Repülőjegy vásárlás, 2009

Tekintettel a magyar bürokrácia csodálatos működésére, csak a múlt héten tudtuk meg, hogy melyik az a nap, amikor feltétlen jelenésem van Budapesten. Erős aggodalmain voltak emiatt, hogy a rendelkezésre álló idő alatt mennyiért sikerül majd repülőjegyet szerezni augusztus végére.
A kutatást több irányból indítottuk, és végül meglehetősen jó eredménnyel zártuk, de érdemes végignézni a lépéseket és levonni a tanulságokat.

1. Utazási irodák, online és offline egyaránt:

Semmi szóba jöhető eredménnyel nem kecsegtetnek. A webes keresés során csak elborzasztó, háromezer dollár feletti (per fő) találatokkal szolgáltak. A Flightcentre-nek szoktak időnként versenyképes ajánlatai lenni, most a grandiőz 2775 dolláros Lufthansa-jegy volt a legjobb tippük.

Verdikt: Felesleges időpocsékolás, hacsak nincs fél évnél több idő az utazásig, vagy nincs alkalmunk valamelyik februárban rendezett utazási kiállításon megcsípni egy akciós ajánlatot.

2. Légitársaságok közvetlenül:

A legvegyesebb eredményt hozta a keresés. A Hobe által javasolt Emirates Airlines 2463 dolláros ajánlata sokáig nyerőnek tűnt. Becsülettel elvégeztem a házi-feladatot és közel tíz céget néztem végig: a FinnAir eszelős 5900 Euros (per fő) lehetőségétől kezdve az átlagos 3500-3700 dolláros jegyekig. 2007-ben az EVA Air-rel utaztunk kifejezetten kedvező áron, ők sajnos megszüntették az új-zélandi járataikat. Miután azonban az elmúlt két évben elszaporodtak a Transztasmán fapados lehetőségek, kíváncsiságból megnéztem, hogy mit tud az EVA Air mondjuk Brisbane-Bécs viszonylatban. Ez tegnap reggel történt, és a képernyőn a sokkoló 1600 dolláros ajánlat fogadott. Gyorsan végignéztem a lehetőségeket, és kiderült: a Pacific Blue 139 dollárért elvisz Brisbanebe. El sem akartam hinni, hogy megússzuk 1800 dollárból fejenként, és jól is tettem, mert mire hazaértem, hogy lefoglaljam a jegyeket már mind elkeltek: a legjobb ajánlatuk 2140 dollár volt. Ez még mindig jobbnak tűnt, mind bármelyik másik, de korántsem annyira szenzációs, mint amilyet elsőre találtam náluk.

Verdikt: mindenképpen érdemes a légitársaságok webes felületét direktbe felkeresni, jó látszik, hogy vannak jó ajánlataik, és időnként szenzációs akciókra is bukkanhat az ember. Tanulság viszont, hogy az ilyen akciós ajánlatokra azonnal le kell csapni, mert órák alatt elfogyhatnak a jegyek. A másik tanulság, hogy a fapados járatok megjelenésével érdemes végignézni az Ausztráliából induló járatokat is, mert NZ-OZ viszonylatban már gombokért lehet utazni.

3. Nagy Pihenés Travel

Tekintettel arra, hogy csak szuperlatívuszokban nyilatkoztak róluk – apám dicsérete pedig amennyire ritka, annyira szignifikáns –, gondoltam megér egy próbát, hátha van lehetőség rajtuk keresztül venni a jegyet. Felhívtam hát az irodát, Bajákiné Andreával ugyan nem tudtam beszélni, ezzel szemben egy kedves kollégája, Csajághy Péter (esetleg a testvére?) fogadott. Meg kell mondanom, hogy annyira kellemes meglepetés ért, amennyire csak lehetett: kedves, udvarias beszélgetés után végtelenül korrekt és gyors választ kaptam emailben; a nevem hallatán, azonnal beazonosítottak (pedig ugye apám már egy éve járt náluk), mindent összevéve olyan volt, mintha egy kiwi céggel beszéltem volna, csak magyar nyelven. Ezúton is köszönöm.

Verdikt: első tanulság, hogy van lehetőség innen Magyarországról foglalni jegyet. Második tanulság, hogy Magyarországon csak hozzájuk fordulnék, mert olyan minőségű szolgáltatást nyújtanak mind az ügyfélkezelésben, mind precizitásban, amit soha nem tapasztaltam Magyarországon. Nem ők tehetnek róla, hogy ennyi idővel az utazás előtt nem tudtak versenyképes ajánlattal szolgálni, ugyanakkor az általam talált egyik legjobb ajánlat (Emirates) szerepelt a levélben, és kedvesen még a helyi Korean Air elérhetőségét is megadták, mondván hátha innen helyből jobb ajánlatot kapok. Ha a Magyarországnak csak az egy része ilyen mentalitással bírna, mint ők, már nem fontolgatnák ennyien a kivándorlást.

4. Mirek Pistora

Zsuzsi ajánlatára – aki fél füllel tanúja volt, hogy a cseh származású Justice of Peace egyben utazási ügynök is –, Pappito segedelmével szereztük meg a számát. A hírek igen biztatóak voltak, állítólag szenzációs árakon tud jegyet szerezni és gyorsan. Nem kellett csalódnunk, Kriszti kora délután hívta fel őket, és mire hazaértem már meg is jött az email tőlük, amiben 5 ajánlat szerepelt 2250 - 2375 dolláros ártartományban.

Verdikt: ebben a pillanatban úgy tűnik, Mirek Pistoria verhetetlen. Nemcsak a legjobb ajánlatot adta, de gyorsan és precízen bonyolította a kérésünket.
Eredetileg szerettem volna, ha kijövünk fejenként 2500 dollárból és féltem, hogy az idő rövidsége miatt $3000 felett lesz a végösszeg. Ehhez képest az Thai Airways Auckland-Bécs viszonylata $2250-ért kifejezetten kellemes végeredmény – még az eredeti reményeimhez képest is $500 spórolás kettőnknek.
Engedélyt kértem és kaptam, így álljon itt Mirek Pistora elérhetősége:

Email: mireklydka@paradise.net.nz
Telefon: +64 9 4444401

Végső konklúzió:

Magyarországról továbbra is a Nagy Pihenést kell választani, itt Új-Zélandon pedig Mirek Pistoriát.

Ps.: a látogatásunk végső időpontja: augusztus 24.-től szeptember 8.-ig leszünk Magyarországon.

Snapshot

Rövid statisztikai jelentésem következik. Amikor tavaly októberben rábukkantam a Buddi nevű Personal Finance Manager programra, elhatároztam, hogy nemcsak napi szinten könyvelem a pénzügyi helyzetünket, hanem azt is, hogy egy fél év múlva közzéteszem az eredményt.
Persze jól nem figyeltem, így az elmúlt hét hónapról számolok be, és átlagolok.

Mielőtt azonban rátérnék a pénzügyekre, néhány dolgot rögzítenék, a magam és az olvasók kedvéért.

Május másodikán (ez olyan, mintha November 2. mondanék az északi féltekén), még mindíg nem fűtünk. Reggel 14 fok volt odakint, idebent a lakásban 18 fok. (Lassan kezdünk kiwivé válni a hőtürés tekintetében :)
Az eső esik jelenleg, de az elmúlt hetekben legfeljebb heti egy-két napot volt jelentősebb eső és a jövő hétre sem ígérnek huzamosabb csapadékos periódust.
A rövidnadrágos időjárásnak vége, de napközben a farmer/ing kombináció tökéletesen elengendő.

Noha világgazdasági katasztrófa és kialakuló világjárvány közepette élünk, az emberek viselkedése (szubjektív tapasztalataim alapján) semmit sem változott: mindenki továbbra is kedves, mosolygós, udvarias. (A gondokról leginkább a rádióból lehet hallani, ahol minden reggel viccelődnek.)

Jöjjék most a post lényege:

Aktuálisan három banknál 4 számlát tartunk fent (a kredit kártyákhoz tartozóakat nem számítva):

Kiwibank: Kriszti magánszámlája (heti szinten utalunk rá költőpénzt, hogy legyen, ami nem számít bele a családi költségvetésbe)
ASB: az én magámszámlám (értelme megegyezik az előzőekben leírtakkal)
National Bank Checking: erre érkeznek a fizetések, és innen költünk. A mindennapi életünk számlája.
National Bank Savings: a megtakarítási számlánk. Ide utaljuk, amit megspóroltunk; fizetésre nem alkalmas.

Az elmúlt hét hónap pénzügyi részleteikor kéretik figyelembe venni, hogy december folyamán apám nálunk nyaralt egy egész hónapot, ami nyilván torzít valamennyit az átlagon (különösen a Szórakozás illetve az Autózás kategórián).

A számok (az összegek hét hónapra vonatkoznak, a matematikai műveletek esetén lefelé, egészre kerekítettem) :

Autózás - $5734 (havi: $819)

Szerelő, vizsga, regisztráció, úthasználat - $3109 (havi: $444)
Biztosítás - $882 (havi: $126)
Üzemanyag - $1405 (havi: $200 )
Parkolás - $338 (havi: $48)

Rezsi - $12276 (havi: $1753 )

Lakbér - $8850 (havi: $1264)
Áram - $1141 (havi: $163)
Telekommunikáció - $1415 (havi: $202)
Sky televízió - $870 (havi: $124)

Élelmiszer (Groceries) - $9145 (havi: $1306)

Szórakozás - $5297 (havi: $756)

Biztosítások - $2602 (havi: $371 )

Összesen - $35054 (havi: $5007)

Autózás: Egy rövid ideig két diesel zabáló dzsip, aztán egy időre egy dzsip és egy benzines személyautó, majd egyetlen dzsip költségeit kell érteni a felsoroltakon. A biztosítások minden esetben a teljes (magyar viszonylatban CASCO-nak megfelelő) biztosítást jelentik.

Telekommunikáció: ebbe beletartozik: vonalas telefon, internet, mobil telefon, Skype, domain fenntartások, Google tárhely bérlés.

Sky televízió: teljes előfizetéssel rendelkezünk, a pornó csatornán és a dedikált rugby csatornán kívül mindenre, az összegben szerepel a MySky bérleti díja, illetve havi egy-két fizetős film is.

Élelmiszer (Groceries): a groceries sokkal jobb kifejezés, nemcsak az élelmiszert, de minden az átlagos életben szükséges bevásárolni valót (tisztítószerek, tisztasági holmik, háztartási kellékek) tartalmazza.

Szórakozás: mozi, étterem, múzeumok, színház, kocsmázás, sportesemények költségei.

Biztosítások: teljes körű egészség és életbiztosítás illetve a magánnyugdíj befizetései.

A fenti adatsor alapján mindenki levonhatja a maga következtetéseit, én mindössze annyit tennék hozzá, hogy az adatok két, nem túl spórolós, kereső felnőtt megélhetését reprezentálják. Ennél nyilván lehet olcsóbban is létezni és sokkal nagyobb lábon is élni.

Pénzek, árak, fizetések

Azt hiszem közös és makacs tévhit, hogy Aucklandben a legmagasabbak a fizetések (már az átlagokat tekintve), hiszen mégiscsak Új Zéland legnagyobb városa és gazdasági központja. Én is meg voltam erről győződve, míg a minap szembesültem az alábbi grafikonnal, amely az elmúlt évek átlagos heti kereseteit mutatja régiókra bontva. Legnagyobb meglepetésemre Auckland sosem vezetett olyan kiugró módon, mint ahogyan képzeltem, aztán 2005 vége felé a Northland-nek nevezett régió meglódult, és mostanra komoly, heti száz dolláros fölénybe került. Némi nyomozás után persze sikerült kideríteni, hogy Northland esetében Wellingtont (az ország fővárosát és közigazgatási központját) kell érteni.


Ezen egészen addig csodálkoztam, amíg rá nem bukkantam egy másik felmérésre – a Waikato University's Management School végezte –, amely arról tudósít, hogy a közszolgálati szektorban (tehát az állami alkalmazottak) a fizetések átlagosan 20%-al magasabbak, mint a privát szektorban. Ez persze mindjárt megmagyarázza, a magasabb Wellingtoni béreket is.
Lehet, hogy eretnek leszek, de cseppet sem bánom, hogy az adómból ilyen jól megfizetik az állami alkalmazottakat: amíg ezért cserébe odafigyelést és szolgáltatást kapok (márpedig azt), illetve a világ második legkevésbbé korrupt országát, ahol a rendőrségtől nem félni kell, hanem megnyugodva konstatálni a jelenlétüket, akkor legyen csak így.

Más: noha az üzemanyag árak ilyesztő mértékben drágultak az elmúlt időszakban – 2006 januárjában még 80 és 90 cent között mozgott egy liter dizel ára, most pedig $1.79 –, egy ausztrál felmérés kimutatta, hogy Új Zéland az ötödik legolcsóbb az OECD országok viszonylatában, mind a tényleges üzemanyagárakat, mind a kereskedelmi árakra rakódó adóterhek tekintetében. Csak az Egyesült Államok, Kanada, Mexikó és Ausztrália előzi meg. Érdekes egyébként látni, hogy a helyi kutak árképzése mennyivel érzékenyebben követi a világpiaci árakat – akár egyik napról a másikra érvényesítik mind a csökkenést, mind a növekedést –, mint ahhoz Magyarországon hozzászokhattunk.

Közműszolgáltatások

Bővebben kifejtve: hogyan működik rendesen, amikor a közműszolgáltatások piacán verseny van.
Volt már róla szó talán, hogy a legtöbb közműszolgáltatás tekintetében több cég közül is lehet választani – itt nálunk Takapunán például négy elektromos szolgáltató is verseng a fogyasztók kegyeiért. Ahogy végignéztem az díjtételeket, nem is elsősorban az árak tekintetében versenyeznek igazán (3 cent eltérés van kilowattóránként a legdrágább és a legolcsóbb között), hanem az egyéb szolgáltatások, ügyfélszolgálat és a kedvezmények nyújtása terén.

Íme egy példa – és ennek a bejegyzésnek az apropója – mert ma egy újabb kellemes meglepetésben lehetett részünk:

Az áramfogyasztásunk nyáron 120-150 dollár között mozog havonta, télen pedig felszökik 350 dollárra. Bármilyen energiatakarékos intézkedéseket hoztam (olajradiátorok leselejtezése, a hősugárzók időkapcsolóra kötése és időszakos működtetése) a téli számla csak nem hajlandó csökkenni. Így megy ez évek óta, ezért roppant mód meglepődtem, amikor ma megkaptam a júliusi egyenleget és az mindössze 253 dollár befizetnivalóról tájékoztatott. Nocsak, gondoltam, beértek az időkapcsoló jótékony hatásai? Ezt annál is inkább furcsáltam, mert Krisztivel rendszeres harcot vívunk ezügyben – hajlamos orvul folyamatos üzemmódba állítani a szerkezetet, így Márk szavaival élve, szaunát teremteni a lakásban.
Azután letöltöttem a számlát pdf-ben – mert persze levélben küldött papírosokkal már egy ideje nem bajmolódunk –, és mindjárt fény derült a turpisságra. Nemhogy nem sikerült júliusban sem csökkentenünk az elektromos fogyasztásunkat, de még meg is fejeltük egy kicsit: 400 dollárra. Azonban – és itt jött a meglepetés – a szolgáltatónk (a Mercury Energy) jóváírt a számlánkon 150 dollárt. Ugyanis végignézték az elmúlt egy évnyi fogyasztásunkat, és kikalkulálták, ha egy másik díjcsomagban lettünk volna, akkor ennyivel kevesebbet kellett volna fizetnünk, így most kompenzáltak – nehogy már mi járjunk rosszul.
Tetszik érteni? Az ügyfél és az ügyfél megtartása a fontos.

Nagypihenes.hu

Ez most itt nem a reklám helye, hanem egy valódi, minden szempontból jól megérdemelt reklám.
Történt ugyanis, hogy apámékat meghívtuk látogatóba, decembertől töltenek itt egy egész hónapot – megnézni, hogy hol és miképp élünk mi, és persze felfedezni Új Zéland csodáit.
Noha a terv már jóval hamarabb megszületett, repülőjegyet mégiscsak egy hónapja kezdtünk keresni. Elkeserítő árakkal találkoztunk, amelyek napról-napra egyre magasabbak lettek. Az ismert és kevésbbé ismert magyar online lehetőségek szörnyű képet rajzoltak, a legolcsóbb, amit találtunk kettejüknek kilencszázezer forintnál kezdődött, és a néhány lebonyolított telefon sem volt sokkal kecsegtetőbb. Ugyan az itteni Flightcenter segítségével találtunk pár elfogadható ajánlatot, de legnagyobb meglepetésemre csak Auckland-Bécs viszonylatban tudjuk lefoglalni a járatot: fordítva (azaz európai indulással) már nem.
A kétségbeesésből azután Paliék húztak ki minket – emlékeztem, hogy ódákat zengtek egy magyar irodáról, akik nemcsak szuper árat tudtak nekik felhajtani, de a kiszolgálásuk, ügyfélkezelésük is osztályonfelüli. Elkértem tehát az elérhetőségüket, így jutottunk a Nagypihenés.hu nevű céghez. Az eredmény minden várakozást felülmúlt. Nemcsak rekordsebességgel reagáltak, de már-már fantasztikusan alacsony árral tudtak szolgálni: a decemberi (itteni csúcsszezon) 567 ezer forintos jegyár (két főre) olcsóbb, mint amennyiért annak idején mi jöttünk, pedig az elmúlt három évben az infláció mellett az üzemanyagár is megduplázódott.
Nem ismerem személyesen az ügyintéző Bajákiné Andreát, de remélem megbocsátja, hogy most nevesítve is megköszönöm neki a közreműködését, egészen fantasztikus teremtés lehet, ha apám (aki köztudomásúlag nehéz természetű, nehezen megelégedő természet) így nyilatkozik róla:

"A repülőjegy a kezünkben van; ez a Bajákiné, Andrea egy főnyeremény, ilyen gyors, szakszerű és kedves ügyintézést én még nem tapasztaltam."

Ezek után nyilván nem marad más, hogy mindenkit arra biztassak – ha Új Zélandra készül, az első hely, ahol a repülőjegyet keres, a Nagypihenes.hu legyen.

Expressz hirdetés

Előző bejegyzéseim egyikében, a hozzászólások között Névtelen vetette fel az új-zélandi magyar közösség esetleges rabszolgatartó hajlamára vonatkozó lehetőséget, példával illusztrálva, hogy itt a Zátonyon is kialakulhat az Angliában már gyakorlattá csontosodott sajátos alkalmazás, amely a múlt század húszas éveinek kövérdisznókapitalista kizsákmányolását (tudjátok, amely a korabeli karikatúrákon a rosszindulatú, cilinderes burzsoá megjelenítést inspirálta) egy sajátosan magyaros ízzel – a mi kutyánk kölkének a megnyúzásával – egészíti ki. A kommentben konkrét példával is szolgált Névtelen, Expressz hirdetés formájában.
Miután az előzőekben rákaptam az oknyomozás szépségeire, úgy gondoltam, a konkrét példát figyelembe véve utána járok, mennyire valós a fenyegetés: a Magyarországon hirdető magyar-kiwi vállalkozókat elérte-e már az angliai divat szele?
Szeretném hangsúlyozni, hogy az alább következő információk és az ezzel szembeállított valóság csupán egyetlen esetet dolgoz fel, ahhoz hogy általánosságokra következtethessünk, nyilván több hirdetőt is górcső alá kellene venni. Mindenesetre úgy érzem, hogy a példa egynek jó lesz, ránézésre nem tűnik szélső értéknek, amivel szembesültem.

Módszertan:

Regisztráltam egy freemail-es e-mail címet, és kidolgoztam egy karaktert: az ominózus Expressz hirdetésre jelentkező hősünk 33 éves, sok éves gyakorlattal rendelkező ács, gipszkartonozó és asztalos, akinek sajnálatos módon iskolai bizonyítványa csak az asztalos végzettségéről van, de évek óta könnyűszerkezetes házakat épít, otthon van a festésben, a melegburkolásban és a hőszigetelésben is. Angolul vélelmezhetően az alapfoknál jobban tud, a középfoknál kevésbé járatos a nyelvben: "angolul tudok valamennyire, tanultam is, szóval nem lehetne eladni a piacon."
Árpádnak neveztem.

Árpád e-mailben jelentkezett a hirdetésre, ebben beszámolt a saját képességeiről, szakmai gyakorlatáról, és az alábbi kérdéseket tette fel:
"Azt kérdezném, hogy mik a feltételek nagyjából. Mennyi a repülőjegy és nekem kell-e fizetni, vagy Ön fizeti? Mennyi a bér? Órabér van, vagy napi bér? Van-e szállás vagy mennyibe kerül egy kis szoba? Mennyi ideig lehetne dolgozni? Hivatalosan megy ez a építkezések? Mibe kerül az élhetés és kb mennyit tudnék félrerakni, monduk egy félév alatt?"

(A magyar nyelv használatát szándékoltan lőttem be a fentebbi szintre: nem mintha azt képzelném, hogy a szakmunkások csak ennyire bírnák édes anyanyelvüket, de az én Árpádon nem a szavak embere, már gyerekkorában sem szeretett olvasni, mindig is a kézzelfogható dolgok érdekelték, ráadásul nem is internetezik túl sokat: ha egy haverja nem hívja fel rá a figyelmét, sose veszi észre a hirdetést.)

Dicséretes gyorsasággal érkezett válasz a hirdetőtől, másnap estére az alábbiak vártak:

"...mi az amit meg tudsz csinalni ,,vagy csak acs es gipsz karton gondolod tudnal festeni is??? es talad ki mikor tudnal jonni ! leghhamarabb! szukseged van 300.000ft ra a repi jegyre !! itt kb $4-5000 kell a kezdesre ! Lakas berlet ,auto ,kaja ,,Biztonsagos ha van nallad ennyi ! $15 - kezdesre ,,3 honap proba ido! elintezem a munkavallaloit ! megadom a szukseges papirokat !harom honap utan ,mikor megvan a papir ! $18 /ora !szerzodes ket evig ,ket ev utan ,,megemelem az oraberedet !normal kiwi oraberre ! vagy ha nem szeretsz velunk dolgozni ! segitunk mas munka adot talalni ! ez mind attol fugg ,hogyan beszeled a nyelvet !

roviden ennyi ! varom valaszod !"

(A választ szó illetve betű szerint – copy-paste segítségével – idéztem.)

A választ sok szempontból – ha nem is túl bőbeszédű –, korrekt tájékoztatásnak kell minősítenem: a legfontosabb témákra kitér, kiderül feketén-fehéren, hogy mit kínál, mire lesz szüksége Árpádnak, szóval arra mindenképpen alkalmas, hogy a lehetőséget immár további komoly megfontolás tárgyává tegye. Az itteni tapasztalataim alapján semmi lehetetlent, semmi valótlanságot nem állít, persze a rövid válasz nem fejti ki a work-permit megszerzésének esetleges buktatóit, és nem is hívja fel a figyelmet az esetleges nehézségekre, amelyek óhatatlan kockázatot rejtenek egy ekkora lépésnél.
Természetesen Árpád további konkrétumokat szeretett volna tudni, újabb levelet írt:

"Köszönöm a válaszát. Azt szeretném kérdezni, hogy milyen papirokra van szükség, hogy kell valamit vinneme?
Meg azt, hogy ez a pénz, amit mondott akkor az, amit kézbekapok? És hogy mennyiből élek meg, vagy tudok ebből mennyit félrerakni? Szóval ez jó pénz? És akkor ezt értsem úgy, hogy két évig nem lesz fizetésemelés, és hogy ez miért?
Hát tudok még festeni és tapétázni is, de nincs arról se bizonyítványom, de csináltam sokat, az nem gond ha kell. Meg szigetleni is elég jó vagyok termóban és csináltam már melegburkolós melót is.
Hát nem kevés pénz, amit ír a repülőjegyre meg a többi, kell két hónap amíg összejön mert akkor még a kocsit is el kéne adni hozzá. Ott kell kocsi? Mennyi az ? vagy azt ad a cég?"

No, erre a második levélre már nem érkezett válasz az elmúlt öt napban. Hogy az e-mailem szövegezése, vagy a túl sok információ kérése, esetleg a fizetésemelés emlegetése az oka a hallgatásnak, azt már nem fogjuk megtudni sosem.

Ezek után folytattam az oknyomozást: miután nem tudtam, hogy a fent említett képességekért mi számít korrekt fizetségnek, a szomszédban lakó építési vállalkozóhoz (builder) fordultam tanácsért – mondaná meg mennyi órabért lát ő reálisnak. A válasza kicsit tágra sikerült, mindenesetre tanulságos: gyakorlattól függően $22 és $40 közötti órabért adna ő.

Konklúzió:
(aminek a szíves megvitatására hívnám fel az itteni olvasóimat):

Véleményem szerint, ránézésre, nem olyan szörnyű a helyzet, mint amilyenről az angliai híradásokból értesülhettünk. Ha a hirdető tartja magát az ígéreteihez, akkor egy nem túl nagyvonalú, ám megfontolásra érdemes ajánlattal áll szemben Árpádunk.
Az első 3 hónap (a work-permit megérkezésig tartó időszak, ami még reálisnak is tekinthető, némi ráhagyással) $15 órabére kevéske, de tekintve, hogy ez inkább a szürkemunka kategóriába tartozik, nem meglepő, ráadásul az azonnali munkakezdés lehetősége jócskán csökkenti az új élet beindításának költségeit.
A már hivatalos munkaerőnek ajánlott $18 dollár óránként ugyanakkor nem tartozik a rablás kategóriába: kezdő bevándorlónak nemigen ajánlanak ennél többet eleinte, bármit is mondjon a builder ismerős. Más kérdés, hogy a két éves röghözkötést és az ez idő alatt végig stagnáló fizetést kicsit túlzásnak érzem.
A lehetőség mellett szól, hogy már a kezdetektől nyújt valamiféle biztonságot, és ha az érkező angoljára ráfér a fejlődés, akkor a magyarul beszélő főnöknél elkezdett munka mindenképpen előny. Hátránya, a soknak (napi 10-12 óra) tűnő munkaidő, a nem túl nagyvonalú fizetség és a két éves elkötelezettség.
A $18 órabér egyébként – ha a napi 10-12 órát átlagoljuk – évi bruttó 51.480 dolláros jövedelmet jelent (nettó évi 39 ezer dollár), ami már némileg átlag felettinek számít, és viszonylag kényelmes megélhetést (ha nem is túl nagy lábon) eredményez, míg a kezdeti 1 milliós beruházás (300 ezer repülőjegy plusz 4-5000 dollár) nagyjából egy év alatt spórolható vissza ebből.
Ha Árpádnak volnék, és bizonytalan az angol nyelvtudásomban, elfogadnám az ajánlatot bizonyos feltételek mellett: a job offert előre, Magyarországra kérném, és már Magyarországról elintézném a work-permitet. Ez nyilván némi kockázattal jár a hirdetőnek, de talán nem kezelhetetlen. Ha Árpádnak volnék és valóban jó, tárgyalóképes szinten beszélném az angolt, akkor a feltételeimet kiegészíteném azzal, hogy csak egy évre kötelezem el magam a $18 dolláros órabérrel.

Ingyen telefonálás

Egyre másra jönnek a kedvező telekommunikációs akciócsomagok – úgy tűnik, közel egy év kellett, hogy a piaci szereplők felnőjenek a tavaly ilyentájt megnyitott gerinchálózathoz. Nemcsak a Telecom – amelyiknél szinte természetes –, de a Vodafone mellett az Orcon és a Woosh is elkezdte hirdetni az All-in-One csomagjait: egyszerre kínálnak vezetékes telefont, szélessávú internetet és az Orcon hamarosan virtuális mobilszolgáltatóként is a piacra lép. (Tegyük hozzá, hogy az Orcon és a Woosh is egyszerű internetszolgáltatóként kezdte, a Vodafone pedig nemrégiben vásárolt be és vette meg az iHug nevű szélessávszolgáltatót.
Szóval pezseg a piac – és ha már itt tartunk, had beszéljek le mindenkit a Vodafone ajánlatáról: (bármilyen csábítónak is tűnik az egy év ingyen net) Pali megpróbálkozott vele, de az internet minősége gyalázatosnak bizonyult, Lajosék csak megrendelték, de még két hét múlva is a papírjaikkal kínlódtak, aztán Lajos úgy döntött, nem hiszi, hogy egy nyomorult telekommunikációs szerződésnek nehezebbnek kellene lennie, mint a 4! (azaz négy) nap alatt mindenestül végigzongorázott banki ingatlanhitelnek, ezért mielőtt tényleges liezonba bonyolódott volna a Vodafonenal, lemondta, és a Telecom csomagját választotta.
A Vodafone mentségére talán az szólhat, hogy az akciójuk kapcsán hihetetlen mennyiségű új ügyféllel kell megbirkózniuk (gyanítom alulkalkulálták a várható rohamot), de az internetszolgáltatásuk gyalázatos mivoltára nem találok pardont.
Én egy ideje a saját netszolgáltatóm, az Orcon akcióival szemezgettem – és még mindig nem vagyok biztos benne, hogy ha év végén megindul a mobil üzletáguk, nem váltok – különösen az a csomagjuk tetszett, amelyben havi 20 dollárért 30 ország vonalas telefonjait lehet korlátozás mentesen és minden további költség nélkül hívni. Magyarország a listán van, igen.
Azt hiszem, a külföldre települteknél állandó kérdés, hogy hogyan, mi módon tartsák a kapcsolatot az óhazában hagyott szeretekkel, barátokkal és ismerősökkel. 2007-ben az internet kényelmes és kézenfekvő megoldás, ám van egy szépséghibája: az idősebb korosztály nem feltétlenül perfekt az azonalli üzenetküldők vagy a Skype használatában. Nálunk ugye apámmal végtelen szerencsésnek mondhatom magam, de már anyámmal vagy Kriszti nagyszüleivel nem megy a netes kommunikáció.
Eddig – a még szóba jöhető hívókártyákkal szemben – a SkypeOut megoldását preferáltam: gyakorlatilag a budapesti helyi tarifánál is olcsóbban tudtam felhívni magyar vonalas számokat ezzel a megoldással. Ez viszont legalábbis az indító oldalán működő számítógépet, és fülhallgató-mikrofon párossal való gép előtt görnyedést jelentett.
(Épp ezért fontolgattam egy ideje, hogy veszek egy wireless routerre csatlakoztatható külső Skype handsetet.)
Pár hónapja figyeltem fel a Jajah nevű új versenyzőre. A Jajah nagyon ügyesen a telefonkészüléken bonyolítja a tényleges kommunikációt, csak a hívás indítását kell a számítógépről kezdeményezni. Ez a gyakorlatban úgy működik, hogy a weboldalukon beírjuk a hívni kívánt számot (megmondván előbb, hogy mi melyik számon vagyunk), erre először kicsöng a saját telefon, ahol egy kedves mesterséges intelligencia megkér, hogy tartsuk, amíg kapcsolja a hívott számot, majd pár másodperc múltán már hallani is a csörgést, innentől kezdve pont olyan, mintha hagyományos telefonnal lenne dolgunk.
Amiért különösen csábító a Jajah, az az akciójuk, amellyel más Jajah felhasználót heti szinten 150 percig ingyenesen lehet hívni. Ránézésre ez sem oldja meg az internetet nem használó szülők, nagyszülők problémáját, de egy pici, pofonegyszerű trükkel valódi ingyentelefonhoz juthatunk.
A saját accounton kívül, kell egy második accountot (amihez kell egy másik email cím, de ez manapság nem probléma) is regisztrálni. Tekintve hogy a regisztrált felhasználó fiókokhoz (brr... de bután hangzik...) rendelt telefonszámot a Jajah rendszere minden további nélkül, és akármilyen gyakran engedi megváltoztatni, így nincs is más dolgom, mint a másodlagos (nálam stílszerűen Hívott Félnek keresztelt) account regisztrált számai közé beírni a kívánt telefonszámot, és máris ingyen mehet a beszélgetés. Ezzel a megoldással kényelmesen – mindenféle előre egyeztetés vagy oldschool partnereink internethasználatra kényszerítés mellőzésével – hetente 150 percet ingyen beszélhetünk.
Egyszeri befektetése azért van a módszernek, a Jajah egy hét után megtagadja az ingyenes csevejt, ha nem töltünk némi pénzt az accountra, de tekintve, hogy 5 dollárral is beéri, így a két regisztráció is csak 10 dollárba fáj, ami ráadásul (feltéve, ha betartjuk a heti ingyenes limitet) nem csökken, így valóban egyszeri 10 dollárról beszélünk csak.

Árfolyam

Megy a nyüszítés a dollár magas árfolyama miatt – a kiwi pénz még sosem ért ilyen sokat az amerikai dollárral szemben. Érthető: az új-zélandi kamatok jelenleg a legnagyobbak a fejlett országoké közül; dől a lé, jönnek a külföldi befektetők.
A magas kamatokat persze nem véletlenül diktálja a Jegybank: az infláció kordában tartásával indokolja, pedig az infláció szívesen elszabadulna a maga részéről (most valahol 2% körül mozog): az egyre dráguló ingatlanpiac, az egyre bővülő kormányzati és lakossági költések, mind-mind a drágulás irányába hatnak.
Persze az exportőrök óbégatnak leghangosabban – érthető módon, hisz nekik komoly nehézséget okoz a jelenlegi helyzet. Úgy tűnik, érdekérvényesítésben jobban állnak: a minap Michael Cullen, a pénzügyminiszterünk megpendítette, hogy ez tényleg szönyű, meg majd tesz ellene valamit.
Nomostan a Jegybank önálló szereplő, elméletben (és gyakorlatban) nem függ a kormánytól: mondhat akármit a pénzügyminiszter, a Jegybank elnöke úgy alakítja az iránytadó kamatokat, ahogyan azt a gazdaság szempontjából a legjobbnak tartja. Mr. Cullen ugyanakkor előrángata valahonnan a Jegybanki Törvény 12. cikkelyét, ami valami homályos módon felhatalmazza a kormányt, hogy felülírja a Jegybank döntését.
És ezért szoktam volt mondani, hogy a Munkáspárt (minden érdemeik elismerése mellett) elfáradt, ideje a kormányváltásnak. Egy pénzügyminiszteri beavatkozás a szuverén Jegybank döntéseibe a lehető legrosszabb megoldása a helyzetnek: a kézenfekvő gazdasági hatásain (megugró infláció) túl óriási bizalomvesztést okozna a külföldi pénzügyi körökben.
Remélem Mr. Cullen csak a száját jártatja ezúttal.
Tudomásul kell venni: a gazdaság hullámzik. Most rossz az exportőröknek, de jó az importőröknek, és jó nekünk, mert segít az üzemanyagárakat alacsonyan tartani. Lesz ez még fordítva is.
És én csendben reménykedem, hogy szeptemberig nem változik a kurzus: nekünk nem mindegy, hogy a dollárunkért mennyi forintot kapunk.

Kiwi dollár

Nagyjából egy hete, az új-zélandi jegybank 8%-ra emelte irányadó kamatokat. Lett is sürgés-forgás a nemzetközi valutapiacon: a kiwi dollár árfolyama rakéta módjára emelkedni kezdett.
Tudni érdemes mindehhez, hogy a pénzünk a déli félteke nyarán (decembertől-januárig) szokott erős lenni, hiszen akkor tódul ide a turisták zöme, ergó akkor a legnagyobb kereslet. Az árfolyam éppen júniustól-szeptemberig van mélyponton: olyankor a kutyának sem kell a valutánk.
A mostani árfolyam máris meghaladja a tavaly decemberit, mondhatni extrém, s miután mindezt júniusban produkálja, hát még extrémebbnek minősül.
Meg is rémült ettől a jegybank elnöke Dr. Bollard, és megpróbált (egyelőre mérsékelt sikerrel) beavatkozni.
Ezért pedig legszívesebben agyonrúgnám két okból is. Az egyik merőben önző: nekünk ugye kifejezetten jól jönne, ha az ez az extrém kurzus megmaradna, legalábbis addig, amíg Magyarországon tartózkodunk.
Másfelől meg nem is értem, mit képzeltek. Azt egy közgazdaságilag alulképzett bölcsész/informatikus is tudja, hogyha egy alapvetően jól működő gazdaság jegybanki alapkamatát az egekbe emeljük, annak nyilvánvalóan árfolyamerősödés lesz eredménye.
Mégis mire számítottak?
Végül pedig szeretnék megfogalmazni egy szolid kérdést: ha már egyre erősödik a a kiwi dollár, miért nem csökken az üzemanyag ára? Vagy a világban mindenütt csúcsokat döntöget az olaj, mi meg örüljünk, hogy a szokásos téli csúcson stagnál?

Költségvetési többlet

A Treasury (Kincstár - bár úgy hiszem, inkább a Pénzügy Minisztériumnak felel meg) közzétette az első féléves jelentését. Már nem lep meg különösebben, hogy tovább nőt a többlet: jelenleg 4,47 milliárd dollár. Ezzel egyidőben módosították az éves előrejelzést is - 10.3 milliárd dollár TÖBBLETre.
Az adócsökkentés és a gazdaságélinkítő intézkedések elkerülhetetlennek látszanak.
Jóslatomat továbbra is fenntartom: ez a Labour kormány - többek között - a sufficitbe fog belebukni 2008-ban.

Nyugdíj

Andrea vettett fel egy pár témát a minap, úgyhogy veszem is a számomra egyik legizgalmasabbat:

NYUGDÍJ

Úgy tudom, Zélandon nem vonnak egyéni nyugdíjjárulékot a dolgozóktól, hanem bátran a kezükbe adják keresetüket a szja levonása után...

Ha nem vonnak a dolgozóktól nyugdíjjárulékot, miből lesz nyugdíjuk? Az állam gondoskodik valamilyen mértékben a nyugdíjról? De miből?
Az ott élő állampolgárok annyira belátó emberek, hogy rájuk lehet bízni annak felelősséget, hogy majd előrelátók lesznek és már fiatalként a jövedelmük egy bizonyos részét elkülönítik erre a célra?

Magyarországon az öngondoskodást nem vezették be, az állam levonja a nyugdíjjárulékot, hogy "segítsen" összegyűjteni a nyugdíjas évekre a megfelelő pénzösszeget. Ezzel együtt is nagyon nagy gond van a nyugdíj összegekkel - a megélhetés! szempontjából, de félek, hogy még nagyobb lenne a baj (legalábbis kezdetben), ha levonások nélkül adnák a dolgozók kezébe a fizetésüket és rájuk bíznák annak hasznos befektetését.

Egyszer írtam már felületesen az adórendszerről, de az öngondoskodásról és a kiwi szociális hálóról még nem. A fizetésből nálunk valóban csak jövedelemadót és a balesetbiztosítás (ACC) 1,5%-át vonják. Mégis van állami nyugdíj - gondolom a költségvetés bevételeiből gazdálkodják ki. A nyugdíjrendszer azonban gyökeresen más: a munkában eltöltött évektől és a fizetésektől teljesen függetlenül, mindenki ugyanannyi nyugdíjat kap, jelenleg heti 196 dollárt. Erre jegyezte meg Hobe, hogy olyan mintha nem is lenne. Valóban, heti $196 semmire sem elég. Talán, egy nyugdíjas házaspár heti 400 dollárja elég a nagyon szűkös megélhetésre, ha semmi törlesztőrészletük nincs, de ebben sem vagyok biztos.

A kiwi társadalom azonban az öngondoskodásra épít: az általam ismert két legelterjedtebb módja a nyugdíjas korra készülésnek, a magánnyugdíj-pénztár illetve az ingatlan befektetés.
A magánnyugdíj-pénztárról nincs különösebb mondanivalóm: egy tucatnyi van belőlük a piacon; különféle konstrukciókban, de azért nagyon hasonlóan működnek.
Én az AXA New Zealand-ról tudok kicsit bővebben beszámolni, mert az ő ügyfelük vagyok. Az AXA-nál - úgy emlékszem - havi 50 dollár a minimum, de alapvetően az ügyfélre van bízva, hogy mennyit szeretne fizetni. A szerződéskötéskor vállalt összeg bármikor - akár időlegesen is - módosítható, ami meglehetős pénzügyi szabadságot jelent: ha egy félévben valami másra spórolna az emberfia, nyugodtan csökkentheti a havi összeget, hogy azután visszaálljon, vagy akár meg is növelje. Az AXA három konstrukciót kínál: konzervatív, kockázatos és súlyozott portfólió közül lehet választani. Értelemszerűen a konzervatív a legbiztonságosabb és a legkisebb hozammal járó, a kockázatos verzióval akár kétszer hozamra is szert tehetünk. Én a köztes megoldást választottam, amely persze rejt magában némi kockázatot, de a konzervatívhoz képest magasabb eredményt ígér.
A befizetési görbe kilenc éves pénztártagsággal számol, tehát a nyugdíjas kor előtti évtizedben elején sem késő elkezdeni a fizetést. (Ugyanakkor persze nem kötelező kilenc év után abbahagyni a spórolást.)
Ez a kilencéves periódus gondolom azért lett népszerű, mert sokan csak tényleg a legvégén kezdenek hozzá, előtte másra költik a pénzüket.
Itt jön be a másik gyakori megtakarítási forma. A kiwi fiatalok bérelt lakásban vagy házban laknak. Aztán harminchoz közeledve vásárolják meg - az esetek túlnyomó többségében hitelből - az első ingatlanjukat. Azonban törlesztése befejezése után a legtöbben azonnal vesznek egy második ingatlant - bankhitelből persze ismét -, amit rögvest ki is adnak, törekedve arra, hogy a befolyó bérleti díj fedezze (legalábbis legnagyobb részt) a havi törlesztő részletet. Ha minden jól megy, a kiwinek mire nyugdíjjas lesz, van két tehermentes ingatlanja: az egyikben lakik, a másikat pedig bérbeadja, és a befolyó bérleti díjjal egészíti ki az állami nyugdíjját és a magánnyugdíjpénztártól származó megtakarítását.

Tudom, meglehetősen idilinek tűnik az állapot, és nyilván erősen sematizált is: nem mindenki képes még Új Zélandon sem, hogy ennyire kényelmes és jó megélhetést biztosító életpályát fusson be. A kiwik jelentős többsége azonban így él. A rendszer és az öngondoskodás nagyjából az országgal egyidős, az embereknek természetes: felnőttként kezelik őket, úgyis viselkednek.

Hogy mennyire működőképes mindez, azt jól példázza, hogy Új Zélandon nincsenek koldusok és nincsenek hajléktalanok sem. Illetve él EGY híres hajléktalan Wellingtonban. Hírnevét azzal szerezte, hogy ő az egyetlen a fajtájából; szégyenlik is nagyon, ahányszor valami külföldi delegáció érkezik, mindig begyűjtik valami mondvacsinált ürüggyel, hogy ne rondítsa a városképet. Ő is dacból hajléktalan egyébként: nem kér a kiwi támogatási szisztémából, azért nincs állami lakása.

Nem akarom elhallgatni ugyanakkor, hogy nem ismerem teljes mélységében az új-zélandi szociális rendszert. Sok ellentmondó információt hallottam a juttatások mértékéről és a jogosultak köréről. Az biztos, hogy abszolút csak rászorultsági alapon számíthat bárki segélyre, és sok esetben a segélyeket közmunka végzéséhez kötik.
Az is tény, hogy pont az elmúlt hónapokban lett a nyugdíjrendszer a közbeszéd tárgya: felvetették egy állami nyugdíjbiztosító létrehozásának a lehetőségét, sőt egy képviselő még a kötelezővé tételét is javasolta. Nem hiszem ugyanakkor, hogy az ügy kiállná a társadalmi vitát, az pedig végképp nem valószínű, hogy sikerülne kötelezővé tenni: egyfelől gyökeresen ellentmond a működő modellnek, másfelől a kiwik meglehetős makacssággal tudnak ragaszkodni a szabadságukhoz, a pénzügyi szabadságukhoz pedig különösképp.

Válaszok

Ez most egy rendhagyó post lesz. Ez elmúlt pár napban kaptam számtalan levelet és commentet, és úgy gondoltam, egy részükre itt és most fogok válaszolni. A commenteknek egyébiránt roppant mód örülök, és csak bátorítani tudok mindenkit: kérdéseiteket, véleményeteket írjátok meg. Vallom: a blog közösségi forma, a commentek legalább annyira fontos részét képezik, mint a post maga.
És akkor:

1. A hidegről:

"...Az kinti időjárást sokan szapulják. Igaz, hogy meg lehet fagyni kint?..."

Én hitelesen csak az Aucklandi időjárásról tudok beszámolni. Wellington kicsit esősebb és sokkal szelesebb, a többi városban vagy régióban pedig nem töltöttem annyi időt, hogy objektív információval szolgálhassak.
Auckland időjárása:
Kezdjük a szubjektummal - én imádom. Pont nekem való. Nincsenek szélsőségek, télen sincs hidegebb +5 foknál, nyáron nincs melegebb +30 foknál. Télen viszonylag sokat esik az eső (de ez megszokható, nekünk még mindig nincs esernyőnk se) és általában 8-12 fok a hőmérséklet. Nyáron 20-25 fok között van az átlag, amit azért hajlamosabb az ember többnek érezni a magas páratartalom miatt. Ami szokatlan, hogy eszelős különbségek tudnak lenni, attól függően, hogy épp a napon állsz vagy árnyékban: a nap sokkal erősebben tűz, alkalmasint izzadsz, hogy aztán egy lépéssel arrébb, az árnyékban meg fázzál.
Ian, tanárunk az IELTS előkészítőn mesélte, hogy Új Zélandon egészen másképp mérik a hőmérsékletet, mint a világ többi részén. Itt gyakorlatilag a földfelszín hőrmérsékletét adják meg a hivatalos jelentésekben, emiatt 4-5 fokkal kevesebbet jelentenek, mint másutt a világon. Nem tudom a pontos részleteket, de a saját tapasztalatom alátámasztja ezt: amikor 17-18 fokot mondanak, én azt bőven 20 fok fölöttinek érzem.
Állítólag egy ideig a közbeszéd tárgya is volt ez az anomália, aztán maradt minden a régiben: kiwi specialitás a helyi hőmérés.
Ami miatt ez a megfagyásos tévhit kialakulhatott, az a fűtés hiánya. A kiwi házak döntő többsége nem rendelkezik semmiféle beépített fűtőrendszerrel: némelyikben van kandalló és kész. Noha sosincs igazán hideg, azért estére meglehetősen le tud hűlni a levegő (különösen télen és ősszel), 14-15 fokban pedig lehet fázni. A kiwik hidegűrése egészen más: sokan még 16-17 fokban sem érzik rosszul magukat, így azután a magyar viszonyokhoz szokott ember roppant mód tud fázni. Mi ezt villanyradiátorok rendszerbe állításval küszöböltük ki: inkább fizetünk télen havi háromszáz dolláros villanyszámlát, mintsem fázzunk.

2. Adók és járulékok:

"...Kérlek, egyik alkalommal arról is írjál - szerintem biztosan sok embert érdekelne - hogy Magyarországot összehasonlítva Új-Zélanddal az ottani munkáltatót és munkavállalót milyen adók, járulékok, stb. terhelik..."

A magánszemélyek kereseti lehetőségéről és adójáról már írtam: Piszkos anyagiak címmel.
Ami talán eddig nem volt világos: a munkáltatónak a bruttó kereseten felül (amiből csak adót és csak az 1% ACC - balesetbiztosítás - vonnak) nincsenek említésre méltó plusz befizetni valói. Van még egy úgynevezett Holiday Pay, ami a bruttó éves fizetés 6%. Ezt akkor kell kifizetni, ha a munkavállaló nem veszi ki a szabadságát. Nincs semmi nyugdíjjárulék, sem egészségügyi hozzájárulás, sem semmi.
Ez nagyjából azt jelenti, hogy a munkáltatónak annyiba kerül a munkavállaló, amennyi annak a bruttó fizetése.
Ezen kívül talán érdekes lehet: az ÁFA (GST) 12,5%, a társasági nyereségadó cégeknek 33%.

3. Az életminőség indexe

"Ilyen indexelesben talan a legjobb az ENSZ HDI listaja. Abban aztan tenyleg minden bennevan..."

Rákerestem, megnéztem: az ENSZ Human Development Indexe 177 országot rangsorol. Ebben a listában Új Zéland a 20. helyen áll míg Magyarország a 35. Érdekes lista, érdemes végigbogarászni.

4. Választójog

"...a residency-vel jár választójog is?..."

Igen. A residencyvel szinte minden állampolgári jog megillet, csak az útlevél nem. Nemcsak választási jog, de az összes állami kedvezmény az oktatásban és más népjóléti ügyekben is.

5. Életszínvonal és jóléti kiadások

"...1. Az életszínvonal emelése vs. 3. A jóléti kiadások csökkentése Nem ellentétes ez??!..."

Nem, Új Zélandon egyáltalán nem ellentétes. Ehhez azonban tudni kell, hogy gyökeresen más szisztéma (és az már csak a saját abszolút szubjektív véleményem, hogy sokkal jobb) szerint működik minden. Új Zélandon nagyon kicsi a szegények aránya. Boldogulni jószerével mindenki tud, aki akar - noha 3,8%-os a munkanélküliség, ugyanakkor óriási a munkaerőhiány is. A kiwi rendszer nagyjából: aki nem dolgozik, ne is egyék alapfelállásból indul; sok esetben a segélyek és támogatások közmunka végzéshez vannak kötve.
Egy olyan országban, ahol a társadalom óriási többségét az úgynevezett középréteg vagy polgárság teszi ki, nyugodtan lehetne csökkenteni a jóléti kiadásokat, és engedni, hogy az állam mind több területről vonuljon ki. Ezt szegényebb vagy más struktúrájú országokban (ahol milliók élnek a minimálbéren, és kűzdenek a mindennapi megélhetésért) nyilván nem lehetne megtenni, ám Új Zélandon ez nem okoz problémát. Az emberek tudják fizetni mindazokat a piaci alapú biztosításokat, amelyek a napi életben a biztonságot nyújtják, felesleges tehát az állami rásegítés sok esetben.
Mint már írtam egyszer, Új Zélandon óriási a költségvetési többlet, a tavalyi nagyjából megfelelt a Magyar költségvetési hiánynak, idén pedig már az első két pénzügyi negyedévben teljesült az egész évre tervezett többlet. A National nem mást akar, mint a jelentős adóterhelést csökkenteni - így több pénz marad az embereknél -, és csökkenteni akarja a kedvezményezettek, támogatásra jogosultak körét, ami viszont, ha több pénz marad az embereknél, teljesen érthető és kivitelezhető. Nem tudom mennyire érthető: amit elvesznek támogatásban és segélyben, azt odaadják adócsökkentésben. Így lesz összeegyeztethető a két programpont.

6. Összehasonlítgatás Magyarországgal

"...Arról van szó, hogy szerintem rossz szájíze van a magyarországi áldatlan viszonyok folytonos felemlegetésének. Olyan, mintha NZ iránti lelkesedésedben Mo. összes polgárát - mondjuk - összeférhetetlennek bélyegeznéd azért, mert te nem találtad meg ott a helyedet.
Szóval no offense, nem követelem, hogy ezen vagy bármi máson változtass, vagy ilyesmi, csak gondoltam megemlítem, hátha ez az áthallás esetleg szándékod ellen való..."

Kezdjük ezzel, és ez a legfontosabb: Ha bármivel, amit írtam megbántottam volna, vagy megsértettem volna valakit, akkor elnézést kérek. Ez áll tőlem a legtávolabb, őszintén. Nagyon próbálok odafigyelni, hogy ne merülhessenek fel efféle érzések - hogy ez mégis előfordult azt jelenti, hogy valamit nem jól csinálok.
Ez a blog - túl azon, hogy tájékoztassa a családomat és a barátaimat - arról szól, hogy vállaltan szubjektív módon bemutassa Új Zélandot és egy friss bevándorló mindennapjait, életét, beilleszkedését és új élet kezdését. Semmiképpen sem Magyarország kritikájáról.
De azonban: időről időre muszáj a helyi viszonyokat valamihez mérnem, egy koordináta rendszerbe illesztenem. Kézenfekvő, hogy Magyarország, és az ottani életem legyen a mérce - ez a legjobb kapaszkodó nemcsak számomra, de minden olvasóm számára is.
Nem arról van szó ugyanakkor, hogy Új Zélandot elsősorban vagy mindenekelőtt Magyarországgal összehasonlítva találnám egy jobb, élhetőbb helynek: az a véleményem, hogy a világ legtöbb helyénél csodálatosabb; ám részint a korlátozott ismereteim, csekélyebb tapasztalataim okán nem látom értelmét mondjuk Németországhoz vagy Angliához mérni az itteni életemet.
Ugyanakkor úgy vélem - és persze, lehet hogy itt a hiba -, hogy a magyar valóság minden aspektusát elég jól ismerem ahhoz, hogy megtehessem az észrevételeimet: voltam sikeréhes kis senki, és az irigyelt elit tagja - íróként és az ország egyik legsikeresebb könyvkiadójaként - (pfuu... bocsánat ez még számomra is szörnyű nagyképűségnek tűnik), az, hogy a mai Magyarlanden nem találtam a helyem, vagy méginkább, hogy itt egy sokkal élhetőbb világot leltem magamnak, az nem elsősorban Magyarország kritikája, mintsem a saját személyiségemnek és sajátos értékrendemnek köszönhető tény.
Minden magyarázkodás ellenére is azonban a lényeg ez: BOCSÁNAT.
Senkit nem akartam megbántani; az alapvető élményem az, hogy csak tisztelni tudom mindazokat, akik kényszerből vagy saját elhatározásból végigcsinálják Magyarországon azt, amihez nekem sem kedvem, sem erőm nem volt.

Hány percbe kerül Új Zélandon egy kiló kenyér?

Találtam ezt a cikket az Indexen.
Gyorsan utánaszámoltam én is, megnéztem egy pár statisztikát, és íme, amire jutottam:

Új Zélandon (erre sajnos nem találtam Auckland specifikus statisztikát) 10 és fél percet kell dolgozni egy kiló kenyérért.
Az aktuális, Új Zélandra vetített nettó átlagórabér 16,65 dollár, egy kiló kenyér ára: 2,95 dollár.

A cikkben felsorolják az inkriminált városok egy főre jutó GDP-jét.
Találtam aucklandi adatot, ami szerint a nemzeti GDP összességéből 34%-ot termel Auckland.
Ez tavalyi számokon: a teljes GDP tavaly 95 milliárd USA dollár volt, aminek a 34%-a 32,3 milliárd dollár. Ha az aucklandi régió 1,215,000 lakosára vetítjük, akkor ez 20,511 euró/főt jelent.
Ez nagyjából annyi, mint Budapesté.

Az átlagos évi munkaidőre nekem 1775,6 óra jött ki; ez átlagosan heti 38,6 óra (persze levontam a munkaszüneti napokat és az éves szabadságot). Idéntől már évi 20 nap fizetett szabadság jár Új Zélandon.

Az átlagos fizetések összehasonlításán azért megdöbbentem egy kicsit.
A statisztikák szerint Új Zélandon 34,634 dollár az éves nettó átlagjövedelem, ami euróba átszámolva: 18,529.
Nem számítottam rá, hogy a felsorolt nagyvárosok közül, csak Londonban keresnek többet, mint nálunk - ez igazán meglepett.

Aucklandben egy átlagosnak számító, három hálószobás ház havi bérleti díja 770 euró. (Heti 360 dollárral számoltam, ezt adja ki, ha átlagolom a különböző városrészeken uralkodó árakat.)

Tények Új Zélandról

Gyakran kérdezik tőlem, hogy miért pont Új Zéland.
Számtalan felelet létezik erre a kérdésre, egy része már megjelent a blogomban a saját szubjektív élményeim formájában. Most azonban találtam pár érdekes információt, felmérést - azt hiszem közreadásuk segít kicsit objektívebb módon értelmezni a választásomat.

1. Az életminőség indexe

Az International Living.com közzétett egy (193 országot tartalmazó) listát, amely kilenc szempont alapján osztályozza az életminőséget. A kilenc szempont: Megélhetési költségek, Szórakozás és Kultúra, Gazdaság, Környezet, Szabadság, Egészség, Infrastruktúra, Veszélyek és Biztonság, Klíma.
Minden szempontot pontoznak egy sajátos metodika alapján, majd a kilenc pontszámból átlagolnak.
Ezen a listán Új Zéland az ötödik helyen áll: Franciaország, Svájc, Ausztrália és Dánia után.
Jópofa egyébként böngészni a listát és nézegetni: Megélhetési Költségek címén egy ponttal vagyunk lemaradva Magyarországtól (a lista készítői szerint 1 százalékkal drágább az élet itt), míg mondjuk a Szórakozás és Kultúra kategóriában 22 ponttal kapott többet Kiwiország szülőhazámnál. Itt nyilván nem csak a kultúrális életet vették számításba, hanem a környezet adta sportolási, természetjárási lehetőségeket is - mert szubjektív értékelésem szerint, az új-zélandi kultúrális élet nem ér a magyar nyomába.
A végső értékelés még beszédesebb: a listavezető Franciaország 88 pontot kapott, míg Új Zéland 84-et.

De nézzünk egy kevésbbé szubjektív/kommersz felmérést:

2. A gazdasági szabadság indexe

Az amerikai Heritage Foundation idei felmérése január közepén jelent meg. A 157 országot tartalmazó listán Új Zéland ismét az ötödik helyez végzett, és a "Teljesen szabad gazdaság" címkével látták el. A lista első öt helyezettje: Hong Kong, Szingapúr, Ausztrália, Egyesült Államok, Új Zéland.
Ez az összeállítás már 10 szempont alapján osztályoz: Üzleti szabadság, Kereskedelmi szabadság, Fiskális szabadság, Szabadság a kormánytól, Monetáris szabadság, Befektetési szabadság, Financiális szabadság, Vagyon szabadság, Mentesség a korrupciótól, Munkaerő szabadság.
Érdemes ebből a jelentésből is szemezgetni egy kicsit. Új Zélandról ezt írja (többek között):

"... Új Zéland a fiskális szabadság és kormánytól való szabadság területén tud még fejlődni. A legfelső adókulcs meglehetősen magas, ahogyan az adóbevételek és a kormány költése is; de mindezek a problémák eltörpülnek a gazdasági szabadság mértéke mellett. Új Zéland gazdasága globális versenyző, és a gazdasági szabadság regionális modellje."

és még

"Két évtizednyi következetes gazdaságpolitika és a struktúrális reformok végrehajtása után, Új Zéland modern, flexibilis gazdasággá változott, ahol a legalacsonyabb a munkanélküliség az OECD országok között."

Érdekes egyébként tudni, hogy a Transparency International korrupciót mérő listáján, Új Zéland a megosztott második helyen áll Finnországgal együtt. Az első helyezett Izland. Ez azt jelenti - amire a Heritage Foundation elemzése is kitér egyébként -, hogy Új Zélandon gyakorlatilag nincs korrupció.

Még egy utolsó ténydarab a végére: a The Times oktatással foglalkozó különszáma összeállította a világ 200 legjobb egyetemének listáját. Ezen két új-zélandi egyetem is szerepel: az Auckland University az előkelő 46. helyen áll, míg az Otago University a 79. helyen. Összehasonlításképpen: az első helyen a Harvard áll, a Heidelberg University az 58., a Boston University a 66., a Lomonosov pedig a 93.

Ezek a tények önmagukért beszélnek és talán sikerül érthetővé tenniük, miért éppen Új Zéland.

Röviden

Egyveleg lesz ez most a javából, de egyszerűen nincs időm kifejtősen írni, van amiről meg nem is érdemes.

Érdekes adatra bukkantam a minap, kiderült, hogy az új-zélandi költségvetés erőteljes többletben van: jelenleg 7 millárd dollárral (924 milliárd forint aktuális árfolyamon). A jövő évre azonban már csak 5.8 milliárd, míg a 2008-2009 fiskális évre már csak 3.6 milliárd dolláros többletet terveznek.
Érdekes helyzet, szó se róla, a főnököm reakcióját hallgatni még érdekesebb volt:

- Az államnak nem az a dolga, hogy pénzt csináljon, valamit elrontottak a költségvetésben.

Mindenesetre most látszik, hogy a különböző pártok gazdaságfilozófiája mennyiben tud különbözni: a kormányon lévő Labour Party inkább ráülne a pénzre, tartalékolna az ínségesebb időkre, és a szociális juttatásokra fordítaná. Nem, nem tervezik segélyként szétosztani, sem a nyugdíjakat emelni, inkább az oktatásra és egészségügyre költenének.
A jobboldal ezzel szemben markáns adócsökkentésért kardoskodik, amivel szerintük megállítható lenne a gazdasági növekedés lassulása (ebben az évben 1.5% a GDP bővülés, igaz jövőre már 3.7%-ot jósolnak.).
No igen, legalább vannak érthető és megkülönböztethető, markáns álláspontok, van miről vitázni, társadalmi párbeszédet folytatni.

Társadalmi párbeszédről szólván: a Waterfront Stadium elbukott a kormány minden erőlködése ellenére és az én legnagyobb örömömre. Az aucklandi polgárok nem szerették az öteletet, amit a nyilvánosságra került vizuális koncepciók láttán nem is nagyon csodálok. Akárkivel beszéltem, mind egyetértettünk: ha valami olyan építészeti csodáról, egy új új-zélandi jelképről lenne szó, mint amilyen a Sydney Operaház Ausztráliában, akkor a közvélemény egyöntetűen támogatná. Ebből a ronda, drága plasztikbehemótból nem kért senki sem. Hála a magasságos, működő demokráciának, az emberek véleménye számít a világnak ezen a táján. A kormány erőltette, az Auckland City Council (Városháza) a főpolgármesterrel az élen megszavazta, ám az Auckland Regional Council (nevezzük megyei közgyűlésnek, bár ez inkább csak párhuzam) megvétózta a tervet. Amennyire tudni lehet, az Eden Parkban található, már meglévő stadiumot fogják kibővíteni és felújítani, az új stadiumra szánt összeg negyven százalékából.

És jöjjenek a személyes vonatkozású hírek:

Végre felkészítettük a Mazdát eladásra - van rajta friss WOF, regisztráció, minden -, aztán úgy alakult, hogy mégsem adjuk el még egy kicsit. Egy a múlt héten érkezett magyar turista fiú vevő lett volna rá, de amikor odakerült a sor, hogy visszavennénk-e egy hónap múlva, amikor befejezi a túrázást, jobbat gondoltunk. Az utolsó napokban, nyilván - mert nem lesz ideje - csak sokkal olcsóbban tudná eladni. Így azt találtuk ki, hogy nem el, hanem bérbeadjuk neki az autót.
Win-win szituáció, mindenki jól jár. Persze azonnal felmerült bennem, hogy itt az ideje, hogy teljes biztosítást kössek az kocsira, így egyikünknek sem kell attól tartania, hogy mi történik, ha véletlenül összetöri.
Berobogtam tehát tegnap az AA-be (a helyi autóklub), hogy megkössem a teljeskörű biztosítást, aztán kicsit csalódottan távoztam: csak úgy hajlandóak megkötni, ha már van új-zélandi jogosítványom. A megszerzését egészen eddig halogattam: miután Magyarország - illetve az én régi magyar jogosítványom típusa - nincs rajta az elfogadható vezetői engedélyek listáján, kénytelen vagyok teljesen előről vizsgázni; elméleti és gyakorlati tesztet is kell tennem.
Anyhow, tudtam én, hogy előbb-utóbb nem úszom meg a kérdést, de jobb szerettem volna, ha mindezt békében, az irodai hajtás, meg az IELTS vizsga után tudom sorrakeríteni. Így azután nincs mese, szombaton délelőtt jogosítványt szerzek.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy lehetne magyar jogosítvánnyal is biztosítani, ám a turista kondíciók annyival rosszabbak, hogy nem is érdemes foglalkozni vele: a díj kétszeres, és az éves összeg hetvenöt százalékát előre ki kell fizetni.

Nerdeknek a röviden: a hír igaz, az Apple IPhone jövőre megjelenik a piacon. See öccse Ausztráliában él, és hivatalos IPod tesztelő (néha lenyűgöz, micsoda munkák vannak). Mióta tudom ezt, azóta piszkálom See-t, hogy járjon utána, mi igaz az IPhone körüli híresztelésekből. Tegnap végre nem felejtette el és megkérdezte, öccse pedig biztosított arról, hogy már működő prototípus is létezik, hamarosan gyártásba kerül.
Arra azért kíváncsi leszek, hozzánk Új Zélandra mikor jut el.

Kim Marsh és a moralizálás

Lajos javaslatára kerestem fel Sunnybraeben Kim Marsh-ot. Olcsó, segítőkész és közel van - ajánlotta Lajos.
A neve alapján britnek gondoltam a mestert, aztán meglepetésemben majdnem nekihajtottam a szerviz vaskapujának: lehet hogy nem teljesen maori, de háromnegyed részben biztosan az. Talán már említettem, nekem eddig csak kellemes tapasztalatom volt maorikkal, de azért egy pillanatra eszembe jutott, hogy egy olyan nép fiára bízom épp a japán csúcstechnikát, amely 150 évvel ezelőtt a még kőeszközöket sem nagyon használta.
Maori autószerelő? Valahogyan ellentmondásnak tűnt első pillanatra.
Melegbarna szemű, maorinak határozottan kisnövésű, de sűrű, tömzsi ember Kim Marsh, örökös mosolya meg őszülő haja azonnal bizalmat ébresztett bennem.
Nem tudott azonnal árat mondani, de megnyugtatott, nem kell vagyonokra számítanom. Legfeljebb 4-500 dollár, ha nagyon peches vagyok.
Mondjuk ez az összeg egy fél heti fizetés, nem repestem a boldogságtól, különösen, hogy jövő héttől Életem Értelme kedvesem is elkezdi az IELTS felkészülést, én meg még egy hónapot ráhúzok, szóval van most fizetnivalónk bőven.
Délutánra elkészült a Bighorn, Kim Marsh kissé idegesen topogva fogadott. Nem tehetek róla, de leginkább egy barátságos, zavarban lévő idős emberszabásúra emlékeztetett, akit rajtakaptak, hogy dézsmálja a banánt.
- 177 dollár lett a vége - nyomta a kezembe a kulcsot. - De ebben már egy időszerű olajcsere is benne van. Megfelel? Nem találom túl soknak?
Láthatóan aggódott, én pedig a megkönnyebbüléstől nem tudtam hogyan hálálkodni. Aztán elmagyarázta, hogy rosszabbra számított, de az ékszíjak szakadása nem okozott semmi motorikus károsodást, így szerencsések vagyunk.

Én különösen annak éreztem magam, és hazafelé vezetve azon mosolyogtam, mennyire fog örülni kedvesem, hogy ennyiből megúsztuk, amikor sanda ötlet merült fel bennem.
Mi lenne, ha nem árulnám el neki, hogy kevesebb, mint a fele volt a számla a várakozásunkhoz képest?
Nem tudom, ki hogyan van vele, én még gyakorlatlan vagyok. Életemben először fordul elő - két házasságom dacára -, hogy egyetlen közös bankszámlánk van a párommal. Mondhatni pénzügyekben teljes a transparency. Ezt nem bánom egyébként különösképpen, de vannak kényelmetlen aspektusai, különösen így karácsony előtt. Már hetek óta foglalkoztat a kérdés, hogy miképp tudok meglepetést/ajándékot vásárolni úgy, hogy legkésőbb másnap ne derüljön ki, ne késztessen hülye magyarázkodásra hazudozásra?!
Életem egyetlen értelme persze sikkasztott a születésnapom kapcsán, de ő könnyebben megtehette, tekintettel arra, hogy a fizetése nem fix, hanem hétről hétre változó, ráadásul készpénzben kapja, így nem tűnt fel, hogy heteken keresztül egy részét visszatartotta. Ámde az enyém banki átutalás formájában, minden hónapban rendszeresen, azonos összegként érkezik.
Szóval a mostani lehetőség kapóra jött. Párom úgyis 4-500 dolláros kiadásra számít, ha 450-et mondok, a többit félreteszem, akkor nincs lebukás, és a módszert elég gyakran alkalmazva megvan a karácsonyi meglepetés.
Egész hazaúton a helyzeten moralizáltam: hazugság vagy kegyes hazugság? Hol a határ? Végül úgy döntöttem, megcsinálom, még ha vannak is megkérdőjelezhető erkölcsiségű vonatkozásai. És ha már a döntésen túljutottam, mindjárt tervezgetni kezdtem, elvégre a közeljövőben a másik két kocsit is fel kell készíteni az értékesítésre: újabb kiválló lehetőség a sikkasztásra. Aztán persze azt sem kell tudnia, hogy pontosan mennyiért sikerül majd eladni az autókat...

Amikor leállítottam az autót, még biztos voltam benne, hogy 450 dollárt mondok. Az ajtó felé menet idegesen félbehajtottam a számlát. Aztán amikor megláttam az ilyedt arcocskáját, és rajzfilmfigurára vékonyodott hangon megkérdezte mennyit fizettem, önkéntelenül az igazat mondtam.
És megérte feleim - az az öröm, az a mosoly megérte.
Most pedig törhetem ismét a fejem, hogy miképp sikkasszak karácsonyra. Minden ötletet szívesen fogadok, de inkább emailben küldjétek, a blog nem biztonságos.

Piszkos anyagiak

Úgy döntöttem, ma a pénz lesz a központi téma - a kérdések egy része is ezt firtatja.
Leszögezem mindjárt, nem áll szándékomban tudományos igényű vagy aprólékos, az egész országot átfogó értekezést írni. Az alábbiak Aucklandre vonatkoznak - amely talán a legdrágább város - és főképp a tapasztalataimat tükrözik.

Kezdjük a pénz értékével: régi, elcsépelt ökölszabály, nem szabad forintban gondolkodni, egyszerűen nincs értelme, annyira más az itteni financiális élet dinamikája.

Tények:

A minimálbér jelenleg bruttó $10.25/óra azaz nettó $8.17/óra. (Felnőtt munkavállalót és a teljes adóterhelést számolva.)
Ez bruttóban heti $410; évi $21,320 - nettóban: heti $324.72; évi $16,885.44.

A hivatalos átlagfizetés heti $610 (férfiaknak heti $754, a nőknek heti $473), noha a forrás nem tünteti fel, gyanítom azért, mert egyértelmű: ezek az összegek bruttóban értendők.

Jöjjön még pár hivatalos adat, ha már itt tartunk:

• Éves infláció 2005 őszétől 2006 őszéig: 3.5%
• Munkanélküliségi ráta: 3.8%

Adórendszer:

• ÁFA(GST): egységesen: 12.5%

Nincs külön nyugdíjjárulék, egészségügyi járulék, meg tudjafranc.
Van adó és van ACC-nek nevezettt balesetbiztosítási díj. Ezek sávosan a következőek:

• Évi $38,000 bruttó keresetig 19.5% + ACC = 20.8%
• A kereset 38,001 és 60,000 dollár közé eső része: 33% + ACC = 34.3%
• A kereset $60,001 feletti része: 39% + ACC = 40.3%

És akkor jöjjön a szubjektum.
Kezdő bevándorlóként, kétkezi munkával (takarítás, mosogatás, építkezésen segédmunka, stb.) nagyjából a minimálbér $10.25 óradíjjára lehet számítani. Ebből az összegből, ha egyedül van az ember, éppencsak, de meg lehet élni. Párosan szebb az élet: a két minimálbér kényelmes megélhetést biztosít, ha nem is túl nagy lábon.
A munkavállalási engedély megszerzése után :) - persze szakmától, végzettségtől roppantul függő módon - a minimális keresmény inkább $13-$15 között mozog. Arra azért mindenki számíthat, hogy Új Zéland nemcsak bevándorló barát ország, de fel is készült a bevándorlókra, és ez igaz a legtöbb munkaadóra. Miután a munkavállalási engedély alaphelyzetben egy - a munkavállalást támogató - munkahelyhez köti az emberfiát (tehát nemám kilépek és keresek másik állást, ha nem tetszik a rendszer), a munkahely változtatás újabb nyűgös Immigration-os procedúrát von magaután. Ezt tudván, a cégek - ha nem is feltétlenül elvtelenül -, inkább kevesebbet fizetnek, mondván a nagy támogatás a munkavállalás lehetővé tétele volt, a reménybeli bevándorló pedig fizesse meg az árát.
A residency (letelepedési engedély) megszerzése után nagyot fordul a kocka, onnantól ki-ki szabadon dolgozhat, és ez a fizetési hajlandóságon is megmutatkozik - szóval rosszabb esetben is csak addig kell kihúzni valahogy.
Ismereteim főleg az informatikára vonatkoznak, azt tehát tudom, hogy informatikusként évi 45,000 és 100,000 dollár között lehet keresni: a $45k inkább kezdőként és residency nélkül értendő, a $100k meg már letelepedés után, jó munkahelyen. Évi $50-60 ezer dollárrral már igazán könnyen viccel az ember, $100,000 esetében kifejezetten jó parti vagy, legfeljebb olyan gondjaid lehetnek, amire mások bicskanyitással reagálnak.
(A többi szakmára jellemző fizetésekről nincs információm, tekintve, hogy az összes mérvadó ismerősöm és barátom informatikus vagy mérnök. Igen, nerdök vagyunk, sajnálom. Ha valaki olvassa innen a blogom, és vannak kiegészítő információi, kérem komentezzen, én is kíváncsi vagyok rá.)

Árak:

Lakás, lakhatás.
A legelterjedtebb formája a ház bérlése: heti $250 és $1000 között igényektől és lehetőségektől függően. (Mi jelenleg 290 dolláért bérelünk egy két hálószobás házat a Northshore-on, viszonylag jó helyen, 10 perc autózásra a belvárostól vagy a legközelebbi beachtől.)
Nagy divat ugyanakkor a flatmate-elés - ez az albérlet egy formája, amikor akár barátok, akár idegenek közösen vesznek ki egy házat. Flatmateként egy szobát (meg persze a közös helységek használatát) heti $80 és $150 között lehet megkapni.
Az ingatlan vásárlása már húzósabb, de korántsem reménytelen: 300,000 dollárért már méretes házat lehet venni, igaz Aucklandben ez a minimum, ennél olcsóbban nincs, vagy nem érdemes foglalkozni vele. Tipikusan 10% sajáttőkét várnak el a bankok, de állampolgárként az első lakáshoz jutást az állam megtámogatja az önrész átvállalásával.

Autó, közlekedés.
Erről már írtam. Röviden összefoglalva: az autó vásárlása és tartása európai szemmel mulatságosan olcsó és egyszerű; a tömegközlekedés drága, tragikus - szinte senki sem használja.
Az előző posthoz képest csökkent az üzemanyag ára ismét: a benzin literje $1.38 a dieselé 98 cent.

Telekommunikáció.
A mobiltelefonálás szemtelenül drága, átlagosan 50 cent egy perc hálózaton belül és több, mint egy dollár más hálózatba. (Két mobilszolgáltató van: Vodafone és a Telecom.)
A vonalas telefon viszont olcsó: havi $40 az előfizetési díj, de városon belül ingyenes. Az itt létünk alatt egyszer volt 50 dollár körül a számlánk, egyébként az alapdíjat szoktuk fizetni.
Szélessávú internet: szolgáltatótól és sávszélességtől meg letöltési korláttól függően havi 25 és 100 dollár között van. Az itthoni 2 megabites Orcon DSL, 5 Giga letöltéssel havi $50.

Elektromos áram, gáz.
Gázt többnyire nem használnak. Van, de nem igazán elterjedt. A fűtést általában villanyradiátorokkal esetleg kandallóval oldják meg a kiwik.
A ház, amit bérelünk semmiféle fűtésrendszerrel nem volt felszerelve, mi vettünk pár radiátort. Nyáron nagyjából $100 fizetünk havonta, télen inkább $200-$250-et, igaz volt egy $300 hónapunk is. Tekintve, hogy melegfüggő vagyok, ez nem mérvadó, azt hiszem télen is ki lehet jönni 200 dollárnál kevesebből.
A gáz áráról megintcsak nincs információm, de azt gondolom nem lehet olcsóbb, mint az áram, különben jobban elterjedt volna. Ezt a gyanúmat erősíti az is, hogy Új Zéland vízi-erőművekben meglehetősen gazdag - köszönhetően a folyóknak -, gázzal viszont úgy tudom nincs különösebben eleresztve.

Étel, ital, egyebek.
Valamivel drágább, mint Magyarországon, bár az összehasonlítási alapomat nagyban kikezdte, hogy nem ismerem az aktuális magyar árakat.
Javaslom a Foodtown honlapjának böngészését, a Foodtown az egyik legnagyobb és legelterjedtebb élelmiszer-áruházlánc, a napi bevásárlásainkat mi is ott intézzük.
A két heti nagybevásárlást már a Pak' n Save-ben szoktuk megejteni, 200 dolláért két hétre telepakoljuk a hűtőt minden földi jóval.
A cigaretta sokkal drágább; nem gazdaságos Új Zélandon dohányozni: egy doboz Marlboro $10.6. Összehasonlításképp, ennyi pénzért már hat üveg (egy sixpack) sör is kapható.

Éttermek, kifőzdék.
Legolcsóbb a gyilkos Fish&Chips (rántott tengeri halfilé meg szalmakrumpli), már 5 dollár körül dugig eheti magát az ember. A gyorséttermek (McDonalds, Wendys, stb.) olcsók, egy nagyobb menü is csak $10 - a legtöbb esetben ez kevesebb, mint az órabéred. A különböző ázsiai kifőzdékben is 10-15 dollár között meg lehet ebédelni, míg a klasszikus éttermekben (ha semmi extra), inkább $35-$40-ra kell számítani fejenként.

Hirtelen ennyi jutott eszembe, biztos egy csomó mindent kihagytam, de sebaj, majd legközelebb. Mindent összevéve, ha egyetlen mondatban kell megfogalmaznom: könnyebb a kényelmes, becsületes megélhetés errefele, mint a Kárpát-medencében.

Autók és Auckland

Most, hogy kicsit lenyugodtam, nem tudom sírjak-e vagy nevessek.*

Szóval ma az autókról akartam írni, illetve az aucklandi tömegközlekedésről. Emlékszem, még valamikor az elején azt mondtam, hogy majd jól kiderül, milyen dolog Új Zélandra költözni, és eddig még nem derült ki szinte semmi. Hát majd most.

Tehát:
Auckland nagy város, már nem lélekszámra - 1.24 millió lakos -, hanem területre. 1086 négyzetkilométer, ami akárhogyan is számolom, nagyjából a duplája Budapestének (525 km2). Ezzel szemben tömegközlekedés nincs. Illetve van valami, amit annak csúfolnak - például némi buszközlekedés és egy pár éve felélesztett vonat, ami leginkább a HÉV-re hajaz -, de gyakorlatilag elhanyagolható hatékonyságú, és a mindennapi életben használhatatlan.
Én például helyi mércével mérve nem lakom vészesen messze a munkahelyemtől - 15 km -, de ha tömegközlekedve szeretnék bejutni, akkor átszállással, 1 óra 7 perc alatt érnék be, 7 dollár 50 centes jegyáron. Ez ugye oda-vissza $15. Ha a mostani árakat nézem, ezért 10 és fél liter benzint kapok, amivel legkevesebb száz kilométert tudok autózni, nem számítva, hogy a csúcsforgalomban is csupán fél órát kell vezetnem. Van ugyan havi bérlet - 200 dollár momentán - de rövid fejszámolás után kiderül, hogy az sem bolt.

Ezzel szemben Új Zélandon a legolcsóbb az autótartás. (Ezt mondjuk nem ellenőriztem le, de valahol olvastam, megragadt bennem, és itt élve teljesen hitelesnek tűnik).

Egyfelől a jó állapotú használt autók ára mulatságosan alacsony. Nemcsak az itteni jövedelmekhez képest, de objektív mércén is. Anélkül, hogy nagyon belemennék a részletekbe: durván $1000 körül már teljesen elfogadható kocsit tud venni magának az ember, $6-8000-ért pedig keveset futott, pár éves modellt.
Az új, szalonautó árakról nincsenek részletesebb információim, de első blikkre olcsóbbak a magyar áraknál.

Másfelől ugye olcsóbb az üzemanyag is: jelen pillanatban $1.43 a benzin literje míg $1.03 a dieselé. Mondjuk a diesel autó tartása kicsit trükkösebb - van úgynevezett Road Charge, amit kilométer alapján kell fizetni, de ha ezt is beleszámolom, akkor sem sokkal több $1.25-nél a diesel.

Nincs kötelező biztosítás, zöldkártya és súlyadó - van helyettük Registration, amit lehet 3-6-9 hónapra vagy egy évre fizetni (egy évre $183), illetve van WOF (Warrant of Fitness), ami leginkább a mi műszaki vizsgánknak felel meg. A WOF-ot hatévesnél fiatalabb autókra 12 havonta, az ennél öregebb autókra 6 havonta kell megcsináltatni. A WOF díja változó: nagyjából $30 körül van, de épp most találtam egy szervízt, ahol már $17.50-ért megcsinálják.
Persze, ha a WOF-on elhúzzák az embert, akkor fizetheti a javítás költségeit, de alapesetben egy rendben lévő gépkocsi TCO-je (Total Cost of Ownership): autó ára+$183/év+$35/év (hat évesnél öregebb benzines járgány esetén).
Tegyük hozzá még, hogy az autópálya használat ingyenes, és a parkolási díj sem haladja meg budapestit, viszont sokkal könnyebb nem fizetős helyet találni.
Ez mulatságosan alacsony összeg, ha valakinek nincs errefele autója, semmiképpen sem azért, mert nem engedheti meg magának.

Hmm... Hogy mit is akartam ebből az egészből kikerekíteni? (Mondjuk első tanulság: nem okos dolog sört inni bloggolás közben, mert ilyen sefüle-sefarka bejegyzések születnek.)
Ja, igen: nyilván a fentebb kifejtettek is hozzájárulnak ahhoz, hogy az autó sokkal kevésbbé státuszszimbólum. Vannak persze kivételek, de alaphelyzetben leszögezhetjük: az autó milyensége és birtoklása nem szempont csajozáskor, sőt más tekintetben sem különösebben imponálási tétel.

(*Autókkal kapcsolatos személyes nyavajgásaim, és a helyi magyar kolónia autótartási szokásai egy következő post-ban.)

Drágulunk

Kapok ma egy levelet az internetszolgáltatómtól - jelen esetben az Orcon Internet Ltd. -, amiben örömmel jelentik, hogy az eddigi 1GB-os letöltési limitemet 4GB-ra emelték. Örülnöm kéne, de azért kissé el vagyok kámpicsorodva: eddig 40 dollárt fizettem havonta 1 GB-ig, míg a következő 9 GB (azaz 10 GB-ig összesen) plusz 10 dollárt kóstált nekem, így a havi számlám rendeszeresen 50 dollár (plusz adó, ami mifelénk 12%) volt. A kámpicsorodás oka, hogy az új limittel az árat is megemelték, így most 50 dollárért változatlan sávszélesség mellett havi 4 GB-ra csökkent a letölthető adatmennyiségem.
Na nem mintha nagy letöltögető lennék, az olvasgatás és mailezgetés nem tartozik a nagy adatforgalmú tevékenységek közé, viszont megrögzötten a legfrissebb Ubuntu Linuxot használom, aminek az a szépséghibája, hogy naponta frissül 100-120 megányit. (Persze nem az utolsó stabil, hanem a friss fejlesztői verzió, aktuálisan a Dapper Drake.)
Hatvan dollár adóstul még mindig nem a világ vége (számításom szerint nincs 8500 Ft) havonta (tényleg mit kérnek ma Magyarországon egy két megás ADSL-ért), amiért mégis szóba hozom, hogy mifelénk ez a fajta drasztikus áremelés nem szokásos. Úgy tűnik, valami nem klappol az Új Zélandi gazdasággal sem: egyfelől itt vannak az áremelések (nemrég az elektromos díjat is megemelte a szolgáltatónk 10%-al, és az üzemanyag is drágul), másfelől a forint mélyrepülése sem jelentkezik az NZD-HUF árfolyamban. Ez utóbbi miatt nem tudom, sírjak-e vagy nevessek: a magyar ingatlanunk eladását tervezve elemi érdekünk az erős forint, míg ha a hazalátogatást költségeit nézem, a dollárunk szárnyalása volna jó.
Mindent összevéve kissé meg vagyok zavarodva, ám nincs más lehetőségem, mint a kivárás: egyfelől bízom a magyar baloldal győzelmében (ha egy módom lesz rá, Sydney-be utazom, hogy szavazatommal is támogassam őket), másfelől reménykedem, hogy megnyugszik a világgazdaság, s a kiszámíthatóság állapota következik el. Ez talán a legfontosabb.