február 08, 2007

Eszembe jutott még

Munka, munka, munka. Ma és holnap megint sokáig kell maradnom, újabb határidőhöz érkeztünk. Még szerencse, hogy ennyire rövid a hét.

Ma olvastam egyébként, hogy a Telecom márciustól indítja a ADSL2+ szolgáltatását, ami elméletileg 24 Mb/sec. letöltési sebességet tesz lehetővé, feltéve ha az ember nem lakik messzebb 4 kilométernél a központtól. E téren kicsit le voltunk már maradva a világtól: nem véletlen, hogy annyit szidják a Telecomot.
A Telecom a mi Matávunk (T-Birodalmunk) és pont ugyanolyan tohonya, undok jószág, mint Magyarországon.
Végre beköszöntött hozzánk is fejlődés, ennek ellenére nem hiszem, hogy váltanánk: nem tudnám kihasználni a 24 megabitet. Azért, amikor a jövő héten bejelentik az árakat, végigtanulmányozom majd.
Ami érdekes a hírben, hogy hamarosan megjelenik majd a triple pay szolgáltatás: telefon, internet, televízió egy csomagban. Ez már vonzóbb: ha versenyképes havidíjat tudnak mondani, azonnal megrendeljük.

Más:
Már napok óta az jár a fejemben, hogy még mindig szinte euforisztikusan elfogult vagyok Új Zéland kapcsán, ami persze kezdi túlságosan is szubjektívvé tenni a blogomat. Ez nyilván nem lenne feltétlenül baj, én mégis szeretném, ha megmaradna annyira hiteles forrásnak, amennyire ez lehetséges.
A probléma megoldására azt eszeltem ki, hogy megkérek néhány ismerősömet - olyanokat, akik csak rövidebb időt töltöttek itt, és olyanokat is, akik már évek óta itt élnek -, hogy írják le, mi az az öt dolog, amit a legkevésbbé szeretnek, vagy legjobban utálnak Új Zélandban vagy az új-zélandi életben. Nekem komoly nehézséget fog okozni öt ilyesmi összeszedése, de azért megpróbálom a hét végén is kritikus szemmel felmérni az életünket.

8 megjegyzés:

  1. Szia!

    Gratulálok a blogodhoz!
    Nagyon élvezetes olvasmány és sok érdekességet, fontos infót tartalmaz.
    Mivel nekünk is hasonló terveink vannak (NZ), sokat olvasgatom amit írtál.
    Az kinti időjárást sokan szapulják.
    Igaz, hogy meg lehet fagyni kint?

    Gyurmó

    VálaszTörlés
  2. Szia Csanád! Már éppen akartam irni,hogy már jó lenne ha valami negativumot is hallanék. Már egy éve hogy én is a rabja lettem NZ nek és azóta olvasom szinte az összes blogot és forumot de a negativumot még nem hallottam. Ughogy tégy ki magadért és türelmetlenül várom az 5 legrosszabb dolgot :)

    VálaszTörlés
  3. Erdekes a felvetesed, mert pont a napokban fogalmazodott meg bennem is, hogy en is tulnyomoreszt a pozitiv dolgokat hangsulyozom Korearol. Azt hiszem azonban ez mentalitasbeli kerdes is. Ha vki pozitiv szellemben eli az eletet, akkor az a Fold legtobb pontjan jol tudja erezni magat, es elvezni az eletet. Tolerancia es nyitottsag a kulcsszo :)
    Amikor nemreg otthon voltam, es probaltam a rengeteg kerdesre valaszolni az otthoniaknak, egy ido utan meguntak a sok jot, es vki beszolt: 'De biztos van ott vmi rossz is! meselj arrol!' - na, hat ez egy gyakori magyar megnyilvanulas. Akkor ragad meg az erdeklodese, ha szapulni kezdesz vmit...igy inkabb semmit nem mondtam.
    De teny, hogy vannak olyan kulturalis kulonbsegekbol adodo apro dolgok, amiket nehezebben fogad el az ember, de azt hiszem a megertes es mogelatasa a dolgoknak sokat segit az elfogadasban.

    VálaszTörlés
  4. Hello!

    Kedvelem ezt a blogot, a stílusa miatt többnyire a számomra kevésbé érdekes témákról szóló bejegyzéseket is elolvasom, mert nagyon jó kis szubjektív képet közvetít az országról (az objektivitás amúgy is a CIA Tények Könyvébe való, különösebben fontos dolgokat - paradox módon - nem lehet általa megtudni).

    Ugyanakkor örülök, hogy felbukkant ez a téma, mert egy ideje már motoszkál bennem valami, csak nem tudtam, hogyan hozzam fel anélkül, hogy támadó éle lenne.
    Arról van szó, hogy szerintem rossz szájíze van a magyarországi áldatlan viszonyok folytonos felemlegetésének. Olyan, mintha NZ iránti lelkesedésedben Mo. összes polgárát - mondjuk - összeférhetetlennek bélyegeznéd azért, mert te nem találtad meg ott a helyedet.

    Szóval no offense, nem követelem, hogy ezen vagy bármi máson változtass, vagy ilyesmi, csak gondoltam megemlítem, hátha ez az áthallás esetleg szándékod ellen való.

    VálaszTörlés
  5. Anonymousnak: En tudok neked egy - ha nem is feltetlenul rossz -, de a mindennapokban neha zavaro jelenseget mondani. Ez pedig a ket csaptelep. Hulyen hangzik? Az is! Olyan, mintha epiteszeti idoutazason vennel reszt. Nehany helyen ugy varjak az ontott vasbol keszult radiatort, mint a XXI. szazad csodajat. De eltertem a targytol... sok mosdon levo ket csaptelep; van egy a hideg viznek es van egy a meleg viznek. Amit Magyarorszagon szocializalt agyamnak igen nagy kihivas megerteni, hiszen miert is nem lehet egy csaptelepet epiteni, amin ossze tudod keverni a ket kulonbozo homersekletu vizet, hogyha langyosra van szukseged. Forradalminak hangzik? De az idea nem idegen a szamukra, hiszen a zuhanyzoban meg tudtak oldani... de valamiert a deli szigeten ragaszkodnak sok helyen a ket csaptelephez. Amikor megprobalsz rakerdezni, hogy miert nem egyet hasznalnak, akkor az elso reakcio, hogy megdobbennek, hogy "Jeee... tenyleg miert is nem?" a masodik reakcio, hogy "Aaah, mi ehhez szoktunk hozza." Ez utobbi tenyleg mukodik. Ezt magamon tudom. Elobb utobb megtanulja az ember egy szem fia jobbra-balra kapkodja a kezet, hogy ne is fagyjon jegkockava de ne is reszesitse gozborotvas kezelesben. Igy "atlagosan" langyos vizet kapsz... apro loketekben :)

    Udv
    dani

    PS. Ez eleg "rossz" volt?

    VálaszTörlés
  6. Dani: akkor még négyet kérek szépen :)

    VálaszTörlés
  7. a ket csaptelepet kihagynam, az osszes lakasunkban/hazunkban kevero volt (alapkovetelmeny:-))
    1. szimpla uvegezes
    2. futes hianya (villanyradiator sz#%t sem er nagy terben)
    3. etteremben/kavezoban ha az etel/ital melle kavet is rendelsz, MINDIG a kavet hozzak ki eloszor
    4. ha ide most beirnam a ket csaptelepet, akkor meg mindig csak negynel tartanek.. Majd meg gondolkozom!:-)

    VálaszTörlés
  8. Lave, Magyarország nem jó hely tisztességes embereknek. Sokat utazok az utóbbi pár évben és egyre rosszabb átlépni az országhatárt visszafelé, az első 100 méteren már halálfejes plakáttal riogatnak a szeméttelepre hasonlító hegyeshalmi butiksor mellett, rémálom az egész.
    Szerintem hamarosan szaporodni fog az új-zélandi lakosság egy újabb volt magyarral..

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.