december 25, 2008

Boldog Karácsonyt



december 23, 2008

Photoblog I.

















december 17, 2008

Nyaralunk

Gyors bejelentkezéssel - a Lake Taupo partjáról - jelzem, nem vesztem el.
Apám szerencsésen megérkezett, és egészen január 10-ig velünk nyaral. Amint visszaértünk Aucklandba bővebben - és képekkel fűszerezve - is beszámolok utunk részleteiről: ha addig nem reagálok a kommentekre, annak nem ignorencia vagy lustaság az oka.

december 14, 2008

Az ostobaságom diszkrét bája

Régóta adós vagyok már ezzel az bocsánatkéréssel, s nem azért nem írtam meg eddig, mert ne érezném helyénvalónak vagy szükségesnek, hanem a magyarázkodások iránt érzett alapvető ellenszenvem miatt húztam-halasztottam.
Bocsánatkéréssel tartozom elsősorban Szin vonal nevű kommentelőmnek, mert egyszerűen nem fogtam fel, hogy mi a problémája, és persze bocsánatkéréssel tartozom minden olvasómnak, akit – az általam észre sem vett – rasszistának tűnő szövegem – teljes joggal – felháborított.
És most következzék a magyarázkodás – amit persze alapvetően nem szeretek és legtöbbször értelmetlennek is tartok, ám most bármennyire nincs is az ínyemre, úgy érzem nem kerülhetem el.
Had szögezzem le, amint megértettem, hogy a sárga jószág kifejezésemet könnyen rasszista, lekezelő megnyilvánulásnak lehet értelmezni, roppantul elszégyelltem magam. Elszégyelltem magam, amiért én nem vettem észre a bántó élét és elszégyelltem magam, amiért ezek után úgy ledorongoltam az erre engem figyelmeztetni próbálót.
Ez persze azért eshetett meg, mert a rasszizmus annyira távol áll tőlem, amennyire egy embertől csak távol állhat: nemcsak nem vagyok hajlandó az embereket bőrszínűk, születésük, faji-vallási hovatartozásuk alapján megítélni, de egyenes undorodom is ezektől a distinkcióktól. Miután számomra elfogadhatatlanok az akár nyílt, akár burkolt rasszista megnyilvánulások, értelemszerűen saját magamra vonatkoztatva az értelmezési tartományomon kívül esnek – ezért nem értettem (illetve értettem gyökeresen félre) egy jó darabig, hogy mi a probléma az ominózus bejegyzéssel.
Hogy tovább tapicskoljak az utólagos magyarázkodás mocsarában, mindjárt fel is bontom a sárga jószág kifejezést: a jószágot (amit, mint helyesen az orrom alá dörgölték) valóban nem szokás emberekre alkalmazni, ám be kell vallanom, a saját (és nyilván sajátos) verbális mikrokörnyezetemben bizony rendszeresen használom nemcsak idegen emberekre, de ismerőseimre vagy akár a legszűkebb baráti körömre is – minden pejoratív értelem nélkül, egyszerűen vicces felhanggal. Itt persze hibát követtem el, hisz gondolhattam volna rá, hogy a Subdimension olvasóinak nagy része nem ismer személyesen, nem része ennek a verbalitásnak, így akár szándékaim ellenére is értelmezheti.
A sárga jelző már fogósabb kérdés: amíg készséggel belátom, hogy a súlyos rasszizmussal terhelt magyar valóságban miért számít a színnel hivatkozás elfogadhatatlannak, addig próbáljátok figyelembe venni, hogy Új-Zéland nyílt és a végletekig nyitott, multikulturális társadalmában nincs így. Olvasóim nagy része valószínűleg nem áll napi kapcsolatban ázsiaiakkal, így persze nem tudhatja, hogy egy kínai számára a sárga megjelölés cseppet sem sértő, vagy becsmérlő – és noha nemigen hallottam, hogy valamelyikük magát többször lesárgázná, mint ahányszor mi lefehéreznénk magunkat, ám a percepció szintjén nincs differencia a kettő között. Ámbár gyűlölöm, amikor valaki arra való hivatkozással kéri ki magának a rasszizmus bélyegét, hogy: "...nekem vannak néger/cigány/zsidó barátaim is, de azért...", most mégis megteszem, mert túlságosan is adja magát – az egyik legjobb barátom itt a Zátonyon éppen kínai származású, így talán hivatkozhatom rá. See Wong vezetékneve már önmagában is sárgát jelent, de a magyar tanulásának egyik első lépcsőfoka is az volt, hogy megtanulta mondani: "én sárga vagyok", ez közvetlenül az "igen, szívem" után, de – csak, hogy lássuk a nyelvi illetve párkapcsolati fejlődésének ívét – a "talán, szívem" előtt történt.

Mindent összevéve, zárszóként inkább ismételten elnézést kérek – mert minden fenti magyarázkodásom sem menti buta tapintatlanságomat ás verbális ostobaságomat.

szeptember 24, 2008

Szeptember 24.

A hét csupa meglepetéssel kezdődött, több különböző fejvadász is felhívott, hogy lennének ajánlataik. Miután semmi jónak nem vagyok elrontója, az egész héten interjúkra jártam – holnap is lesz még egy –, hátha tudnak valami visszautasíthatatlan ajánlatot tenni. (Hmm, lehet, hogy igen: az egyik mai nagyon ígéretesnek tűnt, de nem akarom elkiabálni...)
Ugyancsak a hét elején kezdtem tanítani az Auckland Grammar School-ban, ez egy 12 osztályos középiskola, ahol 7-dikes kortól (13 évesen) kezdenek Üzleti tanulmányokat folytatni a diákok. Én a saját fejlesztésű üzleti-szimulációs programunk okításával járulok hozzá a fejlődésükhöz: átlagosan napi 2 órában, de ez a napi két tanóra fárasztóbb, mint az egyetemi kurzusok összesen. A fiúk meglepően éles eszűek, de közben rettenetesen elevenek is, ha egy pillanatra is alábbhagy az érdeklődésük, azonnal elkezdenek egymással és az internettel foglalkozni, úgyhogy nem lazíthatok egy percre sem. Eddig nagyrészt Mr. Novak-nak szólítottak, de ma egy maláj fiúcska le professzorozott: csak jelentős erőfeszítéssel sikerült megőrizni a komolyságomat, és nem kiröhögni szemtől-szembe.
Mióta Kriszti megkapta az ideiglenes jogosítványát – amely kiköti, hogy csak olyan kísérővel vezethet, akinek teljes jogosítványa van –, állandóan mellette kell ülnöm: céltalan idő és energiapocsékolás persze, de nem merjük megkockáztatni, hogy ez alatt a két hét alatt fusson bele egy ellenőrzésbe (ami az itteni életünk alatt eddig mindössze egyszer fordult elő), és kockára tegyük a végleges engedélye megszerzését. Szóval kész vagyok, mint egy svájci óra: alig várom az október 6-dikát.

szeptember 23, 2008

Kriszti jogosítványa

Takonyhúzás – így nevezte apám, amikor valamit addig halogattunk, amíg majdnem késő lett, és persze rettentően rühellte. Mondjuk takonyhúzásban én mindig is jó voltam, ám Krisztivel együtt nyugodtan pályázhatnánk a világbajnoki címre is. Ha ma heveskedne Petőfi, biztosan nem Pató Pálról írna költeményt.
Node, hogy az elején kezdjem: Krisztinek 98 óta van jogosítványa, idestova tíz éve. Tegyük hozzá mindjárt azt ist, hogy a megszerzése óta nem vezetett – valahogyan a fejébe vette, hogy ő bizony antitálentum, ezért maradt inkább utas. Közös életünknek magyarországi szakaszában még csak mérsékelten bosszantott ez a hozzáállás, de Auckland az más tészta. Én szívesen sofőrködöm, de azért az elmúlt három évben nem egy alkalom adódott, amikor az ő nem vezetése megmételyezte az életünk. Külön bosszantott, amikor rádöbbentem, hogy valójában tud ám vezetni: ezt bizonyította a már a Déli-Szigeti túránkon, illetve azon csekély számú alkalmakkor, amikor Loaded Hog-ra ittam magam, és kénytelen voltunk valahogyan hazajutni az ominózus partiról.
Idén augusztusban azután egy hirtelen felbuzdulástól vezérelve megmakacsoltam magam, és közöltem vele, hogy a gépjárművünk bizony nem moccan, hacsak ő nem ül a volán mögé. Az első három napban Oszkár-díjas előadással jutalmazott: gondosan koreografált hiszti közepette hozta a tudomásomra, hogy nem vagyunk barátok, nem szeret, sőt sosem is szeretett – mindezt persze a hibátlan vezetése közepette, az anyósülésről hallgathattam végig. Majd két hétig úgy közlekedtünk, hogy én elkísértem amíg ő a volán mögött ténykedett, azután beláttam, ennek már sem értelme, sem haszna: nemcsak gyakorlatban, de pszichésen is elboldogul.
Hogy képes lesz rendes sofőrré válni, egy percig sem kételltem, abban, hogy mennyire fogja szeretni, már korántsem voltam bizonyos. Azután, amikor megvettük az új autót egy hónapja (böszme, még a Bighornnál is nagyobb Nissan Terrano) gyanú kezdett ébredezni bennem: egyszerűen nem engedte, hogy otthagyjuk a Bighornt, pedig a kereskedő beszámította volna jó pénzért. Merthogy ő azt szereti, meg különben is, neki is kell autó. Ezt mondjuk egyszer már eljátszottuk egy Toyota Corollával (volt idő, amikor ugye három gépjárművünk is volt), amit azután sosem vezetett – egyszer sem. Ennek ellenére, a Bighorn maradt, gondoltam a pár hetes vezetői kurzusát nem rontom el. További gyanakvásra adhatott okot, hogy egy ízben, mikor két autóval mentünk valahová, úgy cikázott előttem, mintha a volán mögött született volna, és persze az autópályán nyomta a gázt, akár süket a csengőt. Végül egy hete eljutottunk odáig, hogy egy este a munkából hazafelé jövet még nem volt elég fáradt (talán jeleznem kellene a főnökségnél is), ezért elment örömautózni – csak kocsikázott a kihalt aucklandi éjszakában, órák hosszát. Hangsúlyoznám, mindezt úgy, hogy augusztus elején minden voltam, amikor a vezetésre próbáltam rávenni, még akasztott ember is.
Egyszerre roppant fontos lett neki is, hogy legyen új-zélandi jogosítványa (én két éve kérleltem, persze rám se bagózott), ezért már két hete lelkesen nyomkodta az AA weboldalán a tesztkérdéseket. Végül bejelentkeztünk a konzulunkhoz tegnapra, hogy hitelesítse a magyar jogosítványa fordítását, amit én persze az utolsó pillanatra hagytam.
Ekkor jött a meglepetés – és ezért volt érdemes elolvasni ezt a bejegyzést, csak szólok –, ugyanis, miközben szorgosan gépeltem a már régóta rendelkezésre álló mintába a jogosítványa adatait, egyszer csak azzal szembesültem, hogy a vezetői engedélye épp aznap (azaz tegnap) jár le. Az előlapján ugyan 2015 szerepel, mint lejárati dátum, de a hátoldalán, az apróbetűs résznél a 2008 szeptember 22. virított. A rózsaszín kártyához adott, kis, bugyikék tok igazított el: az előlap lejárati dátuma az okmány érvényességét jelzi, ameddig személyazonosításra alkalmas; a vezetésre jogosultság határidejét azonban a hátlap 11 számú oszlopában tüntetik fel. Gyors körbeérdeklődés után kiderült, hogy ez nem csak nekünk, de a többi magyar ismerősünk számára is újdonságnak bizonyult. Általában a két dátum persze megegyezik, de gondolom, amikor Kriszti kiváltotta még a 2005-ben a kártyás jogosítványt, akkor nem bajmolódtak a tényleges meghosszabbításával, így eshetett meg velünk ez a csúfság.
Persze, amint felmerült e gyász, azonnal pánikolni kezdtünk: ha nincs érvényes magyar, akkor azt nem lehet konvertáltatni – ergo vagy végigcsinálja a helyi tanuló-korlátozott-teljes jogosítvány legkevesebb egy éves ciklusát, vagy ki kell várnunk, amíg ismét Magyarországon járunk, hogy meghosszabbítassa. Egyik sem tűnt túl kecsegtető lehetőségnek.
Persze szidtuk magunkat a takonyhúzás miatt, de én kicsit reménykedtem, hogy a takapunai AA-ben tevékenykedő kínai fiúcska nem veszi észre a turpisságot: elvégre a nagybetűs Expirity Date mégiscsak 2015.
Ma azután fél három táj átballagtunk az AA-be, és némi izgodalom után benyelték az egynapos késedelmet: bár azt még most sem tudjuk eldönteni, hogy figyelmetlenségből vagy jóindulatból hunytak szemet – a sárga jószág ugyanis betűről-betűre végigbogarászta a fordítást.
A többi persze már könnyen ment: Kriszti hiba nélkül oldotta meg az elméleti teszt 35 kérdését, majd kikövetelve egy éves Autóklub tagságot boldogon jelentkezett az október 6-án esedékes gyakorlati tesztjére.

szeptember 22, 2008

Közvélemény-kutatás

A Nielsen végzett legutóbb közvélemény-kutatást: 1130 választó véletlenszerű (de súlyozott mintán végzett) választópolgár megkeresésével (a hibahatár 3,3%) a Fairfax Media megrendelésére. A Fairfax Media nem mellesleg az egyik legnagyobb legnagyobb ausztrál média konzorcium, itt a Zátonyon a legnagyobb napilap – New Zealand Herald –, és például a TradeMe tulajdonosa.

Az eredmény:

A pártok támogatottsága (zárójelben az elmozdulás az előző felméréshez képest):

– National: 52.0% (-2.0%)
– Labour: 34.0% (-1.0%)
– Green: 5.0% (+1.0%)
– NZ First: 3.0% (nv)
– Maori: 3.0% (+1.0%)
– United Future: 0.0% (nv)
– ACT: 1.0% (nv)
– Progressive: 0.0% (nv)

Várható képviselői helyek a parlamentben:

– National: 66
– Labour: 43
– Green: 6
– NZ First: 0
– Maori: 6
– United Future: 1
– ACT: 1
– Progressive: 1
– Összesen: 124

Jól látható, hogy a külügyminiszterünk, Winston Peters pártfinanszírozási botránya gyakorlatilag az NZ First párt teljes bukását hozta magával: sem pártlistán, sem egyéniben nem tudnak a mostani felmérések szerint képviselőt juttatni a parlamentbe. A Nielsen szerint egyébként a Nationalnak egyedül is meg lesz a kényelmes többsége a parlamentben, de azon azért nagyon meglepődnék, ha nem kötnének koalíciót az ACT-el – ami összetartozik az összenő.
Ennek ellenére a választások még koránt sincsenek lefutva: egyfelől a Nielsen is mért 21%-nyi bizonytalan szavazót, másfelől még hét hét van hátra a voksolásig. Noha a National vezetője nem győzte megjegyezni, hogy Új-Zélandon még sosem győzőtt egyetlen sem párt sem abszolút többséggel (50%+), én nem tartom kizártnak, hogy ez most sem fog megtörténni. Ha a National mindenképpen koalícióra kényszerül, az ACT-en kívül a United Future és esetleg a Maori Párt lehetnek a társai.

A jobb felül látható aktuális eredmények több közvélemény-kutatás kombinált eredményeit tükrözik: a pontos metódus megismeréséhez kattintsatok rá.

szeptember 21, 2008

A városod egyetlen szóval

Mankánál találtam egy érdekes bejegyzést, amelyben Elizabeth Gilbert Eat, Pray, Love c. könyvének első fejezetében egy jópofa teóriára bukkan:

"Mindenesetre az első fejezetnél még kitartóan olvastam, ott írt arról a teóriájáról, hogy minden várost le lehet írni egyetlen szóval, amivel a városlakók maguk is azonosulnak. Szerinte New York szava az "achieve", egy ige, elérni vmit, megvalósítani, érvényesülni. Rómának ezzel szemben a "szex" a meghatározója (és EG azért érzi magát nem odatartozónak, mert ő nem szexel....)."
A gondolati játékot tovább folytatja, de hogy ő mit gondol Pécsről, Budapestről és Montrealról, azt inkább olvassátok el nála.

Auckland hivatalosan a City of Sails (a Vitorlázás Városa), legalábbis ez a felirat fogad hazafelé jövet a repülőtérről, és a legtöbb turisztikai kiadvány is ezzel a titulussal ruházza fel. És valóban, lehet (sőt kell is) vitorlázni, Auckland tele van jachtkikötőkkel, de a saját udvaron tartott kisebb hajók is gyakoriak, amelyeket aztán a kiwik trailerrel vontatnak egy-egy szebb napon valamelyik beachhez.
Nekem Aucklandhez az "élni" ige társul. Mert vannak nagyobb, szebb, elegánsabb, nyüzsgőbb-pezsgőbb városok, de olyannal, ahol ennyire, teljes erőből élni lehessen még nem találkoztam. Aucklandben minden az életről szól: az emberek nyugodt kedvessége és udvariassága, a gyönyörű környezet nyugalma, de még a New York paródia szerű felhőkarcolókkal teleszórt pezsgő éjszakai élete is. Aucklandben minden megtalálható egy kicsit és ez a minden a sokféleséggel párosul: mintha teremtői a világ minden rendű és rangú elvárásának meg akartak volna felelni. Barbequezni szeretsz a tengerparton? Netán kávézók teraszán üldögélni és barátságos idegenekkel csevegni? Kocsmáról-kocsmára járni és mocsokrészeg fiatalokat bámulni az éjszakában, ahogyan alig felöltözve, hordákban vihorásznak? Esetleg a galériák vonzanak, vagy megnéznéd az Operaház fantomjának eredetijét? Auckland minderről szól, és még sokkal többről: magáról az élhető életről, persze a maga kissé provinciális, mérsékelt, de roppant szórakoztató és szerethető módján.

Ti mit gondoltok, mi a városotok szava?

szeptember 20, 2008

Telekommunikáció

Írtam már a témáról, de jó régen volt: azóta történt a Zátonyon infrastrukturális fejlesztés, meg én is tovább léptem.
Jelenleg (továbbra is) az Orcon nevű internetszolgáltató ügyfelei vagyunk. A fő változás, hogy a telekom liberalizáció után megnyitott központoknak köszönhetően az Orcon ADSL+2 szolgáltatást kínál, amit saját telefon előfizetéssel fejel meg. Osztottam-szoroztam, végül a teljes telekommunikációnkat az Orconra bíztam, és nem bántam meg. Havonta $120 fizetek, ezért a következőket kapom:

Internet:

12-13 Megabit letöltés
800-900 kilobit feltöltés
10 Gigabyte adatforgalom (minden további Giga 1 dollár)
Fix IP cím

Telefon:

Új-Zéland összes vonalas telefonjának ingyenes hívása
Havi száz perc tetszőleges mobil hívása
Központi üzenetrögzítő


Mindezeken túl beszereztem egy Skype telefont is. A Linksys CIT400-at a routerre kell kötni, így nem függ az éppen bekapcsolt számítógépektől vagy az éppen futó operációs rendszerek milyenségétől. A készülék ráadásul hagyományos telefonként is működik, a hívás kezdésekor egyszerűen ki lehet választani, hogy a hagyományos vonalon vagy Skype-on keresztül szeretnénk a hívást indítani. A Skype akkor vált az elsődleges tengerentúli kommunikációs csatornánkká, amikor megjelent az Unlimited World nevű előfizetési csomagja. Ez havi 9 Euro-ba kerül (több hónap egyszerre kifizetése esetén kedvezményt adnak), ezért cserébe havi tízezer percet hívhatjuk 36 ország tetszőleges vonalas telefonját, köztük Magyarországét is. Ráadásul, az Unlimited World díja tartalmaz 3 szabadon választott un. Skype-in számot is, így jutottunk egy 21-es körzetszámú, magyar vonalas tarifával hívható, magyar telefonszámhoz, ami azért zseniális, mert a magyarországi rokonok, barátok éppen annyiért és úgy hívhatnak bennünket, mintha nem költöztünk volna a világ túlfelére. Külön előny, hogy a Skype-in számunk hívása is a Linksys-en csörög, így a napi használatban ez az egy készülék bonyolít le minden beszélgetést.
A Skype végül eljutott odáig, hogy mind szolgáltatásban, mind minőségben megkerülhetetlen lett: a Skypeos hívások minősége (akár minket hívnak rajta, akár mi hívjuk Magyarországot) semmiben sem különbözik a hagyományos vonalas hívásokétól: a felhasználói élmény mondhatni tökéletes.

Az Orcon új generációs, ADSL+2 szolgáltatására egy ideig folyamatosan panaszkodtam, nemcsak az elvárt sebességet nem nyújtotta, de állandóan megszakadt az összeköttetés, olykor a használhatatlanság szintjére degradálva az internetünket. Dühöngtem, és bántam, mint a kutya, hogy váltottam – s már azon voltam, hogy minden frissen érkezőt lebeszéljek az Orconról. Azután persze kiderült, hogy az akasztják a hóhért tipikus esete forgott fent: a problémákat egy hibás modem, illetve az okozta, hogy a Sky dobozának kialakított telefonaljzatba nem dugtam ADSL filtert. Mióta korrigáltam ezeket, azóta tökéletessé vált a net, és ismét csak ajánlani tudom az Orcont.

szeptember 18, 2008

Ajánló

Ez most amolyan rendhagyó bejegyzés lesz, bár elképzelhető, hogy később még jelentkezem majd hasonlókkal, különösen, ha úgy tűnik, hogy szeretitek és van rá igény. Ajánlgatni fogok mindenféle oldalakat, amelyek valamiért felkeltették a figyelmemet és úgy érzem, beleférnek a Subdimension tematikájába.

Magyar blogok a nagyvilágból:

Bár a Magyar Blogok a Nagyvilágból projekt annak idején kútba esett az elfoglaltságaim miatt – értsd napi 10-12 óra munka után már nem volt erőm/kedvem hobbi-programozni, erre mondjuk már hónapok óta nem hivatkozhatom, most viszont más köti le az időmet –, továbbra sem mulasztom el figyelemmel kísérni a többi magyar expat blogját, pedig minden évben egyre növekszik a számuk. Mégiscsak lenne értelme az eredeti elképzelésnek – szóval talán egyszer valóban belevágok.
A mai ajánlóban három gyökeresen különböző blogot fogok ajánlani: egyiküket ismerem tizenöt éve, a többiekkel még sosem találkoztam. Bizonyos szempontból azonban nagyon is hasonlítanak: mindháromból leképezhető, milyen a világ túlfelén új életet kezdeni, és aztán élni, tiszta erőből.

Koko barát blogocskája

Krisztián idén március közepén vágott neki a nagyvilágnak, noha volt idő, amikor még esküdözött, hogy Új-Zéland esetleg Ausztrália lesz a cél, végül Írország, azon belül is Dublin lett belőle. Különösebb előkészületek nélkül, ad-hoc módra vágtak bele az új élet kezdésébe, 2008 március 14-től követhetjük nyomon, milyen is Dublinban megtelepedni: lakás, munkakeresés és beilleszkedés – sok minden kiderül belőle.

Manka – Montreáli napló

Őt/őket nem ismerem, véletlenül bukkantam a blogra. Szubjektív énblog Kanadából: végtelenül szórakoztató, és közben az is kiderül, hogy milyen Montreálban az élet.

Judit – Ausztráliai élményeink

Őket sem ismerem, pedig szinte szomszédok: 2007 októberében telepedtek meg Ausztráliában. A blog a megérkezésükkel kezdődik, gyakran frissül, szóval kötelező mindenkinek, aki Ausztráliában gondolkodik.

Új-zélandi oldalak:

Olykor kifejezetten izgalmas oldalakra bukkanok a kiwi hálón szörfözés közben, némelyiküket már régebb óta ismerem, párat csak mostanában fedeztem fel. Ezek közül ajánlok most kettőt.

NuKiwi – New Zealand Immigration, Investment, and Strategic Relocation Information & Resources

A NuKiwi (Új Kiwi) oldal talán a legnagyobb tárháza az Új-Zélandról szóló, kifejezetten bevándorlási, letelepedési szempontból összegyűjtött információknak. Nem teljesen ingyenes, mert a legizgalmasabb, The New Zealand Immigration & Relocation Report, How to Obtain New Zealand Residency Regardless of the Passmark Changes illetve Making New Zealand Your Second Home (New Zealand's Indefinite Returning Resident's Visa, Citizenship & Passport) című anyagaik pénzért tölthetőek csak le – igaz, nem kell egetverő adósságba verni magunkat, a három füzet mindössze 49 dollárba kerül.

Cults.co.nz – New Zealand Cults, Sects, Religions, Christian Organisations, and other groups

Roppant érdekes oldal, amely mögött elképesztő mennyiségű munka bújik meg. Az Új-Zélandon honos kultuszok, szekták és vallási csoportokról ad egészen részletes összefoglalást. A felsoroláson túl rövid ismertetésekkel, és értékeléssel (keresztény szempontból, bár azt nem tudtam kifigurázni*, hogy katolikus vagy protestáns nézőpontból) mutatja be, hogy miféle társaságokba botolhatunk kiwiföldön. Én jót mulattam, amikor felfedeztem, hogy a pluralizmust (értelmezésük szerint: az a hamis hit, hogy minden vallás egyenlő) és a karmát is a veszélyes címkével jelölnek meg. Az fura értékítélettől eltekintve kiváló anyag, egy egészen más, újszerű perspektíváját mutatja meg Új-Zélandnak.

* kifigurázni = magyar-kiwi kifejezés, kitalálni, kigondolni értelemmel. Valószínűleg az angol figuring out kifejezésből származik

szeptember 17, 2008

Választások

A múlt héten kihirdették az általános választások időpontját: november 8-án kell a kicsit több mint 3 millió egy százezer kiwi szavazóknak az urnák elé járulnia. Új-Zéland államformája alkotmányos monarchia, írott alkotmány nélkül (erre majd bővebben kitérek egy másik bejegyzésben), ugyanakkor parlamentáris demokrácia, ahol a kormány és ezzel az ország vezetője a mindenkori miniszterelnök (jelenleg Helen Clark). A választások a Westminster rendszer szerint zajlanak, akárcsak Magyarországon. A választóknak két szavazatot kell leadniuk, egyet az általuk preferált pártra, egyet pedig a választókerületük (ebből hetven van a Zátonyon, hatvanhárom általános, és hét maori) parlamenti képviselőjére. A parlamentben elméletileg 120 képviselő kap helyet, a hetven egyéni képviselőn kívül 50-et osztanak szét a pártlistára leadott szavazatok alapján. Azért írom, hogy elméletileg, mert ha egy párt több egyéni képviselőt juttat a parlamentbe, mint amennyi a pártlistás szavazás arányában megilletné, akkor – a parlament regnálásának idejére – a képviselők száma kibővül. A pártok parlamentbe jutási küszöbe 5%, ahogyan Magyarországon is, ennek ellenére sokkal több kis párt van jelen a kiwi politikai életben, mert az egyéniben bejutott képviselők ugyanúgy a pártjuk politikáját képviselik és koalíció képesek, akkor is, ha pártjuk nem kapta meg a parlamentbe jutáshoz szükséges 5%-ot.

Jelenleg egy balközép, Labour (Munkáspárt) vezette koalíció adja a kormányt már a harmadik ciklus óta (Új-Zélandon három évente vannak parlamenti választások), ahol a koalíciós partnerek a New Zealand First párt – kissé populista, gazdasági téren nacionalista, némiképp bevándorló ellenes (elsősorban az ázsiai bevándorlást ellenzik) –, illetve az elméletileg a politikailag középre pozicionált (valójában neo-liberális és keresztény-demokrata) United Future párt.
Kilenc év kormányzás után meglehetősen fáradtnak tűnő koalíciónak meglehetősen rosszul jött a New Zealand First elnökét, a jelenlegi külügyminisztert, Winston Peters-t övező, frissen kirobbant botrány. A helyzetet súlyosbítja az idei évben tapasztalható gazdasági megtorpanás is, amihez persze a Labour kormányzatnak viszonylag kevés köze van, elsősorban az amerikai hitelválság begyűrűzése érezteti magát – az európainál jóval jelentősebben. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy az elmúlt kilenc év során Új-Zéland gazdasága szárnyalt, rendre eszement költségvetési többletet termelt, amit aztán a kormány infrastrukturális beruházásokra, illetve az addig nem létező nyugdíjalap létrehozására fordított.
Eközben, az elmúlt ciklus alatt, az ellenzék fő erejét adó National (Nemzeti) Párt – jobb-közép, gazdasági tekintetben hangsúlyosan liberális, piac és privatizáció párti, minden egyéb szempontból konzervatív – egy karizmatikus, fiatal elnököt választott John Key személyében, akit nem lehet a 90-es évek (a National kormányzás évei) súlyos melléfogásaival vádolni.
A Zátony további megkerülhetetlen politikai erői: az ACT (végletekig liberális, piac-darwinista párt egy pénzügyi zsenivel, Sir Roger Owen Douglas-al, aki a 80-as években gazdaságilag újrateremtette Új-Zélandot, és az addigi mezőgazdasági hátországból a globális piacon versenyző, sikeres országgá transzformálta); a Zöldek, Új-Zéland harmadik legnagyobb politikai ereje (pont olyanok, mint a nevük is mutatja) és a Maori Párt, akik Új-Zéland őslakosai érdekeit képviselik tűzön-vízen át (bármelyik oldalra koalíció képesek, ha további jogokat és előnyöket harcolhatnak ki a maorik számára).

Az aktuális közvélemény kutatások a National 18%-os előnyét mutatják, ugyanakkor igencsak kérdéses, hogy tudnak-e kormányt alakítani: a koalíció kötésben hagyományosan a Labour mutatkozik erősebbnek. Mégis, a legvalószínűbb, hogy a következő kormányunk erős, jobb-közép kormány lesz, ahol a National Párt mellett az ACT, a United Future esetleg a Maori Párt vagy akár a Zöldek is szerepet kaphatnak.

szeptember 16, 2008

Választói regisztráció

Noha nincs már két hónap sem hátra, még mindig negyedmillióan nem regisztrálták magukat a szavazásra. Ez azért érdekes, mert regisztráció elmulasztása bűncselekménynek számít: az első elkövetéskor 100 dolláros pénzbüntetést von maga után, minden további esetben már kétszáz dollárt fizethet a gazember; igaz, például 2005-ben senkit sem büntettek meg. A regisztráció határideje október 8-án jár le, akik azután regisztrálnak csak sokkal körülményesebben tudnak majd a szavazáson részt venni.
A regisztráció egyébként roppant egyszerű: lehet a postán egy formanyomtatvány kitöltésével, online az interneten, ingyenes telefonszám felhívásával vagy egyszerűen SMS-ben is.
Mióta Új-Zélandon élünk minden évben többször is küldtek postán formanyomtatványt a regisztrációhoz, erről a jó szokásukról persze csak az után szoktak le, hogy megkaptuk a letelepedési engedélyt, így nemcsak jogunk, de kötelességünk is lett. A törvénytelenség elkerülése végett mi végül az online megoldást választottuk – az egész procedúra nem tart két percig sem – a neven és a lakcímen kívül kérnek még egy telefonos elérhetőséget, és ezzel vége is.
Nemcsak (a tizennyolc évnél idősebb) új-zélandi állampolgárok jogosultak választani, hanem mindazok a letelepedési engedéllyel rendelkezők is, akik a szavazást megelőző egy éven keresztül itt éltek. Ugyanakkor nem választhatnak, akik: legalább három évnél hosszabb börtönbüntetésüket töltik; azok a rezidensek, akik az elmúlt egy évben egyáltalán nem tartózkodtak az országban, illetve azok az állampolgárok, akik az elmúlt három évben egyszer sem tartózkodtak az országban.
Nekem okos döntésnek tűnik, hogy valóban csak azok választhassanak, akik ténylegesen itt élnek: az esetlegesen évtizedek óta máshol boldoguló polgártársaknak nincs közük az aktuális politikai kurzushoz, elvégre nem a saját bőrüket viszik a vásárra.
(És igen, bár az első évben még fenyegetőztem vele, én sem megyek szavazni a magyar választásokon – pedig jogom lenne rá –, annak ellenére, hogy véleményem persze van, mert próbálom követni valamelyest a magyar belpolitikai cirkuszt, de mégiscsak, úgy érzem, nem lenne fair, ha olyasmibe szólnék bele, aminek nem vagyok napi szinten részese.)
A választói címjegyzékbe regisztrációval ellentétben a szavazás már nem kötelező, ennek ellenére, a legutóbbi alkalommal (2005-ben) több, mint 80%-a szavazott a választásra jogosultaknak.

Évadnyitó barbeque

Miután eltemettük a telet, vasárnap évadnyitó barbeque-t tartottunk: Márkék, Bandi és Gáborék részvételével. Az előző napok szenzációs időjárásához képest egy picit hűvösebb és felhősebb volt az idő, de a kinti sütögetéshez, és magunk degeszrefalásához így is kiválónak bizonyult.

Készülődünk. Gáborék még hiányoznak.

A hozzávalók serege: dobozban a fröccsnek való vörösbor.

Bandi nekikezdett.

A már hagyománnyá vált strucchús mellett steak és csirke került terítékre, meg persze nagy rakás zöldség. Adri némi görög salátával, Kriszti pedig a kínaiaktól ellesett darált húsos zöldbabbal bővítette a menüt.
Ez utóbbi annyira finomra sikeredett, hogy közzéteszem a receptjét.

Hozzávalók:

75 dkg zöldbab
50 dkg darált marhahús
2 db szárított chili-paprika, apró kockákra vágva
Olíva olaj
1.5 deci Kikoman sötét szójaszósz

Bors

Elkészítése:

Először levagdossuk a zöldbab végeit, majd kevés oliva olajon megpirítjuk annyira, hogy kicsit összeszottyadjon, és helyenként a sütéstől barna árnyalatot kapjon. Az így elkészült zöldbabot félretesszük, majd újracsak kevés olíva olajon elkezdjük megpirítani a darált húst némi kevergetés mellett. Amikor a hús kezd morzsássá válni, akkor hozzáadjuk a chili-paprikát; sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, majd szójaszósszal locsolgatás közepette készre sütjük. Ideális esetben a hús teljesen átsült, morzsaszerű az állaga, de nem keményedett meg, azaz nem ropog a fogunk alatt. Végül a darált húst és a zöldbabot összekeverjük és már kész is.
Mi a Wairau Parkban található kínai étteremben kaptunk rá erre a finomságra, és szerencsés módon Krisztinek tökéletesen sikerült reprodukálnia.

szeptember 11, 2008

Tél: game over

Vége a télnek, szinte menetrendszerűen, napra pontosan szeptemberrel egyetemben köszöntött be a tavasz, amely, ha hinni lehet a bennfentes pletykáknak: idén rövid lesz, amit majd hosszú nyár követ. Úgy legyen.
Túl a harmadik telünkön, még mindig kicsit ambivalens érzéseim vannak, nehezen tudok csak általánosítani. Azért teszek rá egy kísérletet:

Aucklandben a tél június első heteiben kezdődik. Az idő fokozatosan hűl, amit eleinte inkább csak az éjszakai/hajnali hőmérsékletben venni észre, nap közben még gyakorta süt a nap (Murhpy törvényeinek megfelelően csak hétközben munkaidőben), nem ritka a 18-20 fok, a tél jelenlétét az egyre sűrűsödő esők és az éjszakai 10 fok körüli hideg jelzi. Vasárnaponként a takapunai piacon megjelenik a szerbeknél a hagyományos zöld(TV) paprika.
Július a személyes érzékelés szintjén a leghidegebb, ilyenkor gyakran nap közben sincs melegebb 8-10 foknál, viszont hajnalban olykor 3-4 fokig is lehűl; az esők egyre gyakoribbak; ilyenkor a legmagasabb az elektromos számlánk (ugye mi árammal működő hősugárzókkal fűtünk).
[Gyors közbevetés: milliónyi francos fogyasztóval – három egyfolytában működő szerver, mosogatógép, mosógép, szárítógép, hogy csak a legfontosabbakat említsem – nem télen 130-150 dollár között van a havi áram számla, idén júniusban ez felkúszott 300 dollárra, majd júliusban elérte 450 dollárt, hogy augusztusra 400-ra mérséklődjön, míg szeptemberben szerintem nem lesz több $220-$250-nél.]
Augusztusra mintha kicsit stabilizálódna a hőmérséklet: éjszaka 6-7 fok, nappal 10-12; az eső viszont állandósul – napsütés alig, az ég színe, akár a kikapcsolt Orion tévéképernyőé. Idén ekkorra fogyott el türelmem: nyavalyás, semmire sem jó, depresszív időszak volt ez, ami úgy látszott, sosem akar véget érni. Kilátástalanságban való elmélyedésre, önsajnálatra tökéletesen alkalmas – meg nem értett művészlelkeknek egyenesen kötelező.

Ezzel az általánosítással csak az a baj, hogy az eddig elmúlt három tél mindegyikét másmilyennek éltem meg – az egalizálást ráadásul jelentősen rontja, hogy az idei tél állítólag évtizedes szinten is az egyik legkeményebb volt.
Az első telünkre úgy emlékeszem, hogy végigmosolyogtam: a mínuszok harminchat évnyi megszokása után mulatságosan enyhének tűnt, annak ellenére, hogy a konzervdoboz típusú házunk hőszigetelése a nullához konvergált. Használtunk persze olajradiátorokat, de még kabátom sem volt – Magyarországról nem hoztunk, itt pedig nem látszott adekvátnak a beszerzése.
A második télre már kezdtem hozzászokni az itteni klímához, épp ezért a telet is hidegebbnek éreztem. Fázni leginkább az irodában fáztam: az ósdi hőpumpáknak órákba tartott bemelegíteni a több száz négyzetméternyi helyiséget, júliusban dideregve kuporogtam néha egészen délig, amikorra elviselhetővé vált a hőmérséklet. Valamikor a második év végén kezdtem el azt is érezni, hogy a hőtűrésem kezd alkalmazkodni az új-zélandi klímához: egyre többet hordtam rövidnadrágot, pólót és papucsot olyankor is, amikor Magyarországon még pulóvert viseltem volna.
Tudni kell, hogy az egész gyerek- és fiatalkoromat végigfáztam: egy óriási, ódon, végletekig lepukkant házban nőttem fel, amelyet a hatalmas alapterület és iszonyatos belmagasság miatt lehetetlen volt kifűteni. Állandó harcot vívtam szegény apámmal, amikor csak nem figyelt oda feltekertem a termosztátot, hogy húsz fok fölé tornázzam a hőmérsékletet. Amikor huszonkét évesen külön költöztem – élve a rám szakadt csodálatos lehetőséggel – állandó szaunát teremtettem az új élőhelyem, 24 foknál sosem lehetett kevesebb a lakásomban. Nem akartam fázni többé soha, de elképzelni sem tudtam volna, hogy 18-19 fokos lakásban jól érezzem magam.
Legnagyobb meglepetésemre eljutottam idáig. Sőt: bár még nem sikerült igazi kiwivé válnom (akik egy-egy júliusi napon is simán egy szál pólóban közlekednek, és a lakásban uralkodó 15 fokban sem fűtenek), azért idén már a június nagyrészét is rövidnadrágban és papucsban éltem végig, és a szeptember közepi nagymosás után sem igazán valószínű, hogy újra napi használatba kerülnének a hosszú farmerek.

szeptember 08, 2008

A Nemzeti Párt és a bevándorlás

A National Party (Nemzeti Párt – a jelenlegi legnagyobb ellenzéki erő; jobbközép, piac orientált, liberális gazdaságpolitikával) a minap közzétette a bevándorlási politikával kapcsolatos terveit.

A nyolc oldalas tervezetből kiviláglik, hogy alapvetően három területre koncentrálna a párt.

1. A magasan képzett munkaerő külföldre vándorlása.

Noha Új-Zéland bevándorlás ösztönzéséről és nagy számú bevándorlójáról híres, az már kevésbé ismert, hogy a hatalmas elvándorlás mekkora problémát okoz. A kiwi statisztikai hivatal becslése szerint közel 800 ezer új-zélandi állampolgár él a határokon kívül, csak az elmúlt egy évben 80 ezren költöztek el. 2005-ben a felsőfokú végzettségű kiwik 24.5% élt más OECD országban, ezzel pedig sikerült a kétes értékű első helyet elcsípni ebben a versenyben. A tendencia sajnos egyre erősödik.
A National egyik prioritása, hogy csökkentse az elvándorlást, illetve hazacsábítsa a külföldön élő kiwiket. (A jelenleg harmadik ciklusát töltő Labour kormány is tett erre kísérletet, leglátványosabb példája ennek, amikor az új-zélandi állampolgárság megszerzését megnehezítették: 2005 áprilisa előtt a letelepedési engedéllyel rendelkezők az első belépéstől számított három év múlva igényelhettek állampolgárságot; 2005 áprilisa után, a letelepedési engedély megkapása után 5 évvel jár csak ez a lehetőség. A szomorú statisztika alapján a próbálkozást nyugodtan minősíthetjük sikertelennek.)
A bevándorlási törvények módosítása – a hazatelepülés bürokráciájának leegyszerűsítése, a külföldi partner könnyített befogadása – persze csak az egyik eleme a probléma kezelésének, a National Party is inkább gazdasági oldalról közelíti meg a kérdést: kisebb adók, magasabb fizetések, csábítóbb karrier lehetőségek kínálásával.
Ugyanakkor, ha a probléma mélyére tekintünk, máris kirajzolódik egy másik kép, amely persze szintén nem ragyogó, de korántsem annyira sötét, mint amennyire statisztika alapján tűnne. Az elvándorlás egyik oka kétségkívül a más országokban megszerezhető többlet jövedelem, anyagilag jobban elismert karrier, ám véleményem szerint a távozók csak kisebb hányada költözik emiatt – ugyanis a nagytöbbség sosem is akart itt maradni. Az új-zélandi bevándorlási törvények köztudottan a világ legliberálisabbjai közé tartoznak, a fejlett angolszász országok közül itt a legkönnyebb letelepedni és állampolgárságot szerezni. A kiwi állampolgárság birtokában viszont kinyílik a világ: Angliától kezdve Ausztrálián át Kanadáig terjed a lehetőségek sora, ahol már nem kell megküzdeni a helyi (általában jóval szigorúbb) törvényekkel. Nagyon sokan épp ezért csupán ugródeszkának használják a Zátonyt. Ugyanez hatványozottan igaz a kiwi felsőoktatásban részt vevőkre is. Az új-zélandi egyetemek közül jó néhány kimagasló teljesítményű, ám hallgatóinak alig egyharmada kiwi illetőségű. Az elsősorban Ázsiából, Dél-Amerikából érkező fiatalok az egyetem elvégzése után csak annyi időt maradnak, amennyit feltétlenül maradniuk kell az áhított útlevél megszerzéséhez, aztán repülnek is tovább.
A bevándorlási törvények további egyszerűsítése valószínűleg nem fogja megoldani a problémát, a jövedelmek emelésére tett kísérletek talán.

A magas adóktól búcsúzz, ne a szeretteidtől.

2. A bevándorlási törvények egyszerűsítése, új vízum típusok, a bürokrácia csökkentése

A National meg van győződve róla, hogy az állam által meghatározott hiánylisták nem követik az ország gazdaságának valós igényeit. Éppen ezért az Akkreditált Munkaadói program kiszélesítésével inkább a gazdaság szereplőire bíznák, hogy a megfelelő képzettségű munkaerő kiválasztását és letelepedésük segítségét. Erre valóban szükség volna, hiszen az egyik legmulatságosabb (és persze bosszantóbb) része a munkavállalási/letelepedési procedúrának, amikor a munkaköri leírást, a munkakör megnevezését az esetleges diploma honosítását a hiányszakma-listákon felsoroltakhoz kell igazítani, hiszen, ha nem betű szerint stimmel a megnevezés, a Bevándorlási Hivatal már dobja is vissza a kérelmet.

Az bevezetni kívánt vízumtípusok:

– Időleges munkavállalói vízum: hat hónapra szóló szezonális engedély, amelyet bármely legálisan Új-Zélandon tartózkodó megkaphat, ha fel tud mutatni egy szezonális munkaajánlatot. Ez a Working Holiday valamiféle kiterjesztése lenne, ideális lesz gyümölcsszedésre vagy más mezőgazdasági munkákra, külön jó hír lehet, hogy minden olyan ország állampolgára jogosult rá, ahonnan vízum mentesen látogatható Új-Zéland, így például a magyar fiatalok előtt is megnyílik a lehetőség.

– Ezüst Páfrány vízum (Silver Fern Visa): felsőfokú végzettséggel rendelkezők számára tenné lehetővé, hogy eleve álláskeresés céljából jöjjenek Új-Zélandra, emellett megengedné azt is, hogy ameddig a képzettségének megfelelő állást nem talál a bevándorlójelölt, addig bármilyen állást elvállaljon.

- Nyugdíjas vízum: magas nyugdíjjal rendelkezők számára tenné lehetővé a letelepedést (hiszen a Zátony nyugalma, természeti szépségei, és relatíve alacsony megélhetési költségei ideálisak egy nyugdíjas-paradicsom kialakítása számára). Ez a vízumtípus persze külön kitérne arra is, hogy az így letelepült idősek nem részesedhetnek semmiféle szociális juttatásból, így nem kerülnének az adófizetők pénzébe.

3. A Bevándorlási Hivatal hitelének visszaszerzése, a bevándorlási eljárások világszínvonalra fejlesztése

Az utóbbi időben kipattant pár botrány a Bevándorlási Hivatal tekintélyét igencsak megtépázta. A hivatal vezetőjéről kiderült, hogy sosem volt olyan végzettsége, mint amilyet állított, több esetben is a gyanú árnyéka vetődött rá, hogy segített bevándorlási kérdőívek kitöltésében. A botrány kapcsán megindult vizsgálatok számtalan egyéb szabálytalanságot is feltártak (és persze nem bírom ki, hogy meg ne jegyezzem: ezek főképp olyan dolgok voltak, amelyek a magyar valóságban még szemöldökráncolást sem okoznának), amelyek következtében komoly tisztogatások is voltak az elmúlt fél évben.
A National átláthatóbb, jobban ellenőrizhető munkamenetet vezetne be, egyszerre növelné a hatékonyságot és csökkentené a hivatal létszámát – de erről sok konkrétumot nem tudunk meg a tervezetből, egyértelműen ez az anyag leggyengébb, legsemmitmondóbb része.

Mindent összevéve nekem kissé felületes, bár koherens anyagnak tűnik: látszik, hogy van elképzelésük, de igazán markáns különbséget nem tudtam felfedezni a kormány terveihez képest.

augusztus 23, 2008

Goldenblog 2008

Nem mondom, hogy nem okozott kellemes meglepetést, hogy a Goldenblog Helyi Érték kategóriájában a legjobb tíz közé választottak. A blogger hiú jószág (persze hivatkozhatunk akármire is, mégiscsak az exhibicionizmus egyfajta megjelenése) és jólesik neki az elismerés, ám kicsit zavarban vagyok, mert cseppet sem érzem úgy, hogy rászolgáltam volna erre a helyezésre, különösen az idei teljesítményem alapján. (Szerénytelenség on: persze a tavalyival igen, sőt... :)
Hogy lefussam a kötelező köröket: gratulálok a győzteseknek, teszem ezt különösen szívből Marcinak, akinek a blogjából többet megtudtam az USA mindennapjairól, mint előtte bármi egyébből; Zhaomannak (nemcsak a tavalyi találkozásunk miatt) és a Basahalomnak, aki megmutatta, milyen is az igazi civil újságírás.

És hogy megelőzzek mindenki mást: készül itt valami, a Zátonyon innen és túlról, hamarosan Izéland...

augusztus 13, 2008

Fehér por és szalmonella

Választási év van, de erről majd sokat és sokkal részletesebben is szólok.
Ámbár alapvetően nyugodt hangulatban folyik a kampány az év eleje óta, úgy tűnik, a vége felé egyre inkább forrósodnak a kedélyek.
Ma például ki kellett üríteni a Parlament egy részét, mert Helen Clark miniszterelnök egy fehér porral teli levélborítékot kapott, amiről azután később kiderült, hogy ártalmatlan – bár eddig meg nem nevezett – anyag.

Tűzoltók mossák magukat a fehér por miatti riasztás után. Forrás: NZH/Mark Mitchell

Most még kipihenem a vasárnap begyűjtött szalmonella maradékát, aztán holnaptól kicsit bővebben is értekezem – az anyanyelvünk megőrzéséről tervezek írni már napok óta, mikor épp nem a mellékhelységben kuporgok.

augusztus 08, 2008

Pénzek, árak, fizetések

Azt hiszem közös és makacs tévhit, hogy Aucklandben a legmagasabbak a fizetések (már az átlagokat tekintve), hiszen mégiscsak Új Zéland legnagyobb városa és gazdasági központja. Én is meg voltam erről győződve, míg a minap szembesültem az alábbi grafikonnal, amely az elmúlt évek átlagos heti kereseteit mutatja régiókra bontva. Legnagyobb meglepetésemre Auckland sosem vezetett olyan kiugró módon, mint ahogyan képzeltem, aztán 2005 vége felé a Northland-nek nevezett régió meglódult, és mostanra komoly, heti száz dolláros fölénybe került. Némi nyomozás után persze sikerült kideríteni, hogy Northland esetében Wellingtont (az ország fővárosát és közigazgatási központját) kell érteni.


Ezen egészen addig csodálkoztam, amíg rá nem bukkantam egy másik felmérésre – a Waikato University's Management School végezte –, amely arról tudósít, hogy a közszolgálati szektorban (tehát az állami alkalmazottak) a fizetések átlagosan 20%-al magasabbak, mint a privát szektorban. Ez persze mindjárt megmagyarázza, a magasabb Wellingtoni béreket is.
Lehet, hogy eretnek leszek, de cseppet sem bánom, hogy az adómból ilyen jól megfizetik az állami alkalmazottakat: amíg ezért cserébe odafigyelést és szolgáltatást kapok (márpedig azt), illetve a világ második legkevésbbé korrupt országát, ahol a rendőrségtől nem félni kell, hanem megnyugodva konstatálni a jelenlétüket, akkor legyen csak így.

Más: noha az üzemanyag árak ilyesztő mértékben drágultak az elmúlt időszakban – 2006 januárjában még 80 és 90 cent között mozgott egy liter dizel ára, most pedig $1.79 –, egy ausztrál felmérés kimutatta, hogy Új Zéland az ötödik legolcsóbb az OECD országok viszonylatában, mind a tényleges üzemanyagárakat, mind a kereskedelmi árakra rakódó adóterhek tekintetében. Csak az Egyesült Államok, Kanada, Mexikó és Ausztrália előzi meg. Érdekes egyébként látni, hogy a helyi kutak árképzése mennyivel érzékenyebben követi a világpiaci árakat – akár egyik napról a másikra érvényesítik mind a csökkenést, mind a növekedést –, mint ahhoz Magyarországon hozzászokhattunk.

augusztus 05, 2008

Közműszolgáltatások

Bővebben kifejtve: hogyan működik rendesen, amikor a közműszolgáltatások piacán verseny van.
Volt már róla szó talán, hogy a legtöbb közműszolgáltatás tekintetében több cég közül is lehet választani – itt nálunk Takapunán például négy elektromos szolgáltató is verseng a fogyasztók kegyeiért. Ahogy végignéztem az díjtételeket, nem is elsősorban az árak tekintetében versenyeznek igazán (3 cent eltérés van kilowattóránként a legdrágább és a legolcsóbb között), hanem az egyéb szolgáltatások, ügyfélszolgálat és a kedvezmények nyújtása terén.

Íme egy példa – és ennek a bejegyzésnek az apropója – mert ma egy újabb kellemes meglepetésben lehetett részünk:

Az áramfogyasztásunk nyáron 120-150 dollár között mozog havonta, télen pedig felszökik 350 dollárra. Bármilyen energiatakarékos intézkedéseket hoztam (olajradiátorok leselejtezése, a hősugárzók időkapcsolóra kötése és időszakos működtetése) a téli számla csak nem hajlandó csökkenni. Így megy ez évek óta, ezért roppant mód meglepődtem, amikor ma megkaptam a júliusi egyenleget és az mindössze 253 dollár befizetnivalóról tájékoztatott. Nocsak, gondoltam, beértek az időkapcsoló jótékony hatásai? Ezt annál is inkább furcsáltam, mert Krisztivel rendszeres harcot vívunk ezügyben – hajlamos orvul folyamatos üzemmódba állítani a szerkezetet, így Márk szavaival élve, szaunát teremteni a lakásban.
Azután letöltöttem a számlát pdf-ben – mert persze levélben küldött papírosokkal már egy ideje nem bajmolódunk –, és mindjárt fény derült a turpisságra. Nemhogy nem sikerült júliusban sem csökkentenünk az elektromos fogyasztásunkat, de még meg is fejeltük egy kicsit: 400 dollárra. Azonban – és itt jött a meglepetés – a szolgáltatónk (a Mercury Energy) jóváírt a számlánkon 150 dollárt. Ugyanis végignézték az elmúlt egy évnyi fogyasztásunkat, és kikalkulálták, ha egy másik díjcsomagban lettünk volna, akkor ennyivel kevesebbet kellett volna fizetnünk, így most kompenzáltak – nehogy már mi járjunk rosszul.
Tetszik érteni? Az ügyfél és az ügyfél megtartása a fontos.

Henteskedtünk

Az elmúlt hétvégén henteskedtünk: Tibornál töltöttünk kolbászt és szalámit Gáborral hármasban. Az eredmény – mármint az egy hétnyi füstölés után látható ínyencségek – most a kerti szerszámtárolóban száradnak/érnek tovább.


Gábor részletesebben is beszámolt az eseményről, akit érdekel itt tekintheti meg:

http://www.pappito.com/2008/08/03/gasztro-fust/
http://www.pappito.com/2008/07/26/gasztro-fedettpalyas-sertesfeldolgozas/

Ausztrál bevándorlás

Véletlenül bukkantam egy ausztrál bevándorlással foglalkozó oldalra. (Nem, eszünk ágában sincs áttelepülni; valóban véletlen volt.) Ezen az oldalon találtam egy érdekes kategóriát: AUSTRALIAN SKILLED SPONSORED VISA. Amin megakadt a szemem, az a szponzorok és szponzorációra jogosultak köre:

Szponzor lehet:

– ausztrál állampolgár;
– ausztrál állandó lakos (Australian permanent resident); vagy
Új-Zélandi állampolgár (Woow).

A szponzorációra jogosult lehet:

– nem eltartott gyerek – beleértve a természetes, örökbefogadott, vagy mostoha gyermekeket;
– szülő – beleértve az örökbefogadót, vagy mostoha-szülőt;
– testvér – beleértve az örökbefogadott vagy mostoha-testvért;
– unokatestvér – beleértve az örökbefogadott vagy mostoha-unokatestvért;
– nagybácsi vagy nagynéni – beleértve az örökbefogadott vagy mostoha-nagybácsit/nagynénit;

Ez a vízumkategória (amely jelenleg ebben a formájában nem létezik Új-Zélandon) nekem meglehetősen kecsegtetőnek tűnik.
Minderről pusztán azért írok, mert – figyelembe véve a kiwi szabályozás nehezítését – úgy tűnik, a mítosz, hogy Ausztráliába nehezebb bevándorolni, mint Új-Zélandra, lassan megdőlni látszik.

Forrás: MigrationExpert

augusztus 04, 2008

Új Zéland lerohanása

Az ausztrál-kiwi kapcsolatokról talán volt már pár szó: a két ország folyamatos vetélkedése (és kedves ugratása) mellett alapvetően szoros és testvéri (az európai nacionalizmus tükrében példátlan) barátságot ápolnak. Néhány hete két ausztrál reklámügynökséget is megbíztak, hogy készítsenek Új Zéland elfoglalását népszerűsítő reklámfilmet, aztán egy zsűri, nomeg a közönség eldöntötték melyik a jobb.

Íme a filmek. Elsőként a győztes, utána pedig a második helyezett:





Hagyhatnám persze ennyiben is a dolgot, de nem hagy nyugodni a kérdés: vajon tetszőleges európai államokban hogyan reagálnának egy hasonló kezdeményezésre. Nagykövet külügyminisztériumba kéretése? Zászlóégetések és tüntetés? Mit gondoltok?

Szolgálati közlemény

Ezúton szeretném értesíteni az összes kedves ismerősömet, akikkel eddig MSN-en tartottam a kapcsolatot, hogy a Microsoft ezen csodálatos termékét végképp száműztem az informatikai infrastruktúránkból. Eddig is csupán a Gaim segítségével kapcsolódtam ezzel a protokollal, ám ennek vége. Az elmúlt hónapokban áttértem Machintosra, s ezzel véget vetettem a Gaim/Pidgin pályafutásának is. Ugyanakkor Skype-on bárki megtalál ezentúl is, akinek erre lenne igénye.

Isten halott?

Érdekes nyilvános vitát tartanak ma a wellingtoni Victoria University vitakörében. A vitaindító gondolat így szól: "Ez az isten halott".

A vitázók egyetértő fele: Ken Stevens, az Új-Zélandi Humanista Társaságtól; Udayan Mukherjee, filozófia és közgazdaság szakos diák; Tom Mathews filozófia és politológia szakos diák.
A tézist elvető, vitató fele: Gordon Copeland, független parlamenti képviselő; Tim McKenzie, az egyetem anglikán káplánja; Joe Connell, az egyetem vitázó bajnoka.
Moderátor: az egyetem vallásos tanulmányainak professzora, Paul Morris.

Roppant mód sajnálom, hogy nem vehetek részt az eseményen, igazán kíváncsi lettem volna rá – mindenesetre, ha találok részletes beszámolót a vitáról, úgy azonnal közzéteszem.

A dolgot annál is érdekesebbnek találom, mert az új-zélandi törvények büntetik az istenkáromlást. Egy 1908-as törvény 1961-es módosítása, a Crimes against religion, morality, and public welfare (Vallás, erkölcs és társadalmi jólét elleni bűncselekmények) 123 paragrafusa az istenkáromlást legfeljebb egy év letöltendő börtönbüntetéssel fenyegeti. Igaz a törvény harmadik bekezdése kimondja: a jóhiszemű, udvariasan megfogalmazott vélemények, vitára alkalmas gondolatok kifejtése, bármilyenek is legyenek azok, nem minősülnek bűncselekménynek.

Forrás: Victoria Debating Society

augusztus 02, 2008

Nagypihenes.hu

Ez most itt nem a reklám helye, hanem egy valódi, minden szempontból jól megérdemelt reklám.
Történt ugyanis, hogy apámékat meghívtuk látogatóba, decembertől töltenek itt egy egész hónapot – megnézni, hogy hol és miképp élünk mi, és persze felfedezni Új Zéland csodáit.
Noha a terv már jóval hamarabb megszületett, repülőjegyet mégiscsak egy hónapja kezdtünk keresni. Elkeserítő árakkal találkoztunk, amelyek napról-napra egyre magasabbak lettek. Az ismert és kevésbbé ismert magyar online lehetőségek szörnyű képet rajzoltak, a legolcsóbb, amit találtunk kettejüknek kilencszázezer forintnál kezdődött, és a néhány lebonyolított telefon sem volt sokkal kecsegtetőbb. Ugyan az itteni Flightcenter segítségével találtunk pár elfogadható ajánlatot, de legnagyobb meglepetésemre csak Auckland-Bécs viszonylatban tudjuk lefoglalni a járatot: fordítva (azaz európai indulással) már nem.
A kétségbeesésből azután Paliék húztak ki minket – emlékeztem, hogy ódákat zengtek egy magyar irodáról, akik nemcsak szuper árat tudtak nekik felhajtani, de a kiszolgálásuk, ügyfélkezelésük is osztályonfelüli. Elkértem tehát az elérhetőségüket, így jutottunk a Nagypihenés.hu nevű céghez. Az eredmény minden várakozást felülmúlt. Nemcsak rekordsebességgel reagáltak, de már-már fantasztikusan alacsony árral tudtak szolgálni: a decemberi (itteni csúcsszezon) 567 ezer forintos jegyár (két főre) olcsóbb, mint amennyiért annak idején mi jöttünk, pedig az elmúlt három évben az infláció mellett az üzemanyagár is megduplázódott.
Nem ismerem személyesen az ügyintéző Bajákiné Andreát, de remélem megbocsátja, hogy most nevesítve is megköszönöm neki a közreműködését, egészen fantasztikus teremtés lehet, ha apám (aki köztudomásúlag nehéz természetű, nehezen megelégedő természet) így nyilatkozik róla:

"A repülőjegy a kezünkben van; ez a Bajákiné, Andrea egy főnyeremény, ilyen gyors, szakszerű és kedves ügyintézést én még nem tapasztaltam."

Ezek után nyilván nem marad más, hogy mindenkit arra biztassak – ha Új Zélandra készül, az első hely, ahol a repülőjegyet keres, a Nagypihenes.hu legyen.

augusztus 01, 2008

Újra köztetek

Nem mentegetőzésnek, még csak nem is nyavajgásnak szánom az alább következőket, egyszerűen csak magyarázatnak.
Kettő év és kilenc hónapja vagyok a jelenlegi munkahelyemen, a minap pedig kiszámoltam, hogy ez idő alatt 5 év és 1 hónapnyi időt dolgoztam le. Ráadásul ennek a többletnek a tetemes részét az elmúlt egy év alatt sikerült összehoznom.
Ez tehát a fő oka, amiért a Subdimension tetszhalálba merevedett, bár most, hogy ismét lazulni látszik az életem, úgy döntöttem visszatérek. Persze igazságtalanság lenne, ha csupán a munkámra fognám a hosszú hallgatást, van itt más is a bokrának megette.
Nevezetesen, hogy az elmúlt időszakban a szociális életünk feltűnő mód pezsgésbe csapott – miután az év elején érkezett magyarokat sikerült a közelben (a North Shore-on) letelepítenem, az egyébként bloggolásra kiváló esték egy része így közös beszélgetések, filmnézések, borozgatások és PS3 nyomkodásba fulladt.
A Subdimension eredetileg személyes (én) blognak indult, ám gyorsan átváltott valami mássá: talán nem nagyképűség azt állítanom, hogy egyfajta populáris ismeretterjesztő irányt vett, amire persze büszke vagyok, ám itt és most meg kell jegyeznem, hogy ez jelentősen időtrablóbb (egy-egy bejegyzés hátterének a feldolgozása akár egy, másfél óra is lehet), mintha arról írnék, hogy a takapunai kisbolt koreai tulajdonsa sokáig megvolt győződve róla, hogy mi Krisztivel testvérek vagyunk, s miután megtudta, hogy ehelyett párkapcsolatban élünk, nem győzött biztosítani minket, hogy ez a legszerencsésebb konstelláció, hisz a fizikailag hasonló emberek az ázsiai álmoskönyvek és babonák szerint a leginkább összeillőek.
A következőkben egy kicsit személyesebb hangvételűvé válik tehát a blog, bár nyilván nem tudok kibújni a bőrömből, így lesznek az eddigiekben megszokott komolyabb témák is, legfeljebb nem olyan nagy számban.
A végére némi reklám: olvassátok Gábort, és nézegessétek Márkot, megéri, megígérhetem. És persze: angolul bíró olvasóim számára jegyezném meg, hogy a szinte legfelül található, "Olvastam, Érdekes" linkdoboz frissül a legyakrabban, akit érdekel Új Zéland (és persze az egyéb perszevációim) , a friss információkat mindig megtalálhatja ott.

február 18, 2008

Bevándorlási Hírlevél

Hajnalkától (ő a magyar bevándorlási ügynök) kaptam a minap az alábbi bevándorlással kapcsolatos hírlevelet, amely gyönyörűen összefoglalja az elmúlt időszak hivatalos történéseit. Engedélyt kértem és kaptam, így megosztom veletek, gyanítom sokan érdekesnek találják majd.
Az alábbiakban következzék a hírlevél, csonkítatlan formában:

Immár második alkalommal jelentkezik a First Hungarian Hírlevele, amelyben igyekszem tájékoztatást nyújtani az új-zélandi bevándorlási szabályok változásairól, az érvényes új tendenciákról, és mindenről, ami az ide készülődőknek hasznos lehet.

Ennek a számnak a kiadása sajnálatos módon megkésett eredeti terveimhez képest. Családi és szakmai események hátráltattak, de mindegyik megérte a várakozást. Viszont a késedelemnek köszönhetően a hírlevél igencsak telítve van új információkkal.

Amennyiben úgy véled, hogy nincs szükséged a Hírlevél biztosította információkra és nincs olyan ismerősöd sem, aki ezt hasznosíthatná, egy rövid válaszüzenetben leiratkozhatsz a levelezőlistáról.

Nézzük tehát az elmúlt hónapok, illetve a közeljövő legfontosabb történéseit.

I. 2007. július 30.-i hatállyal számos változás következett be az új-zélandi bevándorlási szabályokban...

Az alapelvek nem változnak, de több módosítás nagy jelentőséggel bírhat az ide készülők vagy már itt tartózkodók számára. A fontosabbakat az alábbiakban részletezem.

1. LSSL – ISSL


A két hiányszakma-listán ismét módosításokat hajtottak végre. Az LSSL hét újabb szakmával bővült, és néhány helyen pontosították, illetve módosították az előírt végzettségre vagy szakmai regisztrációra vonatkozó követelményeket. Az újonnan felkerült foglalkozások a következők:
– environmental scientist
– auditor
– civil engineering technician
– urban and regional planners
– clinical respiratory physiologist / scientist
– line mechanic /linesperson (az ISSL-ről került át)
– motor vehicle inspector

Az ISSL-re a következő szakmák kerültek fel (több olyan is, amellyel jelentkezőket korábban nem sok jóval bíztattam!):
– bycicle mechanic
– fire alarm technician
– painter, decorator and / or paperhanger
– plasterer
– primary school teacher
– small engine mechanic
Valamennyi újonnan felkerült szakma országos szintű hiányszakmaként jelent meg.

2. SMC (Skilled Migrant Category)

Az a híres EOI... módosultak a begyűjthető pontszámok, mégpedig alapvetően úgy, hogy még nagyobb hangsúlyt (vagyis több pontot) kapott az új-zélandi munkavégzés, az itt szerzett iskolai végzettség, az abszolút hiányszakma és kicsit többre értékelik a partnert is (bizonyos esetekben).
A főbb pontszámváltozások:
– megnövelték a jövő erősen növekvő szakterületeiként definiált foglalkozásokban szerezhető bónuszpontok számát;
– megszüntették viszont az ún. meghatározott zárványterületek foglalkozásaira kapható plusz pontokat (nagyon kevés jelentkezőt érint csak);
– a partner új-zélandi állására, állásajánlatára, illetve elismert végzettségére a korábbi pontszámnak a dupláját lehet kapni;
– kevesebb évre több pontot adnak az új-zélandi munkavégzés esetében is;
– tovább árnyalták az új-zélandi iskolai végzettségekre kapható pontokat.

3. Románia és Bulgária

is felkerült a vízum mentes országok listájára. Vagyis ezen országok állampolgárai turistaként ugyanúgy előzetes vízumkérelem nélkül léphetnek be az országba és tartózkodhatnak itt 3 hónapot, mint ahogy a magyar állampolgárok. Remélhetőleg örömteli hír pl. az Erdélyből ide látogatóknak.

4. Tanuló-vízum

Ebben a kategóriában több kisebb változás történt:
szigorítás, hogy ezentúl csak azon tanulók partnere kaphat nyílt munkavállalói vízumot, aki az LSSL-en meghatározott végzettség megszerzéséért tanulnak. (Az eddigi megfogalmazás szerint ez a kedvezmény azokra is vonatkozott, akik egy ilyen végzettség megszerzése felé törekedtek. Magyarán, valamilyen egyéb, többnyire alacsonyabb szintű képzésben vettek részt, amelyre rá lehetett fogni, hogy beugróként szolgál az adott kvalifikációhoz.)
ugyancsak nyílt munkavállalói vízumot kaphatnak a posztgraduális képzésben résztvevők partnerei.

5. Talent Vízum (Akkreditált Munkáltatók) Kategória

Az ezen kategória alatt pályázók számára előírt minimális éves kereset mértékét 45.000-ről 50.000 NZD-re emelték.

6. Eljárási díjak

Július 30.-tól szinte az összes vízumkategóriára vonatkozó eljárási díjat megemelte az NZIS.

7. Egyebek

Kisebb változások történtek még a Talent Policy-ban, a Working Holiday Scheme-ben, egyéb Student Visa előírásokban, valamint a menekült státuszban levők családegyesítési programjával kapcsolatban.
Mivel azonban ezek olyan változások, amelyek nem igazán érintik az átlagos magyar jelentkezőt, részletes (és nem mellesleg felettébb unalmas) ismertetésüktől eltekintek.

II. Az NZIS 2007 novemberében, majd idén február elejétől újabb jelentős változtatásokat hajtott végre...

1. Investor category

Átdolgozták a befektetői vízumkategóriát, amely alatt kellő befektetendő tőke ellenében letelepedési engedélyhez lehet jutni. A kellő tőke mennyiségét most három csoportban határozták meg és a pénzösszeg csökkenésével arányosan szigorodnak a feltételek. Erről az alábbi táblázat nyújt összefoglalót.


2. SMC - Skilled Migrant Category ismét

A legtöbb bevándorlót érintő kategória is jelentős módosításokon esett át. A változások alapvetően az ún. skilled employment meghatározásának módszertanát érintik. Az eddigi gyakorlat szerint ugyan néhány irányelv rendelkezésre állt, de nagyon nagy egyéni szabadságot is hagyott a bevándorlási ügyintézőknek annak meghatározásában, ami persze esetenként meglehetősen különös eredményekre vezetett. Ezt most pontosabb és részletesebb szabályokkal igyekeznek kiváltani. Ennek elősegítésére többek között bevezették az foglalkozások egységes ausztrál-új-zélandi jegyzékét.
Ennek első visszhangjai már eljutottak az itt élő, illetve ide készülő magyarokhoz, alapvetően meglehetősen vészterhes és pánikkeltő hanghordozással.
Véleményem szerint a változások sok szempontból inkább enyhítést jelentenek, de egyúttal egyértelművé teszik, hogy csakis az első lépésektől alaposan megtervezett kérelmekkel lehet eredményt elérni. És első lépések alatt már a munkavállalói vízum előkészítését is értem.
A kategóriát érintő további változások az elismert végzettségek körét érintik, de ennek nincs magyar vonatkozása.

3. Mezőgazdasági idénymunka

A megszüntetett Seasonal Work Permit helyett bevezetni kívánt új rendszerrel (RSE) továbbra is komoly nehézségeik támadnak, ezért egyre-másra módosítgatják és lazítják az új szabályozást. Jelen pillanatban az engedélyt az országban tartózkodó turisták maximum négy és fél hónapos időtartamra kérhetik, de mégsem kell hozzá állásajánlat. Bármely, az NZIS jóváhagyásával bíró mezőgazdasági termelőnél dolgozhatnak. Az NZIS szerződött koordinátorai segítik az érdeklődőket az egyes régiókban az engedély megszerzésében és a munkáltatókkal való kapcsolatfelvételben.

Ha erről bővebb információra van szükséged, fordulj hozzám.

III. First Hungarian

A következő két hír a First Hungarian működését érintik.

NZAMI

Örömmel jelenthetem, hogy a szakma szabályainak megfelelően és eddigi ügyfeleim megelégedésére végzett munkámat az új-zélandi bevándorlási ügynökök szakmai kamarája is honorálta és rendes tagként felvételt nyertem körükbe. A szervezet (NZAMI – www.nzami.org.nz) felelős a regisztrált ügynökök szakmai irányelveinek kidolgozásáért, a szakmai standardok felállításáért és betartatásáért. Szakmai felügyeletet gyakorol tagjai felett és vitás esetekben egyeztető eljárást is lefolytat az érintett ügyfelek és ügynökök között. A tagság garanciát jelent az ügyfelek számára, hogy nem dilettánssal, rosszabb esetben szélhámossal, hanem a szakmai továbbfejlődésre is hangsúlyt fektető szakemberrel állnak kapcsolatban.

Személyes találkozó

Ha személyesen is találkozni szeretnél velem, de még Magyarországon tartózkodsz, a Műegyetemi Állásbörzén (http://www.allasborze.bme.hu) erre lehetőség adódik. Szeretettel várok minden érdeklődőt 2008. április 9-10-én a Műegyetemen, az első emelet 163-as standján.

Zárásként egy örömteli jövőképet sugárzó hír:

Births up to highest rate in 35 years New Zealand is experiencing a mini baby boom.
Figures released today show nearly 3,500 more babies were born in the June 2007 year than the previous 12 months, tipping the figures to the highest rate in 35 years. There were 61,610 births and Kiwi women are averaging 2.1 births each. Statistics New Zealand warns the trend may only be a slight fluctuation.
The figures also show the gap between men's and women's life expectancy has narrowed to just 4.1 years, with women living to an average age of 81.9 years and men to 77.9 years

Haere ra – azaz, viszontlátásra!

Auckland, 2008. február

Vezsenyi Hajnalka

február 14, 2008

Expressz hirdetés

Előző bejegyzéseim egyikében, a hozzászólások között Névtelen vetette fel az új-zélandi magyar közösség esetleges rabszolgatartó hajlamára vonatkozó lehetőséget, példával illusztrálva, hogy itt a Zátonyon is kialakulhat az Angliában már gyakorlattá csontosodott sajátos alkalmazás, amely a múlt század húszas éveinek kövérdisznókapitalista kizsákmányolását (tudjátok, amely a korabeli karikatúrákon a rosszindulatú, cilinderes burzsoá megjelenítést inspirálta) egy sajátosan magyaros ízzel – a mi kutyánk kölkének a megnyúzásával – egészíti ki. A kommentben konkrét példával is szolgált Névtelen, Expressz hirdetés formájában.
Miután az előzőekben rákaptam az oknyomozás szépségeire, úgy gondoltam, a konkrét példát figyelembe véve utána járok, mennyire valós a fenyegetés: a Magyarországon hirdető magyar-kiwi vállalkozókat elérte-e már az angliai divat szele?
Szeretném hangsúlyozni, hogy az alább következő információk és az ezzel szembeállított valóság csupán egyetlen esetet dolgoz fel, ahhoz hogy általánosságokra következtethessünk, nyilván több hirdetőt is górcső alá kellene venni. Mindenesetre úgy érzem, hogy a példa egynek jó lesz, ránézésre nem tűnik szélső értéknek, amivel szembesültem.

Módszertan:

Regisztráltam egy freemail-es e-mail címet, és kidolgoztam egy karaktert: az ominózus Expressz hirdetésre jelentkező hősünk 33 éves, sok éves gyakorlattal rendelkező ács, gipszkartonozó és asztalos, akinek sajnálatos módon iskolai bizonyítványa csak az asztalos végzettségéről van, de évek óta könnyűszerkezetes házakat épít, otthon van a festésben, a melegburkolásban és a hőszigetelésben is. Angolul vélelmezhetően az alapfoknál jobban tud, a középfoknál kevésbé járatos a nyelvben: "angolul tudok valamennyire, tanultam is, szóval nem lehetne eladni a piacon."
Árpádnak neveztem.

Árpád e-mailben jelentkezett a hirdetésre, ebben beszámolt a saját képességeiről, szakmai gyakorlatáról, és az alábbi kérdéseket tette fel:
"Azt kérdezném, hogy mik a feltételek nagyjából. Mennyi a repülőjegy és nekem kell-e fizetni, vagy Ön fizeti? Mennyi a bér? Órabér van, vagy napi bér? Van-e szállás vagy mennyibe kerül egy kis szoba? Mennyi ideig lehetne dolgozni? Hivatalosan megy ez a építkezések? Mibe kerül az élhetés és kb mennyit tudnék félrerakni, monduk egy félév alatt?"

(A magyar nyelv használatát szándékoltan lőttem be a fentebbi szintre: nem mintha azt képzelném, hogy a szakmunkások csak ennyire bírnák édes anyanyelvüket, de az én Árpádon nem a szavak embere, már gyerekkorában sem szeretett olvasni, mindig is a kézzelfogható dolgok érdekelték, ráadásul nem is internetezik túl sokat: ha egy haverja nem hívja fel rá a figyelmét, sose veszi észre a hirdetést.)

Dicséretes gyorsasággal érkezett válasz a hirdetőtől, másnap estére az alábbiak vártak:

"...mi az amit meg tudsz csinalni ,,vagy csak acs es gipsz karton gondolod tudnal festeni is??? es talad ki mikor tudnal jonni ! leghhamarabb! szukseged van 300.000ft ra a repi jegyre !! itt kb $4-5000 kell a kezdesre ! Lakas berlet ,auto ,kaja ,,Biztonsagos ha van nallad ennyi ! $15 - kezdesre ,,3 honap proba ido! elintezem a munkavallaloit ! megadom a szukseges papirokat !harom honap utan ,mikor megvan a papir ! $18 /ora !szerzodes ket evig ,ket ev utan ,,megemelem az oraberedet !normal kiwi oraberre ! vagy ha nem szeretsz velunk dolgozni ! segitunk mas munka adot talalni ! ez mind attol fugg ,hogyan beszeled a nyelvet !

roviden ennyi ! varom valaszod !"

(A választ szó illetve betű szerint – copy-paste segítségével – idéztem.)

A választ sok szempontból – ha nem is túl bőbeszédű –, korrekt tájékoztatásnak kell minősítenem: a legfontosabb témákra kitér, kiderül feketén-fehéren, hogy mit kínál, mire lesz szüksége Árpádnak, szóval arra mindenképpen alkalmas, hogy a lehetőséget immár további komoly megfontolás tárgyává tegye. Az itteni tapasztalataim alapján semmi lehetetlent, semmi valótlanságot nem állít, persze a rövid válasz nem fejti ki a work-permit megszerzésének esetleges buktatóit, és nem is hívja fel a figyelmet az esetleges nehézségekre, amelyek óhatatlan kockázatot rejtenek egy ekkora lépésnél.
Természetesen Árpád további konkrétumokat szeretett volna tudni, újabb levelet írt:

"Köszönöm a válaszát. Azt szeretném kérdezni, hogy milyen papirokra van szükség, hogy kell valamit vinneme?
Meg azt, hogy ez a pénz, amit mondott akkor az, amit kézbekapok? És hogy mennyiből élek meg, vagy tudok ebből mennyit félrerakni? Szóval ez jó pénz? És akkor ezt értsem úgy, hogy két évig nem lesz fizetésemelés, és hogy ez miért?
Hát tudok még festeni és tapétázni is, de nincs arról se bizonyítványom, de csináltam sokat, az nem gond ha kell. Meg szigetleni is elég jó vagyok termóban és csináltam már melegburkolós melót is.
Hát nem kevés pénz, amit ír a repülőjegyre meg a többi, kell két hónap amíg összejön mert akkor még a kocsit is el kéne adni hozzá. Ott kell kocsi? Mennyi az ? vagy azt ad a cég?"

No, erre a második levélre már nem érkezett válasz az elmúlt öt napban. Hogy az e-mailem szövegezése, vagy a túl sok információ kérése, esetleg a fizetésemelés emlegetése az oka a hallgatásnak, azt már nem fogjuk megtudni sosem.

Ezek után folytattam az oknyomozást: miután nem tudtam, hogy a fent említett képességekért mi számít korrekt fizetségnek, a szomszédban lakó építési vállalkozóhoz (builder) fordultam tanácsért – mondaná meg mennyi órabért lát ő reálisnak. A válasza kicsit tágra sikerült, mindenesetre tanulságos: gyakorlattól függően $22 és $40 közötti órabért adna ő.

Konklúzió:
(aminek a szíves megvitatására hívnám fel az itteni olvasóimat):

Véleményem szerint, ránézésre, nem olyan szörnyű a helyzet, mint amilyenről az angliai híradásokból értesülhettünk. Ha a hirdető tartja magát az ígéreteihez, akkor egy nem túl nagyvonalú, ám megfontolásra érdemes ajánlattal áll szemben Árpádunk.
Az első 3 hónap (a work-permit megérkezésig tartó időszak, ami még reálisnak is tekinthető, némi ráhagyással) $15 órabére kevéske, de tekintve, hogy ez inkább a szürkemunka kategóriába tartozik, nem meglepő, ráadásul az azonnali munkakezdés lehetősége jócskán csökkenti az új élet beindításának költségeit.
A már hivatalos munkaerőnek ajánlott $18 dollár óránként ugyanakkor nem tartozik a rablás kategóriába: kezdő bevándorlónak nemigen ajánlanak ennél többet eleinte, bármit is mondjon a builder ismerős. Más kérdés, hogy a két éves röghözkötést és az ez idő alatt végig stagnáló fizetést kicsit túlzásnak érzem.
A lehetőség mellett szól, hogy már a kezdetektől nyújt valamiféle biztonságot, és ha az érkező angoljára ráfér a fejlődés, akkor a magyarul beszélő főnöknél elkezdett munka mindenképpen előny. Hátránya, a soknak (napi 10-12 óra) tűnő munkaidő, a nem túl nagyvonalú fizetség és a két éves elkötelezettség.
A $18 órabér egyébként – ha a napi 10-12 órát átlagoljuk – évi bruttó 51.480 dolláros jövedelmet jelent (nettó évi 39 ezer dollár), ami már némileg átlag felettinek számít, és viszonylag kényelmes megélhetést (ha nem is túl nagy lábon) eredményez, míg a kezdeti 1 milliós beruházás (300 ezer repülőjegy plusz 4-5000 dollár) nagyjából egy év alatt spórolható vissza ebből.
Ha Árpádnak volnék, és bizonytalan az angol nyelvtudásomban, elfogadnám az ajánlatot bizonyos feltételek mellett: a job offert előre, Magyarországra kérném, és már Magyarországról elintézném a work-permitet. Ez nyilván némi kockázattal jár a hirdetőnek, de talán nem kezelhetetlen. Ha Árpádnak volnék és valóban jó, tárgyalóképes szinten beszélném az angolt, akkor a feltételeimet kiegészíteném azzal, hogy csak egy évre kötelezem el magam a $18 dolláros órabérrel.

február 11, 2008

US presidential election

A cégemnél lélegzet visszafojtva figyeljük az amerikai előválasztás folyamatát: pártpreferenciától függetlenül úgy véljük, hogy roppant fontos a világ USA-n kívüli részének is az, hogy ki lesz az Egyesült Államok legközelebbi elnöke.
Egy darabig kutattunk a neten, hogy van-e olyan szavazós oldal, ahol a nem amerikai állampolgárok preferenciája kiderül, és miután nem találtunk ilyenre, a főnökömben felmerült, hogy csinálhatnánk ilyet, feltéve, ha van értelme. Ezért a következő kérdéssel fordulnánk hozzátok:

Ha volna egy olyan oldal, ahol lehetőség nyílna az alábbi három kérdés megválaszolására - és az eredmény megtekintésére - az Egyesült Államok előválasztásról, élnétek-e a lehetőséggel?

1. Ki a preferált demokrata jelöltje? Obama vagy Clinton
2. Ki a preferált republikánus jelöltje? McCain vagy Huckabbe
3. Kit látna szívesen a legközelebbi USA elnöknek? Obama, Clinton, McCain vagy Huckabee

Kérlek szavazzatok arról, hogy véleményt nyilvánítanátok-e egy ilyen oldalon. És persze hálás volnék, ha a Subdimensiont olvasó többi blogger is feltenné a kérdést: lássuk van-e értelme egy ilyen oldal létrehozásának?

If there was a website that allowed you to answer and see the results of the 3 questions below as a means to collect interesting data from the rest of the world about the US presidential race, would you complete it? (Estimated 2 mins time to complete)

1. Who is your preferred Democratic Presidential candidate? Obama or Clinton
2. Who is your preferred Republican Presidential candidate? McCain or Huckabee
3. Who is your next preferred President of the United States? Obama or Clinton or McCain or Huckabee

Please vote on the right side of the blog.

február 08, 2008

A Hivatal állásfoglalása

Az előző bejegyzésem kapcsán felmerült kérdések tisztázása végett felhívtam az Immigration Offic-et (Bevándorlási Hivatal), és nem túlságosan meglepő módon kiderült: Névtelen ajánlotta egyenes út a járható.
A következő információt kaptuk, arra nézvést, hogy mi a teendő, ha valaki munkakeresési céllal, de nem előre intézett work permit/resindency-vel érkezik Új Zélandra:
A határon (valójában már a repülőn) a kis papíroson turist permit-et kell kérni, de a megjegyzés rovatba be kell írni, hogy munkakeresés céllal érkezünk, interjúkra hívtak meg. A Hivatal ügyintézője hangsúlyozta, hogy az őszinteség a legfontosabb. (No, igen, igen... )
Ha feltüntettük, hogy célunk a munkakeresés, akkor a Border Controll (a kuckóban ülő, útlevélbe pecsételő jószág) minden bizonnyal rá is fog kérdezni. Mondjuk el neki a helyzetet, hogy igen, munkakeresési céllal jöttünk, ha vannak előre ígért interjú lehetőségek, azt soroljuk fel. Nyilván kíváncsiak lesznek a szakmánkra, végzetsségünkre is, ezeket is tudassuk a belépéskor.

Peremfeltételek: tárgyalóképes angol-nyelvtudás, hiánylistás szakma, repülőjegy vissza, szállás és megfelelő pénzmennyiség az itt tartózkodásra.

Az ügyintéző külön jelezte, hogy a "jövök és majd csak találok valami állást", nem akceptálják, de a konkrét tervekkel érkező, tájékozott és felkészült munkakeresőket szívesen látják, nem támasztanak akadályt a határon.

február 06, 2008

Warning! Bevándorlóknak

Sajnálom, hogy nem kifejezett jó hírekkel jelentkezem újra, de mindazok számára, akik Új Zélandot forgatják a fejükben fontosak lehetnek az alább következők.

Először is: 2008 február 4-től ismét változtak a bevándorlás szabályai. Egyébként is tudni lehet, hogy a szabályozást évente legalább egyszer felülvizsgálják: az elmúlt időszak bevándorlóinak mennyisége és minősége függvényében vagy felülbírálják az addig érvényben lévő rendelkezéséket, vagy hagyják ugyanúgy. Általánosságban inkább felülbírálják. Amolyan húzd meg, ereszd meg módon dolgozik az Immigration. Amikor épp kevés az új kiwi jelölt, akkor könnyítenek, majd amikor egyszerre túl nagynak tűnik az érkezők hordája, olyankor jön a szigorítás.
Tudni érdemes, hogy a bevándorlási szabályok manipulálása nemcsak a bevándorláshoz/letelepedéshez szükséges pontrendszer módosításában merül ki, de a meglévő képzettség, igazolható munkatapasztalat elismerése és osztályzása legalább annyira vitális.
A mostani módosítások a Skilled Migrant (képzett munkaerő) kategóriára vonatkoznak, és röviden az ausztrál osztályozó/minősítő rendszer átvételét jelentik.
Amint megtudtam, hogy jelentős módosítás történt a bevándorlási szabályokban, azonnal felhívtam az ügynökünket: meglehetősen sok frissen érkezett, vagy éppen érkezni készülő barátunkat ismerősünket érinti kérdés, tudni szerettem volna, hogy mire számítsanak. Peter Beiner válasza a legkevésbbé sem volt megnyugtató – elmondása szerint, egész pályafutása legkeményebb szigorításával állunk szemben (és ez a pálya immár több, mint évtizedes). A legalapvetőbb szigorítás a diplomák/bizonyítványok minősítésében (immár sokkal diverzifikáltabban bírálják el, hogy mit fogadnak el, és milyen szintű helyi képzettségnek feleltetik meg) és az igazolható munkatapasztalat befogadásában történt. Ne kérdezzétek, hogy ez pontosan mit jelent: ugyan elolvastam az Immigartion honlapján a változást röviden taglaló három képernyőnyi anyagot, de sokkal okosabb nem lettem tőle. Peter is azt kérte, hogy adjak neki néhány napot, amíg kifigurázza (kifigurázni vmit: ige a magyar-kiwi szlengben, gyk. kitalálni, kigondolni értelemmel. a figuring out hasonló jelentéstartalmú angol szóhasználat torzítása), hogy pontosan miképpen kell értelmezni az új szabályokat, s amíg tud beszélni a Bevándorlási Hivatal munkatársaival, hogy ők miképpen értelmezik és alkalmazzák ezeket az új szabályokat. Mindenesetre első olvasatában roppant elkeserítőnek minősítette az új helyzetet, több ügyfelének is azt tanácsolta, ne most fussanak neki a procedúrának, sőt volt akit vissza is küldött szülőhezájába, mert a jelenlegi szabályozás melett nem látott esélyt a sikeres munkavállalásra/letelepedésre.
Ugyanakkor persze szóba került, hogy az idén óhatatlanul bekövetkező felülvizsgálat alkalmával nyilván jelentős enyhítés várható, mert olvasatában a mostani szigor miatt olyan kevés új bevándorló érkezik majd, ami – igen, átesés a ló túloldalúra –, tovább növeli az amúgy is tetemes munkaerőhiányt.

A másik aggodalomra okot adó jelenség első jeleit már fél évvel ezelőtt érezni lehetett, de az egyre szaporodó hírek nyilvánvalóvá tették, hogy a fentebbi szigorítással koreláló trenddel van dolgunk. Jelentősen szigorodott a határőrizeti szervek bevándorlással foglalkozó gyakorlata, ami kevésbbé bonyultan megfogalmazva annyit tesz, hogy jóval erősebben és többet kekeckednek a reptéren, amikor az emberfia megpróbál az országba hatolni. Az elmúlt fél évben immár öt olyan esetről hallottam, amikor a frissen érkezett turistákat hosszas faggatásnak vetették alá az érkezésük célját illetően, hogy végül nyilatkoztassák őket: nem fogják kérni a turista vízum meghosszabbítását, vagy nem fognak munkavállalási engedélyért folyamodni. Megtörtént, hogy a nyilatkoztatás után, amikor a delikvens mégiscsak hosszabbításért folyamodott, elutasították, mondván: a belépéskor azt mondta, nem akar három hónapnál tovább maradni, ergo hazudott, és Új Zélandnak nincs szüksége hazug emberekre.
Ez az a gyakorlat azért kellemetlen kifejezetten, mert a legtöbb bevándorlójelölt nem az anyaországból intézi a munkavállalási/letelepedési engedélyt, hanem turistaként lép az országba, itt kezd el állást keresni – hisz sokkal könnyebb munkát találni, ha személyesen interjúztathatnak meg –, és a friss job offer birtokában nekikezdeni a munkavállalási engedély kérvényezésének. Nos ezt a lehetőséget teszi lehetetlenné, illetve kockázatossá a mostani beléptetési gyakorlat.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy mindig és mindenkivel eljátszák a fentebb vázolt nyilatkoztatást, de a fél év alatt öt eset már trendet rajzol ki, és ez persze csak az az esetszám, amiről én, véletlenül értesültem.

Ez az érkezési kockázat veti fel, az utóbbi időkben oly gyakran felmerülő kérdést: mikor jönni? Mint annyi mindenben, itt sincs konszenzus. Lássuk a lehetőségeket:

1. Az itteni nyáron (decembertől februárig) érkezni, az abszolút turista szenzonban.

Pro: a határon nagy valószínűséggel kisebb esélyben kekeckednek, sokkal hihetőbb, hogy egyszerű turista az emberfia, aminek beállítja magát, jelentősen kevesebb a kockázat, hogy a fentebb említett módon nyilatkoztassák. Új Zéland komoly turista célpont, főszezonban nem piszkáljuk a pénzüket itt elkölteni kívánó külhoniakat.

Kiwiland a legszebb arcát mutatja: napfény, beach, lazaság - így a legkönnyebb aklimatizálódni, és a legjobb önigazolás, miért is vándorlunk olyan nagyon messzire eredeti élőhelyünktől.

A megélhetés is olcsóbb, nyáron nem kell a fűtés brutális áramszámláját fizetni.

Contra: a nyári szezonban igazán nehéz (majdhogynem lehetetlen) munkát/job offert találni, ilyenkor mindenki nyaral, a cégek tartaléküzembe kapcsolnak, február végéig, március elejéig áll a munkaerő piac, hacsak nem a vendéglátóiparban próbál elhelyezkedni az emberfia. Ez a friss bevándorló jelölteknek jelentős anyagi megterhelést jelenthet: az otthonról hozott pénzből kell berendezkedni, felélni azt, és kivárni, amíg munkára lellnek. A replőjegyet nem számítva is kell 4-5000 dollár az életkezdéshez, ehhez még nyugodtan adjunk hozzá havonta 2-2500 dollárt, amibe a szolíd létfenntartás kerül Aucklandben.

2. Az itteni télen (júniustól augusztusig) érkezni

Pro: Zakatoló gazdaság, sok területen jelentős munkaerőhiány – jelentősen megnövekvő esélyek a gyors elhelyezkedésre. Ez nemcsak anyagilag lehet sokkal kedvezőbb, de a friss bevándorló jelölt pszichés állapotára is kifejezetten kedvezően hat, ha gyorsan talál munkát, hamar megkapja az ilyenkor annyira szükséges biztonságérzetet.

Contra: a határon sokkal gyanakvóbbak, nehezebben hiszik el a turizmus iránti ellenállhatatlan vágyunkat, igen könnyen belefuthatunk a már emlegetett nyilatkoztatásba.

Új Zéland ilyenkor mutatja a legkevésbbé vonzó arcát: esők, hűvös; minimum kétszeres villanyszámla. Ha valaki nem komoly eltökéltséggel érkezik, könnyen elbizonytalanodhat, hogy helyes volt-e az eredeti elgondolása.

Konklúzió:

Én az itteni koraőszt tartom a legideálisabb érkezésnek bevándorlási szempontból. Legyen mondjuk a március hónap. Az idő még gyönyörű, a turizmus szempontjából abszolút utószezon van, még hihető, hogy világot látni jöttünk. A cégek az új pénzügyi év legelején vannak, beindul a munkaerő piac – noha ez az állástváltoztatás klasszikus ideje, tehát van konkurencia –, ilyenkor már egyre nagyobb valószínűséggel lehet munkát is találni.
Jó eséllyel fűteni még alig kell, viszont a turisták eltávozását követően sok a jó áron kiadó lakás, olcsóért eladó autó.

Most had hallom, ti mit gondoltok minderről?