Na többek között ezért is szeretem a miniszterelnökünket (aki a turizmusért is felelős miniszter egyben): mosolyogva tűrte az amerikai showman bunkóskodását, nem jött zavarba, és nem vette egy másodperce sem túl komolyan magát.
Neki csak egy jó lehetőség volt, hogy tegyen valamit a tárcája (és Új-Zéland egyik fő húzógazdasága) hasznáért.
Vége a látogatásunk hivatalos részének, most jön a turista üzemmód. Remélem, így élvezhetem egy kicsit a kelet-európai vadromantikát :)
Nyolcadik napja vagyunk Magyarországon – és igen, szándékosan nem írok itthont, mert amikor a "haza" kifejezésre gondolok, akkor Auckland jut eszembe –, és még egyetlen spontán mosolyt sem kaptam a családtagjaimon és barátaimon kívül.
Látom Magyarország és Budapest szépségeit, olykor egy kívülálló szemével tudok rájuk csodálkozni.
Gyönyörű nők sétálnak számolatlanul, pezseg az éjszakai élet. Ittam pálinkát, jó volt. Ettem Turó Rudit, téliszalámit és gyulai kolbászt. A családtagjaim fantasztikusak, a barátaimmal alig van már kapcsolódási pontunk, mégis szuper volt találkozni velük.
Voltam író-olvasó találkozón, nosztalgikus élmény, de rájöttem, nincs ott semmi keresni valóm.
Mindeközben a szívem szorul el: Budapest élhetetlen, minden aspektusában. Maga a kis pokol.
A városszervezés tragikus, a két évvel ezelőtt feltúrt utak ugyanúgy fel vannak túrva. A közlekedés gyalázatos. Új-Zélandon nincsenek autópályák, csak Aucklandben. Emiatt a város egyik végéből a másikba jutni fájdalommentes és kiszámítható. Magyarország cirka tízszer annyi autópályával rendelkezik, ezzel szemben Budapesten megtenni 40 kilométert másfél órás kalandtúra, és remegő gyomorral végződik.
Az emberek rosszkedvűek, ellenségesek és a segítőkészséget hírből sem ismerik. A bizonytalanság, a rosszindulatú, bizarr kivagyiság fojtogató páraként hömpölyög.
Ez egy szegény ország, de már elfelejtettem, hogy mennyi új és drága autó rohangál az utakon. Egy kereszteződésben állva belénk kanyarodott egy piros Renault (a kár inkább esztétikai jellegű, szerencsére), idős vezetője felháborodottan rázta öklét, majd nem állt félre, hanem elhajtott.
Tetszőleges dolog elintézése tízszerese a normálisnak: bankszámla nyitás két és fél óra, adás-vételi szerződés megkötése 3 és fél. Félórákat töltök bankautomata keresésével, a kisebb üzletek nagy-többségében nem fogadják el a kártyát.
Semmi sem megy simán, semmi sem korrekt, viszont lehetetlen a belvárosban eltölteni fél órát anélkül, hogy koldusok hada ne környékezne meg.
És nem, mindez nem normális. Nem kellene normálisnak lennie.
Az árak ijesztőek – nagyjából az új-zélandi árakkal találkozhatunk – csak a kurvák, az ingatlan, a cigi és a kommersz alkohol olcsóbb.
Négy év elég volt, hogy megszokjam, hogy van jobb, négy év elég volt ahhoz, hogy elborzadjak most: nemcsak az aktuális állapotok miatt, hanem amiatt is, hogy EZT képes voltam 35 éven keresztül normálisnak tekinteni.
Semmi sem olyan, amilyennek lennie kellene, semmi sem olyan, mint lehetne. Pedig a lehetőségek adottak volnának.
Rettenetesen sajnálom.
Pont.
Anyám – dr. Puskás Ildikó – január elején halt meg szegény. Az ELTE ókortörténeti tanszékének vezetője volt, indológus (India vallástörténete volt a szakterülete). Könyvtára, egy élet elkötelezett, kompromisszumot nem ismerő (és erről tudnék mesélni) gyűjteménye – felbecsülhetetlen értékű szakkönyvek tízezrei.
Húgommal együtt úgy döntöttünk, hogy a könyveit alapítványoknak, könyvtáraknak adományozzuk – a tudományos munkát, a hagyatékát ápolandó.
Ma kaptam a hírt, hogy a hagyatékot képező könyvek a Központi Antikváriumban kaphatók.
Mi a rosseb folyik abban az országban?
Nem térek magamhoz, és nem fogom ennyiben hagyni.
Tekintettel a magyar bürokrácia csodálatos működésére, csak a múlt héten tudtuk meg, hogy melyik az a nap, amikor feltétlen jelenésem van Budapesten. Erős aggodalmain voltak emiatt, hogy a rendelkezésre álló idő alatt mennyiért sikerül majd repülőjegyet szerezni augusztus végére.
A kutatást több irányból indítottuk, és végül meglehetősen jó eredménnyel zártuk, de érdemes végignézni a lépéseket és levonni a tanulságokat.
1. Utazási irodák, online és offline egyaránt:
Semmi szóba jöhető eredménnyel nem kecsegtetnek. A webes keresés során csak elborzasztó, háromezer dollár feletti (per fő) találatokkal szolgáltak. A Flightcentre-nek szoktak időnként versenyképes ajánlatai lenni, most a grandiőz 2775 dolláros Lufthansa-jegy volt a legjobb tippük.
Verdikt: Felesleges időpocsékolás, hacsak nincs fél évnél több idő az utazásig, vagy nincs alkalmunk valamelyik februárban rendezett utazási kiállításon megcsípni egy akciós ajánlatot.
2. Légitársaságok közvetlenül:
A legvegyesebb eredményt hozta a keresés. A Hobe által javasolt Emirates Airlines 2463 dolláros ajánlata sokáig nyerőnek tűnt. Becsülettel elvégeztem a házi-feladatot és közel tíz céget néztem végig: a FinnAir eszelős 5900 Euros (per fő) lehetőségétől kezdve az átlagos 3500-3700 dolláros jegyekig. 2007-ben az EVA Air-rel utaztunk kifejezetten kedvező áron, ők sajnos megszüntették az új-zélandi járataikat. Miután azonban az elmúlt két évben elszaporodtak a Transztasmán fapados lehetőségek, kíváncsiságból megnéztem, hogy mit tud az EVA Air mondjuk Brisbane-Bécs viszonylatban. Ez tegnap reggel történt, és a képernyőn a sokkoló 1600 dolláros ajánlat fogadott. Gyorsan végignéztem a lehetőségeket, és kiderült: a Pacific Blue 139 dollárért elvisz Brisbanebe. El sem akartam hinni, hogy megússzuk 1800 dollárból fejenként, és jól is tettem, mert mire hazaértem, hogy lefoglaljam a jegyeket már mind elkeltek: a legjobb ajánlatuk 2140 dollár volt. Ez még mindig jobbnak tűnt, mind bármelyik másik, de korántsem annyira szenzációs, mint amilyet elsőre találtam náluk.
Verdikt: mindenképpen érdemes a légitársaságok webes felületét direktbe felkeresni, jó látszik, hogy vannak jó ajánlataik, és időnként szenzációs akciókra is bukkanhat az ember. Tanulság viszont, hogy az ilyen akciós ajánlatokra azonnal le kell csapni, mert órák alatt elfogyhatnak a jegyek. A másik tanulság, hogy a fapados járatok megjelenésével érdemes végignézni az Ausztráliából induló járatokat is, mert NZ-OZ viszonylatban már gombokért lehet utazni.
3. Nagy Pihenés Travel
Tekintettel arra, hogy csak szuperlatívuszokban nyilatkoztak róluk – apám dicsérete pedig amennyire ritka, annyira szignifikáns –, gondoltam megér egy próbát, hátha van lehetőség rajtuk keresztül venni a jegyet. Felhívtam hát az irodát, Bajákiné Andreával ugyan nem tudtam beszélni, ezzel szemben egy kedves kollégája, Csajághy Péter (esetleg a testvére?) fogadott. Meg kell mondanom, hogy annyira kellemes meglepetés ért, amennyire csak lehetett: kedves, udvarias beszélgetés után végtelenül korrekt és gyors választ kaptam emailben; a nevem hallatán, azonnal beazonosítottak (pedig ugye apám már egy éve járt náluk), mindent összevéve olyan volt, mintha egy kiwi céggel beszéltem volna, csak magyar nyelven. Ezúton is köszönöm.
Verdikt: első tanulság, hogy van lehetőség innen Magyarországról foglalni jegyet. Második tanulság, hogy Magyarországon csak hozzájuk fordulnék, mert olyan minőségű szolgáltatást nyújtanak mind az ügyfélkezelésben, mind precizitásban, amit soha nem tapasztaltam Magyarországon. Nem ők tehetnek róla, hogy ennyi idővel az utazás előtt nem tudtak versenyképes ajánlattal szolgálni, ugyanakkor az általam talált egyik legjobb ajánlat (Emirates) szerepelt a levélben, és kedvesen még a helyi Korean Air elérhetőségét is megadták, mondván hátha innen helyből jobb ajánlatot kapok. Ha a Magyarországnak csak az egy része ilyen mentalitással bírna, mint ők, már nem fontolgatnák ennyien a kivándorlást.
4. Mirek Pistora
Zsuzsi ajánlatára – aki fél füllel tanúja volt, hogy a cseh származású Justice of Peace egyben utazási ügynök is –, Pappito segedelmével szereztük meg a számát. A hírek igen biztatóak voltak, állítólag szenzációs árakon tud jegyet szerezni és gyorsan. Nem kellett csalódnunk, Kriszti kora délután hívta fel őket, és mire hazaértem már meg is jött az email tőlük, amiben 5 ajánlat szerepelt 2250 - 2375 dolláros ártartományban.
Verdikt: ebben a pillanatban úgy tűnik, Mirek Pistoria verhetetlen. Nemcsak a legjobb ajánlatot adta, de gyorsan és precízen bonyolította a kérésünket.
Eredetileg szerettem volna, ha kijövünk fejenként 2500 dollárból és féltem, hogy az idő rövidsége miatt $3000 felett lesz a végösszeg. Ehhez képest az Thai Airways Auckland-Bécs viszonylata $2250-ért kifejezetten kellemes végeredmény – még az eredeti reményeimhez képest is $500 spórolás kettőnknek.
Engedélyt kértem és kaptam, így álljon itt Mirek Pistora elérhetősége:
Email: mireklydka@paradise.net.nz
Telefon: +64 9 4444401
Végső konklúzió:
Magyarországról továbbra is a Nagy Pihenést kell választani, itt Új-Zélandon pedig Mirek Pistoriát.
Ps.: a látogatásunk végső időpontja: augusztus 24.-től szeptember 8.-ig leszünk Magyarországon.
Nos úgy néz ki, hosszú hónapok huzavonája után végre megvan az időpont, amikor Magyarországra megyünk.
Augusztus 21-22 között indulunk, és szeptember 5-6 között jönnénk haza. Azért írom ezt feltételes módban, mert repülőjegyünk még nincs, tekintettel arra, hogy csak két napja tudjuk a dátumot. Szóval nagyon hálás lennék, ha valakinek lenne ötlete, hogy melyik légitársaságnál vagy irodában nézzünk jegyet, illetve felmerül a kérdés: vajon olyat lehet-e csinálni, hogy Magyarországról veszünk jegyet Auckland->Budapest/Bécs->Auckland viszonylatra?
Utazásunk fő célja (egy szomorú hagyatéki eljárást leszámítva), hogy összepakoljuk és konténerbe rakjuk az ingóságainkat, illetve tekintettel az új útlevél körül kialakult cirkuszra, megpróbáljuk egy füst alatt elintézni azt is. Tanulva a két évvel ezelőtt elkövetett hibáinkból, szigorúan nem fogunk barátokhoz és a családokhoz rohangálni: két hét ebből nem egyszerűen fárasztó, hanem egészen rémálomszerű, ráadásul roppant kevéssé hatékony. Így azután azt eszeltük ki, hogy bárkit szívesen látunk, aki kíváncsi ránk – volt otthonunkban, csomagolás közben. Cím és telefonszám a szerkesztőségben :)
Pár napja, hogy rákaptam a Tumblrre, és szerettem volna, ha az ott publikált dolgaim feedjét valahogyan megjeleníthetném itt, egyszerű listaként. Egy darabig túrtam a netet – a Tumblr-nek olyan szép és egyszerű az API-ja, hogy biztos voltam benne, valaki már megírta, amire szükségem van.
Valami igazán egyszerűt szerettem volna, semmi csicsást, persze nem találtam olyat, amire gondoltam. (Ezzel szemben belebotlottam a phpTumblr nevű izébe, ami nemcsak érthetetlenül lassú, de rettenetesen túl is van bonyolítva, és 600 Kb.)
Gyorsan írtam hát magamnak egyet, ha valakit érdekel innen letöltheti: tumblr gadget.
Tudom, hogy nem a legelegánsabb megoldás, meg kell hozzá külső webszerver, de nézzétek el nekem: semmi kedvem nem volt javascripttel veszkelődni –, a php5 SimpleXMLElement osztálya meg olyan szép és kényelmes.
Külön Pappito kedvéért elkészítem majd a Wordpress widget verzióját is.
Update: elkészült a Wordpress verzió is. Garantáltan 2.8 kompatibilis – máson ki sem próbáltam.
Letölthető innen: Tumblr Feed widget for Wordpress
Előbb-utóbb feltöltöm a Wordpress plugin directorijába is, instrukciókkal egyetemben. Addig íme a tennivalók:
A kitömörített filet be kell másolni a wp-content/plugin directory-ba. A Wordpress adminisztráció felületén aktíválni kell a plugint, majd a widegeteknél kihúzni valamelyik sidebar-ra, megadni a Tumblr címet, hogy hány postot jelenítsen meg, és hogy hány karakternyi szöveg legyen egy sorban.
Kipróbáltam, nekem hiba nélkül működik – ha valami nem klappolna, csak szóljatok.
Update2: Igen, tudom, a sima RSS feedet is be lehet kötni, az viszont nem adja a meg a Tumblr post típusát. Én meg szerettem volna.
Update3: Talán némiképp több értelme van a Tumblr Photo Feed-nek, ami a Tumblr-re feltöltött képekből generál az oldalsávban egy pici galériát. Használata egyszerű, a fájlokban részletes instrukciók találhatóak. Közben frissítettem a sima Feed gadgetet is, az új verzió (nomeg a Photo Feed is) már AJAX segítségével frissíti önmagát.
A képgalériás gadget letölhető innen: Tumblr Photo Feed gadget for Blogspot.
Hamarosan elkészítem az új verziók Wordpress implementációját – stay tuned.
