Hosszú hét

Pokoli fárasztó volt a hetem, és még nincs is vége. Megígértem, hogy egy pár órára bemegyek szombaton és vasárnap is. Nem egész napra, de rájöttem: igenis kell a minimum két nap, hogy teljesen regeneráljam magam - ez pedig megint nem fog megtörténni.
Végülis kibírom persze, leadás előtt egy héttel vagyunk: szóval az utolsó hosszú, húzós hét lesz a nyári szabadságolások előtt.
Mindenesetre a napi 8-9 óra munka, meg két óra IELTS felkészítő roppant mód el tud fárasztani: estére inkább oszló hullának érzem magam, mint bármi egyébnek.
A héten javarészt a banki modullal kínlódtam: a kiwik nem könnyítették meg a dolgom. (Az a rész, amikor a rendszerünket webes felületen összekötöm a hitelkártya elfogadó cégekkel, hogy a reménybeli tanulóink tudjanak on-line fizetni.) Ha bárkit érdekelne a dolog, csak írjon: miután átvergődtem a nem magától érthetődő buktatókon, végigordítottam három napot a technical supporttal, majd az értetlen bankos kisasszonyokkal, egész szakértőjévé váltam a rendszernek.
Előljáróban annyit, hogy két lehetőség van: ASB és ANZ. Senkinek még eszébe se jusson az ASB-t választani: kezelhetetlenül hülye a megoldásuk. Első pillanatra az ANZ-é sem sokkal jobb, de később kiderül: a rendszer nem vészes, csak a dokumentációt írták idomított főemlősnek tűnő véglények.
Értelmes lények egy más bolygóról? Dehogy. Előbb foglalkozzunk az Értelmetlen lényekkel, erről a bolygóról.

A hét legaranyosabb momentumai See-hez kötődtek. Mint korábban már finoman jeleztem, ő és Annamari egymásra találtak a múlt hétvége közös kirándulásán. Mindannyiónk legnagyobb meglepetésére, hétfőn, kedden és szerdán nem vitte túlzásba a kommunikációt újdonsült barátnőjével: Annamari persze kiakadt, én meg nem értettem semmit.
Szerdán este aztán a szokásos esti meetingre (nagy mennyiségű sör elfogyasztása egy havana szivar társaságában, mindezt a cég a költségére) gyűltünk össze nálunk. Annamari még nem volt itthon, See pedig határozottan zavarodottnak tűnt. Kezdetnek dolgoztunk egy kicsit (nevezzük így, amikor a közös projektünkről beszélünk), aztán nagy levegőt vett, és látható kínban elkezdte magyarázni, hogy nem tudja, tudom-e mi történt a hétvégén, de akármit is tudok, az Annamari hibája, ő bérelt olyan szobát amiben egy duplaágy volt.
Eltartott egy darabig, amíg felfogtam, hogy most végülis a jóváhagyásom van kikérve az ő kapcsolatukra, de amint megértettem, olyan féktelen mosolyoghatnék fogott el, hogy inkább elvonultam egy kicsit a vécére.
Komolyan nem ismerem a kínai szokásokat: lehet, hogy náluk a lakótárs egyfajta családhoz tartozást is jelent, mindenesetre roppant aranyos és szórakoztató volt látni, hogy See engedélyt kér a maga sajátos módján. Végül sikerült hangos nevetés nélkül átvészelnem a szituációt, s amikor határozottan kijelentettem, hogy mennyire örülök a dolgok alakulásának, See úgy megkönnyebbült, mintha legalábbis kiderült volna, hogy az eddigi tüdőráknak diagnosztizált kór nem egyéb influenzánál.
Azon már csak másnap mulattam megintcsak egy jót, hogy a szokásos sörök helyett 15 éves single malt, méregdrága skót whiskyt hozott.
Formális jóváhagyásom óta See úgy viselkedik, mint bármilyen más pasi egy kezdő párkapcsolatban: napi húsz SMS, és minden lehetőség megragadása, hogy együtt lehessen kedvesével.
Szombat estére mozit tervezük: itt az ideje, hogy megnézzük Borat-ot Amerikában. Ma reggel Annamari szégyenlősen megjegyezte, hogy aztán See itt is aludna vele...
Kicsit tanakodtunk Életem Értelmével Krisztivel, aztán Rékáékkal (aki ugye az unokahúgom), és arra a megoldásra jutottunk, hogy a szombat éjszakát ezúttal nem otthon töltjük - mozi után Rékáékhoz megyünk aludni. Eleinte mégiscsak jobb nekik kettesben lenni, mint a lakótársaktól terhelten.

Következő témáim: bevándorlási kiskáté, Waterfront Stadium, közbiztonság.