szeptember 15, 2010

Új-Zéland türannosza

Tegnap a kiwi parlament egyhangúan megszavazta a Canterbury Földrengés Utáni Újjáépítés Törvényét: a kormánypárti képviselőkön kívül a teljes ellenzék is támogatta a nemzeti összefogás jegyében.
Gerry Brownlee-t nevezték ki az újjáépítés miniszterének, a költségeket közel 4 milliárd (640 milliárd forint) dollárra becsülik, de közben kiszámolták, hogy az újjáépítés 0.5% fogja növelni a GDP-t a következő évben.
Jó érzés volt látni, hogy működő demokráciában miképp zár össze a politikai elit, teszi félre a nézeteltéréseit és koncentrál arra, ami igazán fontos: Új-Zéland eddigi legdrágább környezeti katasztrófája okozta kár helyreállítására.

Mondom, jó ezt látni, meg kíváncsi is voltam, hogy miféle törvényt hoztak, ami önmagában garancia arra hogy flottul menjen az újjáépítés és a törvény olvasása közben teljesen elhűltem.
Tegnap este, Új-Zéland államformája időlegesen diktatúrára változott.
Komolyan, mint annak idején a Római Birodalomban, amikor vészhelyzet idején diktátort választott a szenátus.
Nyilván a gyakorlati megvalósítás más lesz, de a törvény szövege szerint, formálisan Gerry Brownlee az új türannoszunk, aki kevés kivételtől eltekintve bármit megtehet, és nemcsak a Parlamentnek, de a kormánynak sem tartozik elszámolással.
Az új törvény, ha betűi szerint értelmezzük, többek között az alábbiakat teszi lehetővé neki:

  • betiltsa a szakszervezeteket,
  • bárkit megfoszthat az állampolgárságától. Mi több, bárkinek állampolgárságot adhat,
  • legálissá teheti például a gyilkosságot, erőszakot vagy korrupciót,
  • felrúghatja a Treaty-t és megsemmisítheti a Waitangi Szövetség eredményeit,
  • legalizálhatja a kínvallatást vagy a foglyokon végzett orvosi kísérleteket
Ha nem nyúl a választási törvényhez vagy az alkotmányt helyettesítő Bill of Rights-hoz, elméletileg mindenhez joga van 2012 április 1.-ig. Persze ezt a határidőt is könnyedén eltörölheti, hiszen nem akadályozhatja meg benne semmi.
Biztos vagyok benne, és gondolom mindenki más is biztos benne, hogy Brownlee semmi ilyesmit nem fog csinálni, de mégiscsak döbbenetes volt olvasni, hogy az összes demokratikus garanciát miképp írta felül a parlament szükséghelyzetben.

Ténylegesen szükséges volt ekkora hatalmat koncentrálni egy cél érdekében? Talán. Az biztos: a bürokrácia nem fogja akadályozni Christchurch renoválását.

9 megjegyzés:

  1. Remélem nem jut most eszébe, hogy ősszel lehurrogta a pórnép a nemzetiparkokban aranybányanyitogatós álmait...

    VálaszTörlés
  2. Szervusz(tok)!

    Erdélyből jelentkezek egy kérdéssel: családommal úgy döntöttünk, nem folytassuk ezt az életet ami itt folyik. Szeretnénk a szigetre költözni. Mit tanácsolsz(tok) mikor lenne az ideális időpont nekifutni? Én 2011 vagy 2012 szeptemberére gondoltam, addig infókat gyűjtök, pénzt és még angol tudást. Egyúttal szeretném felvenni a kapcsolatot minnél több szigetlakó magyarral. Az e-mail címem: csaba.marton@gmail.com.
    Bocs, ha rossz helyre írtam...

    VálaszTörlés
  3. Hogy őszinte legyek, Csanád, nagyjából ezt vártam. És csalódtam volna erősen, ha nem így történik. Látod ezért is szeretnék elzúzni innen a fertőből a Zátonyra!

    VálaszTörlés
  4. Hm, erdekes megkozelites. Mindenesetre en nem aggodok annyira, neha jobb egy diktatura, mint egy teszetosza demokracia. Csak a vezeton mulik, hogy mi lesz a kimenete: oromunnep vagy fal melletti sortuz.

    VálaszTörlés
  5. örülök hogy megen irsz lol :D ,nekem jo kis nosztalgia marad, mert eszembe jut honnet indultunk meg anno el, kar hogy a talalkat nem volt idonk mar leegyeztetni sosem. Ha kedved van kis oz kirandulashoz szivesen latunk vendegul majd.

    VálaszTörlés
  6. Egy JÓ ÉRTÉKRENDŰ diktátor komoly eredményeket tud elérni egy teszetoza bizottságosdi játékhoz (ún:demokrácia) képest.

    VálaszTörlés
  7. Kedves Csaba!
    Vigyázz, az égbolt cseréje nem old meg mindent, az életedet nem tudod lecserélni. És sok földid éli a befogadott idegen életét Magyarországon is.
    Ingyenebéd meg ott sincs.

    VálaszTörlés
  8. "Új-Zéland eddigi legdrágább környezeti katasztrófájának helyreállítására."

    Mit is jelent ez a rész mondat?

    A környezeti katasztrófát akarják helyreállítani..?

    VálaszTörlés
  9. Azt jelenti, hogy az évek során pongyolábbá és figyelmetlenebbé váltam, valamint, hogy már nemcsak angolul, de magyarul is képes vagyok baromságokat írni.
    Az ominózus részmondatot javítottam, köszönöm.

    Ps: a részmondat nem egy szó?

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.