Terítéken a bevándorlási ügynökök

Miután az elmúlt napokban jól megbeszéltük itt a blogokon, hogy most miért nem szabad nekivágni a kivándorlásnak, ahogyan azt is, hogy felelőtlenül, jól végig nem gondolva meg egyáltalán ne, egy újabb feltétlenül észben tartandó körülményre hívom fel a figyelmeteket.
A mai nappal életbe lépett új törvény szerint csak az államilag regisztrált (Licensed) bevándorlási ügynökök tevékenységét ismerik el. A gyakorlatba ültetve, ez azt jelenti, hogy a Bevándorlási Hivatal (New Zealand Immigration) minden lényegi megfontolás nélkül, automatikusan elutasítja az olyan munkavállalási vagy letelepedési kérelmeket, amelyeket nem regisztrált bevándorlási ügynök – vagy a kérelmező saját maga – állított össze és nyújtott be.
Eddig ugye úgy működött a dolog, hogyha valaki reggel 8.30-kor kigondolta, hogy ő innentől kezdve bevándorlási ügynökként keresi a kenyerét, akkor délután négykor (frissen alakított céggel, megnyitott céges bankszámlával, legyártott névjegyekkel és rézveretes cégtáblával) már fogadhatta is az első ügyfeleit. Az üzlet nem rossz, ezt bizonyítja, hogy jelen pillanatban is 1200 bevándorlási ügynökség van számon tartva, nyilván nem szól azokról a statisztika, akik mintegy mellékesen űzték az ipart.
Ennek az idilli állapotnak vetett véget a ma hatályba lépő, a hangzatos The Immigration Advisers Licensing Act elnevezésű törvény. Én ugye mindig bizonyos idegenkedéssel hallgattam az olyan történeteket, amelyben az "ügyvéd" vagy XY hozzáértő HR-es, esetleg csak háztáji szakértőként aposztrofált jóismerős vitte az ügymenetet a hivatallal, persze több-kevesebb pénzért.
Mindig is úgy gondoltam, hogy a bevándorlási ügyekben eljáró szakembert is csak komoly körültekintéssel érdemes kiválasztani: ugye nem megyünk szívműtétre sem a szomszéd patológus ismerőséhez, vagy a liftben hirdető bábaasszonyhoz, hiába minősülnek egészségügyi szakembernek. Eddig azonban csak afféle könnyen lesöpörhető (aztán kicsit később Magyarországról a kiwi akcentuson lovagoló internetes bejegyzéseket eredményező) ellenérzéseimet tudtam megfogalmazni, de tényleges jogi akadálya nem volt az önsorsrontásnak.
Az új törvény persze nem kellett volna, hogy az elemi meglepetés erejével hasson: Peter Beiner (az én bevándorlási ügynököm) már tavaly júniusban tudott a készülő szabályozásról, a New Zealand Herald mai cikke szerint azonban többeket – nyilván elsősorban magukat a bevándorlókat – hidegzuhanyként érte a dolog.
Többen is abban a cipőben járnak, hogy dollár tízezreket fizettek ki, elindították a procedúrát, ami azonban nem zárult le idejében, és miután az ügynökség nem szerezte meg a szükséges regisztrációt, automatikus visszautasításban részesülnek. A dolog pikantériája, hogy még csak jogorvoslatért sem fordulhatnak – mind a mai napig nem volt törvénybe ütköző, ha a szükséges liszensz nélkül vállalt valaki bevándorlási tanácsadást.
A történet fordulópontja most következik: az 1200 nyilvántartott bevándorlási ügynökségből mindösszesen 171 szerezte meg eddig a szükséges regisztrációt, ami annak fényében különösen érdekes, hogy az illegális üzleti aktivitást 100 ezer dolláros pénzbüntetéssel és 7 év letöltendő szabadságvesztéssel honorálja mától kezdve az új törvény.
A Herald cikke szerint megy a nyavajgás, hogy szegény ügynökökkel hogy ki lett szúrva, meg az eddigi tisztességes ügyködést ellehetetlenítik és az illegalitásba kényszerítik. A nyavajgók fő érvként a majd 2000 dolláros regisztrációs díjat emlegetik – ezt én egyenesen nevetségesnek, sőt mi több, szemenszedett hazugságnak találom. Elhiszem, hogy van egy elenyésző százaléka az eddig ilyen tevékenységet is végzőknek, akiknek nem éri meg kifizetni az összeget, de gyanítom, hogy ez nem szignifikáns.
A regisztráció ugyanis nem elsősorban pénzügyi kérdés – $2000 nem szabad, hogy osszon vagy szorozzon egy ügynökség napi ügymenetében –, hanem egy meglehetősen rigorózus felvételi követelményrendszernek kell megfelelni, ahol többek között tisztességes angol nyelvtudást (IELTS Academic overall scoreband 7) kell igazolni, számot kell tudni adni a bevándorlási törvények ismeretéről illetve vizsgálják az ügynök/ügynökség eddigi tevékenységét, különös tekintettel az eredményességi mutatóra: azaz az eddig benyújtott kérelmek hány százalékát utasította el a Bevándorlási Hivatal.
Úgy hiszem, hogy a nyavajgás főként e két csapásirány mentén erősödik fel: bizony az ázsiai közösség bevándorlási ügynökei jókora hányadánál az IELTS követelmény a leküzdhetetlen, egy másik jókora hányad pedig most issza meg annak a levét, hogy eddig szemrebbenés nélkül elvállaltak olyan ügyeket (az ügyfél ugye fizet), amin különösebb szaktudás nélkül is jól látszott, hogy eleve reménytelen eset.

A törvény elég szigorúan fogalmaz egyébként, informális módon, családi viszonylatban, ellentételezés nélkül lehet segédkezni a formanyomtatványok kitöltésében, de én például már ingyen sem segíthetek frissen érkezett hazánkfiának. Ugyanis minden közreműködés tanácsadásnak számít, függetlenül attól, hogy szívességi alapon avagy pénzért történt. Van ugyanakkor egy kivétel-lista is, hogy kik azok, akiknek mégsem kell megszerezni a regisztrációt – ahogy böngésztem, elsősorban non-profit szervezetek, meg néhány kormányhivatal tanácsadójának, illetve bizonyos diplomáciai testületek kaphatnak felmentést. A lista tartalmazza az ügyvéd kitételt is, de egy kicsit mélyebbre mászva elbizonytalanodtam, a pontos szövegezés szerint ügyvédek "can not apply", azaz nem folyamodhatnak regisztrációért – ez a rész abszolút nem világos számomra, csak csendben reménykedem, hogy Hajnalka erre téved és megvilágosít a kérdésben.

Az egész történet lényegi összefoglalója így szól: ha Új-Zélandra akarsz bevándorolni vagy akár csak munkát vállalni itt, és a hivatalos ügyintézéshez bárki segítségét igénybe kívánod venni, akkor csak és kizárólag Regisztrált Bevándorlási Ügynökkel kezdj. Ökölszabály, nincs kibúvó, ez itt nem Magyarország, hogy okosba megoldjuk.
A regisztrált bevándorlási ügynökök listáját le lehet ellenőrizni itt; és igen, Vezsenyi Hajnalka, aki az első (és tudomáson szerint az egyetlen) magyar bevándorlási ügynök, regisztrált, tehát vele nem lehet mellényűlni.