amit a legkevésbbé szeretnek, vagy legjobban utálnak Új Zélandban vagy az új-zélandi életben. Nekem komoly nehézséget fog okozni öt ilyesmi összeszedése, de azért megpróbálom a hét végén is kritikus szemmel felmérni az életünket.
január 31, 2007
Bulvár
Történt a minap, hogy kisebb felzúdulást váltott ki egy alkalmi sztriptíz.
Az egész talán csak azért ragadt meg bennem, mert olvastam a hírt: egy magyar páros sikeresen feljutott a Déli-sarkvidék legmagasabb, Mount Winson nevű csúcsára.
Ha jól sejtem, ugyanezen a napon, a Canterbury Egyetem egyik lányhallgatója a Scott Bázis bárjában mulatott, amikor az egyik férfivendég alsónadrágra vetkőzve körbeugrálta a billiárdasztalt.
A lánynak sem kellett több: felajánlotta, ha a bárban tartózkodók összedobnak neki 200 dollárt, ő is megteszi ugyanezt. A pénz persze pillanatok alatt összegyűlt, a leányzó pedig nemcsak állta a szavát, de rá is tett egy lapáttal: teljesen meztelenre vetkőzött.
Nem nagy hír, tudom, még az is alig ad pikantériát a dolognak, hogy éppen a Déli Sarkon történt (bár lám-lám ott is van éjszakai élet), amin azonban jót mulattam, hogy a bázis vezetősége mennyire felháborodott az eseten.
Álságos szemforgatás persze: ha nem a Scott Bázis megalapítása 50.-dik évfordulójának előestéjén - Sir Edmund Hillary és Helen Clark látogatása előtt egy nappal - történik, nyilván a kutya sem törődik az esettel, így azonban nyomozást meg felelősségre vonást követeltek.
Szerencsére az egyetem vezetősége helyén kezelte az incidenst, és egy formális bocsánatkérés után, minden további következmény nélkül lezárta ügyet.
Más: néhányan nekiálltak spemmelni a Google Maps-et. Hatalmas logókat és hirdetéseket helyeznek el közparkokban, amikor arra számítanak, hogy a nagyfelbontású képeket készítő repülő arra jár. Csak én lettem túl konzervatív, hogy ez mégsem tetszik nekem?
január 30, 2007
Déli Sziget és a Picasaweb
Tegnap végre erőt vettem magamom, és feltöltöttem a Déli Szigetről készült képeinket a Picasawebre. Ide kattintva nézhetitek meg.
Őszintén szólva azért halogattam idáig, mert úgy terveztem, jó alaposan kiválogatom, hogy mi az amit érdemes feltenni, és mi az amit nem. Végül két ok miatt sem került sor erre a szelekcióra.
Az egyik mindjárt a lustaságom. Mindösszesen 691 kép készült, ennek az irdatlan képmennyiségnek a komoly átböngészése legkevesebb egy napomat elvitte volna, erre pedig nem tudtam rászánni magam.
A másik ok pedig magában a Picaswebben keresendő. Már a kezdetek óta nagyon kedveltem (nyilván mert, mint minden Google terméknek, könnyen kezelhető, puritán felülettel rendelkezik), egyetlen szívfájdalmam a tárhely 200 megabájtban korlátozott mérete volt. Aztán idővel jött a lehetőség: némi pénzért cserébe bővíteni lehetett, de eleinte ez az út csak az Egyesült Államokban élők számára volt járható - valami általam ismeretlen okból, a Google nem fogadott el máshol élőktől hitelkártyás fizetést. Bosszantott is nagyon dolog, már-már a a Flickr-re való áttérést fontolgattam, ám végül nem volt kedvem a teljes migrációhoz, így maradt minden a régiben.
Két hete aztán Tivadar blogjában előkerült a téma, és valami harántimpulzustól vezérelve ismét megnéztem, hogy hogyan áll a helyzet a fizetéssel. Legnagyobb meglepetésemre ezúttal minden további nélkül engedett fizetni, így 37 kiwi dollár leszurkolása után 6 és fél gigabájtnyi tárhely boldog tulajdonosává avanzsáltam.
Ez már akkora méretű tárhely, hogy nem kell mérlegelni mit és mennyit töltök föl rá - ami persze nyilván a minőség rovására megy majd, amit viszont nem bánok, tekintve fotós képességeim amúgy is szegényes voltát.
Annyit azért megtettem, hogy az egyértelműen élvezhetetlen képeket és a teljes duplikátumokat kiselejteztem, ám ez is több mint két órámat vette igénybe. Így végül 517 kép került fel, eltart egy ideig csak a végigfutásuk is. Van köztük néhány igen jól sikerült darab is - rossz belegondolni, mi lenne, ha tudnék fényképezni.
Szóval böngésszétek végig, és ha ahhoz van kedvetek használjátok nyugodtan. Ez különösen Gábor és Zoli barátomnak - meg persze Andrásnak, ha még mostanában is van kedve és ideje ilyesmivel foglalkozni - szól: ha bármelyiknek hasznát látjátok, csak jelezzétek és elküldöm a nagyobb felbontású verziót is.
És jöjjön néhány rövid információ, amit ugyancsak volt (és talán egyszer megint jövendő) alkotótársaim figyelmébe ajánlanék elsősorban. Efféle dolgokról írtunk olykor, Gáborék meg néha meg is festették - mégis más volt mindezt közelről látni és megtapasztalni.
A fjordok vize fekete. Egészen elképesztő módon fekete, néha olyan érzésem volt, mintha szuroktengeren hajóztunk volna.
A gleccserek táplálta folyók, patakok vize azonban élénk türkizzöld. Némelyik képen ez látszik is, de a fényképész tudományom kevés volt hozzá, hogy visszaadja azt a valószínűtlenül vivid színt, amiben pompáznak.
A sirályok inkább ordítanak, mint rikácsolnak. Kellett némi idő, amíg megszoktam a hangjukat, néha semmi madárszerű nincs benne, sőt... Elkárhozott, ártó szándékú lelkek kiáltozhatnak így, ha prédát szimatolnak.
január 18, 2007
Webokrácia Fijin
Az index.hu-n olvastam ezt a cikket, és egészen elképedtem a gyönyörűségtől.
Nem idézem be, egyszerűen tessék elolvasni, a mondandóm többi része csak úgy lesz értelmezhető.
Noha a lehetőség meglehetősen jópofa és érdekes, nyilván sokat levon értékéből egy európai számára, hogy valahogyan el kell jutni Fiji-ig. Nekünk viszont itt van közel, úgyhogy efféle problémákkal nem kell megküzdenünk.
A Tribewanted weboldalát tanulmányozva persze kiderült, hogy egy kicsit drágább, mint az Indexen áll; a 180 font, átszámolva 500 dollár, már nem annyira nevetségesen olcsó, mint a cikkben megjelent 120 font. Így inkább csak méltányosnak tűnik az ajánlat (aktuális árakon még 500 dollár a repülőjegy, 1000 dolláért viszont már egyébként is kapunk 7 éjszakát Fijin), de ez sem fog megakadályozni minket, hogy csatlakozzunk: olyan kalandnak ígérkezik, amit nem szabad kihagyni.
Amint törzstagokká válunk jelentem, és majd beszámolok az első webokrácia működéséről, mindennapjairól.
december 22, 2006
Meg még...
Na jó. Most nagyon felbosszantott az IWIW.
Írtam egy hosszabb levelet, majd amikor elküldtem, session hibával /dev/null-ba küldött.
Különösen felháborítónak tartom, mert nem egy ördöngősség kiküszöbölni - egyszerű arrogancia ez, nem más.
A rendszerünk, amit fejlesztünk nem mérhető persze az IWIW-hez, hiszen mindössze harmadannyi felhasználónk (félmillió) van Új Zélandról és Ausztráliából, viszont három darab megfizethető árú szerver simán kiszolgálja, pedig video-streamet is adunk (sőt).
Ha én ilyen trehány, slendrián munkát kiengednék a kezeim közül, már rég lapátra kerültem volna, pedig még csak össze se vethető a cégem ahol dolgozom egy T-Birodalom szerű multival.
Ehelyütt szeretném tehát felhívni minden kedves ismerősöm figyelmét, hogy semmiféle IWIW-es kommunikációra nem vagyok hajlandó a jövőben reagálni. Emailekre vagy itt a blogban mindenkinek szívesen válaszolok, de az IWIW-et egyszerű címtárnak használom: eztán meg sem kisérlem a levelek megválaszolását.
Ja: Boldog Karácsonyi Ünnepeket és Sikerekben Gazdag Új Évet kívánok.
november 26, 2006
Hobbit újra
A Gyűrűk Ura rajongók nehezen nyelik le, ha valami nem úgy történik, ahogyan elképzelték. Most fedeztem fel a Petition Onlineon, hogy a rajongók aláírásgyűjtés kezdeményeztek annak érdekében, hogy megakadályozzák a New Line Cinemát, hogy Peter Jackson nélkül készítse el a Hobbit c. filmet.
Az petició most éppen a második helyen áll a legaktívabbak listáján (12862 aláírással).
Az első helyen egy olasz petíció tanyázik (sajnos nem tudok elég jól olaszul ahhoz, hogy értelmezni tudjam, de valami mobiltelefóniával kapcsolatos), a meggyőző 771,293 szignóval.
Komolyan nem értem. Én is szeretem a Gyűrűk Urát. Én is nagy tisztelője vagyok Peter Jacksonnak, sőt ahogyan már írtam, Új Zélandon egyfajta nemzeti ügy is a kérdés.
De az ég szerelmére! Elképesztő pénzekről vitáznak óriáscégek. Mit érdekli őket néhány tíz esetleg százezer aláírás?! Bojkott? Ugyan már. Nézzünk szembe a valósággal: hányan fogják ténylegesen bojkottálni a Hobbitot, ha Sam Raimi rendezi és nem Peter Jackson? Hányan nem mennek el majd megnézni a filmet?
Persze, fejezzük ki az elkeseredésünket valahogyan. Jelezzük, hogy nem erre számítottunk, nem ezt szeretnénk. De legyünk biztosak benne, hogy a New Line Cinemánál számoltak ezzel, végiggondolták és végül kikalkulálták, hogy nagyívben tesznek rá.
Ha egyetlen oka van, amiért esetleg mégis érdemes aláírni, az Peter Jackson: biztos kellemesen simogatja az egóját, ha értesül arról, miképp nyí és nyűszít a rajongóinak tábora. Azért ne tévedjünk: nem fog lemondani egy párszáz millió dollárról, csak azért, hogy a kedvünkre tegyen.
november 25, 2006
Magyar blog projekt
A fejlesztést ugyan egy picit visszavetette, de úgy vélem megérte. Létrehoztam egy külön fejlesztői blogot a Magyar Blogok a nagyvilágban projekthez, Commando címen.
Kérlek benneteket, hogy látogassátok meg, olvassátok, de legfőképp tanácsokkal, ötletekkel és kritikával támogassátok. Meg persze az sem volna rossz, ha terjedne a híre - igazándiból a közösségi munkát kedvelem leginkább, és azt hiszem, a legjobb dolgok mindig így születnek.
november 22, 2006
Magyar blogok a nagyvilágban
Az jutott eszembe, hogy össze kellene gyűjteni mindazokat a magyar nyelvű blogokat, amelyek nem Magyarországon íródnak, hanem valahol másutt a világban.
Az igazat megvallva nemcsak gondoltam rá, de el is kezdtem dolgozni rajta, úgyhogy a hétvégén be is fejezem az alfa verziót. Azért, ha bármi ötleteket lenne, azt szívesen venném.
november 10, 2006
SMS-szleng újra
Most azonnal meg kell követnem az SG.hu-t, teljes szerkesztőségével egyetemben. Miután az előző bejegyzésemben már jelzett hibáról értesítettem őket, lenyűgöző gyorsasággal reagáltak. Egyfelől világossá vált, hogy az MTI követte el a kapitális marhaságot, amit aztán a magyar média egy része mit sem sejtve átvett; másfelől azonnal ki is javították a tárgyi tévedést.
Gratuálok és köszönöm.
