június 07, 2007

Ma

Ma az volt, hogy alig tudtam felébredni - mostanában egyébként is problémám van a hatórás keléssel -, aztán úgy éreztem, hogy elkaptam az influenzát, amivel See kínlódott a múlt héten, ami csak azért lenne különös, mert személyesen nem is találkoztunk (csak Annamarival a hétvégén, úgyhogy ő lehet a bűnös), és a munka közös részét telefonon, e-mailben és chaten bonyolítottuk. Ezért is szeretem, hogy a jövőben élek.
Ma kiderült, hogy nem kaptunk - márhogy céges szinten - repülőjegyet Tahitiről visszafelé a konferencia hétvégéjét követően, csak csütörtökre.
Most hirtelen nem tudom, hogy örüljek-e ennek, mert persze Tahitin munkátlanul tölteni 2-3 napot az kifejezetten jó is lehetne, ellenben nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a főnököm jelenléte sokat levon majd a szituáció értékéből...
Aztán ma még megvettük a magyarországi látogatásunkhoz elengedhetetlen repülőjegyet. Ahhoz képest, hogy Kriszti offline (IRL) kísérlete milyen kudarcba fulladt ez ügyben - a Flight Centernek sikerült 6300 dolláros legjobb árajánlattal előállni -, végül teljes sikerélménnyel zárult a dolog, és az EVA Airlines weboldalán 5000 dollárért sikerült a jegyeket megvennünk. Pont annyiért, amennyit terveztem a költségvetésben. Az mondjuk aggaszt kicsit, hogy valamiért csak $4,728.54-al terhelték meg a hitelkártyát és nem $5062.72, de holnapra kiderül talán, hogy a légitársaság játszik-e szeretetszolgálatot, vagy észreveszik a hibát és korrigálják.
Mindenestere már most leszögezhetem az érintetteknek, hogy augusztus 2. és 13-a között tartózkodom Magyarországon (Kriszti persze marad szeptember 3-ig), úgyhogy bárki személyesen is látni óhajt, így kalkuláljon.
Ésmég elhatároztam, hogy ma pótolni fogom azt az eszelős restanciát, amit email írásban (válaszolásban) halmoztam fel; valamint, hogy több értelmes, Új Zélanddal kapcsolatos blogbejegyzést is megejtek, de ebből végülis nem teljesült semmi.
Holnap. Mondjuk legyen holnap.

7 megjegyzés:

  1. Mivel az idôpont nekem is jónak tûnik,
    nos röviden: látni AKAROM a pofád...

    VálaszTörlés
  2. Hurrá, hurrá, hurrá! Nehéz szülés volt, de meglett :) Lássuk csak: november, december....10 hónappal később jöttök, mint (először) ígértétek, de a lényeg, hogy jöttök! És a lényeg a lényeg. :)))

    VálaszTörlés
  3. Szia Csanad!

    Ha korabban lattam volna az oldaladon a hazautazasi szandekodat, akkor korabban figyelmedbe tudtam volna ajanlani az Eva Airt. Valoban jo araik vannak a normalis szezonban.

    Valoszinutlen, de azert leirom... nem lehet, hogy a departure fee lesz a kulonbozet, ami a jegy ara es a szamladrol leemelt penz kozott van?

    Jo utat Tahitire es haza, Magyarorszagra. Tahitin tedd le a fonokod valami "napkozibe", amolyan "fonok-megorzobe". Ott italokat lehet kapni, es altalaban a kiwik azt nem vetik meg.

    Udv
    dani

    VálaszTörlés
  4. Ujra... szakaszokban jutnak eszembe az infok. Hadd kerdezzem meg, hogy utazasi irodaban nem probaltatok meg ugyanarra az Eva Air jegyre rakerestetni? Azert kerdezem, mert az irodak altalaban olcsobban kapjak a jegyet, mintha kozvetlenul a repjegytarsasagtol venned. Egy ismerosom szinten Eva Air-rel repulve kb 2200NZD-ert kapott jegyet kb abban az idoszakban, amirol te is irtal.

    udv
    dani

    VálaszTörlés
  5. Dani: igazándiból persze már év elején le kellett volna foglalni a jegyet, csak annyira képlékeny volt, hogy én mikor szabadulok, ami lehetetlenné tette az előre tervezést.
    Mikor kiderült az időpont, először a Flight Centerbe mentünk, ők nagyjából a legjobb tipp általában (legalábbis eddig ezt hittük). Aztán adtak egy szörnyű árat, amitől rögvest megállt a szívem, és kínomban elkezdtem az egyes légitársaságok online ajánlatait végigböngészni, így jutottam az EVA-hoz. Eleinte el sem akartam hinni az árukat, aztán persze bementünk az aucklandi irodába, de ott azt mondták, hogy ennél csak drágább jeggyel szolgálhatnak, ez az ár csak online érvényes(?). Utána még elmentünk a Flight Centerbe ismét - ők ugye úgy hirdetik magukat, hogy ha jobb ajánlatot tudunk mutatni, akkor ők még annál is jobbat adnak pár százalékkal.
    Onnan is elzavartak, mondván, hogy az EVA online ajánlatával nem tudnak konkurálni.
    Mindent összevéve azt hiszem, hogy ha így, az utolsó pillanatban kell jegyet venni, akkor az EVA a nyerő: azok, akik már az év elején lefoglalták a jegyet sem jutottak sokkal olcsóbban hozzá - a mi 2500 dollárunkkal szemben mondjuk 2200 körül, ami persze nem mindegy, de nem is óriási különbség.

    Az ismerősöd gondolom már régebben lefoglalta a jegyet.

    Az ár kapcsán még mindig aggódom egy kicsit: az elektronikus jegyeken konkrétan $2531.36 van feltüntetve, mint fizetett összeg.

    VálaszTörlés
  6. Gáborom, rajtam nem fog múlni...:)

    VálaszTörlés
  7. Szia!

    Örömmel látom, hogy újra írsz, meg azt is, hogy megvan a jegy. Azt, hogy jöttök, már tudtam W.Józsitól :)

    Ha minden kötelező kört letudtatok, plusz az általatok óhajtott fakultatívokat, ÉS még marad időtök, akkor örömmel találkoznék (akár nejestül) veletek Bp-en.

    Gábor

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.