Auckland éjszaka

Mostanában egyre gyakrabban mozdulunk ki, így azután kezdem mind jobban megismerni Auckland szórakozó helyeit, éttermeit.

Péntek este a Loaded Hog - Részeg Disznó - nevű becsületvesztőben jártunk, híres szórakozóhely a kikötő mellett, már sokat hallottam róla eddig is. Érthető módon kifejezett kíváncsisággal vártam az első saját benyomást, de őszintén szólva óriási csalódás volt.
Maga a hely közepesen nagy, angolszász módra berendezett faburkolatú diszkó-kocsma, a falait rurális tárgyak borítják: kaszák, kapák, és egyéb mezőgazdasági eszközök.
Meglehetősen korán érkeztünk - nem volt még tíz óra sem - így könnyen találtunk asztalt, vendégek szinte alig. Próbáltunk a tánctértől a lehető legtávolabb lelülni, ám hiába: annak ellenére, hogy mindössze egy tucatnyi fiatal lézengett (a tánctéren pedig senki) a zene fokozhatatlan hangerővel ordított, gyakorlatilag lehetetlenné téve a beszélgetést.
A Disznó saját főzésű söröket szolgál csak fel, ami akár lehetne pozitívum is, de nem az: életemben kevés ennél rosszabb sört ittam, ráadásul Greg literes korsót rendelt, így nemcsak pocsék volt, de sok is. Éjfél körülre aztán elkezdett szállingózni a közönség, de ebben sem volt köszönet: csupa tizen/huszonéves (szentséges ég, hogy öregszem, ha ez már zavar), akik meglepő sebességgel részegre itták magukat. Végül feladtuk és a hazatérés mellett döntöttünk, pedig csak akkor kezdett beindulni az igazi éjszakai élet, ám a kellemetlen tapasztalat, és a heti fáradalom inkább az ágy irányába ösztökélt.
Az árakról sajnos fogalom nélkül vagyok - Greg megmakacsolta magát, és mindent ő fizetett -, de tippem szerint a literes korsó inkább 20 dollár körül volt, mint kevesebb.
Értékelés: 1/5

Szombaton már Seevel és Annamarival négyesben indultunk neki az estének, jóval konkrétabb elképzelések alapján.
A fő cél a már említett német étterem, a Der Metz kipróbálása volt, mondván eszünk végre egy igazi európai vacsorát, és megmutatjuk Seenek, milyen is a rendes konyha.
Miután a Der Metz Kohimarama-ban található, See invitálására a De Fontein (Mission Bay) belga sörözőben kezdtünk: a két műintézmény távolsága mindössze három perc autóval.

A De Fointein klasszikus belga sörbár, olyan, mint a budapestiek. A választék is nagyjából ugyanaz: jót mulattunk, amikor a felszolgált sörösüvegeken importőrként a Borsodi Sörgyár Rt köszönt vissza. A kipróbált sörök minősége tradícionálisan jó volt, a hely kellemes, a kiszolgálás elsőrangú, az árak pedig teljesen elfogadhatóak: a négyünk által elfogyasztott hat korsóért mindössze 53 dollárt fizettünk. Csak ajánlani tudom.
Értékelés: 4/5
Csak azért nem adok 5 csillagot, mert semmi kimagasló vagy szenzációs nincs egy európai számára a helyben. Egyszerűen csak jó.

Hétre foglaltunk asztalt az est fénypontjának remélt Der Metz-be (Der Metz Restaurant - 7 Averill Ave, Kohimarama, Auckland, Phone: 09-528 8012). Kinézetre egy klasszikus jobbfajta magyar kisvendéglőre hajaz, mind méretében, mind berendezésében. Egészen elszorult a szívem, európaisága láttán. A séf igazi germán óriás, ráadásul jól láthatóan szívén viseli a vendégek sorsát - amint kis ideje engedte, asztalról asztalra járt, hogy csevegjen és megérdeklődje meg vagyunk-e elégedve a főztjével.
Meg voltunk. Gulyáslevessel kezdtem, ami hibátlan, több rendes magyar szakács is megirigyelhetné. Aztán bécsi szeletet rendeltem, s amikor megkérdezték egy vagy két szelet legyen, azonnal rávágtam, hogy jöhet a kettő. Szerencsére végül a józanabbik énem kerekedett felül amikor Annamari figyelmeztetett, elég lesz nekem egy szelet is. See - akit valóban olcsóbb öltöztetni és hardwarerrel ellátni, mint etetni -, kissé megvetően mosolygott gyávaságom láttán és csakazért is két szeletet kért.
A bécsi szelet nagy, vastag és finom. Talán egy picit lehetett volna kevésbbé olajos, de ez már inkább csak kötekedés, ettem ennél sokkal rosszabbat Magyarországon. Két szelet egyszerűen megehetetlen - nekem a saját húsdarabommal sem sikerült megbirkóznom, és See is csak heroikus küzdelem árán tudott végezni a saját adagja felével. Külön jó pont, hogy a vacsora végeztével megkérdezték, becsomagolják-e a maradékot, hazavisszük-e? Ez a szokás egyébként nagyjából ismeretlen errefelé, vagy ne legyek ennyire sarkos: én most találkoztam a kérdéssel először.
A lakomához Warsteinert ittunk, a lányok egy üveg Rizlinget, hogy aztán desszertként almásrétes következzen, ami ismét tökéletes választásnak bizonyult. Mindent összevéve a legkellemesebb éttermi tapasztalatom Aucklandben, itt élő európaiaknak kötelező. Hogy nem leszek napi vendég, az csupán az áraknak köszönhető: négyen 240 dollárt fizettünk, ami akárhogyan is számolom, a Sky Tower Orbit éttermével vetekszik.
Értékelés: 5/5

Az este végül fölösleges és sznob flancolásba fulladt: ismét csak See javaslatára a kikötői Hilton szálló bárjába ültünk be. Erről nincs mit mondanom különösebben, olyan, mint bármelyik drága szállodai bár - itt szivarozni és whiskyt inni színtiszta pénzkidobás. Egyszer ki lehetett próbálni, többször nyilván nem fogjuk: csak igazán elvetemült és nagyon gazdag sznoboknak ajánlott. Seenek pedig megbocsátom - gyaníthatóan Annamari ostromaként vetette be imponálásként, és csak halkan teszem hozzá, hogy véleményem szerint nyitott kapuk döngetése történik.