október 16, 2007

Terrorista békeaktivisták?

Noha nem pont ilyen hírekkel gondoltam újra felvenni a fonalat, ám a történések mellett nem mehetek el szó nélkül.
Tegnap, óriási rendőri akció keretében – közel háromszáz rendőr és akciócsoportos közreműködésével – tucatnál is több "környezetvédő" és "béke"-aktivistát tartóztattak le, Aucklandben és Wellingtonban egyaránt.
A történtek háttere – a rendőrfőnök sajtótájékoztatója ellenére – meglehetősen homályos. A hivatalos verzió szerint egy évnyi titkos nyomozás és megfigyelés után, a Terroristaellenes Törvény alapján történt a rendőri akció. Kicsit később kiderült, hogy az első rendőri gyanúsítások főként illegális fegyvertartásról szólnak.
A média és a blogok pártállástól függetlenül döbbenten találgatnak, az első reakciók még nem zárták ki a kapitális rendőri melléfogást sem, mostanra mindenki elfogadja bármi legyen is az eset hátterében – és mindenki reménykedik, hogy végül kiderül, hogy a mostani rémisztő magyarázatoknál valami egyszerűbb, kevésbé súlyos konklúzióra jut az ügy – a rendőrség nem tévedett.
A letartóztatottaknál automata és félautomata fegyverek, molotovkoktélok, egyes hírek szerint nappalmbomba volt. Joggal merül fel: miféle békeaktivista az, aki automata fegyvereket rejteget, miféle harcos zöld gondol napalmmal küzdeni a jogaiért?
A magyar híradás lakonikusságából úgy tűnt, hogy komoly rasszista felhangjai vannak az akciónak, ám az itteni média nem tulajdonít különösebb jelentőséget (a legtöbb esetben meg sem említi), hogy a gyanúsítottak egy része – nagyrészt – maori őslakó.
Az alapvető felháborodáson felül a teljes döbbenet és értetlenség a fő reakció – no meg a hitetlenség.
Egyik felem nekem is abban reménykedett, hogy az amerikai terrorellenes hisztéria következtében ostobán túlreagált belügyi balfogás történt – ami persze éppen annyira szomorú lenne; míg most nem tudom, nem szörnyűbb-e, hogy nem a rendőrségben, hanem kiwik egy csoportjában kell ekkorát csalódni. Egyszerűen nehezemre esik elhinni, hogy mindez velünk, Új Zélandon történik meg, és nem egy másik országból származó hírekben olvasom. Azt hiszem iskolapéldáját adom – és nemcsak én, de a gondolkodó többség jó része – Aronson kognitív disszonanciájának. Betört volna a szörnyű valóság a kiwi paradicsomba? A 21. század elején elbukott volna a béke utolsó szigete? Mindenki ezt találgatja és mindenki reménykedik a nemleges válaszban.
Számomra talán a legkülönösebb, hogy nyomát sem látni olyan társadalmi feszültségeknek, olyan eseményeknek vagy problémahalmaznak, ami indokolná, hogy belföldi terror üsse fel a fejét. Egyszerűen érthetetlen – kiwiföldön nincs miért fegyverrel küzdeni: a demokrácia és az emberi szabadságjogok sok esetben jobban, mondhatni példaértékűen működnek.
Egyelőre nincs magyarázat, és furcsa módon a média és a közbeszéd sem veti fel az engem leginkább érdeklő kérdést: miért? Mi ellen vagy kik ellen kellene harcolni?
Bomber – az egyik nem túlságosan szavahihető, ám meglehetősen sok "aktivista" kapcsolattal rendelkező blogger bejegyzése mindenesetre meglehetősen ijesztő:

two things seem certain:

I: God forgive me, but as I understand it (and I'm open to being wrong, please let me be wrong) BUT the Police look like they were right to be concerned
2: There is going to be outrage when the full story gets out the likes of which talkback have never dreamt of.


két dolog tűnik bizonyosnak:

1: Isten bocsássa meg, de amennyire tudom (és lehet, hogy tévedek, kérem, had tévedjek) a rendőrségnek gyanúi HELYTÁLLÓAK
2: Amint az egész história napvilágot lát olyan erőszak várható, amiről még csak nem is álmodhattunk.

Kénytelen vagyok Bomber szavaival búcsúzni:
Azzal a reménnyel fekszem le és várom a holnapot, hogy kiderüljön: az egész csak egy rossz álom.

5 megjegyzés:

  1. én ezt az egészet nem értem. egy távoli tippem van, de még saccolni sem tudom, hogy ennek mennyi lehet a realitása: ősi maori földeket vissza... vagy ez értelmetelen?
    Perzse ezt cáfolni látszik, hogy nem foglalkoznak a dolog etnikai hátterével.

    öröm az ürömben, hogy az ábra szerint az állam biztonságát felügyelni hivatott szervek működnek.

    VálaszTörlés
  2. Én nem követtem az eseményeket, de akkor most ránézek a stuffra.

    bomber posztjára reagálva azért ilyenek is voltak:

    At 16/10/07 9:47 AM, Anonymous said...
    Bomber what the hell do you think you are doing? First you turn up to an event full of activists and pretend to care then you run home to your computer and start splashing shit round the web about the people being held.

    The rest of us know when to keep our mouths shut and see what happens, if you turn up to meetings again I will make sure you are kept in your rightful place - outside with the media far away from the real activists.

    Learn to shut your mouth and keep your concerns to yourself"

    VálaszTörlés
  3. na akkor egy idezet a helyi hirekbol:

    "Jamie Beattie Lockett, 46, unemployed, of Takanini, appeared in Auckland District Court yesterday morning, and was initially granted bail.
    ...
    The Crown said police had intercepted text messages sent by Lockett, saying he was intending to launch a war on New Zealand.
    "I'm training up to be a vicious, dangerous commando," one message said; another text stated "white men are going to die in this country".
    ...
    He said he was not involved in any illegal activity: "I have never, ever, transported a gun or ammunition in any vehicle in New Zealand. I'm anti-ammunition and guns." He dismissed police evidence against him as "lies, weak and uninvestigated"."

    összefoglalva: egy ember durva smseket küldött, ez alapján vádolták meg, de óvadék ellenében kiengedték.

    hát, azért őrültek itt is vannak.

    a cikkben még olyan is volt, hogy bementek egy aucklandi fegyverboltba gránátvetőért, de azt nem tudjuk hogy végülis adtak-e nekik... LOL.

    az előző posztod után tényleg nagy a kontraszt....

    VálaszTörlés
  4. Előbb utóbb itt is háború lesz, nem kell félnetek. De előbb lesz európában. Fegyverkezzetek!

    VálaszTörlés
  5. És most ennek az egész pánikrohamnak a megkoronázásaképp ezt a veszélyes terroristát ideiglenesen szabadlábra helyezik, hogy Európában eleget tehessen a színpadon vállalt kötelességeinek. http://www.stuff.co.nz/4511399a11.html
    Ne féljetek, megígérte az óvóbácsiknak, hogy nem fog randalírozni.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.