december 17, 2006

IELTS vizsga - Első forduló

Hát kérem még az sem kizárt, hogy sikerült.
A Listening test-ben volt amit elrontottam, de ha nem többet, mint amire tippelek, akkor akár meg is lehet.
A Reading valószínűleg 100%-os lett, nagyon meg leszek lepve, ha nem maximum pontot kapok rá.
A Writing test so-so. Azt hiszem meglesz. Remélem.
De azonban.
A Speaking (szóbeli) test. Hat vizsgáztató volt: öt kedves, mosolygós fiatal. Meg egy baszatlan, vén, mogorva picsa. A várakozás közben találgattam, hogy engem kihez osztottak be; Kriszti került hamarabb sorra, az egyetlen férfihez kellett mennie. Jókedvűen, mosolyogva jött ki: végleg megnyugodva.
Én a végére maradtam. A gyomrom akkor ugrott először görcsbe, amikor kiderült, hogy a vénasszonyhoz megyek.
A szóbeli ugye három részből áll: először személyes kérdések jönnek, aztán egy téma, amit gépelt papírlapról tolnak az ember elé. Esetemben a saját tanulmányaimról kellett kiselőadást rögtönözni.
A harmadik rész kifejezetten a vizsgáztatóra van bízva. Ő dönti el, miről kell beszélni, egyetlen megkötése, hogy kapcsolódnia kell a második rész papíron húzott témájához.
A Speaking test első két fázisa jól ment, aztán a harmadik részben a következő témát eszelte ki a mosolytalan vén dög:
A felnőtt oktatás szerepe a magyar nemzetgazdaságban.
No comment. A felháborodástól még magyarul is elfelejtettem. Csak a kontraszt végett: Krisztinek egy vagy több olyan eseményről kellett beszélnie, ahonnan elkésett.
Hogy mindent összevéve segített-e, hogy Varga Szűz Máriával vizsgáztam egyidőben, majd csak csütörtökön derül ki.

4 megjegyzés:

  1. Párnát a baszatlan fejére, villany leó, leküld kutyába és bebüntet!
    Mondhattad volna neki, hogy: - Adok én neked olyan oktatás szerepet a magyar nemzetgazdaságban-t!
    Valszeg mindenki jól járt volna...:-)))

    VálaszTörlés
  2. Magával Mária Teréziával vizsgáztál együtt!!

    Már a Habsburgok is ott vannak???

    VálaszTörlés
  3. Úgy látszik már nem Magyarország Mária országa... csak ki ne derüljön! Még a végén elkezdenek az emberek a templomok előtt tüntetni, hogy "Máriát akarjuk! Máriát akarjuk!"

    VálaszTörlés
  4. Azért gondolom összehazudtál neki mindenfélét ami eszedbe jutott.
    Végülis az angol szókincsed a lényeg és nem az, hogy igazat mondj. Erre legalább lehet hadoválni.
    Nekem símán megvolt annakidején a Cambridge advanced (amit itthon a felsőfok fölé sorolnak), de mikor hazajöttem és poénból megpróbáltam a felsőfokot, azt a csodálatos témát húztam, hogy egy nőiruha bemutatón vagyok a felkonferáló ember és el kell mondanom, hogy miben jelennek meg a lányok a kifutón.
    Na ezt speciel magyarul sem tudnám, nemhogy angolul. szóval nem is lett meg.
    Azért a te helyzeted kissé jobbnak tűnik.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.