Huia Point

Nagyjából tizenkét és fél éve meghaltam - de már elmúlt. Az esetet nem lehet elfelejteni, nemcsak egyértelmű vizuális nyomai miatt, de mert néha érzem a fiziológiás utóhatásait, mint például most is.

A tegnapi túra végül gyökeresen átalakult: nem Coromandel, hanem Huia Point lett belőle. A lassan szokásossá váló ok: nem volt szállás a nyolcvan fős Coromandeli hutban, így Pete (a főnököm) kitalálta, menjünk inkább Huiara.
Az újabb terv szűkszavúsága némi kétellyel töltött el - a főnököm legendás túrázó és sportsman, ami csak annyiban problémás, hogy azt gondolja, ami neki megy és öröm, az másnak is.
Szóval amikor megérkezett az sms a program változásáról, némi aggodalommal hívtam fel - nem is őt, hanem a barátnőjét, aki mégiscsak törékenyebb és kezelhetőbb jószág -, hogy akkor most pontosan mire számítsunk.
Kinga megnyugtatott, semmiség az egész, gyönyörű környék, nincs is messze - ha nem akarunk ott aludni, simán hazaautózhatunk -, és egy kis séta.

Huia tényleg gyönyörű - nem messze Titirangi után, a Waitekere régióban -, de a kis séta egy egész délután tartó, izomszakasztó, 12 kilométeres hegyi túrának bizonyult.
Ahhoz képest, hogy a negyedénél felvettem, hogy maradok, és kérlelni kezdtem Pete-et, hogy telepítsük a hegyre az irodát, mert akkor nem kell sem tovább mennem, sem visszafordulnom, szóval ehhez képest a végére egész jóleső érézéssel nyugtáztam, hogy mekkorát "sétáltunk".
Estére végül nem maradtunk - Seevel inkább az otthoni sörözés mellett döntöttünk.
Mondjuk mire hazaértünk, alig tudtam a lábamra állni - ez a megterhelés erősen igénybevette a bokámat, így az este további és a mai nap eddig eltelt részét komikus sántikálással töltöttem.

Egyébiránt gyanítom, valamiféle kis románc van itt kialakulóban: See - aki szerdán még kategórikusan kizárta a hétvégi programon való részvételt -, kifejezett csalódottsággal vette tudomásul, hogy Annamari nem jött túrázni - Annamari viszont nem erőltette meg magát, hogy szabaddá tehesse a szombatját, hiszen See úgysem jön.
Este aztán pizzázás, sörözős beszélgetés - és szerintem az érintett felek egymás kerülgetése - folyt, valamint See ajándékának, egy igazi kubai Havana szivar elfogyasztása.
Ha a sejtelmeim nem csalnak, See egyre gyakoribb vendég lesz nálunk - amit nem bánok -, és a végkifejletet is kifejezett kíváncsisággal várom.