Esküvő

Szombaton esküvőn voltunk, Zsu és Greg házasodtak össze. Nem tudom mennyire volt tipikus kiwi esküvő: de nem hasonlított a magyar szertartásokhoz. Ízre/hangulatra leginkább az amerikai filmekből megismert angolszász eseményre hajazott, bár miután szűk családi körnek szervezték, nyilván kisebb felhajtással.
Sem templom, sem városháza: kertben felállított sátor, vörös szőnyeg és kis pulpituson az anyakönyv-vezető.
Voltak azért kifejezetten jópofa momentumok, például a személyzet egyetlen nem magyar tagja, egy Sean nevű pincérfiú, egészen a legvégső pillanatig meg volt győződve, hogy én vagyok a vőlegény.
Ez úgy történhetett, hogy mi Krisztivel már péntek este felkötöztünk az ifjú párhoz, Greg viszont - mert a szokás úgy diktálja, hogy az utolsó éjszakát külön kell tölteniük - elment otthonról, hogy a szüleinél aludjon. Szombat délelőtt tehát, amikor elkezdett szállingózni a személyzet, én voltam az egyetlen férfi a háznál.
Miután Zsu kedvéért megmozdult a baráti társaság, így eshetett, hogy a felszolgáló személyzettől kezdve (itt egyedül Sean volt kiwi) a fotóson keresztül a videósig mindenki magyar volt. A bábelt csak fokozta, hogy felváltva beszéltünk magyarul és angolul, még egymáshoz is, így azután végképp senki nem lehetett biztos, hogy kihez milyen nyelven lehet szólni. A káoszt aztán tovább bonyolította, amikor megérkezett Greg (a vőlegény), aki bár tőzsgyökeres kiwi, de tíz évet élt Magyarországon, és olyan jól megtanult magyarul, ahogyan mondjuk én szeretnék angolul tudni.
A komédia végül akkor érte el a tetőpontját, amikor a szertartás végeztével elkezdtek a vendégek keveredni és elindult az evés-ivás. Seevel üldögéltünk, és épp a közös jövendőnkről beszélgettünk, amikor Greg sógórnője csatlakozott hozzánk. Rövid informális csevegés után a lány kedvesen megérdeklődte See Wongtól, hogy magyar-e ő is. Ezen persze nagyot derültünk, tekintve, hogy See jól láthatóan kínai, míg végül beigazolódott, hogy a teljes bábeli zűrzavar mindenkit elbizonytalanított.