augusztus 05, 2008

Közműszolgáltatások

Bővebben kifejtve: hogyan működik rendesen, amikor a közműszolgáltatások piacán verseny van.
Volt már róla szó talán, hogy a legtöbb közműszolgáltatás tekintetében több cég közül is lehet választani – itt nálunk Takapunán például négy elektromos szolgáltató is verseng a fogyasztók kegyeiért. Ahogy végignéztem az díjtételeket, nem is elsősorban az árak tekintetében versenyeznek igazán (3 cent eltérés van kilowattóránként a legdrágább és a legolcsóbb között), hanem az egyéb szolgáltatások, ügyfélszolgálat és a kedvezmények nyújtása terén.

Íme egy példa – és ennek a bejegyzésnek az apropója – mert ma egy újabb kellemes meglepetésben lehetett részünk:

Az áramfogyasztásunk nyáron 120-150 dollár között mozog havonta, télen pedig felszökik 350 dollárra. Bármilyen energiatakarékos intézkedéseket hoztam (olajradiátorok leselejtezése, a hősugárzók időkapcsolóra kötése és időszakos működtetése) a téli számla csak nem hajlandó csökkenni. Így megy ez évek óta, ezért roppant mód meglepődtem, amikor ma megkaptam a júliusi egyenleget és az mindössze 253 dollár befizetnivalóról tájékoztatott. Nocsak, gondoltam, beértek az időkapcsoló jótékony hatásai? Ezt annál is inkább furcsáltam, mert Krisztivel rendszeres harcot vívunk ezügyben – hajlamos orvul folyamatos üzemmódba állítani a szerkezetet, így Márk szavaival élve, szaunát teremteni a lakásban.
Azután letöltöttem a számlát pdf-ben – mert persze levélben küldött papírosokkal már egy ideje nem bajmolódunk –, és mindjárt fény derült a turpisságra. Nemhogy nem sikerült júliusban sem csökkentenünk az elektromos fogyasztásunkat, de még meg is fejeltük egy kicsit: 400 dollárra. Azonban – és itt jött a meglepetés – a szolgáltatónk (a Mercury Energy) jóváírt a számlánkon 150 dollárt. Ugyanis végignézték az elmúlt egy évnyi fogyasztásunkat, és kikalkulálták, ha egy másik díjcsomagban lettünk volna, akkor ennyivel kevesebbet kellett volna fizetnünk, így most kompenzáltak – nehogy már mi járjunk rosszul.
Tetszik érteni? Az ügyfél és az ügyfél megtartása a fontos.

7 megjegyzés:

  1. hej! meg ennyi ido utan is ernek meglepetesek! lehet, hogy atmegyek a Mercury-hoz! :-)

    VálaszTörlés
  2. ahhoza merkurihoz, akinek 7 napba tellett volna bekapcsolnia villanyt a cirkuszkocsinál? :)

    Én a másiknál vagyok (genézis) és azt szeretem, hogy a számla úgy jön, hogy ha n nap előtt fizetek akkor X-30 dollár, ha n nap után, akkor X.

    És persze a genesis meg a mercury együtt, kézenfogva, álljanak lábujjhegyre és settenkedjenek el a pélóba, hogy 5 hétig tartott kettejüknek megállapodni rólunk és leolvasni a mi villanyóránkat :) (közben szórakoztató final notice-okat küldözgetni az egyiknek és mindkettejük a másikra mutogatott :)

    Kicsit kiwien működtek, de most a rendeződés után már korrekt a dolog.

    VálaszTörlés
  3. Papa: a határidőre fizetést a Mercury is kedvezménnyel jutalmazza, csak úgy mondom.

    VálaszTörlés
  4. Pappito, a genesis nálatok is olyan jófej, hogy sosem olvas órát, csak küld valami piti összegről számlát? És amikor felhívod őket, hogy ez így nem remek, akkor hülyének néznek? :))
    A legutolsó számlán az volt, hogy augusztusban jönnek olvasni. Hát kiváncsi leszek. (meg az összegre is utána)

    Csanad, ez tényleg jófejség volt a Mercurytól.

    Zs.

    VálaszTörlés
  5. Szia!

    Hát ez sem Magyarisztánban történt... nekünk 2 hónap ügyintézésbe tellett a Tigáztól átmenni az Emfesz-hez (másik gázszolgáltató). A folyamat ugyan korrekt, és senki sem volt bunyesz, mégis annyira bürokratikus, hogy az agyrém.

    Még egy ok, hogy NZ-t válasszam!
    Zoltán, Budapest-Isaszeg

    VálaszTörlés
  6. Üdv újra a fedélzeten. Örülök, hogy nem tüntél el végleg!
    Most már én is a közelben vagyok, szerencsére...... imádom ezt az országot.
    További minden jót nektek.
    cptstraw

    VálaszTörlés
  7. Cptstraw,

    Örülök, hogy sikerült és további sok sikert.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.