december 26, 2010

MeiMei


december 06, 2010

Nyáreleji délutánok

Olykor sikerül lopni egy-egy félórát a délutánból, s ilyenkor egy közeli öbölben – Island Bay – üldögélek a parton. Hétköznap hét után egy lélek sem jár arra rajtam kívül: csend, egyedüllét és a naplemente...

 

november 25, 2010

Viktocracy

The end of the rule of law in Hungary

We can no longer speak of democracy in Hungary. I'm not exaggerating. In fact, reading through some of my earlier posts about what I expected if Viktor Orbán wins the elections, I realize that I was too optimistic. Not in my wildest imagination could I have predicted what has been happening in the last few months. The rapid passage of bills submitted by individual members and thus not requiring any preparation or public discussion was followed by filling all the so-called independent posts with Fidesz  men. The government's accounting activities are supervised by a party hack, the president is the puppet of the prime minister and stupid to boot, the budgetary council is on the verge of extinction. Individuals' savings have been illegally seized, the constitution has been changed six times, laws have been tailored to suit members of the inner circle, the constitutional court has been castrated, and smear campaigns are launched against people who criticize Orbán and his government. One could go on and on. [...]

Read more on Eva Balogh's blog


november 24, 2010

Hyundai Haka

 




november 21, 2010

Főleg a mindenapokról

Mindenféle dolgok peregnek az életemben – a legkülönösebb mégis, hogy a percepció mennyit változott, mert a pergő események ellenére is inkább nyugodt, kényelmes boldog időszaknak élem meg; hiába a sok történés, hiába, hogy sok szempontból teljesen ismeretlen, szokatlan eseményhorizont felé tartok.
A nyelvi magamra hagyatottság egyre fokozódik – ezzel kapcsolatban komoly fenntartásaim és aggodalmaim is voltak még néhány hónappal ezelőtt –, olykor napok telnek el úgy, hogy egy-két mondatnál többet nem beszélek magyarul. Hiába élek öt éve angol nyelvi környezetben, azért a kommunikációm egy szignifikáns részét (mondjuk 40%-át) a magyar nyelv tette ki: magyarul beszéltem itthon a magánéletemben, és a barátaim többségével is. Ezen változtatott gyökeresen MeiMei megjelenése, valamint, hogy János gyakorlatilag csak aludni jár haza – arra hivatkozva, hogy privacy-t akar biztosítani nekünk. Ám sok esetben akkor is maradunk az angolnál MeiMei-re való tekintettel, ha itthon van, vagy ha egyéb barátok tűnnek fel. Eleinte roppant szokatlan volt ez a helyzet, ám minden félelmemre rácáfolva inkább izgalmasnak bizonyult: egymás kultúrájának felfedezése, megismerése és megértése hosszú-hosszú beszélgetéseket eredményez, és csak most döbbentem rá, mennyire hiányzott ez az életemből az elmúlt években.
A mandarin tanulásra majd később részletesen is kitérek, most legyen elég annyi, hogy a nyelvtan pofonegyszerűnek tűnik, a hangok nagy része – ellentétben az angol anyanyelvű tanuló társaktól – ismerős és könnyen megtanulható, úgy annyira, hogy a tanárunk a második órán meg is kérdezte, hogy tanultam-e régebben mandarint. A rettegett hangsúlyozás (négy különböző hanglejtés) sem tűnik megtanulhatatlannak, mindössze a pinyin átírás logikája idegen néha (miért ejtjük q-t csi-nek vagy az x-t sí-nek), és az is vicces, hogy  a Pekingből származó tanárnő másképp ejt szavakat, mint MeiMei, pedig hát a mandarin lenne a közös nyelv Kínában.

A céges politikai viharok felkorbácsolódásának következtében a januárra ígért előléptetésem hivatalosan is megtörtént a múlt héten: több hatalommal és nagyobb felelősséggel jár az új titulus, ám hogy ez financiálisan jelent-e valamit, még nem derült ki.

János továbbra is küzd a munkaerőpiacon, ezúttal azonban a hozzáállása és attitűdje példaértékű: napi rendszerességgel pályázza az állásajánlatok tucatjait – sajnos egyelőre csak az első-másodkörös interjúzásig jutott. A turista-vízum és a kiwi tapasztalat hiánya súlyos akadályként fekszik az útjában. Nincsenek kétségeim, hogy előbb-utóbb sikerrel jár, de az biztos, hogy az öt évvel ezelőtti aranykor, amikor hetek alatt megkaptam az első állásajánlataimat, már végérvényesen a múlté, és inkább Pappito sok hónapos és megterhelő állásvadászatára kell készülnünk.

Mindeközben jól telepakoltam a hétvégéimet mindenféle tennivalókkal a ház körül, tegnap Pepe segítségével a makrancoskodó bejárati ajtót és a dolgozószoba megfáradt zárszerkezetét reparáltuk meg, ma a kert rendbetételének akartam nekiállni – ám ezt a tervemet az időjárás keresztülhúzni látszik –, de szerepel a listán még némi festés, valamint a kisszoba kiürítése az ehhez kapcsolódó raktárbérléssel, mert a könyvespolc rendszer megcsináltatásával végül csak kicsúsztam az időből: egyetlen szóba-jöhető asztalos cég sem tudta karácsony előttre elvállalni a megépítését.

Ehelyütt kérnék elnézést mindenkitől, aki az elmúlt napokban/hetekben írt nekem: válaszolásra csillagozva fekszenek a levelek a postaládában, de egyszerűen nem találtam rá időt, hogy érdemben foglalkozzak velük.

november 16, 2010

Bábel

A tegnap esti multikulturális gyöngyszem, ahogyan egy fekete hajzuhatag alól, pajkosan előadták nekem:

- Nǐ shì hòu liǎnpí, you get kikapsz...*

*Szemtelen vagy, kikapsz...

A "kikapsz" magyar kifejezésre nem találtam adekvált angol megfelelőt, ezért magyarul honosodott meg közöttünk. A hòu liǎnpí (szemtelen) már az én mandarin tanulmányaimnak csírái, de annyira tetszik neki, hogy megtanultam, hogy a megfelelő helyzetben habozás nélkül mandarinul mondja, hiszen úgy is értem.

Kezdem érteni, hogy miképp alakultak ki a pidgin nyelvek :)

Most pedig elmegyek a nyelviskolába mandarint tanulni. Zàijiàn

november 02, 2010

Öt év

November van, tavasz… Gyönyörű az idő, és mindazok ellenére – vagyis ezekkel együtt – ami történt, maradéktalanul boldog és elégedett vagyok. Öt éve érkeztem Új-Zélandra, és nagyjából eljutottam oda, ahová szerettem volna: itt az idő egy kicsit megpihenni és élvezni, mielőtt újabb célokat, kihívásokat tűznék magam elé.
Én hajlamos vagyok arra, hogy tovább és tovább hajtsam magam, hogy mind újabb határköveket jelöljek ki, hogy majd ha…
Rá kellett ébrednem, a sokadik "majdhán" is túl vagyok, hátra lehet dőlni kicsit, jóleső érzéssel tekinteni vissza a megtett útra, felszabadultan örülni a jelennek, és nem kell a jövőt tervezgetni percre precízen.
Nyilván lesz tovább, nyilván lesznek új tervek és új meghódítandó magaslatai az életnek: elkezdtem mandarinul tanulni, talán néhány év múlva elmegyek megint világot látni, pár év Shanghajban esetleg, ki tudja.
Most azonban süt a nap, a hétvégén kirándulni lehet Piha beachre és a barátokkal single malt whisky inni szombat este. És jön az egész családom decemberben, velük majd ismét bejárjuk a Zátony legszebb pontjait.
Enjoy and have fun. Good times.

október 29, 2010

A Hobbit marad – életveszélyes fenyegetéseket kapnak a szakszervezeti vezetők.

No kéremszépen. A Hobbit marad, itt forgatják mindkét részt Új-Zélandon. Ez nekünk, adófizetőknek további 15 millió dollárunkba (filmenként plusz 7 és fél millió adókedvezmény) kerül, ha nem számítjuk azt a 10 milliót, amivel a promóciós költségvetéshez járulunk, igaz azzal a feltétellel, hogy a Hobbit marketingkampányában Új-Zéland turisztikai reklámjának is hangsúlyos szerepet kell kapnia.
Az üzlet nem olyan rossz köszönhetően a miniszterelnökünknek , még annak fényében sem, hogy a pénzbeli előnyökön kívül a Warner Brothers kapott egy törvényt is, ami megakadályozza, hogy a filmiparban dolgozó egyéni vállalkozók (contractor) státusza megváltozzon a szerződés időtartama alatt. Jelen pillanatban ugyanis, hiába egyéni vállalkozó valaki, ha csak egyetlen cégnek dolgozik, különféle átlagos feltételek teljesülése folytán a Munkaügyi Bírósághoz fordulhat, ahol simán kimondják az alkalmazotti voltát és onnan kezdve, teljesen mindegy, hogy mi szerepelt a szerződésben, jár neki az alkalmazottak kedvezménye: fizetett szabadság, betegszabadság, meg a háborodás tudja még mi minden.
A tegnap a parlament elé terjesztett törvénymódosítás ezt a státuszváltoztatási lehetőséget szünteti meg a filmiparban dolgozók számára.

Természetesen a szakszervezeti vezetők hőbörögnek, hogy itt a modern kori rabszolgaság, meg a multik gyarmatosítják szegény Új-Zélandot és ez tűrhetetlen. Noha eddig szent meggyőződésem volt, hogy a Warner állt az egész ügy hátterében, mert még szakszervezeti vezetőkről is nehezemre esik ekkora fokú, párját-ritkító hülyeséget feltételezni néha feltámadnak a kétségeim, és pillanatokra képes vagyok elhinni, hogy mégis lehetséges: ezt tényleg maguktól főzték ki. Az emberi hülyeség határtalan, ez az egyetlen fix pont a világegyetemben, aminél fogva a földet ki lehet mozdítani helyéről talán még Arkhimédészt is kielégítené.
Ha ez tényleg a filmes szakszervezetek magánszáma volt, akkor igazán csak gratulálni tudok hozzá: ennél sokkal jobban nemigen bánhattak volna el magukkal; most persze magyarázkodnak és hazudoznak össze vissza (ti.: ők csak barátságosan tárgyalni akartak), illetve tele a média, hogy kénytelenek voltak rendőri védelemért folyamodni illetve testőröket szerződtetni, mert százszámra kapják a halálos fenyegetéseket, hogy mik vannak, amikor csak a jót akarták.
Ezen meglepődni persze szintén érdemes, ki láthatta azt előre ugye, hogy ez a pici világ-bojkott így megharagítja ezeket a természetüknél fogva kapkodó és hirtelen kiwiket. Hát hisz végül is mit veszíthettünk volna? Az ország filmiparát? Oszt-poszt ha 20 ezren ha élnek belőle. Esetleg egy kis maradandó károsodás az országimázson, az meg elbírja ugye. A félmilliárd amerikai dollárról már ne is ejtsünk szót, kicsire ne adjunk...
Barmok.
Most szépen el kell hagyni az országot, lám-lám... Ha más nem is, ez legalább egy pozitív hozadéka volt az izmozásuknak.

október 22, 2010

Rally for keeping The Hobbit in NZ

If you want to help persuade Warners to keep The Hobbit in NZ, you’ll be able to do so next weel:

Mark Harrison, an Auckland actor and founder of the Keep The Hobbit Film Shoot in NZ page on Facebook, is leading the call for actors, all other related trades and the public to join in a show of support for keeping The Hobbit production in New Zealand when executives from Warner Brothers/New Line arrive in NZ next week.

Rallies are called for in the main centres and other towns, such as Matamata and
Queenstown, to show support for keeping the production centered in NZ.

“We want to show Warners and the other producers that there is a groundswell of
support for filming the Hobbit here, and that the actions of a small group should not in any way have the potential to disrupt the production.” Says Harrison.

With over 2,800 supporters, the Keep The Hobbit Film Shoot in NZ Facebook page has
been a focal point for those directly affected by the threat to The Hobbit.

“Our planned ʻShow of Supportʼ rallies are intended to be focused on positively
persuading Warners that they should produce the films here. Weʼre not looking to vilify any unions, but rather to positively show that the whole of NZ is behind the production, whatever it takes. We donʼt want this to be a protest against anyone, we want this to be a rally in favour of the New Zealand film industry and Sir Peter Jackson – we want so many New Zealanders to turn out, that it will make it impossible for Warners to think of moving Hobbiton from Matamata to Europe”

The rallies are provisionally planned for 1 pm Wednesday 27 October. Confirmed
venues, date and time will be released as soon as possible.
 So keep your lunchtimes free on Wednesday.

via: Kiwiblog

Bevándorlási szabályok – aktualitások

Bevándorlásról úgyis régen esett szó, és őszintén szólva nem is akartam többet a szabályokról írni, márcsak azért sem, mert a saját példám rég elavult már, az új szabályozással pedig nemigen vagyok képben. MartinIsti viszont nagyon is képben van, és írt egy egészen kiváló összefoglalót, ami pompásan és precízen eligazít a bevándorlás procedúrájában. Most érkezetteknek, vagy jönni készülőknek kötelező: Skilled Migrant PR–egy tájékoztató margójáról.

Talán annyi hozzáfűzni valóm lenne, hogy az általa megjelölt 12-24 hónapnál mostanában jóval rövidebb idő szokott lenni az átfutás, nemcsak Christchurchben, de még itt Aucklandben is láttunk három hónapos (EOI beadástól kézhez-kapásig) sikersztorikat.

október 21, 2010

Hobbitos konteo

Szóval, megy a cirkusz a Hobbit körül.
Arról ugye nagyjából mindenki értesült kézen-közön, hogy egy színész szakszervezet nem tudott megállapodásra jutni Peter Jacksonnal és produkciós cégével a kollektív szerződésről, így a Hobbit forgatása veszélybe került, és a helyzet azzal fenyeget, hogy a forgatást helyszínét átteszik, teszem azt Európába. Erről írnak a lapok, ezt boncolgatják, nyilván a magyar médiumok az egész hírnek csak a felszínét kapargatják, nagyjából semmit fel nem fogva a tényleges helyzetből, még abból sem, ami nyilvánosan tudható.
Hetek óta folyik tehát a cirkusz, nem telik el hét, hogy új részletek meg ne jelennének az ügyről de érdekes módon a lényeget senki nem akarja meglátni (vagy legalábbis publikussá tenni). Pedig az ügy büdös (az angol az mondaná fishy), büdösebb, mint amikor életem volt párja egy ízben pár hétig elmulasztotta a sütőben rejtegetett ételmaradékot kidobni.

Hallgassátok tehát az  én konspirációs teóriámat (ha logikai hibát vétenék, kéretik a kommentekben az orrom alá dörgölni):

Vegyük sorra a történet szereplőit, illetve szilárd tényeket.

1. A Hobbit minden idő legdrágább filmjének ígérkezik, a maga félmilliárd dolláros költségvetésével. (Ez kéremszépen költségvetési tétel, még nálunk is.)

2. Új-Zéland jelen pillanatban 15%-os adókedvezmény van életben a nagy filmes produkciók számára, ellentétben egyes kelet-európai országokkal, ahol ez a kedvezmény 30%.

nézzük a szereplőket:

Sir Peter Jackson A gyűrűk ura rendezője és megálmodója, aki egymaga felrajzolta Új-Zélandot a világtérképre a Gyűrűk Urával. A kiwik szeretik nemzeti ikonnak beállítani az All Blacks-et, de azért ne tévedjünk: milliárdnyi embernek a Gyűrük Ura jut Új-Zélandról eszébe. Az elmúlt évtized minden egyes évében ki lehetett mutatni a GDP-ben azt a kontribúciót, amit Peter Jackson és Gyűrük Ura jelentett. Ezért kapta a lovagit címet. Jackson azonfelelül, kemény és gerinces ember, aki öntudatos kiwi is egyben. Ráadásul sikeres, nagyon gazdag és tehetséges; Hollywoodi mércével mérve is van hatalma, nem lehet csak úgy átnyúlni a feje felett.

Warner Brothers Hollywood, filmstúdió, a Hobbit finanszírozója és forgalmazója. Üzleti vállalkozás, csak a profit számít neki.

MEAA Ausztrál színész szakszervezet.

Actors Equity A MEAA új-zélandi leányvállalata, sajnos az elmúlt években elmulasztott eleget tenni a törvényi kötelezettségeknek, így nem számít hivatalosan bejegyzett szakszervezetnek Új-Zélandon.

és akkor lássuk az egész bohózatot:

Egy ausztrál színészszakszervezet bejegyzetlen új-zélandi lerakata, aki a Hobbit mellékszereplői közül 87! azaz nyolcvanhetet képvisel, arra való hivatkozással, hogy nem sikerült kollektív szerződést kötniük Jackson cégével, általános bojkottra szólított fel, amihez csatlakoztak a nagy hollywoodi testvérszakszervezetek, többek között a film főszereplőit képviselők is. A Warner Brothers azonnal jelezte, hogy nem látja biztonságban a jelenlegi bizonytalan helyzetben a félmilliárdos befektetését, így valószínűleg új helyszín után néz, mondjuk például Kelet-Európában.
Az Actors Equity a lépéséről elfelejtett egyeztetni a saját tagjaival is, illetve tegnap este 15 ezer színész és filmes szakember vonult fel Wellingtonban ellenük tüntetni. Az egész ország egy merő felháborodás, a kormány hetek óta próbál közvetíteni, sikertelenül.

Hát kérem, büdös ez az egész: ahonnan nézem, a jelen helyzet és annak az összes lehetséges végkimenetele egyedül a Warner Brothers-nak kedvez. Peter Jacksonnak nem lehetett azt mondani:
Te Pete, hagyjuk a fenébe azt a Zátonyt, tíz éve az volt a legjobb és leggazdaságosabb (olcsóbb, mint Kanada és Mexikó, az Államokról nem is beszélve), meg volt infrastruktúra, és pont kapóra jött, hogy te is onnan jössz, szóval kössz, de időközben kiépült a Balkánon is az infrastruktúra, még olcsóbbak, pluszban az adókedvezmény is a duplája, ha csak ezt számoljuk is, 50-60 millióval beljebb vagyunk, azt meg már szabad szemmel is lehet látni.
Ez tehát nem ment, kellett a casus belli, és nekem nagyon gyanús, hogy ez az egész cirkusz éppen és pont a legjobb pillanatban jött kapóra nekik. A kialakult állapot ugyanis senki másnak nem jó a stúdión kívül, aki ezzel már odaállhat Peter Jackson elé (aki persze üzletember is), és mondhatja, bocs, mi igazán szerettük volna Új-Zélandot, de látod, az ottani földijeiddel nem lehet bírni, és azért a fél milliárd túl sok ahhoz, hogy ilyen kockázatot is vállaljunk.

Nekem megvan a markáns véleményem a szakszervezetekről, és arról, hogy miféle kontraszelekció útján lehet ott vezető pozícióba kerülni, tehát minden rosszindulatú, önző hülyeséget kinézek belőlük. Ha a szakszervezettséget kombináljuk az Ozzikkal, még cifrább eredményt kaphatunk. De ahhoz, hogy valaki ezt önszántából, a saját emberségéből főzze ki, gondolja végig és találja jó ötletnek, ahhoz még egy szakszervezeti vezető sem elég hülye.

Azt nyilván nem gondolhatták, hogy egy hollywoodi stúdió meghátrál egy olyan szervezet követelése előtt, aki:
a, nincs bejegyezve az országban;
b, néhány száz a világ filmiparában nem látható, ergo nem létező színészecskét képvisel,
és c, effektíve törvénybe ütköző lenne velük megállapodni.
Az egész hisztijükkel egy valamit értek el: egész Új-Zéland kollektívan gyűlöli őket, gyakorlatilag kiírták magukat nemcsak a szakmából, hanem a teljes társadalomból. Ez faktum, innentől kezdve bármi történjen is, ellehetetlenültek. Hovatartozás nélkül, minden kiwi egyetért abban, hogy az  Actors Equity képviselői hazaáruló, szemét banda, akiket oposszumokkal kell felzabáltatni.
Namost ez a reakció nem meglepetés, ezt könnyebb volt előre látni, mint, hogy reggel hétkor már világos van. A Gyűrűk Ura és a Hobbit nemzeti kérdés, az Új-Zéland brand része, ezzel baszakodni pont annyira értelmes, okos és célravezető, mint teszem fel az All Black-sel szemben lejáratókampányt folytatni.

Ez kiwinek még ha szakszervezeti vezető se nem jut eszébe magától, és az Ozzi főnökének is elmeorvosi kezelésre lenne szüksége, ha ilyesmire utasítja. Én inkább úgy képzelem, hogy Hollywoodból érkezhetett a sugallat, nyilván mindenféle kompenzációkkal egyetemben, mert alig hiszem, hogy a Warner Brothers a nyilvánvaló hatalmi pozíciójából ne tudta volna egyetlen telefonnal elintézni a kérdést, mielőtt egyáltalán nyilvánosságot kapott. Külön tragikomikus, hogy a szervezet hivatalos bejegyzés híján gyakorlatilag törvénytelenül működik, ha ezt az egészet valaki komolyan gondolta volna egy percig is, akkor mondjuk a tárgyalások megkezdése előtt néhány ezer dollárból és pár nap alatt rendezni lehetett volna a jogi státuszt. Hogy ez nem történt meg csak azt bizonyítja: olyan helyzetbe akarták hozni a Jackson produkciós cégét (amely egyébként a filmes szakma átlagát jelentősen meghaladó, heti 5000 dollárt fizetne a mellékszereplőknek ez az átlag Hollywoodban 3500 dollár), amelyben egyszerűen ha akarná sem tudja teljesíteni a követeléseket.

Lassan egyébként kibújt a szög a zsákból a Warner Brothers bejelentette, hiába oldódik meg a szakszervezetes probléma, továbbra is bizonytalannak érzik a helyzetet, ezért aztán inkább mennének Európába, ahol nincsenek ilyen bizonytalansági tényezők, ráadásul az adóviszonyok is kedvezőbbek. Nekem ez az utolsó nyilatkozat zökkentett helyre mindent.

És, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki az egészet leegyszerűsíti az adókedvezmény 50-60 millió dollárjára, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a pénzügyminiszterünk bejelentette: a jövő héten leül tárgyalni a Warner Brothersal a további adókedvezmények ügyében, hogy a Hobbit forgatása mindenképpen az országban maradjon.

október 20, 2010

Munkahely és effélék

A múlt héten megvolt a negyedéves teljesítményértékelésem, csupa dicséretet kaptam ezekbe most nem is mennék bele, mert annak tudom be, hogy az eddig megszokott munkatempóm és a multi munkakultúra között akkora szakadék tátong, amit meghatározni is nehézkes. Valaki szólhatott volna előbb is, hogy ne negyven éves fejjel kelljen rádöbbennem :) Egyetlen elemét emelném csak ki, azt is azért, hogy demonstráljam, miféle különbségek vannak az önpercepció és a környezetem által látott valóság között. Az írásos értékelésem egyik bekezdése így szól:

Csanad is still a little self conscious about his Hungarian accent, even though his command of the English language is better than most native English speakers. In time he will over come this.

Igazándiból természetesen továbbra sem vagyok elégedett az angol kifejezőkészségemmel, azzal viszont szembe kell néznem: külön hozott, hatalmas erőfeszítések nélkül nemigen fogok innen fejlődni és lassan meg kell barátkoznom a gondolattal angolul így és ennyire beszélek. Pont.
Ez a felismerés odáig vezetett, hogy lelkiismeret furdalás nélkül (ti.:, nem az angol fejlődésem rovására) láttam neki a mandarin tanulásnak, ami a beszéd szintjén (az írás-olvasást ne számítsuk), sokkal egyszerűbbnek tűnik, mint hittem volna.

Időközben szegény Terrano automata váltója végleg feladta a küzdelmet, kisebb vagyont kellett volna rákölteni a cserélésére. Céges autó ugyanakkor csak januártól járt volna, de én meg gondoltam egy merészet, és előadtam a kialakult helyzetet a főnökömnek, aki végül kijárta, hogy a vállalati szabályoktól eltérően már most megkaphassam. Így esett, hogy tegnap óta permanens új autó tulajdonos lettem: ugyanis amint a most megkapott példány eléri a tízezer kilométer, kapok egy vadonatújat.

Mindehhez a ráadás: a marketing osztályunk áldásos tevékenysége folytán egy autentikus maori főember céges Hakát írt nekünk, ami a vállalati értékeinket hivatott megszólaltatni. Amennyire falsul hangozhat ez így elsőre, annyira vicces és szórakoztató tanulni. A november 5-én esedékes, éves Dealer konferencián fogjuk előadni a márkakereskedőinknek, beszállítóinknak és egyéb üzleti partnereinknek. Addig sajnos nem publikálhatom, de utána ígérem, nemcsak a szövegét teszem közzé, hanem megpróbálok videóval is szolgálni.
Mégiscsak sokkal jobb és eredetibb, mint ha vállalati himnuszunk lenne (ahogyan az anyacégünknek Koreában egész biztosan van).

Mondtam már, hogy szeretek itt dolgozni?

október 11, 2010

Itt a tavasz, de most nem erről írok

Mindenféle fontos és érdekes dolgok történtek az elmúlt hetekben, többek között hosszan és részletesen kellene írnom, hogy miképpen alakult meg az Auckland Super City, ami nem más, mint az eddigi négy saját önkormányzattal rendelkező város összevonása (kapaszkodóképpen: mint annak idején 1873-ban Buda és Pest és Óbuda összeolvadása). Az új metropolisz (felénk csak szupercity-nek becézgetik) első önkormányzati választását tartották az elmúlt héten (hetekben), ez önmagában is megérne egy kifejtős beszámolót: hogy miképpen kaptam postán meg a szavazólapot, hogy miképpen kellett postán visszajuttatni a szavazatot, hogy igen, volt is ennek kapcsán némi cirkusz, mert Dél-Auckland egyes sűrűbben lakott negyedeiben némely baloldali aktivista megpróbálta egy kicsit saját szája íze szerint befolyásolni az eredményeket. Aztán belemehetnénk abba is, hogy eltérően a magyar viszonyoktól, a helyi politikában nem jelennek meg az országos pártok: sem a National, sem a Labour vagy az Act nem állít jelöltet; sem képviselőknek, sem polgármesternek, és emiatt napokig kellett különböző weboldalakon és szóróanyagokon felelhető programokat bújnom, amíg nagyjából képbe kerültem: ki kicsoda és mit akar (még a főpolgármester jelöltek esetében volt a legegyszerűbb a dolgom, ott elég nyilvánvaló volt, hogy John Banks a jobb-közép irányvonalat képviselő, és a National Party hallgatólagos támogatását élvezi, míg Len Brown a baloldal, így a Labour jelöltje).
A választás egyébként szokatlanul alacsony részvétel mellett zajlott alig haladta meg az 50%-ot , a főpolgármesteri címet végül Manukau (Dél-Auckland) volt polgármestere, a baloldali irányultságú Len Brown nyerte, egy pici baloldali többségű képviselő-testület élén. Ez minden bizonnyal a helyi adók emelésével jár majd (sóhaj), bár ha az ígéretek valóra vállnak és itt elsősorban a tömegközlekedésre gondolok: vonat(hév) közlekedés 5-7 éven belül a központi városrészben, új vonal a repülőtérig 10 éven belül, és újabb átkelő, plusz vonat(hév) a North Shore-ra (nekem ez lenne a leglényegesebb) 15 éven belül akkor nem bánom a többlet adót.
Sajnos Auckland területe túl nagy (két Budapestnyi) míg lakossága túl kicsi (1.4 millió) ahhoz, hogy igazán hatékony és gazdaságos tömegközlekedése lehessen.
Azután írnom kellene Paul Henryről is, aki kiwi televíziózás fenegyereke, amolyan Fábri-Fiderikusz összegyúrva, csak persze sokkal okosabb és veszélyesebb, no meg persze, sokkal bunkóbb is ne féljünk a szavaktól. A helyi, állami csatorna botrányhőse volt, arról híres, hogy a legártatlanabb helyzetekből is sikerült zaftos perpatvart összehoznia, ami persze jót tett a nézettségnek, de most túllőtt a célon. A legutóbb ugyanis gyors egymásután seggfejezett egyet egy indiai potentátot véletlenül Dikshit névvel vert meg a sors, a mi Henrynk persze nem állhatta meg, hogy le ne csapja a labdát. Ezt még el lehetett volna vinni szárazon, ám pár héttel később a miniszterelnökkel készített egy interjút, ahol sikerült feltennie azt a mérsékelten ízléses kérdést, hogy vajon a következő kormányzónak vajon igazi új-zélandit választ-e, olyat, aki úgy néz ki, és úgy is beszél, mint egy igazi kiwi. A kérdés pikantériája, hogy a mostani kormányzónk Sir Anand Satyanand indiai származású ugyanis, még a szülei vándoroltak be Fiji-ről, ő azonban már itt született, nevelkedett, járt egyetemre, és egyáltalán: itt futotta be jogászi karrierjét. Ez a kérdés tehát nem egyszerűen politikailag inkorrekt volt, hanem teljességgel értelmetlen és elfogadhatatlan egy olyan országban, ahol a lakók egyharmada első generációs bevándorló. Lett is sürgés-forgás, a fél ország Paul Henry fejét követelte (megjegyzem szerintem joggal), a TVNZ egy darabig próbálta menteni amibe kis híján belebukott először a csatorna szóvivője (megjegyzem szerintem méginkább joggal), mert sikerült az amúgy is nyíltan rosszízű, rasszista megjegyzést tovább súlyosbítania azzal, hogy megjegyezte, Paul Henry csak azt mondta ki, amit a kiwik nagytöbbsége gondol , de azután az indiai kormány hivatalos jegyzékben követelt bocsánatkérést, és így, hogy az ügy politikai skandalummá dagadt, a TVNZ sem tehetett mást, mint hogy elfogadja a műsorvezető lemondását.
Szóval történnek mindenfélék, amiről lehetne és kellene is írni, de éppen paracetamoltól zümmög a fejem, mert a múlt héten beszerzett sárga-láz* után, a hétvégén valahogy megfáznom is sikerült, és az otthon maradás luxusát most még véletlenül sem engedhetem meg, tekintve, hogy szerdán esedékes a negyedéves teljesítmény-értékelésem.

* yellow-fever. A másodlagos értelmezését tessék figyelembe venni.

szeptember 15, 2010

Új-Zéland türannosza

Tegnap a kiwi parlament egyhangúan megszavazta a Canterbury Földrengés Utáni Újjáépítés Törvényét: a kormánypárti képviselőkön kívül a teljes ellenzék is támogatta a nemzeti összefogás jegyében.
Gerry Brownlee-t nevezték ki az újjáépítés miniszterének, a költségeket közel 4 milliárd (640 milliárd forint) dollárra becsülik, de közben kiszámolták, hogy az újjáépítés 0.5% fogja növelni a GDP-t a következő évben.
Jó érzés volt látni, hogy működő demokráciában miképp zár össze a politikai elit, teszi félre a nézeteltéréseit és koncentrál arra, ami igazán fontos: Új-Zéland eddigi legdrágább környezeti katasztrófája okozta kár helyreállítására.

Mondom, jó ezt látni, meg kíváncsi is voltam, hogy miféle törvényt hoztak, ami önmagában garancia arra hogy flottul menjen az újjáépítés és a törvény olvasása közben teljesen elhűltem.
Tegnap este, Új-Zéland államformája időlegesen diktatúrára változott.
Komolyan, mint annak idején a Római Birodalomban, amikor vészhelyzet idején diktátort választott a szenátus.
Nyilván a gyakorlati megvalósítás más lesz, de a törvény szövege szerint, formálisan Gerry Brownlee az új türannoszunk, aki kevés kivételtől eltekintve bármit megtehet, és nemcsak a Parlamentnek, de a kormánynak sem tartozik elszámolással.
Az új törvény, ha betűi szerint értelmezzük, többek között az alábbiakat teszi lehetővé neki:

  • betiltsa a szakszervezeteket,
  • bárkit megfoszthat az állampolgárságától. Mi több, bárkinek állampolgárságot adhat,
  • legálissá teheti például a gyilkosságot, erőszakot vagy korrupciót,
  • felrúghatja a Treaty-t és megsemmisítheti a Waitangi Szövetség eredményeit,
  • legalizálhatja a kínvallatást vagy a foglyokon végzett orvosi kísérleteket
Ha nem nyúl a választási törvényhez vagy az alkotmányt helyettesítő Bill of Rights-hoz, elméletileg mindenhez joga van 2012 április 1.-ig. Persze ezt a határidőt is könnyedén eltörölheti, hiszen nem akadályozhatja meg benne semmi.
Biztos vagyok benne, és gondolom mindenki más is biztos benne, hogy Brownlee semmi ilyesmit nem fog csinálni, de mégiscsak döbbenetes volt olvasni, hogy az összes demokratikus garanciát miképp írta felül a parlament szükséghelyzetben.

Ténylegesen szükséges volt ekkora hatalmat koncentrálni egy cél érdekében? Talán. Az biztos: a bürokrácia nem fogja akadályozni Christchurch renoválását.

szeptember 14, 2010

Szakítás kiwi módra

Ez az egész szakítás/különköltözés szörnyű már önmagában is, még akkor is, ha békében-barátságban vagyunk. Ámde, az új-zélandi törvények (gondolom, általában az angolszász jog) ezt az amúgy is terhelt szituációt pokollá teszik.
Megállapodtunk mindenben, gondoltam semmi különös, majd az a jogász, aki a ház vásárlásakor képviselt minket, az segít most is.
Rachael nyilván nem dolgozik már ott, de majd egy másik specialista az irodából foglalkozik az üggyel. Elmagyarázom mit szeretnénk, erre mindjárt közli, hogy sajnos kettőnk nevében nem járhat el, neki kötelező az egyik ügyfelet képviselni.
Mondok jó, hát legyen úgy, legalább névleg, hogy hivatalosan engem képvisel. Hát köszöni szépen a bizalmat és mindjárt azzal kezdi, hogy reméli nem ígértem semmit, de ha ígértem is, akkor nem írtam le, alá – papírra.
Itt pillanatra kifutott a lábam alól a talaj – háthiszen elmagyaráztam, hogy mit szeretnénk –, de az újdonsült jogi képviselőm csak folytatja: mert hát figyelembe kell venni, hogy a párkapcsolatunk kezdetekor kinek mije volt, ki mennyit keresett, és hogy amíg együtt voltunk...
Itt már sikerült félbeszakítanom, és lassan, tagoltan elmondanom újra: mindenben megegyeztünk, egymás perelése/tönkretétele/kisemmizése nem opció.
Az ügyvéd jól halhatóan nem ért, aztán elkezd győzködni, hogy amit tud az ügyről, annak alapján nyerő pozícióban vagyok, több tízezer dollárt tudunk nyeri.
Nálam itt szakadt el a cérna,  kissé emelt hangon elismételtem, hogy nem tanácsot kérek tőle, hanem egy szolgáltatás: a megállapodásunk okiratba foglalását és ellenjegyzését.
Errefel elküldött egy 10 oldalas dokumentumot, hogy ezt legyünk szíves kitölteni – ebben mindenről számot kellene adni, anyagi helyzetünkről az óvodás kortól kezdve, egészen a szexuális orientációig.
Második nekifutásra ismerős kiwit kértem meg – közös barát, ismer és szeret mindkettőnket –, lenne-e kedves és segítene, nyilván lehet ezt normálisan, kulturáltan is intézni, ő is hasonló cipőbe járt egy éve, hogy azt hogyan.
Nos úgy tűnik nincs jó megoldás, az új ügyvéd is csak egyikünket képviselhet, nála is muszáj Separation Agreementet (Válási Szerződés) aláírni – az egyetlen előrelépés, hogy egyelőre nem próbál azon győzködni, hogy miképp lehetne jobban kijönnöm a dologból.
Kínunkban már azon nevettünk, hogy azért nem házasodtunk össze, hogy ne kelljen elválni – tessék, itt és most mégiscsak végigcsinálhatjuk a válások ocsmányabbik fajtáját, esküvő nélkül is.

Ne váljatok és/vagy szakítsatok a Zátonyon, sokkal zűrösebb, mint gondolnátok.

szeptember 13, 2010

Űrközpont a semmi közepén

Glenfield észak-keleti, autópálya közeli részén, még a Wairau-park üzletei előtt elterülő Pack'N Save-Mitre10 Mega-Appliance Shed háromszög veszedelmes hely: a pénztárcák és kreditkártyák Bermudája, mert a Pack'N Save-n kívül csupa olyan üzlet les a gyanútlan arra járóra, ahol pompás értelmetlenségeket, vagy a legeufemisztikusabban megfogalmazva is, a nem feltétlenül szükséges kategóriába tartozó fogyasztási cikkeket lehet vásárolni.
Így esett, hogy szombaton egy mérsékelten hatékony és teljesen végiggondolatlan bevásárlást követően egy konyhai grillezővel és egy új pirítós sütővel lettem gazdagabb, ez utóbbira – szép, új, négyszemélyes, amire nyilván nagy szükségem lett így egyedül – nincs mentségem, hacsak az nem, hogy botrányosan olcsón adták. A grillsütő az más, azt már régebben is szerettem volna, de pont ilyet, ilyen lecsatolható sütőlaposat, amit aztán a mosogatóba lehet tenni. Kiváló hamburgerek születtek rajta már azóta is, és akkor még eszembe sem jutott, hogy milyen pompás melegszendvicseket fogok én majd készíteni.
Nem most jártam először ebben a konzumzónában, élethelyzettől és évszaktól függően sűrűbben vagy ritkábban fordulok elő, s egy üzlet már régebben felkeltette az érdeklődésemet.
Egy gumis és egy kínai zöldséges közé ugyanis, a portáján űrrakétát kiállító, hatalmas Rocket cégért villogtató, nagyobbfajta családi ház méretű iroda szorult. Évek óta találgatjuk, hogy mi a sankíros-vasporossal foglalkozhatnak, persze az a kézenfekvő megoldás, hogy egy ízben leparkoljak előtte és megpróbáljam fizikai szemrevételezéssel eldönteni a kérdést, nyilván szóba sem jöhet – hová lenne úgy a sportérték.

Az online nyomozás kapcsán azután nagyobb meglepetés ért, mint készültem: Új-Zélandnak ugyanis van űripara. Nem túl nagy, de működő és eredményes. Még űrközpontunk is van.
De nézzük sorjában. Ámbár nem köztudott, de a Zátonynak van igazi, világszínvonalú high-tech ipara is. Sajnos az ígéretesebb vállalkozásokat javarészt felvásárolják később, ahogy például a Navman-nel vagy a Marine Air Systems (MAS) Technology-sel is történt, de jó példa a Tait Electronics, Fisher&Paykel, Jade Software, Swichtec Power Systems vagy az Enatel Ltd is.
Némelyikről hallottam már; Navman-em van, a konyhában minden Fisher&Paykel, de azt nem gondoltam volna, hogy komoly űrrakéta fejlesztés folyhat egy aucklandi cégnél.
Pedig pontosan ez történik: a Rocket Lab's Parnell egyik kis utcájában olyan termékeket fejleszt, amelyeknek még a nevét sem kísérelem meg lefordítani (Hi Tac – High Temperature Ablative Coating, High Temperature Rocket Nozzle Bulk Moulding Compound, Hybrid Rocket Propellant, Sounding Rocket Avionics Flight Computer (SRA)), nem mellesleg tavaly novemberben sikeres kilövést hajtottak végre és rakétájukkal elérték az eredetileg kitűzött 100 km-es távolságot, ami már bőven alkalmassá teszi a céget műholdak pályára állítására.


Végül pedig itt van nekünk a saját űrközpontunk is, a Déli-Szigeten a semmi közepén; úgy hívják, hogy Awarua Rocket Tracking Station.
Évekkel ezelőtt, amikor az Európai Űrügynökség elkezdte tervezni Ariane teherűrhajó programját, Déli-Szigetre esett a választásuk a rádióirányító és követőközpont felépítésére. Az Ariane osztályú teherhajókat Francia Guiana-ban lövik fel és ivóvizet, üzemanyagot és oxigént szállítanak a Nemzetközi Űrállomásra. (Legutóbb, 2008-ban a Jules Verne, idén decemberben pedig Johannes Kepler nevű egység fogja végrehajtani a küldetést.)
Awarua állomás szó szerint a semmi közepén, Invercargill és Bluff között került megépítésre. A Délvidék Fejlesztési Ügynöksége (Venture Southland) hozta tető alá a kivitelezést ,az ESA finanszírozásában. Pár év múlva azonban az Európai Űrügynökség valamiért úgy döntött, hogy mégsem kíván ingatlantulajdonosként szerepelni a földgolyó átellenes oldalán, úgyhogy az állomás visszakerült kiwi állami tulajdonba. Azóta, két Ariane küldetés között, svéd és amerikai cégek használják, többek között a Google Earth műholdas felvételeit szolgáltató vállalat.

Tipikus kiwi sikersztori az ügy, abban a tekintetben is, hogy alig tud róla valaki, nincs és nem is volt vele tele a média, egyszerűen csak van és jól működik. Persze nem lenne igazán tipikus kiwi történet, ha nem a beruházás elkezdése után döbbentek volna rá, hogy a semmi közepén, nemcsak semmi nincs, de még infrastruktúra se, széles-sávú netkapcsolathoz. A világ tetszőleges pontján, ha űrközpontot építenek és a legközelebbi város tíz kilométerre van, akkor nyilván szívják a fogukat, majd kihúznak egy üvegszálköteget. Nemígy a Venture Southland emberei: ők inkább a Woosh mikrohullámú szolgáltatását választották, ami kétség kívül olcsóbb lehetett, de aki valaha próbálta a szolgáltatást, az tudja: nemhogy egy űrközpontot nem lenne szabad rábízni, de egy aktívabban internetező nyugdíjas otthont sem.

szeptember 11, 2010

Haló, kérem...

A magánéletem mindeddig meglehetős visszafogottságban jelent meg eddig a blogon, és még ha nincs is szándékom ezen sokat változtatni, óhatatlanul hangsúlyosabb szerepet kap majd a jövőben.
Hogy letudjam a kötelezőt: szingli-horda lettem nem túl régen; semmi tragédia, semmi rigi-rugi – békében, barátságban sikerült szétkormányozni magunkat. Dráma persze van, de dráma mindig van, ha ekkora időtartományról beszélünk.
Pont.
Ezzel nagyjából elmondtam erről a helyzetről, amit el akartam, illetve nem akartam, de úgy érzem kellett: túl sokat hivatkoztam az eddigiekben magunkra, és majd most a jövőben pedig nem fogok, így jobb volt ezt most egyszerre tisztázni.

Egyébként is sok minden változott az életemben, és én állítólag, a DISC pszichológia profilom szerint, nem szeretem a változást: cégszamuráj lettem és cégtulajdonos is. Legnagyobb sajnálatomra nem a cég a közös nevező.
Lassan egy éve, hogy egy konténerbe gyömöszöltem mindent, amit 5 évvel ezelőtt Magyarországon hagytunk: így a néhányezer könyvön kívül (amelyek még mindig a gyerekszobában vendégszobában várják hogy a dolgozószobában elkészüljön a könyvespolc rendszer) lett még egy komplett háztartás, edényekkel és evőeszközökkel; valamint akkor jó ötletnek tűnt mindazon ruhákat is zsákba tömködni, amelyeket még a megboldogult kilencvenes években vettem és valahogy megúszták az ezredforduló utáni selejtezést. Némelyik zsír új, alig 7-8 éves, ezeknek esetleg lehet jövője.
Decemberben háztulajdonossá váltam, és így pár száz négyzetméter dzsungel, kb. 35 folyóméter patak, néhány színes papagáj és egy meglehetősen mogorva oposszum birtokába is kerültem. Februárban cégalapítással, júniusban munkakereséssel töltöttem az időmet, hogy július óta főállásban az autóipar egyik prominens képviselőjénél gardírozzak szupertitkos fejlesztéseket.
Sok mindenről van mit írnom, és ha már így hozta a sors, hogy támadt némi szabadidőm is, akkor ezt nem fogom kihasználatlanul hagyni.

Szóval szervusztok népek: visszatértem.

április 13, 2010

Magyar választások - 2010

Mindössze két helyen találtam híreket a magyar országgyűlési választásokról:

Meglehetősen terjedelmes cikkben emlékezett meg róla a Stuff.co.nz (A Trademe tulajdonában álló online magazin, amolyan kiwi index.hu-nak képzeljétek:

http://www.stuff.co.nz/world/europe/3571999/Fidesz-wins-Hungary-elections


A második gyors összefoglalót Idiot/Savant blogján találtam:

http://norightturn.blogspot.com/2010/04/hungary-votes.html

Most, hogy mindenki lassan elhallgat körülöttem, lehet, hogy újra sűrűbben jelentkezem majd.