június 21, 2009

Hivatalos látogatásra Magyarországra érkezik...

Nos úgy néz ki, hosszú hónapok huzavonája után végre megvan az időpont, amikor Magyarországra megyünk.
Augusztus 21-22 között indulunk, és szeptember 5-6 között jönnénk haza. Azért írom ezt feltételes módban, mert repülőjegyünk még nincs, tekintettel arra, hogy csak két napja tudjuk a dátumot. Szóval nagyon hálás lennék, ha valakinek lenne ötlete, hogy melyik légitársaságnál vagy irodában nézzünk jegyet, illetve felmerül a kérdés: vajon olyat lehet-e csinálni, hogy Magyarországról veszünk jegyet Auckland->Budapest/Bécs->Auckland viszonylatra?

Utazásunk fő célja (egy szomorú hagyatéki eljárást leszámítva), hogy összepakoljuk és konténerbe rakjuk az ingóságainkat, illetve tekintettel az új útlevél körül kialakult cirkuszra, megpróbáljuk egy füst alatt elintézni azt is. Tanulva a két évvel ezelőtt elkövetett hibáinkból, szigorúan nem fogunk barátokhoz és a családokhoz rohangálni: két hét ebből nem egyszerűen fárasztó, hanem egészen rémálomszerű, ráadásul roppant kevéssé hatékony. Így azután azt eszeltük ki, hogy bárkit szívesen látunk, aki kíváncsi ránk – volt otthonunkban, csomagolás közben. Cím és telefonszám a szerkesztőségben :)

11 megjegyzés:

  1. Na vééégre má' hogy jöttök. :)

    VálaszTörlés
  2. A takapunai peco kulcsat valakinel majd lecci add le, hogy a pokerpartikat addig is meg tudjuk szervezni! :-)Sort nem kell a hutobe tenni, azt majd viszunk!

    VálaszTörlés
  3. Emirates 2463 NZD. Mire jo, ha ugyanezt Magyarorszagrol akarod megvenni? Tobbe fog kerulni!

    VálaszTörlés
  4. Ez micsoda jo otlet! Nalunk is mindig csak a rohangalas, ami lehetetlenne teszi, hogy kicsit pihenjen is az ember otthon, mindez kisgyerekkel megfarasztobb...az elkerulhetetlen megsertodesekrol nem is beszelve, akikkel mar nem tud az ember talalkozni... ki fogjuk mi is ezt probalni, ugyis nekunk is epp aktualis ez a (ki)pakolas ;))
    Addig is enyhe es napos telet odalent ;)) Cheers

    VálaszTörlés
  5. lehet olyat. telepíttetni kell akkor a jegyet aucklandbe. ez feláras. nem szokott olcsóbbra kijönni....

    VálaszTörlés
  6. Én is az emirates-nél találtam olcsót valamikor 3 hónapja, mikor még kifejezetten oda néztem a jegyeket.
    "Nézünk előrefelé" hogy újra találkozzunk. :)

    VálaszTörlés
  7. Sheila: köszönöm, kiderült. (Judith?)

    Vera: Próbáljátok ki. Nekünk szóltak előre, hogy a rohangászás nem vezet sehová, csak kimerüléshez és még sértődéshez, de persze okosabbnak hittem magam. Ezúttal nem fogjuk elkövetni ezt a hibát.

    VálaszTörlés
  8. Teljesen igazatok van! At fogjuk mi is szervezni ezeket a hazalatogatasokat, ami mondjuk nem egyszeru nalunk sem, mivel mindkettonk csaladja mas varosban el, a lakasunk Pesten,barataink ossze-vissza, de hat tenyleg nem megoldas az sem, ha a hazalatogato rohangal ide-oda. Persze az evrol-evre lemorzsolodo ismerosok, baratsagok sem elkerulhetoek nagyon, de ez ezzel jar.

    VálaszTörlés
  9. semmi judit. csak egy ismeretlen álmodozó:)

    VálaszTörlés
  10. Oh,good,I am also agree with your perspectives and I wish to see more articles of yours.

    VálaszTörlés
  11. GOOD,I AM AGREE WITH YOUR PERSPECTIVES,AND I WISH I CAN SEE MORE ARTICELS OF YOURS.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.