A Hobbit marad – életveszélyes fenyegetéseket kapnak a szakszervezeti vezetők.

No kéremszépen. A Hobbit marad, itt forgatják mindkét részt Új-Zélandon. Ez nekünk, adófizetőknek további 15 millió dollárunkba (filmenként plusz 7 és fél millió adókedvezmény) kerül, ha nem számítjuk azt a 10 milliót, amivel a promóciós költségvetéshez járulunk, igaz azzal a feltétellel, hogy a Hobbit marketingkampányában Új-Zéland turisztikai reklámjának is hangsúlyos szerepet kell kapnia.
Az üzlet nem olyan rossz – köszönhetően a miniszterelnökünknek –, még annak fényében sem, hogy a pénzbeli előnyökön kívül a Warner Brothers kapott egy törvényt is, ami megakadályozza, hogy a filmiparban dolgozó egyéni vállalkozók (contractor) státusza megváltozzon a szerződés időtartama alatt. Jelen pillanatban ugyanis, hiába egyéni vállalkozó valaki, ha csak egyetlen cégnek dolgozik, különféle átlagos feltételek teljesülése folytán a Munkaügyi Bírósághoz fordulhat, ahol simán kimondják az alkalmazotti voltát és onnan kezdve, teljesen mindegy, hogy mi szerepelt a szerződésben, jár neki az alkalmazottak kedvezménye: fizetett szabadság, betegszabadság, meg a háborodás tudja még mi minden.
A tegnap a parlament elé terjesztett törvénymódosítás ezt a státuszváltoztatási lehetőséget szünteti meg a filmiparban dolgozók számára.

Természetesen a szakszervezeti vezetők hőbörögnek, hogy itt a modern kori rabszolgaság, meg a multik gyarmatosítják szegény Új-Zélandot és ez tűrhetetlen. Noha eddig szent meggyőződésem volt, hogy a Warner állt az egész ügy hátterében, mert még szakszervezeti vezetőkről is nehezemre esik ekkora fokú, párját-ritkító hülyeséget feltételezni – néha feltámadnak a kétségeim, és pillanatokra képes vagyok elhinni, hogy mégis lehetséges: ezt tényleg maguktól főzték ki. Az emberi hülyeség határtalan, ez az egyetlen fix pont a világegyetemben, aminél fogva a földet ki lehet mozdítani helyéről – talán még Arkhimédészt is kielégítené.
Ha ez tényleg a filmes szakszervezetek magánszáma volt, akkor igazán csak gratulálni tudok hozzá: ennél sokkal jobban nemigen bánhattak volna el magukkal; most persze magyarázkodnak és hazudoznak össze vissza (ti.: ők csak barátságosan tárgyalni akartak), illetve tele a média, hogy kénytelenek voltak rendőri védelemért folyamodni illetve testőröket szerződtetni, mert százszámra kapják a halálos fenyegetéseket, hogy mik vannak, amikor csak a jót akarták.
Ezen meglepődni persze szintén érdemes, ki láthatta azt előre ugye, hogy ez a pici világ-bojkott így megharagítja ezeket a természetüknél fogva kapkodó és hirtelen kiwiket. Hát hisz végül is mit veszíthettünk volna? Az ország filmiparát? Oszt-poszt ha 20 ezren ha élnek belőle. Esetleg egy kis maradandó károsodás az országimázson, az meg elbírja ugye. A félmilliárd amerikai dollárról már ne is ejtsünk szót, kicsire ne adjunk...
Barmok.
Most szépen el kell hagyni az országot, lám-lám... Ha más nem is, ez legalább egy pozitív hozadéka volt az izmozásuknak.

Rally for keeping The Hobbit in NZ

If you want to help persuade Warners to keep The Hobbit in NZ, you’ll be able to do so next weel:

Mark Harrison, an Auckland actor and founder of the Keep The Hobbit Film Shoot in NZ page on Facebook, is leading the call for actors, all other related trades and the public to join in a show of support for keeping The Hobbit production in New Zealand when executives from Warner Brothers/New Line arrive in NZ next week.

Rallies are called for in the main centres and other towns, such as Matamata and
Queenstown, to show support for keeping the production centered in NZ.

“We want to show Warners and the other producers that there is a groundswell of
support for filming the Hobbit here, and that the actions of a small group should not in any way have the potential to disrupt the production.” Says Harrison.

With over 2,800 supporters, the Keep The Hobbit Film Shoot in NZ Facebook page has
been a focal point for those directly affected by the threat to The Hobbit.

“Our planned ʻShow of Supportʼ rallies are intended to be focused on positively
persuading Warners that they should produce the films here. Weʼre not looking to vilify any unions, but rather to positively show that the whole of NZ is behind the production, whatever it takes. We donʼt want this to be a protest against anyone, we want this to be a rally in favour of the New Zealand film industry and Sir Peter Jackson – we want so many New Zealanders to turn out, that it will make it impossible for Warners to think of moving Hobbiton from Matamata to Europe”

The rallies are provisionally planned for 1 pm Wednesday 27 October. Confirmed
venues, date and time will be released as soon as possible.

 So keep your lunchtimes free on Wednesday.

via: Kiwiblog

Bevándorlási szabályok – aktualitások

Bevándorlásról úgyis régen esett szó, és őszintén szólva nem is akartam többet a szabályokról írni, márcsak azért sem, mert a saját példám rég elavult már, az új szabályozással pedig nemigen vagyok képben. MartinIsti viszont nagyon is képben van, és írt egy egészen kiváló összefoglalót, ami pompásan és precízen eligazít a bevándorlás procedúrájában. Most érkezetteknek, vagy jönni készülőknek kötelező: Skilled Migrant PR–egy tájékoztató margójáról.

Talán annyi hozzáfűzni valóm lenne, hogy az általa megjelölt 12-24 hónapnál mostanában jóval rövidebb idő szokott lenni az átfutás, nemcsak Christchurchben, de még itt Aucklandben is láttunk három hónapos (EOI beadástól kézhez-kapásig) sikersztorikat.

Hobbitos konteo

Szóval, megy a cirkusz a Hobbit körül.
Arról ugye nagyjából mindenki értesült kézen-közön, hogy egy színész szakszervezet nem tudott megállapodásra jutni Peter Jacksonnal és produkciós cégével a kollektív szerződésről, így a Hobbit forgatása veszélybe került, és a helyzet azzal fenyeget, hogy a forgatást helyszínét átteszik, teszem azt Európába. Erről írnak a lapok, ezt boncolgatják, nyilván a magyar médiumok az egész hírnek csak a felszínét kapargatják, nagyjából semmit fel nem fogva a tényleges helyzetből, még abból sem, ami nyilvánosan tudható.
Hetek óta folyik tehát a cirkusz, nem telik el hét, hogy új részletek meg ne jelennének az ügyről – de érdekes módon a lényeget senki nem akarja meglátni (vagy legalábbis publikussá tenni). Pedig az ügy büdös (az angol az mondaná fishy), büdösebb, mint amikor életem volt párja egy ízben pár hétig elmulasztotta a sütőben rejtegetett ételmaradékot kidobni.

Hallgassátok tehát az  én konspirációs teóriámat (ha logikai hibát vétenék, kéretik a kommentekben az orrom alá dörgölni):

Vegyük sorra a történet szereplőit, illetve szilárd tényeket.

1. A Hobbit minden idő legdrágább filmjének ígérkezik, a maga félmilliárd dolláros költségvetésével. (Ez kéremszépen költségvetési tétel, még nálunk is.)

2. Új-Zéland jelen pillanatban 15%-os adókedvezmény van életben a nagy filmes produkciók számára, ellentétben egyes kelet-európai országokkal, ahol ez a kedvezmény 30%.

nézzük a szereplőket:

Sir Peter Jackson – A gyűrűk ura rendezője és megálmodója, aki egymaga felrajzolta Új-Zélandot a világtérképre a Gyűrűk Urával. A kiwik szeretik nemzeti ikonnak beállítani az All Blacks-et, de azért ne tévedjünk: milliárdnyi embernek a Gyűrük Ura jut Új-Zélandról eszébe. Az elmúlt évtized minden egyes évében ki lehetett mutatni a GDP-ben azt a kontribúciót, amit Peter Jackson és Gyűrük Ura jelentett. Ezért kapta a lovagit címet. Jackson azonfelelül, kemény és gerinces ember, aki öntudatos kiwi is egyben. Ráadásul sikeres, nagyon gazdag és tehetséges; Hollywoodi mércével mérve is van hatalma, nem lehet csak úgy átnyúlni a feje felett.

Warner Brothers – Hollywood, filmstúdió, a Hobbit finanszírozója és forgalmazója. Üzleti vállalkozás, csak a profit számít neki.

MEAA – Ausztrál színész szakszervezet.

Actors Equity – A MEAA új-zélandi leányvállalata, sajnos az elmúlt években elmulasztott eleget tenni a törvényi kötelezettségeknek, így nem számít hivatalosan bejegyzett szakszervezetnek Új-Zélandon.

és akkor lássuk az egész bohózatot:

Egy ausztrál színészszakszervezet bejegyzetlen új-zélandi lerakata, aki a Hobbit mellékszereplői közül 87! azaz nyolcvanhetet képvisel, arra való hivatkozással, hogy nem sikerült kollektív szerződést kötniük Jackson cégével, általános bojkottra szólított fel, amihez csatlakoztak a nagy hollywoodi testvérszakszervezetek, többek között a film főszereplőit képviselők is. A Warner Brothers azonnal jelezte, hogy nem látja biztonságban a jelenlegi bizonytalan helyzetben a félmilliárdos befektetését, így valószínűleg új helyszín után néz, mondjuk például Kelet-Európában.
Az Actors Equity a lépéséről elfelejtett egyeztetni a saját tagjaival is, illetve tegnap este 15 ezer színész és filmes szakember vonult fel Wellingtonban ellenük tüntetni. Az egész ország egy merő felháborodás, a kormány hetek óta próbál közvetíteni, sikertelenül.

Hát kérem, büdös ez az egész: ahonnan nézem, a jelen helyzet és annak az összes lehetséges végkimenetele egyedül a Warner Brothers-nak kedvez. Peter Jacksonnak nem lehetett azt mondani:
– Te Pete, hagyjuk a fenébe azt a Zátonyt, tíz éve az volt a legjobb és leggazdaságosabb (olcsóbb, mint Kanada és Mexikó, az Államokról nem is beszélve), meg volt infrastruktúra, és pont kapóra jött, hogy te is onnan jössz, szóval kössz, de időközben kiépült a Balkánon is az infrastruktúra, még olcsóbbak, pluszban az adókedvezmény is a duplája, ha csak ezt számoljuk is, 50-60 millióval beljebb vagyunk, azt meg már szabad szemmel is lehet látni.
Ez tehát nem ment, kellett a casus belli, és nekem nagyon gyanús, hogy ez az egész cirkusz éppen és pont a legjobb pillanatban jött kapóra nekik. A kialakult állapot ugyanis senki másnak nem jó a stúdión kívül, aki ezzel már odaállhat Peter Jackson elé (aki persze üzletember is), és mondhatja, bocs, mi igazán szerettük volna Új-Zélandot, de látod, az ottani földijeiddel nem lehet bírni, és azért a fél milliárd túl sok ahhoz, hogy ilyen kockázatot is vállaljunk.

Nekem megvan a markáns véleményem a szakszervezetekről, és arról, hogy miféle kontraszelekció útján lehet ott vezető pozícióba kerülni, tehát minden rosszindulatú, önző hülyeséget kinézek belőlük. Ha a szakszervezettséget kombináljuk az Ozzikkal, még cifrább eredményt kaphatunk. De ahhoz, hogy valaki ezt önszántából, a saját emberségéből főzze ki, gondolja végig és találja jó ötletnek, ahhoz még egy szakszervezeti vezető sem elég hülye.

Azt nyilván nem gondolhatták, hogy egy hollywoodi stúdió meghátrál egy olyan szervezet követelése előtt, aki:
a, nincs bejegyezve az országban;
b, néhány száz a világ filmiparában nem látható, ergo nem létező színészecskét képvisel,
és c, effektíve törvénybe ütköző lenne velük megállapodni.
Az egész hisztijükkel egy valamit értek el: egész Új-Zéland kollektívan gyűlöli őket, gyakorlatilag kiírták magukat nemcsak a szakmából, hanem a teljes társadalomból. Ez faktum, innentől kezdve bármi történjen is, ellehetetlenültek. Hovatartozás nélkül, minden kiwi egyetért abban, hogy az  Actors Equity képviselői hazaáruló, szemét banda, akiket oposszumokkal kell felzabáltatni.
Namost ez a reakció nem meglepetés, ezt könnyebb volt előre látni, mint, hogy reggel hétkor már világos van. A Gyűrűk Ura és a Hobbit nemzeti kérdés, az Új-Zéland brand része, ezzel baszakodni pont annyira értelmes, okos és célravezető, mint teszem fel az All Black-sel szemben lejáratókampányt folytatni.

Ez kiwinek – még ha szakszervezeti vezető se – nem jut eszébe magától, és az Ozzi főnökének is elmeorvosi kezelésre lenne szüksége, ha ilyesmire utasítja. Én inkább úgy képzelem, hogy Hollywoodból érkezhetett a sugallat, nyilván mindenféle kompenzációkkal egyetemben, mert alig hiszem, hogy a Warner Brothers a nyilvánvaló hatalmi pozíciójából ne tudta volna egyetlen telefonnal elintézni a kérdést, mielőtt egyáltalán nyilvánosságot kapott. Külön tragikomikus, hogy a szervezet hivatalos bejegyzés híján gyakorlatilag törvénytelenül működik, ha ezt az egészet valaki komolyan gondolta volna egy percig is, akkor mondjuk a tárgyalások megkezdése előtt néhány ezer dollárból és pár nap alatt rendezni lehetett volna a jogi státuszt. Hogy ez nem történt meg csak azt bizonyítja: olyan helyzetbe akarták hozni a Jackson produkciós cégét (amely egyébként a filmes szakma átlagát jelentősen meghaladó, heti 5000 dollárt fizetne a mellékszereplőknek – ez az átlag Hollywoodban 3500 dollár), amelyben egyszerűen ha akarná sem tudja teljesíteni a követeléseket.

Lassan egyébként kibújt a szög a zsákból – a Warner Brothers bejelentette, hiába oldódik meg a szakszervezetes probléma, továbbra is bizonytalannak érzik a helyzetet, ezért aztán inkább mennének Európába, ahol nincsenek ilyen bizonytalansági tényezők, ráadásul az adóviszonyok is kedvezőbbek. Nekem ez az utolsó nyilatkozat zökkentett helyre mindent.

És, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki az egészet leegyszerűsíti az adókedvezmény 50-60 millió dollárjára, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a pénzügyminiszterünk bejelentette: a jövő héten leül tárgyalni a Warner Brothersal a további adókedvezmények ügyében, hogy a Hobbit forgatása mindenképpen az országban maradjon.

Munkahely és effélék

A múlt héten megvolt a negyedéves teljesítményértékelésem, csupa dicséretet kaptam – ezekbe most nem is mennék bele, mert annak tudom be, hogy az eddig megszokott munkatempóm és a multi munkakultúra között akkora szakadék tátong, amit meghatározni is nehézkes. Valaki szólhatott volna előbb is, hogy ne negyven éves fejjel kelljen rádöbbennem :) Egyetlen elemét emelném csak ki, azt is azért, hogy demonstráljam, miféle különbségek vannak az önpercepció és a környezetem által látott valóság között. Az írásos értékelésem egyik bekezdése így szól:

Csanad is still a little self conscious about his Hungarian accent, even though his command of the English language is better than most native English speakers. In time he will over come this.

Igazándiból természetesen továbbra sem vagyok elégedett az angol kifejezőkészségemmel, azzal viszont szembe kell néznem: külön hozott, hatalmas erőfeszítések nélkül nemigen fogok innen fejlődni és lassan meg kell barátkoznom a gondolattal – angolul így és ennyire beszélek. Pont.
Ez a felismerés odáig vezetett, hogy lelkiismeret furdalás nélkül (ti.:, nem az angol fejlődésem rovására) láttam neki a mandarin tanulásnak, ami a beszéd szintjén (az írás-olvasást ne számítsuk), sokkal egyszerűbbnek tűnik, mint hittem volna.

Időközben szegény Terrano automata váltója végleg feladta a küzdelmet, kisebb vagyont kellett volna rákölteni a cserélésére. Céges autó ugyanakkor csak januártól járt volna, de én meg gondoltam egy merészet, és előadtam a kialakult helyzetet a főnökömnek, aki végül kijárta, hogy a vállalati szabályoktól eltérően már most megkaphassam. Így esett, hogy tegnap óta permanens új autó tulajdonos lettem: ugyanis amint a most megkapott példány eléri a tízezer kilométer, kapok egy vadonatújat.

Mindehhez a ráadás: a marketing osztályunk áldásos tevékenysége folytán egy autentikus maori főember céges Hakát írt nekünk, ami a vállalati értékeinket hivatott megszólaltatni. Amennyire falsul hangozhat ez így elsőre, annyira vicces és szórakoztató tanulni. A november 5-én esedékes, éves Dealer konferencián fogjuk előadni a márkakereskedőinknek, beszállítóinknak és egyéb üzleti partnereinknek. Addig sajnos nem publikálhatom, de utána ígérem, nemcsak a szövegét teszem közzé, hanem megpróbálok videóval is szolgálni.
Mégiscsak sokkal jobb és eredetibb, mint ha vállalati himnuszunk lenne (ahogyan az anyacégünknek Koreában egész biztosan van).

Mondtam már, hogy szeretek itt dolgozni?

Itt a tavasz, de most nem erről írok

Mindenféle fontos és érdekes dolgok történtek az elmúlt hetekben, többek között hosszan és részletesen kellene írnom, hogy miképpen alakult meg az Auckland Super City, ami nem más, mint az eddigi négy saját önkormányzattal rendelkező város összevonása (kapaszkodóképpen: mint annak idején 1873-ban Buda és Pest és Óbuda összeolvadása). Az új metropolisz (felénk csak szupercity-nek becézgetik) első önkormányzati választását tartották az elmúlt héten (hetekben), ez önmagában is megérne egy kifejtős beszámolót: hogy miképpen kaptam postán meg a szavazólapot, hogy miképpen kellett postán visszajuttatni a szavazatot, hogy igen, volt is ennek kapcsán némi cirkusz, mert Dél-Auckland egyes sűrűbben lakott negyedeiben némely baloldali aktivista megpróbálta egy kicsit saját szája íze szerint befolyásolni az eredményeket. Aztán belemehetnénk abba is, hogy eltérően a magyar viszonyoktól, a helyi politikában nem jelennek meg az országos pártok: sem a National, sem a Labour vagy az Act nem állít jelöltet; sem képviselőknek, sem polgármesternek, és emiatt napokig kellett különböző weboldalakon és szóróanyagokon felelhető programokat bújnom, amíg nagyjából képbe kerültem: ki kicsoda és mit akar (még a főpolgármester jelöltek esetében volt a legegyszerűbb a dolgom, ott elég nyilvánvaló volt, hogy John Banks a jobb-közép irányvonalat képviselő, és a National Party hallgatólagos támogatását élvezi, míg Len Brown a baloldal, így a Labour jelöltje).
A választás egyébként szokatlanul alacsony részvétel mellett zajlott – alig haladta meg az 50%-ot –, a főpolgármesteri címet végül Manukau (Dél-Auckland) volt polgármestere, a baloldali irányultságú Len Brown nyerte, egy pici baloldali többségű képviselő-testület élén. Ez minden bizonnyal a helyi adók emelésével jár majd (sóhaj), bár ha az ígéretek valóra vállnak – és itt elsősorban a tömegközlekedésre gondolok: vonat(hév) közlekedés 5-7 éven belül a központi városrészben, új vonal a repülőtérig 10 éven belül, és újabb átkelő, plusz vonat(hév) a North Shore-ra (nekem ez lenne a leglényegesebb) 15 éven belül – akkor nem bánom a többlet adót.
Sajnos Auckland területe túl nagy (két Budapestnyi) míg lakossága túl kicsi (1.4 millió) ahhoz, hogy igazán hatékony és gazdaságos tömegközlekedése lehessen.
Azután írnom kellene Paul Henryről is, aki kiwi televíziózás fenegyereke, amolyan Fábri-Fiderikusz összegyúrva, csak persze sokkal okosabb és veszélyesebb, no meg persze, sokkal bunkóbb is – ne féljünk a szavaktól. A helyi, állami csatorna botrányhőse volt, arról híres, hogy a legártatlanabb helyzetekből is sikerült zaftos perpatvart összehoznia, ami persze jót tett a nézettségnek, de most túllőtt a célon. A legutóbb ugyanis gyors egymásután seggfejezett egyet – egy indiai potentátot véletlenül Dikshit névvel vert meg a sors, a mi Henrynk persze nem állhatta meg, hogy le ne csapja a labdát. Ezt még el lehetett volna vinni szárazon, ám pár héttel később a miniszterelnökkel készített egy interjút, ahol sikerült feltennie azt a mérsékelten ízléses kérdést, hogy vajon a következő kormányzónak vajon igazi új-zélandit választ-e, olyat, aki úgy néz ki, és úgy is beszél, mint egy igazi kiwi. A kérdés pikantériája, hogy a mostani kormányzónk Sir Anand Satyanand indiai származású ugyanis, még a szülei vándoroltak be Fiji-ről, ő azonban már itt született, nevelkedett, járt egyetemre, és egyáltalán: itt futotta be jogászi karrierjét. Ez a kérdés tehát nem egyszerűen politikailag inkorrekt volt, hanem teljességgel értelmetlen és elfogadhatatlan egy olyan országban, ahol a lakók egyharmada első generációs bevándorló. Lett is sürgés-forgás, a fél ország Paul Henry fejét követelte (megjegyzem szerintem joggal), a TVNZ egy darabig próbálta menteni – amibe kis híján belebukott először a csatorna szóvivője (megjegyzem szerintem méginkább joggal), mert sikerült az amúgy is nyíltan rosszízű, rasszista megjegyzést tovább súlyosbítania azzal, hogy megjegyezte, Paul Henry csak azt mondta ki, amit a kiwik nagytöbbsége gondol –, de azután az indiai kormány hivatalos jegyzékben követelt bocsánatkérést, és így, hogy az ügy politikai skandalummá dagadt, a TVNZ sem tehetett mást, mint hogy elfogadja a műsorvezető lemondását.
Szóval történnek mindenfélék, amiről lehetne és kellene is írni, de éppen paracetamoltól zümmög a fejem, mert a múlt héten beszerzett sárga-láz* után, a hétvégén valahogy megfáznom is sikerült, és az otthon maradás luxusát most még véletlenül sem engedhetem meg, tekintve, hogy szerdán esedékes a negyedéves teljesítmény-értékelésem.

* yellow-fever. A másodlagos értelmezését tessék figyelembe venni.