június 13, 2009

Én, személyesen

Nagyjából tíz éve, 1999-ben tértem át Linuxra, onnantól kezdve ráadásul rendszeresen mentettem is mindenkori háttértárolóim tartalmát.
Amikor felkerekedtünk és Ú-Zélandra költöztünk, magammal hoztam azt a merevlemezt, ami a teljes digitális életemet tartalmazta, persze meglehetősen rendezetlen, kaotikus módon.
Tavaly, amikor megvettem az Apple Time Capsule 1 TB verzióját, elhatároztam, szépen lassan és főleg rendszerezetten átmentem azt a fél terabyte-nyi anyagot, ami azóta is várja, hogy kezdjek vele valamit.
Persze sosem volt ehhez elegendő időm és kedvem. Aztán ma, miután belefáradtam a munkába és a tanulásba, nekifogtam, hogy beváltsam a majd egy éves elhatározásomat.
Csodálatos dolgokra bukkantam ezen az elfeledett fileserveren, igazi kincsekre, ezért aztán elhatároztam, közzé teszem a legcsodálatosabbakat.
Miután ez a blog nem személyesen rólam szól, nem éreztem volna adekvátnak ide önteni a múlt frissen előkerült darabjait, így új megoldással kísérletezem.
Ha érdekel, miféle jószág voltam 1999 és 2005 között, némi ízelítőt kaphatsz, a Subdimension Tumblr verizóján.

Remélem legalább olyan jól fogtok szórakozni, mint én.

6 megjegyzés:

  1. Mindenképp bele fogok nézni, de így első pillantás után csak egy kérdésem lenne: valami olvasható fontot nem lehetne - esetleg - alátenni? Igazán hálás lennék érte...

    VálaszTörlés
  2. a terabájt az egy R szerintem

    a terrabájt az csak egy harapás föld :)

    VálaszTörlés
  3. Jajj, nagyon jó! Mint egy régi napló. :)

    VálaszTörlés
  4. Kispofa azon a file-szerveren egy csomó anyagom fent van, volt szeretők képei, levelezések, tudod te jól.. szóval remélem limitálva tetted publikussá mert különben neked annyi vége kicnegettek !!!!!!

    VálaszTörlés
  5. No worries, mate :) Csak az olyanokat publikálom, amelyek rám vonatkoznak.
    Amit igazán sajnálok, hogy megvannak a különböző üzenetváltásaink egészen 2005 májusáig, aztán 2006-tól ismét, de valahogy egy félév eltűnt, pedig az lenne a legérdekesebb: amikor te már itt voltál, mi pedig csak készülődtünk még.

    VálaszTörlés
  6. szerintme nekem megvannak :) Majd körbeszimatolok

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.