Bevándorlás

Jó régóta tervezem már, hogy összeszedem és megírom a bevándorlási törvényeket, tudnivalókat. Rohadt egy melónak ígérkezett, tekintve sokrétűségét, ráadásul sehogy sem tudtam megfogni, hogy igazán könnyen érthető, feldolgozható olvasmány legyen.
Szóval húztam halasztottam a dolgot, és a jegyzeteim szépen sorban gyűltek a befejezetlen postjaimat tartalmazó mappában, mígnem a minap véletlenül rábukkantam, hogy Ilap már megtette ezt helyettem.
Szóval, amit mindig is tudni akartatok a bevándorlási törvényekről és szabályokról: ide kattintva olvasható.

Ha elolvassátok, láthatjátok, miért írtóztam nekiülni: nemcsak olvasva látszik roppant bonyolultnak, megírni még undokabb mókának tűnik.

A dologhoz két megjegyzést fűznék:
1. Ilap rövid összefoglalója után talán jobban érthető, hogy én miért ajánlottam a bevándorlási ügynököt.

2. Ennyire azért nem súlyos a helyzet mégsem. Nagyon leegyszerűsítve - és a ló túloldalára átesve - azt is mondhatnám, hogy össze kell pakolni, jönni, és aki valóban nagyon-nagyon akar, az tényleg le tud telepedni Kiwilanden. (Kivétel: képzetlen, tapasztalatlan, tartósan beteg vagy büntetett múlttal rendelkezők.)

Papírkutya

Mondjuk megbolondulhatnék. Nem hosszú időre, csak ma.
Megpróbálkozhatnék átmeneti elmezavarra hivatkozni Kriszti előtt, vagy amnéziára: én nem tudom mi történt, egyszer csak itthon találtam magam, így... - mondanám a nappaliban kuporogva buta arccal. Ez mégiscsak hihetőbb, mint ha azt mondom, hogy szélsősony aktivisták kényszerítettek fegyverrel a megvásárlására. Esetleg trükkösen választhatnám a Dick Smith ajánlatát, és olyan hitekonstrukcióban szerezhetném be, amelynél 2008 szeptemberéig egy fillért sem kell fizetni. Krisztinek pedig mondhatnám, hogy ajándékba kaptam, vagy találtam az utcán.
Ma megjelent a Sony PS3 nálunk is - Európával és Ausztráliával egy időben. A gép magában $1190, a Dick Smith-es konstrukcióban (két kontroller plusz két játék, 18 hónapos kamatmentes hitelre) 1495 dollár.
Sosem voltam nagy computer-játékos. Néhány pár hónapig tartó időszakomat leszámítva nem tudtak lekötni a játékok. De a PS3 az más, azt akarom, valami elementáris bírvággyal. Tudnám sorolni a racionálisnak tűnő érveket, hogy mire jó, meg miért kell; a valóság azonban nevetségesen egyszerű: mert csak kell! Birtokolni akarok ekkora számítási teljesítményt. Linuxot akarok telepíteni rá, és úgy használni. És vén fejjel szánalmasan és nevetségesen görnyedni a tévé előtt valami hülye, de annál lenyűgözőbb grafikájú játékot nyomkodva.

Igazándiból most szeretnék gyerek lenni: olyan 10-12 éves forma. Mondjuk lehetne éppen ma a születésnapom, a tizenkettedik. Apámék jobb belátásuk ellenére mégiscsak megvennék nekem. Már két-három éve aktívan interneteznék, és ma este a suli után önfeledt autóversenyzésbe vagy boxolásba folytanám a születésnapi zsúromat.
A nyolcbites CPU-ról, lyukkártyákról csak hallomásból lenne tudomásom, de pár év múlva olyan boszorkányos gyorsasággal installálnék és konfigurálnék fel egy BSD-t, hogy a negyvenéves vén hülyék nem is tudnák követni. A huszonegyedik század gyermeke lennék, az infokommunikációs világ nomádja. Akinek természtes lenne, hogy otthon terraflopos teljesítményű boxok vannak, akinek nem kellene minden egyes új technológia megjelenésekor felszívnia magát, hogy tartani tudja az iramot.
És persze 12 évesen nem töpprengenék azon sem, hogy van olyan bloggerina, aki simán a lányom lehetne, mégsem érzem a generációs szakadékot, és hogy ez baj-e?, vagy hogy miként fordulhatott elő, hogy ennyire elmulasztottam észrevenni a felnőttéválásomat.
Nem vagyok 12 éves. Nincs ma születésnapom. És papírkutya vagyok: nem szaladok munka után sem a Dick Smith-be, sem a Gameplanetbe, nem találok ki semmiféle hülye mesét, vagy nem próbálok a sarkamra állni becsülettel. Nem veszek PS3-at.

Valami ajándékot kapnom kell Krisztitől a nyáron. A harmincnyolcadikra.

Vacsora

Egy tojásrántottát is el lehet rontani. Csak bízzátok rám.

Sg.hu, Skype - és a félretájékoztatás

Valamiért mindig felbosszant, ha könnyen kivédhető hülyeséget olvasok olyan orgánumokban, amit egyébként szeretek és/vagy általában hitelesnek tartok. Talán, mert hiszek a betűkben, és szeretném azt gondolni, hogy amit írástudók elémtárnak, az igaz, vagy legalábbis közelít az igazsághoz.
Nyilván komolyan megválogatom, hogy kinek és mit higgyek el, éppen ezért háborít fel, amikor a rendszeresen olvasott hírforrásaim cikkeiben, tudósításaiban penetráns állatságra bukkanok.
Az SG.hu - Informatika és Tudomány portált évek óta olvasgatom - a szórakoztató ismeretterjesztésnek és a többnyire hiteles tájékoztatásnak kellemes mixét nyújtja, egy olyan a területen, amely a mindennapi életem része. Nyilván nem érthetek mindenhez, ezért az esetek döntő többségében egyszerűen elhiszem, amit írnak, anélkül, hogy komolyabban utána járnék a kérdésnek (persze, ha valóban fontos számomra, akkor jön a kutatás), és gondolom, ez így is van rendjén. Feltételezem: közreműködőik, újságíróik elvégzik a dolgukat, és nem tájékoztatnak félre.
Az információ robbanás korában (ez amúgy egyik vesszőparipám), amikor elképesztő mennyiségű - épp ezért szinte ellenőrizhetetlen tömegű - hír zúdul a nyakunkba, kifejezett kihívássá válik, hogy mely forrásokat tekintsük hitelesnek. Úgy képzelem, már nincs messze az idő, amikor a hírek/információk valódiságát ezzel foglalkozó cégek fogják kereskedelmi alapon hitelesíteni, hogy az információ fogyasztó eldönthesse - hihet-e vagy ajánlott az óvatosság. Az ezzel kapcsolatos teóriám azonban hosszú, talán egy másik alkalommal megírom.
De lássuk a postomat kiváltó okot. Ma olvasom at SG.hu vezércikkét Webkettes felvilágosítás III.: Csevegünk-csetelünk címen. Nem mond különösebb újdonságokat, de az ebédidőmbe éppen belefér. Egyszercsak a következő bekezdésem akad meg a szemem:

A sokat utazóknak, a külföldre szakadt hazánkfiainak mindenképp egy értékes lehetőség, főleg, hogy a konkurens szolgáltatásokhoz képes sokkal jobb minőséget produkál már alacsonyabb sávszélességű elérésekkel is. A tavalyi évben már több kézikészülék jelent meg, ami WiFi kapcsolaton keresztül akár normál akár Skype telefonként is képes működni. A hype ez esetben is sokat segített a terjedésben, bár számos klón is felkapaszkodott a Skype szekerére, mint a VoIP Buster és társai. Ez a rendszer igazából nem vetélytársa az eddig felsorolt szolháltatásoknak, sőt a biztonság és a "privacy" teljes hiánya miatt üzleti felhasználása erősen ellenjavallott.

A Skyperól szóló rész zárómondata, ami kiverte a biztosítékot, annak is a második fele:

sőt a biztonság és a "privacy" teljes hiánya miatt üzleti felhasználása erősen ellenjavallott.

Na kérem: a Skype egyike a legbiztonságosabb internetes kommunikációs megoldásoknak.Kicsiségbe kötök bele, tudom, hiszen a cikk nem az üzenetküldők biztonságáról értekezik, hanem úgy általában a szolgáltatásokról. Csakhogy éppen ebben rejlik az ilyen félretájékoztatás/hozzánemértés veszélye: egy ilyen odalökött félmondat képes megragadni a laikusban, aztán idők múltán, amikor a téma valahogy előkerül, már mondja is: ja, az nem biztonságos, azt olvastam.
A dolog elvi alapvetésével van gondom: hány és hány olyan egy bekezdésben odalökött információt nyeltem le vajon eddig én is, ami hasonló nemtörődöm dilettantizmusból, a fizetett karakterek növelése okán született?

Mindenenesetre vicces végigkövetni az "szakújságíró" gondolatmenetét: a Skype ugye azért számított forradalmi újdonságnak, mert nem közvetlen kliens-szerver-kliens kapcsolatban valósítja meg a kommunikációt, hanem a peer-to-peer technológiát használja: az adatcsomagokat a rendszerben részt vevő számítógépek összeségén (illetve nyilván nem minden, csak megfelelő közelségű és számú klienst igénybe véve) keresztül továbbítja a fogadó félnek. Ergo - a cikk szerzője szerint - miután olyan sok kézen/gépen keresztül megy a kommunikációs folyam, nyilván: sőt a biztonság és a "privacy" teljes hiánya miatt üzleti felhasználása erősen ellenjavallott.

Nevezhetnénk józan paraszti ész diktálta ítéletnek, persze ostoba baromság, ha jobban belegondoluk. Simán belátható minden előképzettség nélkül is, hogy a szétdarabolt adatfolyam, ahol a darabok külöböző csomópontokon részenként kerülnek továbbításra csak nehezítik a lehallgatást. Mellesleg, ha már itt tartunk, a lehallgatás amúgy is a fogadó vagy küldő fél alhálózatán valósulhatna meg, ott, ahol az adatolyam egyesül. Ettől azonban olyan hatékonyan óvja meg a Skype beépített titkosítása (a Skype military strenght - bármit jelentsen is ez - szintű végponttól végpontig terjedő 256 bites AES titkosítást alkalmaz), hogy ez két éve valódi vihart kavart, amikor az FBI komoly tényezőként emelte ki, hogy az internetes telefónia, különösen a Skype terjedése veszélyt jelent, mert nem tudják lehallgatni. Alaphelyzetben, megfelelő ISP (internet szolgálató) közreműködéssel, annyi követhető nyomon, hogy ki-kivel beszél, a beszélgetés tartalma az alkalmazott kriptográfiai megoldásoknak köszönhetően nem fejthető vissza. Az FBI számára problémát az okozza, hogy megfelelő anonimitást kínáló proxy szervereket használva, még a kommunikációs partnerek identitása is elrejthető.
A legviccesebb az egészben, hogy a tisztelt cikkíró nemcsak nem ért a dolgohoz, de arra sem vette a fáradtságot, hogy az interneten, vagy legalább a saját anyaorgánumánál utána járjon a kérdésnek, hiszen 2006 januárjában éppen az SG.hu közölt egy hírt, amelyben a Skype biztonságáról és a már említett FBI problémáról számolnak be.

Nem mellesleg, a Skype biztonságtechnikai auditját, a szakma egyik nagy öregje, Tom Berson (Anagram Laboratories) végezte, ha valakit érdekelne, az eredményt letöltheti innen.

Ui.: a post szerzője paranoid, hálózati biztonságtechnikával foglalkozó szakember - ha ez a fentiekből nem derült volna ki.

Kutya, macska

Valamelyik nap, az egyik esti hírműsorban - talán a TV3 Campbell Live - megütötte a fülem egy tudósítás felkonferálása. A inkriminált mondat szerint Új Zéland világelső az egy főre jutó macskák tekintetében. Felkaptam a fejem a hírre, mert eddig fel sem merült bennem, hogy efféle előfordulhat. Persze macskák vannak - minket is megszelidített egy, pár hónapra, hogy ideköltöztünk. Valószínűleg a legrandább jószág - foltos, formátlan, kövér - de megkapó felemás pofájának, és egészen kutyaszerű habitusának nem tudtunk ellenállni. Oriza Triznyák névre kereszteltük mielőtt feltűnt volna, hogy nőstény, miután pedig megtanult magyarul és hallgat az Oriza névre, más késő volt a hibát korrigálni.
Szóval macskák vannak, ahogyan kutyák is; mégis, ezt olyan észrevétlenül teszik, hogy komolyan meglepődtem Campbell felkonferálásán. Kicsit nyomoztam hát, és ráleltem egy újságcikkre, amiben a kiwi állattartási szokásokat - különösen az állatorvosi viszonylatban taglalják. Nem is a felsorolt eszelős összegek döbbentettek meg (Aucklandben akár 10-15 ezer dollárt is kifizetnek a gazdik egy-egy műtétért), hanem a mellékesen odavetett statisztika: Új Zélandon 1 millió 200 ezer regisztrált macskát és 800 ezer regisztrált kutyát tartanak számon. Ez azt jelenti, hogy minden második háztartásban van macska, és minden harmadikban van kutya.
A dolog annál is inkább meglepőbb, mert a háztartási kedvencek olyan észrevétlenül népesítik be Kiwilandet, ami már-már elképesztő. Soha jelét nem vettem észre a házijószágok eddig elkerülhetetlennek vélt kellemetlenségeinek: nemhogy kutyaszarba nem léptem az utcán, de még csak látni sem láttam; éjszakánta nem veri fel a csendet kutyaugatás; nincsenek a forgalmasabb utakon feltrancsírozott, elgázolt macska vagy kutyatetemek; és tavasszal a macskabagzás síró barcogása sem borzolja a kedélyeket.
Andrea felvetése csak alátámasztja meglepetésemet - neki is szemet szúrt mindez, mikor néhány hónapot felénk töltött. Feltalálták volna a néma kutyákat? Nem tudom. Mindenesetre a kiwi szabályozás és habitus újabb diadalát vélem felfedezni: lehet úgy is állatot tartani, hogy annak csak az örömteli részét tapasztalja meg az emberfia.

Oriza nem kifejezett informatikus, azoban szeret a notebookon heverészni.

Kiwi TV az interneten

Elindult a TVNZ (új-zélandi televízió) internetes szolgáltatása. A tvnzondemand.co.nz ugyan még meglehetősen szűkös választékkal rendelkezik, de az ötlet és megvalósítás elsőrendű. Persze a TV over Internet (Tévé az Interneten keresztül) nem újkeletű elképzelés, de az eddigi megoldások - már amelyek volt szerencsém látni - nem az én elképzelésem és igényeim szerint készültek.
A tvnzondemand.co.nz a TVNZ One és a TVNZ 2 - ezek az un. nem kereskedelmi, hanem állami - csatornák kínálatát nyújtja az interneten keresztül: a full screen mód (teljes képernyős mód) egész meggyőzően adja vissza tévézés élményét. Az induló anyagból sajnos nekem kevés a kedvemre való, a magyar Barátok Közt szappanoperára hajazó Shortland Street nem érdekel, ahogyan a többi magazinszerű műsor sem. A Classic kategóriában azért találtam pár érdekes műsort, ott feltétlenül érdemes turkálni.
Tekintve, hogy a szolgáltatás még csak ma indult, már a kezdeti megvalósítás is figyelemere méltó - ha felkerülnek a valóban érdekes riportműsorok és filmek, gyakori látogató leszek. Gyanítom, egész széles választékkal készül az oldal - már most hirdetik a fizetős részét (ami viszont még nem érhető el, illetve az eddigi anyag, mind ingyenes). A rendszer sajnos a Windows Media Player DRM (Digital Rights Manager - Digitális Jogkezelő) megoldását használja, és úgynevezett PlayPoints-okat lehet vásárolni - 10, 20, 50 és 100 dolláros kiszerelésben. Egy PlayPoint 50 centbe kerül, míg egy átlagos félórás műsor 4 PlayPointért (2 dollárért) egy háromnegyed órás akció 8 PlayPointért (4 dollárért) nézhető meg.
Kíváncsi lennék, hogy külföldről elérhető-e a szolgáltatás, remélem lesz aki kipróbálja és visszajelez. By the way: hasonló magyar verzió nincs véletlenül?

Akikre hasonlítunk...

Elég vicces szolgáltatást fedeztem fel a minap - a myheritage.com arc felismerő szoftveréről van szó.
A lényege, hogy rövid regisztráció után feltöltheted akár saját fotódat is, és ők megmondják, melyik világsztárhoz hasonlítasz leginkább, és persze azt is, mekkora mértékben.
Most tekintsünk el attól a pici szépséghibától, hogy a fényképek többségében képtelen felismerni magát az arcot, de ha sikeres felismeréseket veszem alapul is hagy némi kívánnivalót maga után az algoritmus.



Kriszti esetében a következő azonosságokat találta: Halle Berry - 83%, Mandy Moore - 83%, Romy Schneider - 83%, Kylie Minogue - 80%, Kristen Dunst - 78%, Cate Blanchett - 78%, Missi Pyle -76%, Rene Zellweger -76%.
Hmmm... Most akár büszke is lehetnék.
Ámde:



Az én egyetlen, pár éve készült fényképemre, amit hajlandó volt feldolgozni, a következő találatokkal állt elő: Deep Roy - 61%, John Gielgud - 61%, Jacques Rogge - 56%, Ricky Martin - 56%, Matt LeBlanc - 56%, Omar Sharif - 54%, Jesse Metcalfe - 53%, Antoine de Saint-Exupery - 49%.

Különösen Antoine de Saint-Exupery való hasonlóságomat díjjaznám leginkább, ha nem fotó alapján számítanák.

Azért remélem, a különböző anti-terrorista kezdeményezések keretében rendszerbe állított képanalizáló szoftverek nagyobb hatékonysággal működnek.

A Végzet-hegye nyugodt

Mt. Ngauruhoe - A Végzet-hegye

Természetesen az MTI és/vagy Index.hu munkatársainak megint nem sikerült rendesen tájékoztatni, vagy méginkább - a bulváros szenzáció fontosabb volt, mint a valóság.
Értem én persze, hogy jobban hangzik az "Iszapot okád a Gyűrűk ura krátertava", mint a valóság, de attól, hogy szürke, a tény tény marad.
A Mount Ruapehu nem a Végzet-hegye. A Gyűrűk Urában a Végzet-hegyének szerepében a Mount Ngauruhoe-t láthattuk. Közel vannak ugyan egymáshoz - úgy saccolom 8-10 kilométerre - de mégiscsak két külön vulkánról beszélünk.
Egyébként a Végzet-hegyétől sem idegen a sziporkázó tüzijáték: 1975 február 19-én 13 kilométer magasra köpött hamut, sőt Új Zéland legnagyobb lávakitörésével is Mt. Ngauruhoe büszkélkedhet, igaz ez még régebben, 1954 májusban történt.

Alul a most iszaplavinát köpő Mt. Ruapehu, fölötte a Végzet-hegye.

Csak a pontosság kedvéért.

SYDMIT

Strategy driven micromanagment tools for weboffice.
Stratégia vezérelt micromanagment eszköz webes felületen.
Ez az adekvált válasz.
Azért mostantól megint lesz blog rendesen.

Happy Birthday

2007 március 7-én éjjel 11 óra 59 perckor megszületett Miss Greta Nemedi, az én csöpp unoka-unokahúgom. A legújabb kis magyarkiwi 3 kiló 20 dekával, majd félméteresen (49 cm) jött világra, teljesen természetesen és anyukájával együtt jól vannak - hónapok izgalma ért a lehető legjobban véget.
Ma nincs több bejegyzés - ünneplés lesz a boldog apukával.

AdultSheepFinder

Az összesítés nem áll rendelkezésre. A bejegyzés megtekintéséhez kattints ide.

Bevándorlási ügynök

Többször is felmerült már a kérdés: kell-e, szükséges-e bevándorlási ügynökhöz fordulni bevándorláskor?
Bontsuk fel a kérdést - szükséges vagy érdemes?
Kötelezőnek egyáltalán nem kötelező, sőt, még azt sem mondhatnám, hogy ne lehetne ügynök nélkül boldogulni. Ismerőseim, barátaim jókora hányada sikerrel járt már ügynök nélkül is.
Új Zélandon a bürokrácia csak töredéke a Magyarországon megszokottnak - Kiwiland döbbenetes módon próbálja egyszerűsíteni polgárai ügyintézni valóit. Negatív kivételként azonban pont a Bevándorlási Hivatalt szokták példaként felhozni. Tényleg, ha az ember megszokja, hogy az autó átírása 9 dollár hatvanért minden postán elintézhető egyetlen A4-es oldal öt kérdésének kitöltésével, hogy a tetszőlegesen választott helyi elektromos szolgáltatóval az interneten keresztül nem egészen tíz perc alatt élő szerződést lehet kötni, vagy végigcsinálta már a cégalapítás majdnem negyedórás procedúráját - ugyancsak az interneten keresztül -, amelynek a végén élő, működő, használható céget kap, akkor az Immigration ehhez képest valóban maga a kis pokol.
A bevándorlási szabályok és törvények szerteágazóak és sokrétűek, ráadásul a szabályozás gyakran változik - ugyanakkor persze nem rocket science, józan paraszti ésszel, kellő alapossággal és odafigyeléssel egyedül is emészthetőek. Mondom, sok ismerősöm mindenféle ügynök nélkül is kivállóan letelepedett, állampolgár lett.
Én mégis amondó vagyok: egy jó bevándorlási ügynök megér minden rá költött centet; eszembe sem jutna pont ezen spórolni.
Mit is csinál egy ilyen ügynök? Alapvetően két dolgot: egyfelől tanácsot ad, felméri a bevándorló esélyeit, lehetőségeit, ennek alapján javasol a rendelkezésre álló lehetőségek közül valamit, vagy éppen eltanácsol a letelepedéstől. Másodjára végigsegíti az Immigartionnal való ügyintézést - összeírja milyen papírokat, igazolásokat és milyen formában kell beszerezni, aztán kitölti a jelentkezési lapokat, beküldi, észben tartja a határidőket, és ha odakerül a sor, tárgyal a Bevándorlási Hivatal ügyintézőivel.
Semmi varázslat, semmi olyan trükk, amit az ember maga ne tudna megcsinálni - mégis, mindenkinek csak ajánlani tudom.
Azt hiszem, a tengeren túli letelepedés az ember életének egy szignifikáns döntése, speciális lelkiállapotban van az ember, ha már elszánta magát. Megérkezni és munkát keresni/vállalni egy dolog, aztán amikor megszületik az elhatározás a maradásról, az stresszel, bizonytalansággal is jár - és ekkor jelent óriási pszichikai segítséget az ügynök. Ugyanakkor befektetésnek sem utolsó, egy jó ügynök felgyorsítja a folyamatot, nem kell attól tartani, hogy egy hiányosan kitöltött jelentlezési lap, egy elhibázott határidő miatt hónapokkal elhúzódik az áhított munkavállalási vagy letelepedési engedély megkapása, ami bizony súlyos dollárezrek kiesését jelenthetik.
Lehet szülni is egyedül, szakember segítsége nélkül - százezer éves gyakorlata van benne a homo sapiensnek, sőt a harmadik világban ma is sokan kénytelenek elnélkülözni -, azért az mégiscsak szülészhez fordulunk a biztonság kedvéért. Valahogy hasonlóképpen vagyok én a bevándorlással is.
Új Zélandon virágzik az üzlet: számtalan bevándorlási ügynök közül lehet választani. Noha legtöbbségük megbízható, jó szakember, nem árt odafigyelni a választáskor néhány dologra.
1. Óvakodjunk az olyantól, aki bizonyos összegért cserébe munkát/munkahelyet is ígér. Nagy valószínűséggel csalásról, törvénytelenségről van szó, jobb esetben is eszelős kiszolgáltatottságban lesz részünk.
2. Lehetőleg régóta működő céget válasszunk.
3. Csak az Immigartion Office által hivatlosan elismert és engedélyezett ügynökhöz, ügynökséghez forduljunk.

Én Peter Beinert, és az Instant Immigration Services Ltd.-t tudom ajánlani. (Tudom, hogy van egy magyar bevándorlási ügynök, hallottam hírét. Róla azonban - a létezésén kívül - semmit sem tudok. Nem azért nem őt ajánlom, mert bármi kifogásom lenne: lehet éppen olyan jó, mint akárki, sőt lehet jobb is. Egyszerűen csak nem ismerem. Fehér folt.) Peter német származású, 10 éve ügynök. Lenyűgöző eredményekkel rendelkezik: a működése során 100%-os sikerrel képviselte ügyfeleit, soha egyetlen ügyét sem utasították el. Meglehetősen büszke is erre az eredményére, őrzi teljes erejéből, ami az ő esetében azt jelenti, csak akkor hajlandó valakit ügyfelének fogadni, ha teljesen biztos abban, hogy a kívánt célt (értsd: munkavállalási engedély, letelepedési engedély) eléri. Emiatt talán kicsit aggódosabb is - inkább százszorosan túlbiztosítja magát (és ezzel persze ügyfelét) a beszerzendő igazolások tekintetében; én azonban ezért egy cseppet sem tudom kárhoztatni - nekem inkább a biztonságérzetem növelte. Krisztit meg idegesítette a szőrözése - az igazsághoz ez is hozzátartozik. Árai valahol az alsó középkategóriába tartoznak - szándékosan nem írok az árlistájáról, mert ügytől és ügyféltől változik; nekünk 2000 dollár volt a letelepedési engedély -, lehet, hogy van nála olcsóbb is, az biztos azonban, hogy az általam látott tetszőleges ügynökségek sokkal drágábbak. Én roppantul kedvelem, nemcsak ügynökként, de barátként viszonyult hozzánk - ha valaki komolyan gondolkodik új élet kezdésén Kiwilanden, csak őt ajánlom. Ez esetben valóban igaz az elcsépelt szófordulat: forduljatok hozzá bizalommal.

Mea culpa, mea maxima culpa

Hibát követtem el a képek közreadásával, különös hibát, de erről majd később. Mégis örülök a kialakult vitának és vélemények ütközésének, el sem hinnétek milyen sokat tanul belőle az ember: azt hiszem jobban meghatározzátok a Subdimensiont, mint magam tudnám.Kényelmes volna most arra fogni, hogy szándékos provokáció volt, és lám, sikerült: pedig szó sincs erről. Nagyjából mindenki hozzászólásával egyet tudok érteni: önmagában értelmezhetetlen és ide nem illőek a képek, mondjuk ki - stílushiba. A Subdimension kiwi országimázs, igen, ahová nem illenek ilyen képek. Másfelől rólam és a gondolataimról is szól - akármi beleférhet, elméletileg.
Amit láttok egyfajta útkeresés.
Lassan egy éve írom a blogot, és most úgy érzem, hamarosan fordulóponthoz érek: sok fontos kérdést érintettem már Új Zélanddal kapcsolatban, és egy párat még nem. Ám hosszútávon nem maradhat egyszerű kiwi országimázs: jól behatárolható időintervallumon belül elérkezik a pont, ahonnan kezdve már csak magamat ismételném, legfeljebb más és más hangszerelésben.
Valahogyan fel kell oldanom ezt a dillemát, és őszintén szólva - mert alapvetően tudatos lény vagyok -, szeretném előre látni a jövőmet, legalább magamnak felvázolni a hogyan továbbot. Kiwiland mindenképpen főszerepet játszik a jövőben is, ez nagyjából nem is kérdés, de az arányokon kénytelen leszek változtatni - alig hiszem, hogy a napi kiwi apróságok mindannyiótokat érdekelnének.
A blogolás egyfajta exhibicionizmus is - hiba volna ezt eltagadni -, az ember örömmel látja, hogy a szűk környezetén kívül másokat is érdekelnek bejegyzései: ez persze önként vállalt felelősséget is felvet, mindazok irányába, akik megtisztelnek a virtuális látogatással.
A kérdés tehát adott: merre tovább? Nem leszek tech-blog, nem leszek Politikai Megmondó, és bulvár-blog sem - noha nyilván mindezek részét képezik az életemnek. És persze nem leszek klasszikus Énblog sem: erre valahogy nem érzem magam alkalmasnak. Próbálok egy olyan szintézist kialakítani, amely két fő szempontnak is megfelel: egyfelől azonosulni tudok vele, és közvetíti a személyiségemet, másfelől eleget tesz az olvasóim kiváltotta írástudói felelősségnek.
Még az útkeresés elején tartok: méricskélem magamat, a világot, és persze titeket kedves olvasóim.

A hiba, amit elkövettem - ahogyan én látom, és ahogyan Vera találóan megfogalmazta -, hogy az ominózus bejegyzést "No Comment" címen és valóban no commenttel adtam közre. Pedig nem arról van szó, hogy kaptam egy pár érdekesnek tűnő képet és rögvest fel is raktam: hál' istennek sikerült ismerőseimet leszoktatnom a "vicces levelek" küldéséről.
A bűnt lustaságból követtem el.
És ezt hadd magyarázzam is meg mindjárt. A képeket egy cikkbe ágyazva találtam, egy kiwi középiskolában váltott ki mérsékelt botrányt: a tanári kar egy része pornográfnak minősítette, ezért néhány diák megrovásban részesült. A képek láttán elgondolkodtam ugyan a felvetésen - vajon pornográfnak, ízléstelennek minősülnek-e? - ám mégsem emiatt ragadtak meg bennem.
Közbevetőleg, itt követtem el a hibát: általában elmentem a linkeket, amiről később írni szándékozom, hogy hivatkozhassak. Ezúttal nem tettem, mert a cikk önmagában nem fogott meg ekkora mértékben.
Aztán olvastam egy másik híradást, ami viszont már arról szólt: az Egyesült Államok némely repülőterén röntgen kapukat - akár az Emlékmás című filmben - készülnek rendszerbe állítani, a terrorizmus elleni harc jegyében, az esetleges bombák/fegyverek kiküszöbölése céljából.
A két híradás ekkor ért össze bennem: vajon megengedhető-e - bármilyen indokkal is - olyan eszközök használata, amelyek végeredményül olyan képet produkálnak, amelyek erkölcsi/etikai/ízlésbéli polémiára adnak okot. Ízléstelen vagy pornóképek ezek? Sértik a szemérmet? Hisz ezt látják rólunk hamarosan minden repülőtéren...

Az ok, és gondolatmenet tehát megvolt, ám az iskolai botrányt taglaló cikket csak nem találtam hosszas keresés után sem: a böngésző chache-ében azonban megmaradtak a képek, én pedig - lustaságból - a publikásuk mellett döntöttem, egy majdani magyarázat és visszautalás tervével - ha sikerül újra meglelnem az ominózus hivatkozást.

Végezetül, de nem utolsó sorban: Andreától természetesen engedélyt kértem, mielőtt közreadtam volna levelét. Ehhez a szokásomhoz a jövőben is ragaszkodni fogok: engedély nélkül semmiféle hozzám intézett levelet nem publikálok.

Vitaindító

Andreától kaptam ezt a levelet.
Mi a véleményetek, merre tovább?

Kedves Csanád!

Lehet, hogy nem tipikus manapság a szexuális, vagy inkább már-már a perverzitáshoz közelítő témáknál, illusztrációknál ellenvéleményt megfogalmazni, de én most szeretnék élni ezzel.

Világos, hogy az internet és egyéb más vivmány ma már nem korlátozza az embert sok dolog megtételében, és ezzel önmagában nem is lenne baj. De a szabadság gondolatából nem okvetlenül következik, hogy minden értelmes, a jóizlés határát nemhogy súroló, de azt teljes mértékben meghaladó (vagy inkább romboló) ötletet, gondolatot, képet magunkévá tegyünk.

A magam esetében ez azt jelenti, hogy nagyon szívesen olvasom a blogodat, de ez a mai, "No comment" cím alatt megjelent téma kiverte a biztosítékot.

A blogodat azért szerettem, mert objektív, ismeretterjesztő témákkal foglalkozik; érdekes kis történetekkel, magánéleti elemekkel átszöve, és egyáltalán nagyon tetszett.

Szerintem - ha megengedsz egy javaslatot -, ahhoz, hogy ez a blog jó maradjon, különbözzön a ma oly elterjedőben lévő, stílusában szókimondó, nyers megfogalmazásoktól, és a jövőben is szeretnéd, hogy értelmes, normális emberek is
látogassák a blogodat, fontolóra kéne venni, hogy például ezt a három képet egyáltalán benn hagyod-e a blogodon!

Üdvözlettel: Szabó Andrea

Nerdségek

- A kiwi kormány 1,15 millió dollárt költött egy egy állásokat hirdető, hivatalos kormányzati weboldal létrehozására. Jelenleg két betöltetlen állás található rajta: egy nővért és egy halászt keresnek.
Tisztelettel jelentem, hogy a rendszert egy tizedéért is megcsináltam volna (ha van magyarul tudó illetékes, aki olvasná a blogomat, ne felejtse el, ha legközelebb ilyesmibe akarnának kezdeni), de még értelmesebb lett volna a Trade Me-n meghirdetni, úgy nem került volna 50 dollárba sem.

- Megszületett a Wikipedia első - nem is tudom minek nevezzem - paródiája? A Conservapedia leginkább a Galaxis Utikalauz Stopposoknak-ra emlékeztet lakonikusságával. A Magyar címszó alatt ez található:
The Magyars were a nomadic Asian tribe also known as the Scourge of Europe. They settled in Hungary.
azaz
A magyarok ázsiai nomád törzs volt, akiket Európa ostorának is neveztek. Magyarországon telepedtek le.

Új Zélandról már kicsit bővebben megemlékeznek, íme:

New Zealand is part of Oceania.
The early New Zealand population survived by growing bananas, coconuts, yams and taro, and also by raising dogs and pigs.
azaz
Új Zéland Óceánia része.
A korai új-zélandi lakók banán, kókuszdió, yamgyökér és taro termesztésből vegetáltak, de neveltek kutyákat és disznókat is.

- Wellington Önkormányzata bejelentette, hogy minden háztartást bedrótoznak nagysebességű internettel. Az elképzelés szerint a trolibusz vezetékek használat 80%-os költségmegtakarítást hoz, de felmerült, hogy a a városi csővezetékeket ingyen bocsássák a internetszolgáltatók rendelkezésére.

- A kiwi parlament február 28-án elfogadta az anti-spam törvényt: az OECD államok közül utolsóként.

- Az egyre gyakoribb phissing támadások miatt, az Új Zélandi Bankok Szövetsége, egy új, másodszintű - bank.nz - domainért folyamodott. Ismerve David Farrar (az InternetNZ, a kiwi internetszolgáltatás hivatalos szervének igazgatója) ezirányú elkötelezettségét, nincs kétségem affelől, hogy hamarosan megkapják, amit szeretnének. A dolog egyszerűségében zseniális, csak azt nem értem, miért nem jutott eddig másoknak eszébe. Annyira kézenfekvő, hogy a bankok külön domaint kapjanak, és ezzel mindjárt az egész támadási módszer méregfogát ki lehet húzni.

- A Telecom partnert váltott: megszüntette stratégiai szövetségét a Microsofttal. Eddig a Telecom Adsl szolgáltatásának nyitóoldala az MSN új-zélandi verziója volt. Tegnaptól, külön létezik az msn.co.nz portál, míg a Telecom a Yahooval szövetkezve, elindította a yahooextra.co.nz oldalt, amely a Yahoo új-zélandra specializált portáljára mutat, minden kiwi Yahoo használó legnagyobb örömére.
A Microsoftnak egyébként is egyre nagyobb problémái jelentkeznek ausztrálázsiában: a Google az ausztrál piacon támad először: komoly reklámkampánnyal próbálja átterelni az MS Office ügyfeleit a saját webes irodai szolgáltatása használatára. Az ár mindenesetre megdöbbentően versenyképes: a Google 50 USD-t kér évente felhasználónként, a Microsoft Office árának alig negyedét.

Végül egy kis video:

No comment

Kiwi SAS-ok

Meglepetéssel olvastam a cikket, amely az új-zélandi SAS (Special Air Service) egységek elismeréséről és kimagasló hősiességük taglalásáról szólt. Az igazat megvallva, szinte semmit sem tudtam a kiwi hadseregről - persze a tévében futó állandó toborzáson kívül -, valahogy úgy képzeltem, hogy amolyan semmilyen, említésre sem méltó bohóckodás az egész. Azt végképp nem feltételeztem, hogy ha van is különleges egysége, az éppen a brit SAS mintájára született, és a világ legjobbjai között tartják számon. Kicsit utána néztem tehát, és egészen elképedtem.


Az új-zélandi SAS századot 1955-ben hozták létre, brit mintára. Hamarosan a harc sűrűjében találták magukat: 1955-57-ig Malajziában, 1962-ben Thaiföldön, azután Borneóban és Vietnámban harcoltak, hogy a hetvenes évek végére a világ egyik legjobb különleges egységévé váljanak. A kiwi SAS felvételi követelményei sok esetben felülmúlják a brit, ausztrál követelményeket, sőt az amerikai - híres-hírhedt - Zöldspakásokét is. Legkevesebb négy év katonai szolgálat után lehet jelentkezni a századba, amit egy tizennégy napos felvételi procedúra követ. A megerőltető pszichikai és fizikai teszteket mindössze a jelentkezők 2%-a tudja teljesíteni, de még ez sem garancia: ha a kilenc hónapos, vizsgákkal tűzdelt kiképzés során a legkisebb hibát is véti, a jelölt azonnal visszakerül eredeti egységéhez.
Az elképesztő terhelésű kiválasztás és kiképzés végére megkapjuk az NZ SAS nagyjából 120-130 főből álló különítményét (a harmaduk maori), amely nemcsak egyike a világ legjobbjainak, de elismerten a világ legjobb nyomkereső harci alakulata (combat tracker) - úgyannyira, hogy a kiwi SAS-ok nyújtanak segítséget a brit, ausztrál és amerikai különleges egységek kiképzésében is.
Jelmondatuk: Aki mer, az nyer (Who dares wins). Jelvényükön két szárny között egy álló kard - a közhiedelemmel ellentétben nem Arthur király Excaliburjét jelképezi, hanem Damoklész kardját.
A század újoncainak kiképzése évi 39 millió dollárt emészt fel, ami elképesztő összeg, még az amerikai Zöldsapkás költségvetéshez képest is.
A dolog könyebben érthető, ha tudjuk: a SAS tagjai - ellentétben a legtöbb különleges alakulattal - tökéletesen multifunkciósak; egyaránt kiképzik őket szárazföldi, légi, vizi és anti-terrorsita (városi gerilla) harcra. A század fele állandóan külföldi missziókat teljesít (harcit vagy kiképzésit), míg a másik fele Új Zélandon állomásozik bevetésre készen: tekintettel arra, hogy a rendőrségnek nincs anti-terrorsita alakulata, a kiwi SAS adja a szolgálatot különleges helyzetekben.


Az új-zélandi hadsereg egyébiránt modern, jólkiképzett csapatokból áll: 11,228 harcost és 2256 civilt számlál. Ez összesen 13,448 fő - összehasonlítás képpen: Magyarország hadserege 24,890 fő. Költségvetése ugyanakkor alig marad el a hazaiétól: míg a magyar hadsereg 1,35 milliárd USD-ből gazdálkodhat 2007-ben, addig a kiwi katonák 1,234 milliárd USD felett rendelkeznek.

Referenciák:
New Zealand Defence Force
Magyar Honvédség - A Wikipédiából, a szabad lexikonból
Special Air Service of New Zealand - From Wikipedia, the free encyclopedia
Our secret war: What the government did not want you to know

Haeremai

Találtam egy tündéri összefoglalót Új Zélandról. Egy nyugdíjas szerszámkészítő írta, aki a cikk megírásakor már 43 éve élt itt. Az öreg - helyenként mosolyogtató magyarsággal ugyan -, öt fejezetben összefoglalta mindazt, amit Kiwilandről tudni érdemes. Az írás 2004 közepén készült, azóta persze változott néhány dolog. Helyenként számszaki pontatlanságokat fedezhet fel benne az ember, ami nyilván az eltelt időnek köszönhető főképp. Különös kedvencem, amikor a két szigetet összekötő kompjárat 8-9 órás menetidejéről beszél - valójában nincs egészen 4 óra sem. Úgy képzelem, jó rég lehetett, amikor még ilyen hosszan kellett hajózni.
Minden apró pontatlansága ellenére csodálatosan megszerkeszett összefoglaló, érdemes elolvasni. Az egyetlen dolog, amiben elbizonytalanított, a nyugdíj kérdése: én biztosan tudom, hogy heti 196 dollár, ő azt írja két hetente $498,18, ami majdnem 250 dollárra jön ki heti bontásban. Alig hiszem ugyanakkor, hogy a nyugdíj összege csökkent volna az elmúlt években, tehát más turpisságnak kell lennie, ennek megpróbálok majd utána járni.

"Haeremai!" (Isten hozta maori nyelven) 2004 június 29.

Nevem Róna György nyugdíjas szerszámkészítő.

Mikor megérkeztem Új-Zélandba 1961-ben ez az ország nagyon el volt maradva a nyugat-európai országok színvonalától. Az 56-os forradalom után én Németországban (Frankfurtban) éltem és dolgoztam 5 évig mint szerszámkészítő egy nagy gyárban ahol vízpumpákat készítettek tűzoltókocsik részére. A Nyugat-német életszínvonal az 1960-as időkben mondhatni egyike volt a legmagasabbaknak az európai országok között. Mivel nem volt szándékomban Európában maradni, (ami mindig is egy puskaporos hordó volt és még ma is az) így Németország csak egy ugródeszka volt számomra addig míg sikerül egy tengerentúli országba kivándorolni.

Tovább >>>